„Egy szívvel-lélekkel felfohászkodtak Istenhez… Mindnyájan elteltek Szentlélekkel.”

Péter és János által a Szentlélek ma a hiteles keresztény szemlélődésre és az ebből fakadó imádságra tanít bennünket. Négy összetevője van ennek a hiteles szemlélődésnek, s így a keresztény imának és életnek is.
Az első az a valóság, amelyet mi magunk tapasztalunk, ami velünk történik. A második a teremtés isteni ténye. A harmadik az ószövetségi kinyilatkoztatás. A negyedik pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus, a Feltámadott.
A keresztény szemlélődés nem okok után kutat, hanem a hit figyelő szemével egységben látja ezt a négy elemet.
Hogyan? Úgy, hogy azt, ami történik velünk, Isten kinyilatkoztatásának fényénél értelmezzük. A kinyilatkoztatás első igazsága pedig a teremtés, vagyis hogy létezésünk mindenestől a teremtő Istennek köszönhető, aki a nemlétezésből hívott elő és tart fenn bennünket. Az ószövetségi kinyilatkoztatás azért lényeges, mert Isten választott népének adott üzenete keresztény létünkre is érvényes, végső értelmét éppen Jézus Krisztus halálának és feltámadásának fényében nyeri el, hiszen Jézus az a kulcs, amely az Ószövetség zárját megnyitja értelmünk előtt, s akiben beteljesedik mindaz, amit Isten Izraelnek megígért.
Az az imádság, amelyben ez a négy elem együtt található, mindenekelőtt az Egyház zsolozsmája. Benne a zsoltárok az Ószövetségben adott isteni kinyilatkoztatást foglalják össze imádság formájában, és már a Jézus Krisztusban nyert beteljesedés fényében. A teremtés tényét pedig nem csupán akkor idézi fel a zsolozsmaimádság, amikor kifejezetten említi, hanem mély értelműen utal rá azzal, hogy átszövi a nappalt és az éjszakát, s ezzel az idő egészét, valamint cselekedeteinket, életünk minden eseményét a teremtő Istennel hozza kapcsolatba. Ezért az egyéni szemlélődés és imádság legtermékenyebb talaja éppen a rendszeres zsolozsmázás. Ez az imádság azt a látást ajándékozza a keresztény embernek, amelyben egyedül ítélheti meg helyesen saját helyzetét és a világ dolgait, s azokat a szavakat adja ajkára, melyekre maga a Szentlélek tanít. (ApCsel 4,23-31; Jn 3,1-8)

(Barsi Balázs–Telek Péter-Pál: Magasság és mélység)