27. nap

Advent 4. hete – Péntek

Izajás

Az első időben megalázta Zebulon földjét és Naftali földjét, de az utolsó időben megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli vidéket, a pogányok Galileáját.

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát;

akik a halál árnyékának országában laknak,

azokra világosság ragyog.

Megsokasítod az ujjongást, megnöveled az örömet;

örvendenek színed előtt, ahogy örvendenek aratáskor,

és amint ujjonganak, akik a zsákmányt osztják.

Mert összetöröd terhes igáját, a vállára nehezedő botot,

és sanyargatójának pálcáját, mint Mádián napján.

Mert minden dübörögve menetelő katonacipő

és vérben megforgatott ruha

elégetésre kerül, tűz martaléka lesz.

Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk;

az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét:

Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,

Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.

Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége

Dávid trónján és királysága fölött,

hogy megszilárdítsa és megerősítse azt

joggal és igazsággal, mostantól fogva mindörökké.

A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.

(Iz 8,23-9,6)

Sötétségben járni, elbírhatatlannak tűnő terhekkel, roskadozó vállakkal, rejtett vagy nyílt erőszakban, megaláztatások közt – így írja le a próféta emberi létünk meghatározottságát: a halál árnyékának országa ez, ahol az élet csak töredékeiben van jelen, csak a küzdésben, a veszélyeztetettségek közt, a nehézségek pillanatnyi szüneteiben. A menetelő katonacipők a pusztulás felé visznek minket. Isten nélkül mennyire reménytelen a „halál felé terelt birkanyáj”, az emberiség élete. Szabadulásra várunk, amit magunk nem tudunk véghezvinni. Világosságra vágyunk, ami utat mutat, reményt ad, kivezet a sötétségből.

Isten ezt a szabadulást egy gyermekben hozza el, aki az élet ígérete, aki a teljességet ajándékozza. Benne a halál árnyéka helyett a feltámadott élet csodája, békéje, örökkévaló teljessége lehet a miénk. „Gyermek születik nekünk…”

Szó

VILÁGOSSÁG

Kérdés

Mi életem világossága?

Megtapasztaltam-e már az Isten nélküli élet keserűségét, reménytelenségét?

Tudok-e vágyakozni a megváltásra?

Tudtad?

A hagyomány szerint Izajás próféta Manassze király uralkodásának idejében (Kr. e. 693–639) vértanúságot szenvedett. A Talmud szerint egy fa üregébe menekült, ahol kettéfűrészelték. Ezt a hagyományt fogalmazza meg az Izajás vértanúsága című apokrif irat is, aminek keletkezése a Makkabeusok koráig nyúlik vissza, és korai keresztény szerzők is (Origenész, Jusztinosz, Tertullianus) hivatkoznak rá.

26. nap

Advent 4. hete – Csütörtök

Izajás

Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal:

»Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!«

De Ácház azt mondta: »Nem kérek, és nem kísértem az Urat.«

Erre a próféta így szólt: »Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is?

Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz méhében fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Aludttejet és mézet eszik majd, hogy meg tudja vetni a rosszat és a jót tudja választani.

Mert mielőtt a gyermek meg tudná vetni a rosszat, és a jót választani, elhagyott lesz az az ország, melynek két királyától rettegsz.

Hoz majd az Úr rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek nem jöttek, amióta Efraim elszakadt Júdától: Asszíria királyát.«

(Iz 7,10-17)

Bár Izajás próféciája egy konkrét történelmi helyzethez kötődik, értelme mégis túlmutat ezen, és mindannyiunkat érint. Hiszen nem más ez, mint Isten lényegének kinyilatkoztatása: Ő Emmánuel, ami annyit jelent: „Velünk az Isten.” Ő minden hitetlenség, minden tőle való elfordulás ellenére hűséges marad, és véghezviszi akaratát. Ez az akarat pedig nem más, mint az ember üdvössége, a „velünk lét”. A prófécia beteljesedése messze felülmúlta annak eredeti jelentését. Mi már annak biztos tudatában élünk, hogy tudjuk: Isten velünk lévő Isten, minden emberi elképzelést meghaladó módon.

Szó

VELÜNK

Kérdés

Mit jelent számomra Isten neve: Emmánuel?

