Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. Ethelbert király támogatásával, mint Canterbury püspöke, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban. Május 26-án halt meg 605 körül, Canterburyben.

Nagy Szent Gergely pápa levelezéséből

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek (Lk 2, 14), mert a földbe esett búzaszem elhalt, nehogy egyedül uralkodjék az égben. Hiszen mi az ő halálából élünk, az ő gyengeségétől erősödünk meg, az ő szenvedése ragad ki minket a szenvedésből, és az ő szeretetének műve, hogy Britanniában olyan testvéreket keresünk, akiket nem ismertünk, és az ő ajándéka az, hogy akiket ismeretlenül is kerestünk, azokra rátaláltunk.

El nem mondható, mekkora öröm támadt a hívők szívében, amikor meghallották, hogy a mindenható Isten kegyelméből és a te munkád nyomán, testvérem, az angol népre ráragyogott a hit fénye, miután eloszlott a tévedések homálya. Most már helyesen gondolkodik, és lábbal tapossa a bálványokat, pedig azelőtt oktalan rettegéssel hódolt nekik. Most már tiszta szívvel a mindenható Isten előtt borul le, most már nem bukdácsol bűnökben, hanem követi az igehirdetésben kapott szent szabályokat. Amíg akarata aláveti magát Isten parancsainak, addig értelme a magasba tör; imában porig alázkodik, nehogy a földhöz tapadjon a szíve. Ugyan ki másnak a műve ez, mint annak, aki megmondta övéinek: Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom (Jn 5, 17).

Isten nem nagy tudású igehirdetőket küldött szét a föld határáig, hogy megmutassa: nem az emberek bölcsessége, hanem az ő ereje téríti meg a világot. Most is ez történt: gyengék által volt kegyes nagyszerű tetteket végbevinni az angol népnél. Hanem, szeretett testvérem, éppen ebben a mennyei ajándékban van valami, ami miatt – a nagy öröm mellett – igen-igen kell félni is.

Értesültem ugyanis, hogy a mindenható Isten kedvességed által nagy csodákat művel annál a népnél, amelyet kiválasztani szándékozott. Szükséges tehát, hogy e mennyei ajándéknak félve örülj, és így örömödet fékezze bizonyos aggódás. Igen, örülhetsz, hogy az angolok lelkét az érzékekkel megtapasztalt csodák a belső kegyelemre hangolják rá, de félj is, nehogy – miközben a csodák történnek – az ingatag lélek kevélyen felfuvalkodjék: így éppen a hírnév, amely felmagasztalja, romlásba döntse hiú öntetszelgése miatt.

Mindenképpen jusson tehát eszünkbe, hogy amikor a tanítványok az igehirdetésből visszatértek, és Mesterüknek dicsekedtek: Uram, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk, rögtön hallaniuk kellett az Úr intelmét: Ne ennek örüljetek, hanem annak, hogy nevetek föl van írva a mennyben (Lk 10, 17. 20).

Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre? alleluja! Amint láttátok őt felszállni az égbe, úgy jön ismét vissza, alleluja, alleluja, alleluja!

Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.

Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk. (Szent Ágoston püspök beszédeiből)

A Szent Ferenc atyánk tiszteletére Assisiben épített csodálatosan szép templom alapkövét IX. Gergely pápa helyezte el a szentté avatást követő napon, 1228-ban. IV. Ince pápa 1253. május 25-én ünnepélyesen felszentelte. 1230. május 25-én a Szent György-templomból nagy pompával már ebbe a templomba hozták át a Szeráfi Atya földi maradványait. XIV. Benedek pápa 1754. március 25-én a Ferences Rend fő templomát patriarkális bazilika és pápai kápolna rangjára emelte.

