Nagyböjt 5. vasárnapja

  A nagyböjti 5., a húsvétot megelőző második vasárnap a római katolikus egyház liturgikus hagyománya szerint feketevasárnap, a Jézus szenvedésére való emlékezés kezdőnapja. Ezen a napon a templomok feszületeit, valamint az Úr képeit a feltámadás ünnepéig viola-, azaz gyászszínű böjti … Bővebben

 

A nagyböjti 5., a húsvétot megelőző második vasárnap a római katolikus egyház liturgikus hagyománya szerint feketevasárnap, a Jézus szenvedésére való emlékezés kezdőnapja. Ezen a napon a templomok feszületeit, valamint az Úr képeit a feltámadás ünnepéig viola-, azaz gyászszínű böjti lepellel takarják el. Az Üdvözítő közelgő halála feletti szomorúság jeleként régen fekete leplet használtak, innen ered az ünnep magyar neve – 1965 óta inkább a lila szín használatos.

Ez 37,12b-14; Róm 8,8-11; Jn 11,1-45

„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.”

Milyen jó, hogy Márta figyelt az Úr szavára, és megőrizte ezt a kijelentését. Lázár feltámasztása nagy felfordulást eredményezett, hiszen Jézus a jelen természet rendjét borította fel. Egy negyednapos halott testet parancsoló szavával élővé tett. Ki figyel itt a szavakra? Pedig ég és föld elmúlnak, vagyis a jelen világ, de az Úr igéi el nem múlnak. Lázár földi élete is „elmúlik”, csak meg kell újra halnia, de az az élet, amelyről Jézus beszél, el nem múlik, mert amint az Atyának önmagában van élete, megadta, hogy a Fiúnak is önmagában legyen élete.
A húsvéti keresztelésekre és keresztségi fogadásunk megújítására készülve ma ezt kell megtanulnunk egyszer s mindenkorra. Az Úr Jézus nem abban a feltámadásban akar minket részesíteni, amelyben Lázárt, hanem abban, amelyben ő részesült Húsvét éjszakáján, amikor is földi testét és pszichéjét az Atyaisten a Szentlélekkel örökkévalósította, romolhatatlanná tette, bevonta sajátos isteni életébe. Ennek alapja Jézus személye, a második isteni személy.
A mi feltámadásunk alapja istengyermeki életünk, az isteni természetből való részesedés a hit és a keresztség által. Így tehát bennünk már megvan a dicsőséges feltámadás csírája.
A Jézusba vetett hit nem csupán igazságok, hittételek elfogadása, nem is csak bizalom, nem csupán erkölcsi döntés, hogy egész földi életemet tanítására építem, hanem a dicsőséges feltámadás kezdete. Ha valaki megdicsér, elismer engem, szeretetét kinyilvánítja, agyam endorfint választ ki, és ez igen jó érzéssel tölt el. Hozzám se ért, csak szólt – és szavai testi-lelki elváltozást idéztek elő bennem. Adott esetben egyetlen ilyen szó az embert az
öngyilkosságtól mentheti meg.

Jézus maga a teremtő Isten. Szava a nemlétezőket a létezés állapotába helyezheti. Ha szavainak hiszek, a legnagyobb elváltozások mennek végbe bennem (anélkül, hogy érezném, hiszen ami érezhető, az földi, és halállal van megjelölve). „Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog” – mert az az élet, amelyet hittel fogadott szavai előidéznek bennem, nincsenek alávetve a biológiai halálnak.

Magyar keresztény lélek! Mikor leszel már végre keresztény? A dicsőséges feltámadás zálogát, zsengéjét, csíráját hordozod! Ehhez mérjed földi életed eseményeit, és ezzel mérj minden magányt, elhagyatottságot, kudarcot és megvetést!

(Barsi Balázs–Telek Péter-Pál: Magasság és mélység –Nagyböjti idő)