ANGYALOS BOLDOGASSZONY – PORCIUNKULA ÜNNEPE – Augusztus 2.

Augusztus 2-án annak az Assisiben található, egykor düledező kis templomocskának a búcsú-napját ünnepeljük, melyet Szent Ferenc újított meg. A Portiuncula (“részecske”) kápolna fölé 1569-1640 között hatalmas templom, az Angyalos Boldogasszony Bazilika épült. Szent Ferenc ebben a kápolnában rakta le a … Bővebben

dd-francis03_ph_0499053046326x500dsc_0376aAugusztus 2-án annak az Assisiben található, egykor düledező kis templomocskának a búcsú-napját ünnepeljük, melyet Szent Ferenc újított meg.

A Portiuncula (“részecske”) kápolna fölé 1569-1640 között hatalmas templom, az Angyalos Boldogasszony Bazilika épült.

Szent Ferenc ebben a kápolnában rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, társaival együtt itt találták meg hivatásukat, innen indította el a klarissza nővéreket, földi pályáját is itt fejezte be, amely átmenet -„tranzitus”- volt az örök életbe.

Kérjük és fogadjuk be az ünnepen Isten kegyelmét és nyerjük el a teljes búcsút, amelyet 803 éve, 1216-ban III. Honóriusz pápa szóban jóváhagyott, a későbbi pápák pedig megerősítettek és minden ferences templomra kiterjesztettek.

(Ennek feltétele szentgyónás, szentáldozás, Miatyánk,  Üdvözlégy, Hiszekegy elimádkozása a pápa szándékára. A teljes búcsú felajánlható önmagunkért, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek számára.)