XIV. Benedek pápa „Hűséges az Úr” kezdetű konstitúciójából

Hűséges az Úr minden szavában. A Szentírásban gyakran úgy szól magáról, mint aki fölmagasztalja azokat, akik szent Fia alázatosságát utánozzák, és nemcsak az égben koronázza őket dicsőséggel és tisztelettel, hanem a halandók hitének ébresztésére és megerősítésére bölcsen úgy rendelkezik, hogy a földön is ragyogjon szép és dicsőséges emlékezetük. Szent Ferenc megdicsőülésében láthatjuk, hogy Isten nyilvánvalóan teljesítette ígéretét. Midőn még a földön élt, Szent Ferenc saját maga előtt és mások szemében is értéktelennek igyekezett feltűnni, de az Anyaszentegyház, melyen a pokol kapui sem vesznek erőt, biztos ítélete alapján ünnepi énekkel már régóta Isten barátai között tiszteli és dicséri mindenütt a földön. Testét pedig, melyben haláláig Krisztus halálát hordozta, az ég különös jegyekkel és csodákkal tüntette ki, és ezért a népek oly nagy áhítattal viseltetnek iránta, hogy sírját dicsőségesebbé akarták tenni a világ hivalkodó emlékműveinél.

Alig két évvel halála után, midőn Isten szolgájának földi maradványait el akarták helyezni és erre a célra Assisi város fala közelében alkalmas helyet és telket ajánlottak föl, elődünk, IX. Gergely azt a telket nagyon bölcsen az Apostoli Szentszék joghatóságába és tulajdonába vette és kijelentette, hogy azon a területen építendő templom egyedül a Szentszék fennhatósága alá fog tartozni. Ezért, midőn az említett IX. Gergely pápa Assisi városában a dicsőséges pátriárkát a szentek közé iktatta, saját kezével helyezte el annak a templomnak az első kövét, és ezt a templomot a Kisebb Testvérek minden temploma fejévé és anyjává tette. Más alkalmas rendeleteket is hozott, hogy Szent Ferenc testét felejthetetlen körmenet kíséretében, a legnagyobb tisztelettel körülvéve ebbe a templomba hozzák, majd 1253-ban, az Áldozócsütörtök előtti vasárnapon a bazilikát ünnepélyes szertartással fölszentelte.

Mi is tehát, annyi elődünk nyomdokaiba lépve, ugyanezen templom ragyogásának és fényének emelésére szívesen vállalkoztunk, mert különösen ösztönzött bennünket az a gondolat, hogy annál inkább remélhetjük, hogy Szent Ferenc Istennél közbenjárásával oltalmazni fogja a Római Katolikus Anyaszentegyházat, minél ünnepélyesebbek az Apostoli Szentszéknek az ő tiszteletét előmozdító döntései és határozatai. Ezért tehát jelen – örökérvényű – rendeleteinkkel Szent Ferenc fent említett templomát a patriarkális bazilika és a pápai szentély rangjára emeljük.

A Boldogságos Szűz Mária hatékony segítségét a keresztény nép gyakran megtapasztalta. Ezért a lorettói litániában a Keresztények segítsége néven kezdték segítségül hívni. A déli harangszó a nándorfehérvári győzelem (1456) kiesdését hirdeti. A lepantói győzelem (1571) napját, október 7-ét Szent V. Piusz pápa Szűz Mária ünnepévé tette. Bécs felszabadítását (1683) a Keresztények segítsége oltalmába ajánlották, és Boldog XI. Ince pápa a győzelem napját (szeptember 12.) Szűz Mária nevének tiszteletére hálaünnepül rendelte, Buda felszabadítására pedig a következő feliratú zászlót küldte: „Budát a Szent Szűz segítsége adja vissza!”. VII. Piusz pápa szintén a Keresztények segítségéhez fordult védelemért Napóleonnal szemben, és szabadulásának emlékére rendelte a mai ünnepet.

Mindenható és irgalmas Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásában hathatós segítséget rendeltél a keresztény nép védelmére. Engedd jóságosan, hogy a Szent Szűz oltalma alatt megerősödve küzdjünk az életben, és lelkünk gonosz ellensége felett győzelmet arathassunk a halálban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1945 nagypéntekén, amikor a püspökségre menekült lányokat és asszonyokat védelmezte, egy szovjet katona golyója halálosan megsebesítette. A kórházban megoperálták. Életét felajánlotta áldozatul Egyházunkért, hazánkért és megbocsátott gyilkosainak, 1945. április 2-án, húsvéthétfőn halt meg.

A jó Pásztor életét adja juhaiért.

