Aktuális

Csütörtök, évközi idő, 2. hét

Kép

social-20180117222518Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe.
Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse.
Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fial” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
 Mk 3,7-12

Január 18. – Árpád-házi Szent Margit szűz

Kép

margaret+of+hungaryIV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, Szent Kinga, Boldog Jolán és Boldog Konstancia testvére. Klissza várában (Dalmácia, ma Horvátország) született, ahol szülei fogadást tettek, hogy ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket egészen az ő szolgálatára szentelik.

Négyéves korában a veszprémi domonkos apácákhoz adták, ahol gondos neveltetésben részesült. A Nyulak szigetén (ma Margitsziget) épült kolostorban 1254-ben szerzetesi fogadalmat tett, amelyet, több uralkodó házassági ajánlatát visszautasítva, 1261-ben ünnepélyesen megerősített. Önfegyelmezés, keresztény szeretet gyakorlása, teljes Istennek adottság, a legalacsonyabb szolgai munka, hősies vezeklés és a családi béke munkálása jellemezte életét.

1270. január 18-án a vezekléstől és a szeretettől felemésztve halt meg a Nyulak szigeti kolostorban.

XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté.

Istenünk, szüzesség kedvelője és védelmezője, Árpád-házi Szent Margit a te kegyelmedből fonta egybe a szűzi élet szépségét a jó cselekedetek érdemével. Engedd, kérünk, hogy az üdvösséges bűnbánattal visszaszerezzük lelkünk tisztaságát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Január 17. – Remete Szent Antal

Kép

 

Remete Szent Antalra, a „szerzetesség atyjára” emlékezünk liturgikus emléknapján, január 17-én.

img11A remeték híres atyja Egyiptomban született 250 körül. Szülei halála után anyagi javait szétosztotta a szegényeknek, magányba vonult, és ott bűnbánó életet élt. Sok tanítványa volt, az Egyházért dolgozott. A Diocletianus-féle üldözés idején támogatta a hitvallókat, és Szent Atanázt segítette az ariánusok elleni küzdelemben. Meghalt 356-ban.

Szent Antal életrajzából, amelyet Szent Atanáz püspök írt meg

Szent Antal meghívása

A szülők halála után húgával egyedül maradva a körülbelül 18-20 éves Antal átvette a ház és húga gondviselését.

Nem telt el még hat hónap sem a szülők halála után, amikor szokása szerint a vasárnapi misére ment, és útközben azt forgatta magában, hogy hogyan hagyták el az apostolok mindenüket, és követték Üdvözítőnket, és azokra is gondolt, akik az Apostolok Cselekedetei szerint minden vagyonukat eladták, árát pedig az apostolok lábához tették, hogy a szegényekről gondoskodjanak belőle. Elgondolkodott azon is, hogy az ilyeneket micsoda remény várja a mennyben. Ezen elmélkedve lépett be a templomba, s történt, hogy amikor az evangéliumot olvasták, Antal hallotta, hogy az Úr azt mondja a gazdag ifjúnak: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem! (Mt 19, 21)

Antal ekkor, mintha isteni indításra jutottak volna eszébe a szentek, s mintha őmiatta olvasták volna az említett részt, mihelyt kijött a szentmiséről, az őseitől örökölt birtokot (mintegy 300 szántásnyi termékeny és szép fekvésű földje volt), elajándékozta a falusi szomszédoknak, hogy az ne legyen terhére sem neki, sem a húgának. Aztán pénzzé tette minden ingóságát, s az érte kapott nagy összeget szétosztotta a szegények között, csak egész keveset tartott vissza a húga számára.

Legközelebb a vasárnapi misére menve hallotta, hogy az Úr azt mondja az evangéliumban: Ne aggódjatok a holnap miatt! (Mt 6, 34) Ezután már azt sem tudta elviselni, hogy valamije is maradjon, s kimenve, azt is szétosztotta a szegényebbek között. Húgát az általa ismert szüzekre és a hívekre bízta, hogy ők neveljék. Ő maga pedig ettől kezdve háza közelében önmegtagadó életre adta magát, és kemény, önmegtartóztató életet élt.

