Aktuális

Március 31. HÚSVÉT

Kép

Kardos Csongor OFM záró elmélkedésével kívánunk plébániai közösségünk minden tagjának áldott, a feltámadás örömét hozó szent húsvéti ünnepet!

Március 24. VIRÁGVASÁRNAP, VAGYIS AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA

Kép

Szent András krétai püspök szónoklataiból

Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fussunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentségét, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk.

Íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hatalom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef 1, 21).

Íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik – úgymond –, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be.

Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat.

Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket.

Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: – gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is – felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságából egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye.

Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa- és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé.

Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének.

Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (Jn 12, 13)

MÁRCIUS 23. – NAGYBÖJTI LELKI NAP

Kép

Március 23-án, szombaton 8.30. órai kezdettel lelki napot tart plébániánkon

P. Berhidai Piusz, ferences tartományfőnök atya.

A délelőtt folyamán lesz lehetőség gyónásra.

A szentmise 11.30-kor kezdődik.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

NAGYBÖJT 5. VASÁRNAP

Kép

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”

Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni. (Jn 12,20-33)

Fordulópont.
Jézus küldetésében elérkezik ahhoz az eseményhez, ami két szempontból is döntő jelentőségű. Megtapasztalja, hogy küldetése megszólítja a pogányokat, a „távollévőket” is. Ő, aki azt gondolta, hogy küldetése Izrael fiaihoz szól, megérti, hogy az Atya tervei lehetnek mások: ha a választott nép fiai nem hallgatnak rá, akkor majd közvetlenül a pogányok fognak. Ezen a ponton „Jézus előtt Atyjának egy nem várt arca bontakozik ki” (Aszalós János).

Másrészt Jézus azt is megérti, hogy ez nem diadalmasan fog bekövetkezni. Ahhoz, hogy Isten Országa megvalósuljon, kiteljesedjen, a búzaszemnek meg kell halnia. Jézusnak meg kell értenie, hogy a dicsőség órája nem más, mint a kereszt órája, az áldozaté, az odaadott életé. Megéli, hogy „a teremtés: a jó, darabokra törve és szerteszórva a rossz közé.” (Simone Weil)

Rácsodálkozom az ember Jézusra, aki úton van a megértés felé, aki mindig az Atya akaratával méri le a történések alakulását, aki nyitott a mélyebb felismerésekre, aki képes változni és változtatni, ha a helyzet úgy kívánja. Aki képes megrendülni. Rácsodálkozni Atyja akaratára. Aki keresi élete, küldetése értelmét: „Mi az én órám, amiért jöttem?”

Amikor Jézus beszél, mindig magához és magáról is beszél: az élet megértett logikájáról, a szeretet megértett követelményeiről. Hogy a keserű halál válhat a szeretet cselekedetévé; tetté, amit másokért cselekszünk; hogy a szenvedés nem csak az emberlét értelmetlen mellékvágánya, hanem lehet a szeretet égő csipkebokra, amiben maga Isten mutatkozik meg, a velem lévő, az értem szenvedő. Az ilyen Istennel való találkozásban ítéltetünk és dicsőíttetünk meg.

Jézus, aki felismerted, mi a te órád, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a küldetés fordulópontján a felismerés megrendültségéé, a földbe hulló búzaszem elfogadásáé.

François Varillon: Isten alázata és szenvedése (részlet)
Isten tettei által nyilatkoztatja ki mivoltát. Az emberre vonatkozó terve, amely Jézus Krisztusban valósult meg, feltárja legbensőbb létét. Benne nem lehet szétválasztani a tettet és a létet. Ha a Megtestesülés az alázat tette, ez azt jelenti, hogy Isten alázatos. „Aki engem látott, látta az Atyát”, mondja Jézus (Jn 14,9). Amikor tehát látom, hogy alázattal megmossa az emberek lábát, „látom” – ha igazat mond – magát Istent, aki titokzatos Dicsősége legmélyén örökösen alázatos Szolga. Krisztus megalázkodása nem a dicsőség valamiféle különleges átalakulása. (…)
A teremtmény egészen spontánul a Hatalom irányában keresi Istenét. Először ebben az irányban tájékozódik. Ha kereszténnyé lett, és arra hívják, hogy szemlélje a megfeszített Krisztus abszolút Tehetetlenségét, makacsul ragaszkodik első megközelítéséhez, amely mélyen megjelölte. Mivel rosszul tért meg, az isteni két képe között ingadozik; többé-kevésbé összeegyezteti őket, mivel képtelen egyesíteni őket: a pogány, uralkodó Hatalom képe változatlanul megmarad alul, fölébe nyomódik a keresztény Tehetetlensége, aki agonizál és meghal.
E két kép együttese tragédia a lélek és a szellem számára. Igaz, Isten mindenható. De milyen Hatalomról van szó? Ez a Kálvária Mindenhatósága, amely kinyilatkoztatja a végtelen Lény Mindenhatóságának igazi természetét. A szeretet alázata adja a kulcsot: kevés hatalom kell az önmutogatáshoz, sok a visszahúzódáshoz.

Isten az alázat (visszahúzódás) határtalan Hatalma.

(Kardos Csongor OFM)