Abban az időben Jézus így szólt:
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. Jn 10,11-15

Istenünk, te Boldog Apor Vilmos püspöknek megadtad, hogy életét feláldozza juhaiért. Közbenjárására add meg nekünk, hogy szent akaratodhoz mindig hűségesek legyünk, és testvéreink üdvösségén fáradhatatlanul munkálkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.
Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.
Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.
Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” Jn 14,23-29

„Ártatlan vagyok és ártatlanul halok meg; szívemből megbocsátok halálom szerzőinek, és
kérem Istent, hogy vérem békét hozzon a megosztott mexikóiak számára. „

Magallán Szent Kristóf Mexikóban, San Rafael Totatiche faluban született 1869-ben. A Katolikus Egyház üldözésének idején huszonegy más áldozópappal, valamint Mexikó különböző vidékeiről hozzájuk csatlakozott három világi hívővel, Krisztus Királyt megvallva, 1927-ben szenvedett vértanúságot.

Aki az igazság mellett tanúskodik, az Krisztus Király vértanúja lesz

Ahányszor a vértanúk ünnepét üljük, kedves testvérek, el kell gondolkodnunk arról, hogy mi is azon Krisztus Király alatt vitézkedünk, aki alatt ők is méltók voltak harcolni és győzni. Meg kell gondolnunk, hogy mi is ugyanazon keresztséggel nyertük el az üdvösséget; ugyanazon szentségek éltettek és erősítettek minket is, amelyeket ők méltók voltak elnyerni; mi is annak a nagy Királynak a jelét hordozzuk homlokunkon, akinek nevét ők boldogan viselték.

Ezért ahányszor csak e szent vértanúk égi születésnapját kívánjuk megünnepelni, kell, hogy ezek a boldog vértanúk valamit felismerjenek bennünk a saját erényeinkből, hogy aztán kedvük legyen érettünk Isten irgalmáért könyörögni. Minden ember szereti ugyanis a hozzá hasonlót. Ha tehát a hasonló csatlakozik, akkor a vele ellentétes gondolkodásút messze elkerüli. Íme, a mi jeles Szentünk, akinek ünnepét örömmel kívánjuk megülni, józan volt; hogyan csatlakozhatnék hozzá én, aki ittas vagyok? Hogyan vállalhatna közösséget az alázatos a gőgössel, a barátságos a gyűlölködővel, a nagylelkű az önzővel, a szelíd a haragossal? Ez a szent vértanú kétségkívül tiszta lelkű volt; hogyan társulhatna hozzá a házasságtörő? És mivel a dicsőséges vértanúk – kedves testvéreim – a szegényeknek a saját vagyonukat is kiosztották, hogyan lehetnének barátai olyannak, aki másokat megrabol? A szent vértanúk arra törekedtek, hogy ellenségeiket is szeressék; hogyan lehetnének társai olyanoknak, akik még barátaikat sem akarják viszontszeretni. Ne restelljük tehát, szeretett testvérek, amennyire csak tudjuk, a szent vértanúkat utánozni, hogy érdemeik és imáik folytán minden bűnöktől feloldozást érdemeljünk.

De mondhatná valaki: ugyan, ki képes utánozni a vértanúkat? Ha nem is mindenben, azért sok mindenben ez lehetséges. És Isten segítségével ezt meg is tudjuk tenni, sőt meg is kell tennünk. (Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből)

Sienai Szent Bernardin a toscanai Marittimában született 1380-ban. Hétéves korában elveszítette szüleit, apai nagynénjei nevelik. Mint kis ministráns megszereti a prédikációkat. Szónoki tehetsége korán megmutatkozik. A hallott beszédeket társainak szóról szóra elismételi. Tizenegy éves korában magasabb tanulmányok végzésére Siená-ba megy. Tanítói megcsodálják gyors felfogóképességét, szorgalmát, lelki tisztaságát és szeretetét. A Miasszonyunkról nevezett kórház betegápoló testvérei közé akar lépni. Az 1400. évi borzalmas pestis idején minden képzeletet felülmúló hősiességgel ápolja a betegeket. A járvány elmúltával hónapokra magányba vonul, hogy jövőjéről döntsön. Vagyonát szétosztva 1402. szeptember 8-án belép az obszerváns ferencesek közé. Egész Itáliát bejárva a lelkek nagy hasznára hirdeti Isten igéjét. Jézus szent Neve tiszteletét terjeszti. Tanítói rátermettségének legjobb bizonysága, hogy Kapisztrán Szent János és Marchiai Szent Jakab mellett egész sereg szentéletű és nagyhatású népszónok került ki a keze alól. Teológiai műveket is írt. Meghalt 64 éves korában, Aquilában, 1444. május 20-án.

