Aktuális

Májusi Mária-köszöntő a Mindszenty-kertben

Kép

gospamedjugorje

„Néked ajánljuk, Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát”

Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Testvéreket

ünnepélyes májusi Mária-köszöntőre

2021. május 18-án kedden, 

az esti szentmise után a Mindszenty-kertben.

Rossz idő esetén kedden, 25-én kerül megtartásra!

Örök igazság, hogy Mária gyermeke nem vész el. 

 

 

URUNK MENNYBEMENETELE – főünnep

Kép

Ascension-of-Christ

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.

Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk.

Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4) Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).

Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk.

Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13).

A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta.

Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test.

Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel, és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szombat, húsvéti idő, 6. hét

Kép

images16_06_terden_allva† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Péntek, húsvéti idő, 6. hét

Kép

07-09-2017† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.
Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.
Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek.
Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem. Jn 16,20-23a

Május 13. – A Fatimai Boldogságos Szűz Mária emléknapja

Kép

MADONNA FATIMA  APPARIZIONE1916 tavaszán három pásztorgyermek – a tízéves Santos Lúcia, unokatestvére, a kilencéves Marto Ferenc és Ferenc húga, a hétéves Marto Jácinta – egy ifjút pillantott meg, aki a Béke Angyalának nevezte magát, és imádságra buzdította őket. Nyár közepén az angyal Portugália őrzőangyalaként mutatkozott be, és arra buzdította a gyermekeket, hogy szeretetből hozzanak áldozatot Istennek. Szeptember végén az angyal az Eukarisztiával jelent meg, és megáldoztatta őket.

A Boldogságos Szűz Mária 1917. május 13-án jelent meg először Cova da Iriában. Arra kérte Lúciát, Ferencet és Jácintát, hogy imádkozzák a rózsafüzért, és hat hónapon át mindig ugyanabban az időpontban jöjjenek el hozzá. Augusztus 13-án a gyermekeket – a jelenések hitelességének kivizsgálásával kapcsolatban – bezárták, ezért a Szűzanya augusztus 19-én jelent meg Valinhosban. A jelenés helyén a magyarok kápolnát építettek, melyet 1956. augusztus 12-én szenteltek fel. A Szűzanya imádságot, áldozatot és engesztelést kért.

Október 13-án hetvenezer ember jelenlétében történt a jelenés és a mindenki számára látható napcsoda. A jelenések kivizsgálása 1929. április 14-én fejeződött be. A megyéspüsök 1930. október 13-án körlevélben kihirdette a jelenések természetfeletti jellegét, és engedélyezte a Fatimai Szűzanya tiszteletét. 1931. május 13-án a teljes portugál püspöki kar elzarándokolt Fatimába, és felajánlották az országot Mária Szeplőtelen Szívének. A felajánlás a Szűzanya különleges oltalmának köszönhetően megmentette Portugáliát a második világháború borzalmaitól. Hálából a portugál asszonyok arany ékszereikből és körülbelül háromezer drágakőből koronát készíttettek, mellyel XII. Piusz pápa 1946-ban Marsella bíboros legátus által megkoronázta a kegyszobrot, és elrendelte Máriának, mint a Világ Királynőjének ünnepét.

II. János Pál pápa merénylet40 évvel ezelőtt, 1981. május 13-án, a Fatimai Szűzanya emléknapján merényletet követtek el Szent II. János Pál pápa ellen. A pisztolygolyót a Szentatya elküldte Fatimába, s azt belefoglalták a Szűzanya koronájába.

A Boldogságos Szűz a fatimai jelenések alkalmával három dolgot kért: mindennapi rózsafüzér, ima és engesztelés a bűnösök megtéréséért; Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete, különösképpen az engesztelő elsőszombatokkal; a pápa ajánlja fel a püspökök kollégiumával együtt a világot Oroszország külön említésével Mária Szeplőtelen Szívének, és ezt a felajánlást mindig tudatosítsák.

A Fatimai Szűzanya három titkot is közölt a látnokokkal 1917. július 13-án. Az első kettőt Lúcia nővér 1941. augusztus 31-én levélben közölte a megyéspüspökkel. Az első titok a pokol látomása és azoknak a büntetéseknek a jövendölése volt, melyek a világra várnak, ha nem hallgat Mária intésére. A második titok Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletének kinyilatkoztatása volt, mely reménycsillag a világ békéje és a lelkek üdvössége számára. A harmadik titkot Lúcia nővér 1944. június 17-én zárt borítékban adatta át a megyéspüspöknek, aki később a lisszaboni nuncius által eljuttatta azt Rómába.

A fatimai jelenésekhez kapcsolódik a pontevedrai jelenés 1925. december 10-én, amikor a Szűzanya az engesztelő elsőszombati ájtatosságot kérte, továbbá az 1929. június 13-i tuy-i jelenés, mely alkalommal Mária Oroszország felajánlását kérte. E felajánlást 1942. október 31-én XII. Piusz pápa végezte el. 1964. szeptember 21, én a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakának végén Szent VI. Pál pápa, 1984. február 25-én Szent II. János Pál pápa Rómában, a Szent Péter téren, a fatimai kegyszobor előtt a világ püspökeivel együtt megismételte a felajánlást.

A fatimai látnokok hősies erényeit az Egyház 1989. május 13-án elismerte. Szent II. János Pál pápa 2000. május 13-án Fatimában boldoggá, Ferenc pápa pedig 2017. május 13-án szentté avatta Ferencet és Jácintát.

(forrás: DIÓS ISTVÁN, Szentek élete)

Szerda, húsvéti idő, 6. hét

Kép

2015-0524-pinksteren-1-638

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.“
Jn 16,12-15

Kedd, húsvéti idő, 6. hét

Kép

ESPÍRITU SANTO 6† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondotta tanítványainak:
„Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek: hová mégy? De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.
Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek.
Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.” Jn 16,5-11

Hétfő, húsvéti idő, 6. hét

Kép

Saint_Esprit_3

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz:
Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok!
Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Jn 15,26–16,4a

HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

Kép

sixth-sunday-after-easter-01† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17

Szombat, húsvéti idő, 5. hét

Kép

unnamed (17)† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez:
„Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ.
Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21