Hogyan élem meg, hogy Isten velem van?

Van-e bennem kétely ezzel kapcsolatban? Mikor, miért?

Tudtad?

Ez a jelenet a szír-eframita háború idején játszódik, Kr. e. 733-ban, amikor az Asszíria ellen lázadó szövetség ostrom alá vonta Júda fővárosát, Jeruzsálemet, aminek Ácház volt akkor a királya, aki politikai érdekből nemcsak lepaktált Asszíriával, hanem áldozatot is bemutatott pogány isteneinek, sőt még saját fiát is feláldozta (2Kir 16,3). A próféta a király Jahvéval szembeni hűtlensége ellenére is (aminek egyik következménye éppen az, hogy nem kér jelet Istentől, mert fél közelségétől, attól, hogy számára nem kívánt útra vezetné) új utódot ígér, akin keresztül a király és a nép hitetlensége és az ellenség ármánykodása ellenére is Dávid nemzetségén belül fogja véghezvinni üdvözítő tervét. De ezt megelőzi a király bukása és az ország pusztulása.

A szövegben szereplő ’szűz’ kifejezés (’almah’) eredetileg annyit jelentett, mint ’fiatal lány’, de a görög fordításba már a szűz szó került, ami a későbbi nemzedékeknek abból a csodát váró hitéből magyarázható, hogy Isten maga dönti el, milyen módon lép be a világba.

25. nap

Advent 4. hete – Szerda

Izajás

Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem,

hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön;

mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm;

ezt mondta: »Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit,

és Izrael maradékát visszatérítsd;

a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.«

Így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje,

ahhoz, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a nemzetek,

a kényurak szolgájához:

»Királyok látnak majd, és felállnak, fejedelmek, és leborulnak,

az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.«

Így szól az Úr: »A kegyelem idején meghallgatlak téged,

és a szabadulás napján megsegítelek;

megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek,

hogy helyreállítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget;

hogy azt mondd a foglyoknak: ‘Jöjjetek ki!’,

és azoknak, akik sötétségben vannak: ‘Lépjetek a napvilágra!’

Az utak mellett legelnek majd, és minden kopár dombon lesz legelőjük.

Nem éheznek és nem szomjaznak, nem sújtja őket forróság és nap,

mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket, és vizek forrásához irányítja őket.

Minden hegyemet úttá teszem, és ösvényeim kiemelkednek.

Íme, ezek messziről jönnek, és íme, azok északról meg nyugatról,

mások pedig Sziním földjéről.«

Ujjongjatok, egek, és örvendj, te föld, ujjongásban törjetek ki, hegyek!

Mert megvigasztalja népét az Úr, és szegényein megkönyörül.

(Iz 49,5-13)

Nagy látomás ez az ország helyreállításáról, amikor a puszta is gazdagon termő vidék lesz, és mindent elönt a napfény, megszűnik a sötét, a foglyok kiszabadulnak és hazatérnek, minden és mindenki ujjongásban tör ki. Ha belépünk Isten kegyelmének világába, ez a kép a mi belső világunk képévé válik. Megszabadulunk mindattól, ami fogva tart, kilépünk a fényre, minden értelmet nyer, minden begyógyul. Mikor történik mindez? A kegyelem idején. Jézus Krisztus óta ez az idő a most, a jelen pillanat. Isten meghívása most szól: „Jöjjetek ki! Lépjetek ki a napvilágra!” Lépjünk ki, hogy világosságává váljunk egymásnak, a világnak.

Szó

VILÁGOSSÁGÁVÁ

Kérdés

Merek-e elindulni Isten felé, vagy megálltam valahol félúton?

Akivel kapcsolatba kerülök, világosságnak lát-e engem?

Fényt hozok-e a világba, vagy homályt, zavart, gondokat?

Tudtad?

Mikeás próféta Izajás kortársa volt. Sok hasonló gondolatot, képet, közös érintkezési pontot fedezhetünk könyveikben. Ilyen például a végidők leírása, amikor Isten uralma győzelemre jut, és a nemzetek mind az Ő hegyéhez, a Sionhoz zarándokolnak, vagy az asszír hódítás veszélye idején a hitben való hűségre figyelmeztetés. De mindketten felemelik szavukat a társadalmi igazságtalanságok ellen is.

