Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

A szent egyházatyáknak minden bizonyítéka és megfontolása, mint végső alapra, a Szentírásra támaszkodik, amely Isten szent Anyját úgy állítja szemünk elé, mint aki isteni Fiával a legszorosabb kapcsolatban van, és az ő emberi sorsában mindig részesedik.

Főként pedig arra kell nagyon figyelnünk, hogy a szent atyák már a második századtól kezdve Szűz Máriát úgy említik, mint új Évát az új Ádám mellett. Bár alá van neki rendelve, de mégis a legszorosabb kapcsolatban van vele még abban a harcban is, amelyet az ősevangélium előrejelzése szerint az alvilági ellenséggel szemben a bűn és halál feletti teljes győzelem fejezett be. E kettő feletti győzelmet a nemzetek Apostola mindig összekapcsolja írásaiban. Mivel pedig Krisztus dicsőséges feltámadása ennek az említett győzelemnek a lényeges része és egyben végső győzelmi jele, azért ebből arra is kell következtetni, hogy Mária szűzi teste is megdicsőült, hiszen Fiának ez a harca közös volt a Boldogságos Szűz harcával. Ugyanez az Apostol ugyanis ezt mondja: Amikor ez a halandó test halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált (vö. 1 Kor 15, 53-54).

Ezért tehát Isten fölséges Anyja Istennek ugyanazon egyetlen, előre elhatározott akarata szerint titokzatos módon egybekapcsolódott Jézus Krisztussal: szeplőtelen fogantatásában, istenanyaságában és sértetlen szüzességében, és azzal, hogy oly nemes társa volt Megváltó Istenünknek, aki teljes diadalt aratott a bűn és annak minden következménye felett, így Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte a mentességet a sírban való romlástól, és – szent Fiához hasonlóan – legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján mint Királynő tündököl (.XII. Piusz pápának Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezéséből)

Magyar népünk számára különösen is fontos Nagyboldogasszony ünnepe, hiszen Szent István királyunk élete végén ezen a napon ajánlotta fel országunkat a Boldogságos Szűz Máriának. 

Mindenható, örök Isten, te a Szeplőtelen Szűz Máriát, Fiad édesanyját testével-lelkével az örök dicsőségbe emelted. Add, hogy mindenkor az odafönt valókra törekedjünk, és egykor vele együtt részesei lehessünk dicsőségednek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A Mária Rádió Hazafelé című műsorában az úton levésről és a Ferences Gyalogos Zarándoklatról beszélgetett június 25-én Balázs Andrea, a Naphimnusz Egyesület tagja, Zarándy Kleofás OFM, a FEZ vezetője, valamint Tóthné Kokas Gabriella, a Ferences Világi Rend Magyarok Nagyasszonya zalaegerszegi testvéri közösség tagja és a felnőtt zarándoklat egyik szervezője. A műsorban szó esett a ferences zarándoklatok történetéről és kapcsolatáról, hivatásokról és a teremtett világ védelméről is. A zarándoklat augusztus 12-én indul Gyöngyösről, és augusztus 15-én, Mátraverebély-Szentkúton ér véget.

A beszélgetés teljes szövege itt olvasható.

Imával kísérjük a zarándoklat résztvevőit.

Breslauban (Németország) született 1891. október 12-én, zsidó szülei tizenegyedik gyermekeként. Filozófiát tanult, s az igazságot keresve Istenre talált. 1922. január 1-jén történt keresztségétől kezdve tanítással és könyvek írásával szolgált Istennek. 1933-ban belépett a kölni Kármelbe, ahol A keresztről nevezett Teréz Benedikta nevet kapta, s életét a zsidó és a német népért ajánlotta fel. Hazáját a zsidóüldözés miatt elhagyva 1938-ban a hollandiai Echt karmelita kolostorába nyert felvételt. Zsidó származása miatt 1942. augusztus 2-án a németek letartóztatták, és a lengyelországi Auschwitzba deportálták. A koncentrációs táborban kegyetlenül kivégezték, valószínűleg 1942. augusztus 9-én. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén Kölnben boldoggá, 1998. október 11-én Rómában szentté avatta, 1999. október 1-jén pedig Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Szent Edith Stein „A Kereszt tudománya” című művéből

