Aktuális

FÉNYKERESZT áldás Szenterzsébethegyen

Kép

meghívó_fénykereszt

A fénykereszt állításának története 1996-ra nyúlik vissza. Akkor Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Jézus a Grenoble-ban lakó Fernanda Navarronak, egy családanyának adott kinyilatkoztatása indította el világszerte több ezer kereszt felállítását. Az általa pontosan megadott méretben (magassága 7.38 méter, a vízszintes szár hossza 1.23 méter) állítják, mert Krisztus keresztje a Golgotán 738 méter magasan állt. Minden fénykeresztet úgy kell felállítani, hogy a két karja kelet-nyugat irányába mutasson.

Ezen keresztek által előre hirdetem dicsőséges eljövetelemet…” „…Szent Anyám tiszteletére kívánom, hogy a kereszt a fehér és kék színt hordja magán…” „Mondom nektek, hogy Szent Anyám minden ilyen kereszt alatt ott fog állni, ahogy a Golgotán megfeszített Fia keresztje alatt állt.” – „Minden kereszt áldás a Föld számára…Mindegyik a fundamentumáig az Ég által meg lesz áldva… Egyetlen kereszt helyét sem ember kereste ki, minden Istentől származik…”

A fénykereszt, nem attól fénykereszt, hogy világít, vagy ki van világítva, hanem attól, hogy a Mindenható Isten világítja meg, árassza el kegyelmével, a hittel imádkozókat pedig ez a fény kíséri. ÁMEN.

 

Szeptember 17. – Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának ünnepe

Kép

assisi_portiuncula-our-lady-of-the-angels1Szent Ferenc halála előtt két évvel, 1224-ben elvonult Alverna hegyére, hogy ott Szent Mihály tiszteletére 40 napos böjtöt tartson. Szeptember 14-én, Szent Kereszt ünnepén, amikor imádságba merült, megjelent neki a megfeszített Krisztus szeráf alakjában. „Örvendezett annak a kedves tekintetnek, amellyel Krisztus őt nézte, de a keresztre feszítés a részt vevő fájdalom tőrével az ő lelkét is átjárta.” A látomás után vette észre, hogy testén viseli Krisztus öt sebét.

Szent Ferenc a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén kora hajnalban cellája ajtajában így imádkozott: „Uram, Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalok. Az egyik, hogy érezhessem lelkemben és testemben, amennyire lehetséges azt a fájdalmat, amit Te, édes Jézus, keserves kínszenvedésed alkalmával elviseltél. A másik az, hogy érezhessem szívemben, amennyire lehetséges, azt a túláradó szeretetet, amely Téged, Isten Fiát, arra indított, hogy értünk, bűnösökért oly szörnyű szenvedéseket önként és szívesen magadra vállalj.”

Istenünk, te Fiad szenvedésének jegyeit Szent Ferenc atyánk testében csodálatosan megújítottad, hogy szívünket szereteted tüzével lángra lobbantsad. Add, hogy Fiadat követve halálának hasonlóságában, föltámadásának is részesei lehessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Szeptember 12. – A Boldogságos Szűz Mária neve napja

Kép

Passau,_Wallfahrtskirche_Mariahilf_07 (1)

A Boldogságos Szűz Mária szent nevét ünnepeljük szeptember 12-én. Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683. szeptember 12-én a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget. Bécs ostroma idején I. Lipót császár (1657–1705) és udvara Passauba menekült, és a kapucinus kolostor Mariahilf (Mindenkor Segítő Szűz Mária) kegyképe előtt könyörgött a szabadulásért. A győzelem után a kegykép tisztelete hozzájárult az ünnep gyors terjedéséhez.

Az ünnep magyarországi terjedéséhez hozzájárult az is, hogy 1686-ban (szeptember 2.) Buda is felszabadult a török alól, s ezt a győzelmet is Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították.

Mindenható, örök Isten: híveid szívből örvendeznek a Boldogságos Szűz Mária nevének és oltalmának. Hathatós közbenjárására engedd, hogy minden gonosztól megmeneküljünk a földön, és örökké tartó boldogságra jussunk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Ünnep a ferences családban – 800 évvel ezelőtt találkozott Szent Ferenc és az egyiptomi szultán

Kép

Szent Ferenc és a szultán találkozásaA ferences rendtartomány 2019-ben jubileumi évet ül abból az alkalomból, hogy Szent Ferenc 800 évvel ezelőtt találkozott al-Kámil  egyiptomi szultánnal.

Az eseményről az alábbi linkre kattintva a Magyar Kurír oldalon olvasható összefoglaló.

Az esemény történelmi jelentőségéről Bagyinszki Ágoston OFM teológiai tanárt és Csik Tamás történészt Szerdahelyi Csongor kérdezte a Katolikus Rádióban. A január 1-én elhangzott Világ-egyház című műsor a ferencesek honlapján a linkre kattintva meghallgatható.

A Ferences Kutató Tanárok Tudományos Körének Folyóiratában, az Acta Pintériánában Csík Tamás történész hosszabb terjedelmű írása olvasható a linkre kattintva.