24. nap

Advent 4. hete – Kedd

Izajás

Így szól az Úr,

aki utat készített a tengerben,

és a hatalmas vizekben ösvényt;

aki kihozott kocsit és lovat,

hadsereget és hőst,

akik együtt fekszenek, nem kelnek fel többé,

kialudtak, mint a mécsbél, és elhamvadtak:

»Ne gondoljatok a régi dolgokra,

és az elmúltakra ne figyeljetek!

Íme, én újat cselekszem,

most sarjad, talán nem tudjátok?

Igen, utat készítek a sivatagban,

és a pusztában folyókat.

Dicsőít majd engem a mező vadja,

a sakálok és a struccmadarak,

mert vizet adtam a sivatagban,

folyókat a pusztában,

hogy megitassam népemet, az én választottamat.

A nép, amelyet magamnak megszereztem,

dicséretemet hirdeti majd.

(Iz 43,16-21)

Isten mindig új, ő a jövő Istene, a távlatoké. A múlt sebeit begyógyítja, és arcunkat a jövő, a beteljesedés felé fordítja. Ha megbántuk bűneinket, elnyerjük a bocsánatot. Isten nem akarja, hogy ezután a bűneinket rágódjunk. Átalakítja sebeinket, ahogy Jézus sebeit a feltámadás után. Összeilleszt mindent, ami eltörött, és aranyba vonja minden repedésünket. Belső sivatagjainkban vizet fakaszt. Ahol fájdalom volt és hitetlenség, ott dicsőítő éneket zenget. Az új már születőben van bennünk, „talán nem tudjátok”?

Szó

ÚJ

Kérdés

Tudok-e úgy tekinteni múltam sebeire, mint amiket Isten áldássá változtatott, amik által az lettem, aki vagyok?

Nem vagyok-e rabja múltamnak, beteg bűntudatnak, önmarcangolásnak?

Tudok-e úgy tekinteni jövőmre, mint ami Isten áldásának ideje lesz számomra?

Tudtad?

Izajás könyve több helyen egy nagy apokalipszis leírását tartalmazza. Ezekben a végidőkben kinyilvánul Isten hatalma, világfelettisége, legyőzi ellenségeit. Ezt a próféta az Úr napjának nevezi. Ezután megvalósul az ő igazságosságának uralma, a végleges béke korszaka, amikor minden nemzet az Úr hegyéhez járul. Érdekes, hogy abban a korban szokatlan, egyedülálló tisztasággal jelenik meg a halottak feltámadásába vetett hit: „Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról.” (Iz 25,8)

23. nap

Advent 4. hete – Hétfő

Izajás

Keressétek az Urat, amíg megtalálható,

hívjátok őt, amíg közel van!

Hagyja el útját az istentelen,

és gondolatait a bűnös ember!

Térjen vissza az Úrhoz, aki megkönyörül rajta,

és Istenünkhöz, mert ő nagylelkű a megbocsátásban!

Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim,

és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. –

Mert amennyivel magasabb az ég a földnél,

annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál,

és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

Mert amint lehull az eső és a hó az égből,

és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet,

termékennyé és gyümölcsözővé teszi,

magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,

úgy lesz az én igém is, mely számból kijön:

nem tér vissza hozzám eredménytelenül,

hanem megteszi, amit akarok,

és véghezviszi, amiért küldtem.

(Iz 55,6-11)

Miben mások Isten útjai az emberénél? A nagylelkűségben biztosan. Isten nem kicsinyes, mint mi. Nem méricskéli szeretetét, segítségét, közelségét. Nem zsugori, nem követelő, nem támaszt feltételeket. Mindenhova hullatja esőjét, mindenféle földbe szórja a magokat.

Isten kegyelme hatékony is. Az ő akarata végül biztosan megvalósul, ha nem is rögtön és nem is a mi elképzeléseink szerint. Ilyen értelemben Isten „makacs” és kitartó. Életet teremt és áldást ad. A hitünk, az Isten Országa elsősorban ajándék, Isten műve, nem a miénk. Ő az, aki megtermékenyíti életünket. Ő az igazi cselekvő emberi drámáinkban. Ha főszereplőnek is gondoljuk magunkat, a rendező nem mi vagyunk, hanem ő.

