
PLÉBÁNOSI KÖSZÖNTŐ
Kedves Testvérek és Látogatóink!
Templomunk felszentelésének 100. évfordulójához érkezve különleges lelki útra hívunk benneteket. Jézus Szentséges Szíve hazavár!
A centenáriumi év — amely 2026. szeptember 25-én, a ferencesek zalaegerszegi letelepedésének századik évfordulójával veszi kezdetét — alkalom arra, hogy hálát adjunk mindazért, amit Jézus Szíve szeretete és a ferences lelkiség közösségünkben száz éven át formált.
A jubileumi időszakot külön fénnyel öleli körül a Ferenc800 ünnepségsorozat, amely Assisi Szent Ferenc életének nagy eseményeire emlékezett és emlékeztet. A Szentszék engedélyével templomunkban a hívek a jubileumi év során teljes búcsút nyerhetnek, a szokott feltételek mellett.
Külön kegyelmi alkalom, hogy templomunkban a templomszentelés évfordulóján és Jézus Szíve Főünnepén teljes búcsú nyerhető, amely elhunyt szeretteinkért ajánlható fel. Ezek az ünnepek arra hívnak, hogy a múltért hálát adva, a jövő felé reménnyel tekintsünk.
A centenáriumi év során gazdag lelki és kulturális programokkal várjuk a híveket: szentmisék, előadások, kiállítások, közösségi alkalmak és a kiengesztelődés napja segítik, hogy templomunk történetét ne csupán megismerjük, hanem újra át is éljük.
Kérem Jézus Szívének áldását mindazokra, akik velünk ünnepelnek. Adja meg számunkra, hogy ez az év a hitben való megújulás, a kiengesztelődés és a közösségi szeretet ideje legyen.
Áldással és szeretettel:
P. Kis Kornél OFM, plébános



NYITÓ SZENTMISE ÉS VIRRASZTÓZSOLOZSMA
Jézus Szentséges Szíve ünnepének vigíliáján (2026. 06. 11.) megkezdtük a Centenáriumi év előkészületeit.
Szentmisére, virrasztásra és szentségimádásra hívtuk híveinket.
Az apáti nyitószentmise után a Jézus Szent Szívéről 1856-ban kiadott történeti zsolozsmával virrasztottunk, majd szentségimádással tettük teljessé készületünket. Vendégünk volt a szentmise főcelebránsa, P. Balogh Péter Piusz O.Praem. apát, aki nemcsak apátként, hanem a zsolozsmában és a szentségimádásban orgonistaként is szolgált. A virrasztózsolozsma magyarítását szakmai szempontok szerint ő készítette el, és a csatolmányban található füzet formájában közösségünknek ajándékozta.

A Centenáriumi év előkészületeiről P. Kercza Csaba Asztrik OFM ferences atyával Furjánné Mária készített riportot a Mária Rádióban.
A beszélgetés témái: a templom építéstörténete, a száz év lelki öröksége, liturgikus ünneplések, előkészületek és a tervezett programok.