Aki Krisztus mellett döntött, az meghalt a világnak, a világ is meghalt az ő számára. Az ilyen ember az Úr sebhelyeit viseli testén (vö. Gal 6, 17), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen úgy erős is, mert a gyöngeségben nyilvánul meg az Isten ereje (vö. 2 Kor 12, 9). Jézus tanítványa ennek tudatában nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi vállára, hanem önmagát is keresztre feszíti: Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5, 24). Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Szentlélek életének. Ez a küzdelem nagy lelkierőt kíván. A kereszt azonban nem a végső cél, hiszen azért emelik magasra, hogy az ég felé mutasson. Ez nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere; ez az a pásztorbot, amellyel az istenfélő Dávid kivonul az Istentől nem félő Góliát ellen; ez az a bot, amellyel Isten zörget a mennynek ajtaján, és feltárja azt. Akkor majd mennyei fény árad ránk és körülölel mindenkit, aki követi a megfeszített Jézust.

Atyáink Istene, te Szent Teréz Benedikta vértanúdnak megadtad, hogy keresztre feszített Fiadat megismerje és egészen a halálig kövesse. Közbenjárására add, hogy Krisztust minden ember elismerje Üdvözítőjének, és általa eljusson örök színelátásodra. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az ókasztíliai Caleruegában (Spanyolország) született 1170 körül. Palenciában teológiát tanult, majd az osmai székesegyház kanonokja lett. Az albiak eretneksége ellen prédikációval és élete példájával eredményesen dolgozott. Erre a munkára társakat is toborzott maga mellé, és megalapította a prédikátorok (domonkosok) rendjét. Bolognában halt meg 1221. augusztus 6-án.

Vagy Istennel, vagy Istenről beszélt

Olyan nagy életszentség jellemezte Domonkost, és Isten iránt akkora buzgóságot tanúsított, hogy ez bizonyságul szolgált mindenki előtt: ő az istentisztelet és a kegyelem kiváltságos embere. Lelkierejének egyensúlyát semmi sem ingatta meg, csak a mások iránti részvét és segítő könyörület rendítette meg. Mivel pedig az örvendező szív megvidámítja az ember arcát, ezért a külsején is megnyilvánuló jósága és vidám tekintete tanúskodott a belső ember tökéletes összeszedettségéről.

Szavában és cselekedetében mindenütt evangéliumi emberként jelent meg. Nappal senki sem volt nála szívesebb és kedvesebb a testvérekhez és társaihoz. Éjszaka viszont senki sem volt olyan kitartó a virrasztásban és imádságban, mint ő. Ritkán beszélgetett, s akkor is vagy Istennel beszélt az imádságban, vagy Istenről beszélt másoknak. Erre buzdította testvéreit is.

Állandóan azt a külön kegyelmet kérte magának Istentől: ajándékozza meg őt olyan igazi szeretettel, hogy hathatósan tudja munkálni és irányítani az emberek üdvösségét. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy csakis akkor lesz igazán Krisztus testének tagja, ha minden erejével úgy szenteli magát a lelkek megmentésére, mint ahogy a mindenek Üdvözítője, Jézus Krisztus is egészen feláldozta magát a mi üdvösségünkért. Ennek a munkának a végzésére alapította meg isteni sugallatra a Prédikáló Testvérek Rendjét.

Élőszóval és leveleiben is gyakran buzdította arra rendi testvéreit, hogy állandóan tanulmányozzák az ó- és újszövetségi Szentírást. Mindig magával vitte Máté evangéliumát és Szent Pál leveleit. Annyit foglalkozott velük, hogy szinte könyv nélkül tudta az egészet.

Kétszer vagy háromszor is püspökké választották, de egyszer sem fogadta el. Jobban szeretett a szegénységben együtt élni testvéreivel, mint bármely püspöki székben ülni. A szüzesség erényét haláláig sértetlenül megőrizte. Arra vágyakozott, hogy Krisztus hitéért megostorozzák, darabokra marcangolják, és így haljon meg. IX. Gergely pápa e szavakkal tett róla tanúságot: „Olyan embernek ismertem, mint aki mindenben követte az apostolok életmódját. Semmi kétségem sincs afelől, hogy a mennyben részesült is az apostolok dicsőségében.” (A domonkos rend történetére vonatkozó különféle iratokból)

Angyalos Boldogasszony (Portiuncula) ünnepére készülve, augusztus 1-én, pénteken este 22 órától zenés virrasztás lesz a kolostorkertben, ezt követően éjfélkor szentmise lesz a templomban.