A Ferences Sajtóközpont stúdiójában Bagyinszki Ágoston OFM mondja el gondolatait a történelmi jelentőségű esemény kapcsán. A videó a linkre kattintva megtekinthető.

Boldogságos Szűz Mária mennybevétele – Nagyboldogasszony ünnepe – augusztus 15.

Kép

 

honlap Szűz Mária

Ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy ő a hálál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak  példájára az ő teste is megdicsőült a mennyben. (XII. Piusz pápa)

„Mert ezen a napon az Istenszülő Szüzet felvetted a mennybe Így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza, és biztos reménye” (Részlet az ünnep szentmise prefációjából)

Magyar népünk számára különösen is fontos Nagyboldogasszony ünnepe, hiszen Szent István királyunk élete végén ezen a napon ajánlotta fel országunkat a Boldogságos Szűz Máriának. 

Istenünk, te a mai napon túláradó dicsőséggel megkoronáztad a Boldogságos Szűz Máriát, akit alázatosságáért tekintetre méltattál és abban a kegyelemben részesítettél, hogy egyszülött Fiad test szerint tőle szülessék. Közbenjárására add, hogy megváltásunk szent titka által elnyerjük az üdvösséget és részesüljünk dicsőségedből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Augusztus 6. URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA

Kép

15-Bev_Nagybojt_2_vasarnapja_900

“Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!”(Mt 17,1-9)

Ő, a kiválasztott tanúk előtt isteni dicsőségét feltárta, és ragyogó fénybe öltöztette a mienkhez hasonló testét, hogy a tanítványok szívét a kereszt botrányától megóvja és önmagában, mint az Egyház Fejében mutassa meg a dicsőségnek azt a fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét. (Részlet az ünnepi szentmise prefációjából)

Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten, mindörökkön-örökké. Amen

ANGYALOS BOLDOGASSZONY – PORCIUNKULA ÜNNEPE – Augusztus 2.

Kép

dd-francis03_ph_0499053046326x500dsc_0376aAugusztus 2-án annak az Assisiben található, egykor düledező kis templomocskának a búcsú-napját ünnepeljük, melyet Szent Ferenc újított meg.

A Portiuncula („részecske”) kápolna fölé 1569-1640 között hatalmas templom, az Angyalos Boldogasszony Bazilika épült.

Szent Ferenc ebben a kápolnában rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, társaival együtt itt találták meg hivatásukat, innen indította el a klarissza nővéreket, földi pályáját is itt fejezte be, amely átmenet -„tranzitus”- volt az örök életbe.

Kérjük és fogadjuk be az ünnepen Isten kegyelmét és nyerjük el a teljes búcsút, amelyet 803 éve, 1216-ban III. Honóriusz pápa szóban jóváhagyott, a későbbi pápák pedig megerősítettek és minden ferences templomra kiterjesztettek.

(Ennek feltétele szentgyónás, szentáldozás, Miatyánk,  Üdvözlégy, Hiszekegy elimádkozása a pápa szándékára. A teljes búcsú felajánlható önmagunkért, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek számára.)

SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL (Sarlós Boldogasszony)

Kép

751px-Giotto,_Lower_Church_Assisi,_The_Visitation_01

 

Mária útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Boldog vagy, Mária, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.

„Mindenható, örök Isten, a te sugallatodra indult útnak a Boldogságos Szűz Mária, hogy szent Fiadat méhében hordozva, Erzsébetet meglátogassa. Add. hogy a Szentlélek indításait hűségesen kövessük, és Máriával együtt mindig magasztaljunk téged. A mi urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen.”

JÉZUS SZENT SZÍVE FŐÜNNEPE – TEMPLOMUNK BÚCSÚNAPJA

Kép

DSC_05111

Június 28-án, pénteken Jézus Szíve főünnepe és templomunk búcsúnapja, ezért 17 órakor ünnepélyes litániát, majd 17.30-kor zsolozsmát végzünk.

Mindenható Istenünk, dicsőítve magasztaljuk szeretett Fiad Szívét, és megemlékezünk arról, hogy mennyi jótéteménnyel mutatta meg irántunk való szeretetét.

Add, hogy ajándékaid mennyei forrásából, szeretett Fiad Szívéből elnyerjük bőven áradó kegyelmedet.

A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön.örökké.

JÉZUS ég a vágytól, hogy az emberek szeressék őt, s ő visszahúzhassa őket a kárhozat útjáról, ahová a sátán tömegestől taszítja őket. Ezért határozta el, hogy megmutatja az embereknek Szívét, a szeretet, az irgalom, a kegyelem, a szentség és üdvösség mindama kincsével együtt, amelyet az magában rejt. hogy mindazokat, akik megadnak neki minden tőlük telhető szeretetet és tiszteletet, gazdaggá tegye, elárassza őket azokkal az isteni kincsekkel, amelyeknek az ő Szent Szíve a forrásuk. (Alacoque Szent Margit-Mária)