Kedves hívek!
A Centenáriumi ünnepségsorozatunk előkészítő szakasza után elérkeztünk a nagy pillanathoz: 2026. szeptember 19-én 18:00-kor, a Zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébánián a Berhidai Piusz tartományfőnök atya főcelebrálásával ünnepélyesen megnyitjuk a Centenáriumi Évet. Az ünnepi szentmisére zenekari és énekkari szolgálattal készülünk. Szeretettel hívunk és bátorítunk mindenkit, aki szívesen énekelne velünk: jöjjön, kapcsolódjon be, legyen részese a közös hálaadó ünneplésnek!
A felkészülést az alábbi linkek segítik.
A szentmise egyes részeinek kottái és zenekari kíséretei egymás után érhetők el. Muzsikusi szokás szerint a végéről kezdjük a tanulást – így most is a záróénekkel indulunk.
Kivonulási ének
Egek ékessége, földnek dicsősége, Magyarok Asszonya, Királynéja
https://www.ferencesekzeg.hu/wp-content/uploads/2026/08/EGEK-EKESSEGE_003_.pdf
https://www.ferencesekzeg.hu/wp-content/uploads/2026/08/EGEK-EKESSEGE_003_.mp3
Ordinárium
A szentmise állandó részei: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei.
https://www.ferencesekzeg.hu/wp-content/uploads/2026/08/KODLY-1.pdf
https://www.ferencesekzeg.hu/wp-content/uploads/2026/08/KODLYZ12.mp3
Kodály Zoltán 1966-ban – hatvan évvel ezelőtt – komponálta meg ezt a gyönyörű, többszólamú ordináriumot. A liturgia számára zenei művet komponálni minden zeneszerző számára különleges megtiszteltetés. Kodály ebben az alkotásban a magyar zenei nyelvet emelte szakrális magaslatba, és ezzel maradandó értéket teremtett.
Az ünnepi alkalomra szeretnénk nem csupán megszólaltatni, hanem méltó módon tisztelegni is Kodály műve előtt: ezért most zenekari átiratban hangzik el az ordinárium. A zenekari alkalmazást Antal Nimród zeneszerző ajándékként készítette el számunkra. Ezúton is hálásan köszönjük szakértelemmel, alázattal és szívvel végzett munkáját.
A kottaíró program által lejátszott zenekari kísérethez hozzáillesztettük az orgonaszólam énekkottáját, hogy mindenki biztonsággal, pontosan és örömmel készülhessen az ünnepi szentmisére.

ASSISI SZENT FERENC LITURGIKUS EMLÉKEZETÉRŐL:
Centenáriumi dokumentumok:
A Ferenc800 jubileum ünnepeinkről szeretettel ajánljuk figyelmükbe az alábbi tanulmányt, amely Assisi Szent Ferenc ünnepének hagyományát tárja fel:
ASSISI SZENT FERENC FŐÜNNEPE – OKTÓBER 4-e a ferences és az esztergomi hagyományban Szakdolgozat – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Egyházzene szak P. Kercza Csaba Asztrik OFM, Budapest, 2007

Tisztelt Olvasó!
Az iniciálé melletti linken elérhető tanulmány P. Kercza Csaba Asztrik OFM egyházzene‑tanár munkája, melyet Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján szeretettel bocsátunk közre:
https://www.ferencesekzeg.hu/wp-content/uploads/2026/08/Assisi-Szent-Ferenc-800.pdf
TARTALOMRÓL:
A dolgozat Assisi Szent Ferenc liturgikus alakját rajzolja meg a liturgikus szövegek és dallamok mentén. Szívből ajánljuk mindazok figyelmébe, akiket érdekel a Római Katolikus Egyház liturgiája, valamint azok az imádságos szövegek és énekhagyományok, amelyekben rendalapítónkról, Szent Ferenc atyánkról emlékezik meg az Egyház.
A tanulmány hét zenetörténeti területet tekint át az edukáció szabályai szerint, miközben nemcsak a ferences hagyományt, hanem a Magyarországon a XI. századtól meghatározó esztergomi liturgikus örökséget is elemzi Szent Ferenc ünnepi liturgiájának összehasonlító vizsgálatával.
AKTUALITÁS:
Templomunk centenáriumi évében fontosnak tartottuk ezt a háttéranyagot is felkínálni, hogy a letelepedésünk és templomszentelésünk századik évfordulójának ünnepi látószögét egy nagyobb, nyolcadik centenárium hátterével tágasabbra nyissuk. Így lesz érthető a mi kis száz évünk a ferences rend nyolcszáz évébe ágyazva: 100 a 800-ban.
Ezzel a tanulmánnyal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy közösségünk ünneplése ne csupán történeti visszatekintés legyen, hanem a ferences lelkiség és liturgia mélyebb megértését is szolgálja. Bízunk benne, hogy a kutatás eredményei segítik mindazokat, akik szeretnék felfedezni Szent Ferenc alakjának gazdag liturgikus örökségét, és ezáltal saját imádságos életüket is elmélyíteni.

CENTENÁRIUMI PROGRAMFOLYAM 2026. SZEPTEMBER 19. ÉS 2027. MÁJUS 19. KÖZÖTT



