Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Szent Pál apostol tanítványai és segítőtársai. Timóteus az efezusi egyház, Titusz pedig a krétai egyház feje. Pál apostol az úgynevezett lelkipásztori leveleket intézte hozzájuk. Ezekben kitűnő intelmek találhatók az elöljárók és a hívek oktatására. Istenünk, te Szent Timóteust és Szent … Bővebben

Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása)

Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből Pál mindent elviselt Krisztus szeretetéért Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb … Bővebben

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Sales kastélyában, Annecy közelében született 1567-ben. Pappá szentelése után sokat dolgozott hazájában a katolikus újjászületésért. Mint genfi püspök igazi pásztora volt papjainak és híveinek, a hitre nevelte őket írásaival és munkásságával. Mindenkinek példaképül szolgált. Chantal Szent Franciskával 1610-ben megalapította a … Bővebben

Kedd, évközi idő, 3. hét

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? … Bővebben

Hétfő, évközi idő, 3. hét

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha … Bővebben

Évközi 3. vasárnap

Kép

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: ,Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.
Mk 1,14-20

Szombat, évközi idő, 2. hét

  Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, … Bővebben

Péntek, évközi idő, 2. hét

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta … Bővebben

Január 18. Árpád-házi Szent Margit szűz

IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, Szent Kinga, Boldog Jolán és Boldog Konstancia testvére. Klissza várában (Dalmácia, ma Horvátország) született, ahol szülei fogadást tettek, hogy ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket egészen az ő szolgálatára szentelik. Négyéves … Bővebben

Január 17. Szent Antal apát – emléknap

A remeték híres atyja Egyiptomban született 250 körül. Szülei halála után anyagi javait szétosztotta a szegényeknek, magányba vonult, és ott bűnbánó életet élt. Sok tanítványa volt, az Egyházért dolgozott. A Diocletianus-féle üldözés idején támogatta a hitvallókat, és Szent Atanázt segítette … Bővebben