Aktuális

Hétfő, húsvéti idő, 2. hét

„Egy szívvel-lélekkel felfohászkodtak Istenhez… Mindnyájan elteltek Szentlélekkel.” Péter és János által a Szentlélek ma a hiteles keresztény szemlélődésre és az ebből fakadó imádságra tanít bennünket. Négy összetevője van ennek a hiteles szemlélődésnek, s így a keresztény imának és életnek is.Az … Bővebben

Húsvét 2. vasárnapja – Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Kép

„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége.”

Szent II. János Pál pápa 2000. április 30-án avatta szentté Boldog Fausztina nővért, és akkor rendelkezett úgy, hogy húsvét második vasárnapja az isteni irgalmasság vasárnapja nevet viselje.

Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Faustyna nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának: „Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” (Napló 49)

Az Isteni Irgalmasság terjesztésére Jézus egy képet bízott Fausztina nővérre az 1931. február 22-i látomásban, amelyről ezt olvashatjuk a Naplóban: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. … Kis idő múlva azt mondta Jézus: ‘Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.’ (Napló 47). ,,Azt kívánom, hogy a képet… Húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” 

Az Isteni irgalmasság ünnepe tehát magától Jézustól ered, amikor így szól: „Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. (…) Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak.” (Napló 699) ,,Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el.” (Napló 300)

HÚSVÉT NYOLCADA – TALÁLKOZÁS A FELTÁMADOTTAL

Kép

Húsvéttól pünkösdig, ötven napon keresztül ünnepeljük Jézus feltámadását. A húsvéti idő első része húsvét nyolcada – fehér hét, fényes hét – mely húsvétvasárnappal kezdődik és fehérvasárnappal, az Isteni Irgalmasság vasárnapjával zárul.

„Utad, ​Jézus, veled járjuk” — énekeljük nagyböjtben, ha keresztúti ájtatosságon veszünk részt. Utad, Jézus, veled járjuk — nagypéntekig. Aztán „a hét első napján, amikor még sötét volt”, a fájdalmak férfijának léptei olyan úton haladtak tovább, ahová az emberi szem nem lát el. Mi pedig megtorpanunk. De aztán a feltámadt Jézus újra feltűnik a láthatáron, ránk tekint, s a húsvét csendjében mellé szegődhetünk az öröm útján.

A keresztút véget ér Jézus sírbatételével, de a mi hitünk nem a halállal, hanem a feltámadással és az azt követő eseményekkel együtt teljes. Krisztus bizonyságot adott róla, hogy a szeretet cselekedetei és az alázatos béketűrés Istenben való élete ugyanis nem a halál dermedtségét és a megsemmisülést vonja maga után, hanem feltámadást egy új életre, a Lélek szerinti életre. Jézus itt járt-kelt köztünk a feltámadása után is, végül pedig elküldte nekünk a Szentlelket, hogy ne maradjunk egyedül a hazavezető úton.

Az öröm útja, e „ zarándoklat” tizennégy stációja Jézus tanítványaival való találkozásait idézik elénk, amelyekre feltámadása és mennybemenetele között került sor. 

A stációk elmélkedéseit Barsi Balázs atya írta, az illusztrációk pedig Xantus Géza művei.

Balázs atya elmélkedései innen letölthetők.

A Via Lucist – amit neveznek Világosság Útjának vagy Öröm Útjának is – Húsvét és Pünkösd között járhatjuk, imádkozhatjuk, végigelmélkedhetjük ezeket a stációkat, hogy közelebb vigyenek bennünket a Pünkösd lényegéhez, és annak következményéhez: a Lélek szerinti élethez.

A VIA LUCIS eredetéről itt találhatunk további információt. 

 

HÚSVÉT NYOLCADA – HÚSVÉTHÉTFŐ

ApCsel 2,14.22-33; Mt 28,8-15 „Összehívták a nép vezetőit, és tanácsot tartottak. Azután sok pénzt adtak a katonáknak.”A Húsvét előtti utolsó tanácsülés témája Jézus pere volt. Húsvét után ismét csak Jézus miatt kénytelen összegyűlni a főtanács. A Húsvét előtti tanácskozás Jézus … Bővebben

HÚSVÉTVASÁRNAP, KRISZTUS FELTÁMADÁSA

Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. (1Kor 15,20) Áldott, a feltámadás örömét hozó szent húsvéti ünnepeket kívánunk egész közösségünk nevében! ApCsel 10,34a.37-43; Kol 3,1-4, Jn 20,1-9 „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol … Bővebben

NAGYSZOMBAT – napközben

Nagyszombat – napközben Isten igéje nélküli nap! Igaz, van szentírásolvasás a reggeli Lamentációban (Jeremiás siralmai), de nincs áldozatbemutatás, szentmise, hiszen az éjszakai vigíliamise már Húsvét szentmiséje, és így nincs evangéliumolvasás sem. Amikor éjszaka felhangzik az Evangélium, az már Húsvét napját … Bővebben

HÚSVÉT VIGÍLIÁJA

Ter 1,1–2,2; Kiv 14,15–15,1; Ez 36,16-17a.18-28; Róm 6,3-11; Mt 28,1-10 A keresztségre készülők, a hittanulók és velük mi mindannyian, akik már megkeresztelkedtünk, ezen az éjszakán még egy összefoglaló oktatásban részesülünk. Az olvasmányok közül egyik-másik elhagyható, vannak azonban olyanok, amelyeknek mindenképpen … Bővebben

NAGYPÉNTEK

Aranyszájú Szent János püspök katekéziseiből Krisztus vérének ereje Akartok Krisztus vérének erejéről hallani? Idézzük fel tehát a tényeket, emlékezzünk az előképre, és mondjuk el, mi van az ősi írásokban. Mózes kiadta az utasítást: Öljetek le egy egyesztendős bárányt, és vérével … Bővebben

NAGYCSÜTÖRTÖK

Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből Sok mindent megjövendöltek a próféták Húsvét misztériumáról: ami maga Krisztus, akinek dicsőség legyen örökkön-örökké! Ámen (Gal 1, 5). Az égből a földre jött a szenvedő emberért; az emberi természetet magára vette a Szűz méhében, és … Bővebben

Mária Maraton futóesemény 2023. április 15.

Kép

A Mária Út Közhasznú Egyesület 2023. április 15-én szombaton rendezi meg a Mária Maraton családi futóeseményt Vácon a Hétkápolna Kegyhelyen.

A futóeseményen 2, 6, 10, 20 kilométeres távon várják a résztvevőket, akik a Hétkápolnától indulva a Mária Út jelzéseit követve Vác történelmi belvárosában és a Duna partján futhatnak. Az esemény keretében hitéleti programokkal, szentmisével, kegyhely bemutatással is várjuk a kedves testvéreket.

A Mária Út Közhasznú Egyesület tagönkormányzatai számára településenként 4 fő számára ingyenes részvételi lehetőséget biztosít.

Szeretettel várjuk településük képviseletét a  Mária Maratonra!
Kérjük továbbítsa felhívásunkat kollégái, valamint a sportegyesületek és plébániák részére.

A futáson való részvételhez előzetes regisztrációra van szükség, amelyre 2023. április 5-ig van lehetőség az alábbi űrlap kitöltésével.

https://forms.gle/yPWhvGsvNqxSiRWq5