Assisitől nem messze, a városhoz közeli erdőben állt az Angyalos Boldogasszony-kápolna, amely a Monte Subasio-i bencések tulajdonában állt. A kis kápolnát maga Szent Ferenc újította fel, majd 1211-ben a bencések neki ajándékozták. Itt telepedtek le az első ferences testvérek, és itt alapították meg az első rendi közösséget. Szent Ferenc ide tért vissza újra meg újra, és itt történt tranzitusa, boldog halála is. Szent Klára nővéreinek közössége is ezen a helyen vette kezdetét.

Szent Ferenc egészen különleges módon tapasztalta itt a kegyelem áradását, a szentek és angyalok jelenlétét, ezért kieszközölte III. Honoriusz pápától, hogy búcsút engedélyezzen a templomnak. Az engedélyt a Szentszék később más templomokra is kiterjesztette, és ennek nyomán a ferences család augusztus 2-án a Boldogságos Szűzanyát mint Angyalos Boldogasszonyt ünnepeli.

Mindehhez kérjük és fogadjuk be a mai ünnepen Isten kegyelmét és nyerjük el a teljes búcsút, amelyet 1216-ban III. Honóriusz pápa szóban jóváhagyott, a későbbi pápák pedig megerősítettek és minden ferences templomra kiterjesztettek.

Celanói Tamás testvér írásaiból

Isten szolgája a szerény, szívben alázatos és foglalatosságokban az alacsonyabbakat kedvelő Ferenc, míg e világban élt, saját maga és övéi számára kis részt (Portiunculát) választott csupán ebből a világból, és ezt is csak azért tette, hogy Krisztusnak tudjon szolgálni. Talán isteni sugallatra nevezték már korábban is ezt a helyet „Portiunculának”, vagyis kicsiny területnek, hiszen azoknak lett menedéke, akik e világból semmit sem akartak birtokolni. Ezen a kis földterületen állt egy kis templom, melyet a Boldogságos Szűz tiszteletére építettek, aki nagy alázatosságával kiérdemelte, hogy Szent Fia után ő is az összes szentek koronája lehessen. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje, mely biztos alapokra épülve, hatalmas, nemes szellemi épületté fejlődött. Szent Ferenc atyánk ezt a helyet mindennél jobban szerette, és megparancsolta a testvéreknek, hogy különös áhítattal viseltessenek iránta és azt akarta, hogy ez a hely az alázatosság, a legteljesebb szegénység tekintetében mintakép és tükör legyen a többiek előtt, ezért még a birtoklási jogot is másnak adta, magának és övéinek csak a használati jogot tartotta meg. Azok a testvérek, akik itt laktak, éjjel és nappal Isten dicséretében éltek és az angyali élet csodálatos illatát árasztották. Szent Ferenc jól tudta ugyan, hogy a mennyország a földkerekség bármely pontján fellelhető, s hogy az isteni kegyelem mindenütt egyformán kijár a választottaknak, mégis úgy tapasztalta, hogy a Sancta Maria in Portiuncula temploma kegyelemmel teljesebb és a magasabbrendű szellemektől sűrűbben látogatott hely. Ezért gyakran mondogatta a testvéreknek: „Vigyázzatok rá, fiaim, hogy sose hagyjátok el ezt a helyet. Ha az egyik oldalon kiűznek benneteket, jöjjetek vissza a másikon, mert valóban szent ez a hely, Isten lakóhelye. Mikor még kevesen voltunk, itt sokasította meg számunkat a Magasságbeli, bölcsességének fényével itt világosította meg szegény szolgáinak szívét, szeretetének tüzével itt gyújtotta lángra akaratunkat. Aki itt buzgó szívvel imádkozik, az minden bizonnyal megkapja, amit kér, de aki vétkezik, az súlyosabban is bűnhődik. Azért, fiacskáim, mindig nagy tiszteletben tartsátok e helyet, és a túláradó öröm hangos szavával szívetek mélyéből magasztaljátok az Istent.