Saját kezével dolgozott, mert ezt hallotta: Aki nem dolgozik, ne is egyék! (2 Tessz 3, 10) Így részben magának tudott kenyeret venni, részben a szegényeken tudott segíteni.

Gyakran imádkozott, mivel azt tanulta, hogy visszavonultan, szünet nélkül kell imádkozni (vö. 1 Tessz 5, 17); annyira figyelt a szentírási olvasmányokra, hogy abból semmit sem felejtett el, hanem mindent megjegyzett, úgyhogy végül is emlékezete szolgált neki könyv gyanánt.

Az összes közelben lakó és becsületes férfi, akivel bizalmasan elbeszélgetett, csodálta ezt az embert, és Isten barátjának hívták. Egyesek gyermekükként, mások testvérükként szerették őt.

Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remeteélettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Január 16. Ferences ünnep – Szent Berárd, pap és vértanú társai az I. Rendből

Kép

Első vértanú rendtársaikra emlékeznek ma a ferencesek

proto_03Szent Berárd, Péter, Akkurziusz, Adiutusz és Ottó, Szent Ferenc tanítványai, 1219-ben Hispániába indultak, hogy a mohamedánoknak hirdessék az Evangéliumot. Elfogták és Marokkóba vitték őket, ahol hirdették Krisztust. Marrakesch városában újra elfogták és megbilincselték őket, majd kegyetlen kínzások után a király 1220-ban saját kezével végzett velük. Vértanúságuk sok hivatást támasztott. Az elsők között volt Ferdinánd, Ágoston-rendi kanonok, a későbbi Páduai Szent Antal. 

Ferenc-rend első vértanúit IV. Sixtus avatta szentté 1481-ben.

Istenünk, te Szent Berárd és vértanú társainak dicsőséges viadalával megszentelted a Kisebb Testvérek Rendjének kezdetét. Engedd, hogy amint ők készek voltak érted meghalni, úgy mi is állhatatosan tanúságot tegyünk rólad életünkkel.

Évközi 2. vasárnap

Kép

baptism-of-christ-1568.jpg!LargeAbban az időben:
Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Ökumenikus imahét – 2023. január 15-22.

Kép

okumene2023

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra” (Ézs/Iz 1,17)

Január 15-23 között lesz az ökumenikus imahét, melynek tematikáját idén a minnesotai keresztények állították össze. Az alábbi szentírási szakaszt választották útmutatásul: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra” (Ézs/Iz 1,17)

Részletes program a heti hirdetésben olvasható az „Aktuális” menüpont alatt.

Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves  Testvéreket közös imádságra!

Jubileumi évek kezdődnek a ferences rendben

Kép

2023-ban a Megerősített regula és a grecciói karácsony, 2024-ben Szent Ferenc stigmatizációja, 2025-ben a Naphimnusz születése, 2026-ban Szent Ferenc halálának (tranzitus) 800. évfordulóját ünneplik a ferencesek.

img1

A sokrétű jubileumra való készület jegyében a Ferences Család összeállított egy útmutatót, melyet szeretettel adunk közre – szabadon használhatja valamennyi ferences közösség, illetve mindazok, akik érdeklődnek a ferences karizma iránt.

Irányelveket nyújt, melyek mentén a helyi közösségek megszervezhetik az egyes ünnepségeket, illetve képzési folyamatok is épülhetnek rá.

Assisi Szent Ferenc karizmájának megismerésében és megünneplésében sokaknak segítségére lehet az útmutató, amelyet INNEN tölthetnek le.

Forrás: Ferencesek.hu

Szerda, évközi idő, 1. hét

Kép

screen-shot-2015-02-08-at-7-14-31-pmAbban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keresi”
De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Kedd, évközi idő, 1. hét

Kép

800px-Christus_heilt_einen_BesessenenKafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a kafarnaumi zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek, így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Hétfő, évközi idő, 1. hét

Kép

Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!

index3Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.Mk 1,14-20