Aktuális

Kedd, évközi idő, 16. hét

Kép

anyám és rokonaimEgy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Mt 12,46-50

 

Szent Hedvig királynő

Kép

35_1

Magyarországon született 1374-ben, Nagy Lajos és Boszniai Erzsébet leányaként. 1384-ben Lengyelország királynőjévé koronázták. Jagelló Ulászlóval, Litvánia nagyhercegével kötött házassága eredményezte a litván herceg és nép megtérését. Férjével együtt fáradozott a vilniusi püspökség megalapításán (1388). Nagy gondot fordított mind saját maga, mind embertársai üdvösségére. A hit, a szeretet és az alázatosság példaképe volt. Neki köszönhető a hittudományi kar megalapítása és az egyetem megújulása Krakkóban. Erényekben és érdemekben gazdagon halt meg Krakkóban, 1399-ben. II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.

Istenünk, aki híveid élete vagy és az alázatosak dicsősége, te Szent Hedvig királynét a hit és a szeretet buzgó terjesztőjévé tetted. Közbenjárására add, hogy az igazság és a jóság apostolai legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP

Kép

530px-Johannes_Vermeer_-_Christ_in_the_House_of_Martha_and_Mary_-_WGA24603Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

Szent Bonaventura püspök és egyháztanító

Kép

22002_PzwCJlSSSzent Bonaventura A lélek zarándokútja Istenbe c. művéből

A Szentlélek által kinyilatkoztatott elrejtett bölcsesség

Krisztus az út és az ajtó, Krisztus a lajtorja és a szekér, az Isten ládájára helyezett engesztelési tábla és az öröktől fogva elrejtett titok. Aki teljesen az engesztelés e táblájára fordítja tekintetét s hittel, reménnyel és szeretettel, áhítattal, örvendezve, dicsérettel és ujjongással nézi a kereszten függő Krisztust, az vele együtt ünnepli az átvonulást, a húsvétot. A kereszt gerendáján vonul át a Vörös-tengeren, Egyiptomból a pusztába vándorol, s megízleli az elrejtett mannát. A sírban fekszik Krisztussal. Külsőleg halottnak látszik, mégis — amennyire a jelen életben lehetséges — hallja azokat a szavakat, amelyek a Krisztusban bízó lator felé a kereszten elhangzottak: Ma velem leszel a paradicsomban. Ha ez az átvonulás tökéletes, akkor minden értelmi tevékenységnek abba kell maradnia, s a szív legmélyebb érzésének Istenhez kell szállnia és hozzá alakulnia, de ez rejtély és titok! Senki sem ismeri, csak aki megkapja, senki sem kapja meg, csak aki kívánja; senki sem kívánja, csak az, akinek bensejét a Szentléleknek Krisztustól földre bocsátott tüze általjárja. Ezért mondja az Apostol, hogy ezt az elrejtett bölcsességet a Szentlélek nyilatkoztatta ki. Azt kérded, miképp történik ez? A kegyelmet kérdezd s ne a tudományt, a vágyat s ne az értelmet, az ima sóhaját s ne az olvasmányokat, a Jegyest s ne a tanítót, az Istent s ne az embert, a homályt s ne a világosságot. Ne a fényt, hanem a tüzet, amely teljesen lángra lobbant, s bódító kenetével és izzó hevével az Istenhez ragad. Isten ez a tűz, kohója Jeruzsálemben van, Krisztus gyújtotta meg gyötrő szenvedése közepette. Ezt csak az fogja fel igazán, aki elmondhatja: Megfeszíttetést áhít a lelkem és a halál után epednek csontjaim. Aki ezt a halált szereti, megláthatja Istent, mert kétségtelenül igaz: Nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Haljunk meg tehát és vonuljunk a homályba. Teremtsünk nyugalmat törekvéseinkben, vágyainkban és képzeletünkben. Menjünk a megfeszített Krisztussal az Atyához ebből a világból, és ha megláttuk az Atyát, mondjuk Fülöppel: Ez elég nekünk; és halljuk Szent Pállal: Elég neked az én kegyelmem; ujjongjunk Dáviddal és mondjuk: Érje bár testemet, szívemet enyészet, szívem Istene és osztályrésze mindörökké az Isten. Áldott legyen az Úr mindörökké, és mondja minden nép: Úgy legyen, úgy legyen. Ámen.

Csütörtök, évközi idő, 15. hét – Szolánói Szent Ferenc, pap az I. Rendből

Kép

solanusSantaFeSzolánói Ferenc spanyol misszionárius a ferencesek egyik legismertebb szentje – Andalúzia apostolának, az Újvilág csodatevőjének és Latin-Amerika szentjének.

Hegedűvel szokták ábrázolni, mert nagyon szépen játszott a hangszeren – missziósként, amíg nem tudta az indiánok nyelvét, gyönyörű muzsikájával vonzotta maga köré a bennszülötteket.