Szó

VÉGHEZVISZ

Kérdés

Isten kegyelme egyelőre hol eredménytelen az életemben?

Megnyugtat-e, békével tölt-e el, hogy Isten kegyelme minden pillanatban „dolgozik” bennem? Engedem-e érvényre jutni?

Ki a főszereplő az életemben?

Tudtad?

Izajás egy gazdag, virágzó országban kezdte működését, és egy pusztuló, elnyomás alatt sínylődőben fejezte be. Fő üzenete ehhez is kapcsolódik: „Ha nem tértek meg, nem maradtok meg.”

22. nap

Advent 4. hete – Vasárnap

Izajás

Tekints le az égből, és lásd, szent és dicső lakóhelyedről!

Hol van féltő szereteted és hatalmad?

Bensőd felindulása és irgalmasságod távol maradnak tőlem.

Mégis te vagy a mi atyánk!

Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket;

te vagy, Uram, a mi atyánk, Megváltónk a te neved öröktől fogva.

Miért hagyod, Uram, hogy letévedjünk útjaidról?

Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged?

Fordulj vissza szolgáid miatt, örökséged törzsei miatt!

Rövid idő alatt birtokba vették szent népedet,

ellenségeink taposták szentélyedet.

Olyanok lettünk, mint akiken nem te uralkodtál öröktől fogva,

akiket nem a te nevedről neveztek el.

Bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál!

Színed előtt a hegyek megrendülnének!

(Iz 63,15-19)

Igaz bűnbánatból fakadó vallomás ez, amelyben az ember Isten után vágyakozik, akit elhagyott, de akihez szeretne visszatérni, akitől gyakran távol érzi magát, de akinek irgalmára mindennél jobban vágyik. Fordulhatunk bárhova, bármihez, mégis egyedül Istenhez tartozunk igazán. Róla neveztek el bennünket, az ő nevét viseljük, még ha nem is vagyunk méltók rá. Csak az ő közbeavatkozásától várhatjuk a szabadulást.

Az ő irgalma és közelsége pedig nem hagy cserben, felülmúlja minden vágyunkat és elképzelésünket. „Bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál!” A próféta szava, ami az ember szívének legmélyebb homályából tör fel szinte kétségbeesetten, nem várt módon beteljesült Jézus Krisztus megtestesülésében.

Szó

SZÉTSZAKÍT

Kérdés

Meg tudom-e vallani Istennek, hogy Ő az én Uram és Megváltóm?

Van-e bennem vágy Isten irgalma iránt?

Engedem-e felszínre törni legbelsőbb, legmélyebb vágyaimat vagy elhallgattatom őket?

Tudtad?

Izajás könyvében gyakran jelennek meg az ember vágyai: a szomjazók, az éhezők, a gondoskodásra, vigasztalásra vágyók, melyekben az elveszett gyermekkor utáni sóvárgás hangja szólal meg. Ezért is nevezik őt a vágyakozás prófétájának; és ez az egyik oka, hogy gyakran olvassuk az ő könyvét az ádventi szent időben.

21. nap

Advent 3. hete – Szombat

Izajás

Azt mondta Sion:

»Elhagyott engem az Úr,

és Uram megfeledkezett rólam.«

Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony,

nem könyörül-e méhe magzatán?

Még ha az meg is feledkeznék,

én akkor sem feledkezem meg rólad!

Íme, tenyeremre rajzoltalak téged;

falaid előttem vannak szüntelen.

(Iz 49,14-16)

A legszebb, legmélyebb sorok ezek Izajás könyvében. Isten mindent legyőző, mindent felülmúló, feltétel nélküli szeretetéről szólnak. Arról a szeretetről, ami különb a legtisztább, leginkább magától értetődő emberi szeretetnél is. Örök és a létünkig ható. Olyan, ami nem ismer feledést, nem ismer figyelmetlenséget, amiben nincs kihagyás, nincs megfáradás. Isten szövetsége az ember iránt ilyen: a tenyerébe vési nevünket, lényünket, alakunkat – kitörölhetetlenül. És még ha néha távolinak tűnik is, ha elhagyatva érezzük is magunkat, az nem Isten szeretetének megfogyatkozása, csak látszat, csak a körülmények, a szenvedések elhomályosító fátyla. Ilyenkor kell különösen is felidéznünk ezeket a szavakat. Nem vagyok elfelejtve.