Július 21-én 17 órakor a Búcsúszentlászlói Kegytemplomban

Az Államvédelmi Hatóság 1950 nyarán több mint háromezer szerzetest hurcolt el kényszertartózkodási helyre. A kitelepítések a ferences rendházakat, kolostorokat is érintették. A Kapisztrán Provincia és a Marianus Provincia rendházait három hullámban ürítették ki.  Az első 1950. június 9-10-ére virradóra, a második június 18-19-ére virradó éjjel, a harmadik július 11-12-ére virradó éjjel történt. A rendházakban rendőrök jelentek meg, a szerzeteseket – betegeket, öregeket is – teherautókra zsúfolták és fegyveres őrség kísértében szállították el őket. Az üresen maradt kolostorokat az állami szervek kiürítették, lefoglalták. A kitelepítés többek között Jászberénybe, Hatvanba, Békéscsabára, Pásztóra, Fótra, Egerbe stb. történt.

A harmadik hullámban, július 11-12-ére virradó éjjel kényszerítették távozásra a zalaegerszegi kolostor kilenc szerzetesét is: P. Karsay Vilmost, P. Illy Károlyt, P. Deák Floridot, P. Janzsó Jácintot, P. Szabó Artemiuszt, P. Kollányi Fülöpöt, fr. Hartmayer Brúnót, fr. Ragacs Hugolint és fr. Kővágó Márkot.

A zalaegerszegi szerzetesek elhurcolásának dátumát egy hálatábla őrzi a Jézus Szíve Ferences templomban. A sok táblácska között található a ma már ereklyeként becsülendő kőlap. Az elejére a következő szöveget vésték: „Szent Antal megsegített 1938”. Hátoldalára Deák Florid ceruzával a következő sorokat jegyezte fel: „1950. VII. 11. éjjel – Si quaeris miracula daemon lepra fugiunt. P. Florid”, azaz: „Ha csudákat keresel [jöjj Szent Antalhoz], ördög és bélpoklosság elmenekülnek…”

A ferences testvérek elhurcolásának napja – 1950. július 11-e – keddre, a ferences hagyomány szerint Páduai Szent Antal halálának emléknapjára esett. Nem véletlen tehát, hogy az éjszakai razzia alatt P. Florid a Szent Antal tiszteletére hagyott köszönő táblára írta a szent tiszteletére írt híres Himnusz első sorát. Ferences egyszerűséggel, őszinte hittel, bizodalmát Szent Antalba vetette, az ő segítségét kérte.

A ferences templomokban a szerzetesek keddenként kérték Szent Antal közbenjárását és végzik ezt ma is.

Ki volt Deák Florid? 1893. október 18-án Pozsonyban született, 1916. március 5-én szentelték pappá. 1916-tól hitoktató és káplán Németújváron. 1929-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, magyar–latin szakon folytatott tanulmányokat. 1940-től 1949-ig az esztergomi Ferences Gimnáziumban tanított. Ő alapította az esztergomi Szent Antal Kollégium híres hadimúzeumát 1933-ban. A múzeum a gimnázium sporttelepének bővítésekor, az itt épített cserkészházban kapott helyet, később innen került át a kolostor épületébe. A Kolozsváron 1912 és 1919 között megjelenő, „Bernardinus” című egyházszónoklati havi folyóirat szerzői közé tartozott. 1949-ben került Zalaegerszegre. A rend szétszóratása után, 1951-től 1954-ig a szentendrei Ferences Gimnáziumban tanított. Haláláig Budapesten, a pasaréti ferences rendházban élt.

1950. szeptember 7-én jelent meg az Elnöki Tanács 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelete, amely megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Mindössze négy tanítórend folytathatta munkáját, kilenc rendház maradhatott meg, a katolikus egyház négy hittudományi főiskola és nyolc középiskola fenntartására kapott jogot.

A szerzetesrendek feloszlatását kimondó törvényerejű rendeletet az 1989. évi II. törvény helyezte hatályon kívül. 1989-ben, a szerzetesrendek újraindulásakor a rendtartomány több rendházát visszakapta. A zalaegerszegi kolostor ünnepélyes átadására 1990-ben Jézus Szíve ünnepén, júniusban került sor.

Feloszlatásuk után hetven évvel a magyarországi szerzetesi intézmények megnyesett fája a megváltozott társadalmi és vallási viszonyok között ismét kivirágzott.

Kedves Testvérek!

Hálásan köszönjük hittantáborunk támogatását, többen igazán nagylelkűen adakoztak!

Különösen is köszönjük a szervezőknek és ifjúsági segítőknek a szolgálatát, valamint a konyhában szorgoskodók áldozatos munkáját!

Isten fizesse meg!