Második nap (November 30.)

A sötétség

 A sötétség a félelem, a bizonytalanság, a bűn szimbóluma. A teremtés kezdetén, amikor még káosz volt, a sötétség volt az úr. A bűn újra a sötétség hatalmába vetette az embert. A világnak ebbe a sötétjébe szállt le az Isten Fia, hogy kivezessen bennünket a fényre. A születés, amely az éjszakában történt, így vált számunkra mintegy új teremtéssé.

Sokszor megtapasztalom a sötétséget a saját életemben: bűneimben, veszteségeimben, félelmeimben. Ilyenkor úgy tűnik, nincs biztos pont, ami segítene a tájékozódásban, minden homályba burkolózik.

„Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé” – mondja Szent Pál, többé már nem. A bűn, a sötétség realitását (nem a bűnt!) el kell fogadnom magamban, ahogy az Úr is elfogadta, amikor világra született. De az én életemben is felragyoghat az Úr!

Angelus Silesius:

Az ember puszta szén, az Isten tűz és fény:

sötét vagy, hát, s hideg, míg nem vagy az ölén.

 

Hallgatnivaló:

Händel: Messiás – For behold… The people that walked in darkness (Basszus accompagnato és ária)

https://www.youtube.com/watch?v=B0A_1LovZJc

(Ez egy olyan részlet az oratóriumból, ami kiválóan festi le a sötétség és a fény ellentétét a basszus mély lépéseivel és a világosság (light) szóra történő zenei „kivilágosodással”. A részlet egy szcenizált előadásból származik, ami konkrét mai élethelyzetekre adaptálta a művet, így ez a rész egy kórházi váróban játszódik. Akit nagyon zavarnak a modern értelmezések, az csak hallgassa.)

 

A szöveg (Iz 60,2-3; 9,1)

Mert íme, sötétség borítja a földet,

és homály a népeket,

de fölötted felragyog az Úr,

és dicsősége megjelenik fölötted.

Nemzetek jönnek majd világosságodhoz,

és királyok felragyogó fényedhez.

 

A nép, amely sötétségben jár,

nagy világosságot lát;

akik a halál árnyékának országában laknak,

azokra világosság ragyog.