Szó

MEGFELEDKEZNI

Kérdés

El tudom-e képzelni, hogy Isten tenyerében vagyok?

Isten nem felejtkezik meg rólam. Van/Volt olyan helyzet, pillanat, amikor mégis így tűnt? Miért?

Én mikor feledkezem meg Istenről?

Tudtad?

Izajás Isten szájába adott szavai Jeruzsálem térképét idézik fel. A város falait rajzolja, vési Isten a tenyerébe. Egyben utal a kivonuláskor kapott parancsra is, mely szerint a választott nép tagjainak Isten rendelkezéseit így kell őrizniük: „Legyen ez tehát jelként a kezeden, és mint felfüggesztett emlékeztető jelzés a szemeid között, mert erős kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból!” (Kiv 13,16) Isten is így őrzi szövetségét, a választott népet és Jeruzsálemet a „kezén”.

20. nap

Advent 3. hete – Péntek

Izajás

Minden nemzet gyűljön egybe, és jöjjenek össze a népek!

Ki hirdeti ezt közülük, és a régebbi dolgokat ki tudatja velünk?

Állítsák elő tanúikat, igazolják magukat, hogy akik hallják, hadd mondják: ‘Igaz!’

Ti vagytok az én tanúim – mondja az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam,

hogy megtudjátok, és higgyetek nekem, s megértsétek, hogy én vagyok az:

előttem nem formáltatott isten, és utánam sem lesz.

Én, én vagyok az Úr, és nincs rajtam kívül szabadító.

Én hirdettem, és hoztam szabadulást,

én adtam tudtul, és nem volt köztetek más.

Ti vagytok az én tanúim – mondja az Úr –,

hogy én Isten vagyok.

Ezután is én leszek az;

és nincs, aki kezemből kiragadhatna.

Ha cselekszem, ki háríthatja el?«

(Iz 43,9-13)

Egyedül Isten az Isten. Ma attól szenvedünk, hogy ezt az emberiség nagy része nem ismeri el, hanem magát, a saját érdekét, a saját akaratát, a saját vélt nagyságát, mindenhatóságát helyezi a középpontba, és eszerint él, ítél, gondolkodik.

A legnagyobb dolog, amit tehetünk, hogy engedjük, hogy az életünkben Isten valóban Isten lehessen. Jézus szerint ez az Isten Országa, amikor ez megvalósul az emberek életében, és ők Isten akarata szerint kezdenek élni. Mi vagyunk ennek tanúi a mai világban. Nekünk kell kiállnunk, hogy elmondjuk: egyedül Isten hoz szabadulást, egyedül őbenne van üdvösség. „Ti vagytok az én tanúim!” – Ehhez a küldetéshez kell felnőnünk!

Szó

TANÚ

Kérdés

Hol, miben tudok Isten tanúja lenni a világban, a környezetemben?

Van-e olyan területe az életemnek, ahol nem engedem meg Istennek, hogy Isten legyen?

Honnét zárom ki őt?

Tudtad?

A szeráf szó csak kétszer szerepel az egész Bibliában, mindkétszer Izajás látomásában. A szó etimológiailag a tűzzel függ össze, s a látomásban is tűzzel tisztítja meg a próféta ajkát az egyik szeráf. A zsidó apokrifekben és a keresztény irodalomban később a szeráfok ugyanazt a szerepet töltötték be a mennyei udvartartásban, mint a kerubok, akik gyakrabban fordulnak elő az Ószövetségben.

19. nap

Advent 3. hete – Csütörtök

Izajás

Most pedig így szól az Úr,

a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael:

»Ne félj, mert megváltottalak!

Neveden szólítottalak, az enyém vagy.

Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok,

és ha a folyókon, azok nem borítanak el;

ha tűzben jársz, nem égsz meg,

és a láng nem perzsel meg téged.

Mert én vagyok az Úr, a te Istened,

Izrael Szentje, a te szabadítód;

odaadtam érted váltságul Egyiptomot,

Etiópiát és Sábát helyetted.

Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged,

azért embereket adok oda helyetted, és népeket az életedért.