Tizenhat évesen lépett be a ferences rendbe. Felszentelése után elöljárói egy időre énektanítással bízták meg, mert kiváló zenész volt. 1583-ban a dögvész sújtotta vidékek fáradhatatlan látogatója és a betegek gondozója volt. Andalúzia apostolaként emlegették. A személyét övező nagy tisztelet elől menekülve és missziós buzgalomtól vezérelve Dél-Amerikába ment. Lankadatlan buzgalommal keresztelt, gyógyított, prédikált. Mindenki Isten küldöttének tekintette. Még ma is tisztelik azokat a helyeket, ahol a szent lakott, étkezett vagy éppen hegedült.

1610. július 14-én halt meg Limában, védőszentje, Szent Bonaventura ünnepén. Utolsó szavai: Dicsőség Istennek. Ő a ferences missziók védőszentje.

XIII. Benedek pápa avatta szentté 1726-ban. Ereklyéit a főváros ferences templomában őrzik, cellájából kápolnát alakítottak ki.

Szerda, évközi idő, 15. hét

Kép

Matthew 11 25-27aAbban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Kedd, évközi idő, 15. hét – Szent Joannes Jones és Joannes Wall, vértanúk az I. Rendből

Kép

letöltés (1)

Joannes Jones Angliában született. A Kisebb Testvérek Rendjébe lépett. Száműzetésben élt Franciaországban, ahol pappá szentelték. Rövid római tartózkodás után visszatért hazájába és titokban papként működött Londonban. Elfogták és börtönbe vetették, kegyetlenül kínozták, és végül 1598. július 12-én felakasztották. Joannes Wall Angliában született, és szintén Franciaországban szentelték pappá. Belépett a Kisebb Testvérek Rendjébe. Hazájába visszatérve álnéven 22 éven át papként működött. Az ellenség elfogta és börtönbe vetette. 1679. augusztus 22-én kegyetlen kínzások után lefejezték.

Istenünk, te boldog vértanúidat a katolikus hit kiváló védőivé tetted. Közbenjárásukra kérünk, hogy azok a népek, akiket szintén kereszténynek neveznek, az igaz hit egységére jussanak.

Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

Kép

St. BenedictAz umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Rómában nevelkedett, Subiaco vidékén remeteéletet kezdett, ahol összegyűjtötte tanítványait, majd Monte Cassinóra ment. Itt híres kolostort alapított, és Regulát állított össze, amely mindenfelé elterjedt. Ezért a nyugati szerzetesség atyjának is szokták őt nevezni. 547. március 21-én halt meg, de már a VIII. század végétől sokfelé július 11-én emlékeztek meg róla. VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította.

Szent Benedek apát Regulájából

Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek!

Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatosan imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt. Úgy kell őt a bennünk levő adományaival mindenkor szolgálnunk, hogy mint haragvó atya örökségéből ki ne tagadjon minket, fiait, de úgy se, mint félelmetes úr, bűneinktől felingerelve, gonosz szolgák gyanánt át ne adja az örök büntetésre azokat, akik nem akarták őt követni a dicsőségbe.

Keljünk föl tehát végre valahára a Szentírás serkentő szavára: Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból (Róm 13, 11). Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a mindennap felénk kiáltó isteni szózat: Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket! (Zsolt 94, 8) És ismét: Akinek füle van a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! (Jel 2, 7) És mit mond? Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám! Az Úr félelmére tanítalak titeket (Zsolt 33, 12). Siessetek, míg tiétek az élet világossága, hogy a halál sötétsége meg ne lepjen benneteket! (Jn 12, 35)

Ezeket kiáltja oda az Úr a népsokaságnak, amikor keresi munkását, majd így folytatja: Ki az az ember, aki életet óhajt, és jó napokat kíván látni? (Zsolt 33, 13) Ha ennek hallatára azt feleled: „Én”, akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, tiltsd el nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a rossztól, és tedd a jót! Keresd a békét, és járj utána! (Zsolt 33, 14-15) Ha ezt megteszitek, szemem rajtatok lesz, és fülem meghallja könyörgéseteket. És még mielőtt segítségül hívnátok, azt mondom nektek: Íme, itt vagyok (Iz 52, 6).

Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját.

Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket (1 Tessz 2, 13). Ám ha országának sátorában akarunk lakni, hacsak jó cselekedetekkel nem igyekszünk, soha oda el nem jutunk.

Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, amely elszakít Istentől, és a pokolra vezet, úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: Egymást a tiszteletadásban előzzék meg (Róm 12, 10). Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszinte és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen.

ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP

Kép

TheGoodSamaritanAbban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.”
A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette.
Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette.
Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.”
Jézus így folytatta: „Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37