Ne félj, mert én veled vagyok!

Napkeletről elhozom ivadékaidat,

és napnyugatról is összegyűjtelek.

Azt mondom északnak: ‘Add ide!’, és délnek: ‘Ne tartsd vissza,

hozd ide fiaimat a távolból, és leányaimat a föld végéről;

mindenkit, aki nevemet viseli, akit dicsőségemre teremtettem,

formáltam és alkottam!’

(Iz 43,1-7)

Az értünk cselekvő Isten szava hozzánk, hogy nevünkön szólít. Neki nem egy szám vagyunk a tömegből. Mellénk állása egészen személyes, csak nekünk szóló. Ez az a név, amiről a Jelenések könyvében olvasunk, amit senki nem ismer, csak Isten és akié a név. Ez a név az én egész személyes, egyszeri valóságom.

Veled, érted, helyetted – ez az értem cselekvő Isten. Ezért nem kell félnem.

Minden nap ismételgetnünk kellene Istennek ezt a szeretet-vallomását, hogy tényleg elhiggyük, tényleg a vérünkké, lényünkké váljon: „drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged”.

Szó

VELED

Kérdés

Hogyan tapasztaltam meg, hogy Isten velem van?

Hallom-e a szívem mélyén, hogy Isten a nevemen szólít?

Milyen félelmek vannak bennem? (halál, veszteség, betegség, problémák) Ezek elválasztanak Istentől vagy hozzá vezetnek?

Tudtad?

Izajás ebben a részben egy olyan szót használ, ami csak egyszer fordul elő a Bibliában Istennel kapcsolatban: váltságdíjat fizetni. Isten mintegy „kiváltja” az ő népét a fogságból. Ő a történelem Ura, aki Egyiptomot, Etiópiát és Sábát adja oda Kürosznak, a perzsák királyának cserébe Izraelért.

18. nap

Advent 3. hete – Szerda

Izajás

Az Úr, mint a hős, kivonul, mint harcos, felszítja indulatát;

felrivall és csatakiáltást hallat, ellenségei felett diadalmaskodik.

»Régóta hallgattam, némán türtőztettem magam;

de most nyögök, mint a szülő asszony,

zihálok és lihegek egyszerre.

Pusztává teszek hegyeket és halmokat, minden füvüket kiszárítom;

szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszárítok.

Vakokat vezetek olyan úton, melyet nem ismernek,

és ismeretlen ösvényeken járatom őket;

a sötétséget világossággá teszem előttük,

és a göröngyös helyeket egyenessé.

Ezeket a dolgokat teszem velük, és nem hagyom el őket.«

(Iz 42,13-16)

Talán ritkán gondolunk úgy Istenre, mint aki tele van energiával, lendülettel, tettvággyal. Olyan Isten ő, aki cselekedni akar az emberért. Ha kell, szinte mindent az ellentétévé tesz, hogy az ember üdvösségét előmozdítsa. Persze módszerei mások, mint a mi gyakran önző és erőszakos tetteinkéi. Benne együtt van az „anyaoroszlán” természet és a végtelen türelem, ami lehetőséget ad a kibontakozásra, a hibákra és a belőlük való tanulásra. Úgy küzd értem, hogy nem nyom el. Mellém áll, vezet, megvilágít, átalakít, elönt és kiszárít, harcol és ápol. Csupa-csupa dinamika. Milyen megdöbbentő kép, hogy a próféta a szülő asszonyhoz hasonlítja Istent, akiből mintegy kirobban a szülési fájdalom kiáltása. Engem akar az üdvösségre „megszülni”.

Szó

TESZEK

Kérdés

Szoktam-e ízlelgetni, hogy Isten tesz értem?

Istenképemben helye van-e a cselekvő, energikus Istennek?

Tapasztaltam-e (mikor, milyen helyzetben), hogy Isten világossá teszi előttem a sötétséget?

Tudtad?

Izajás az első a Bibliában (keletkezési időben értve, nem a könyvek sorrendjében), aki Istent királynak nevezi, ráadásul egy hatalmas látomás keretében, ami Isten mennyei trónteremmé táguló templomát festi le, szeráfokkal körülvéve. Uszálya betölti az egész teret.