Sienai Szent Bernardin pap beszédeiből

Jézus neve az igehirdetők fényessége

Jézus neve az igehirdetők fényessége, mert ő a ragyogó világosság, aki az igehirdetőt beszélővé teszi, hallgatóját pedig hallóvá. Ugyan mit gondolsz, hogyan terjedt el oly hirtelen és gyorsan a hit világossága az egész földön, ha nem úgy, hogy Jézust prédikálták? Talán nem ennek a névnek fénye és íze tette, hogy Isten meghívott bennünket csodálatos világosságára? Azokhoz szólt az Apostol, akik megvilágosodtak, akik ebben a világosságban világosságot láttak: Valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: úgy éljetek, mint a világosság fiai! Hirdessük úgy ezt a nevet, hogy ragyogjon, rejtekben ne maradjon. Nem szabad prédikálni piszkos szívvel, mocskos szájjal. Ő a választott edényben akar elrejtőzni és onnan akar előjönni.

Azért mondja az Úr az Apostolról: Választott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a nemzetek előtt, a királyok előtt és Izrael fiai előtt. Választott edénynek mondja, amelyben a legédesebb italt kínálja, hogy az embert ivásra csalogassa. Piroslik és fénylik ő a választott edényekben, hogy mint mondja: nevemet hordozza az edény. Mert ha tüzet gyújtunk, hogy rendet teremtsünk a szántóföldön, elégetjük a száraz füvet, a haszontalan cserjét, a tövisbokrokat, és hasonlóképpen, ha felragyognak a reggeli nap sugarai eloszlatván a sötétséget, elbújnak a tolvajok, a ház aláásását tervező éjszakai rablók, Pál szavára is, aki a pogányoknak prédikált harsogva, mint a mennydörgés, tündökölve, mint a felkelő nap: megemésztette a hitetlenséget, szétszórta a hazugságot, felragyogtatta az igazságot. Elolvadt a sok rossz, mint a lobogó tűz nyomán a viasz.

Körülhordozta Jézus nevét szóval, levéllel, csodával és jópéldával. Szüntelen dicsőítette Jézus nevét, nyíltan megvallva dicsőítette. Ezenfelül királyok, pogányok és Izrael fiai előtt hordozta ezt a nevet az apostol, mint világosságot felragyogtatta, beragyogta vele az országokat, mindenütt egyre kiáltozván: Elmúlt az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal. Megmutatta mindenkinek a világító mécsest, a tartóra állított mécsest, mindenütt hirdette Jézust, mégpedig a keresztrefeszített Jézust.

Ezért az Egyház, Krisztus menyasszonya, Pál tanítására támaszkodva mindig együtt örül a prófétával, amikor mondja: Istenem, ifjú koromtól oktattál engem, mindmáig hirdetem csodáidat, vagyis mindenkor. A próféta arra is buzdít: Énekeljetek az Úrnak és áldjátok nevét, napról napra hirdessétek üdvösségét, vagyis Jézust, az ő Üdvözítőjét.

Kantalicei Szent Félix, családi nevén Félix Porri 1515-ben született. 1543-ban lépett be Zitta városában az éppen akkoriban alapított szigorú kapucinus kolostorba. Innen Rómába küldték, ahol negyven éven át alamizsnagyűjtő volt. Bámulatos egyszerűséggel, ártatlansággal és tündöklő szeretettel valóságos apostola lett Rómának. Ha kérdezték kilétét, egyszerűen így felelt: a kapucinusoknál lakom; én vagyok a szamaruk. Így nevezte magát, mert mindig hátán hordta az alamizsnás zsákot. „Deo Gratias” testvérnek nevezték, mert ezzel a szóval köszönte meg az adományokat. Mindenkinek bátran megmondta az igazat. Egy könyvtárával dicsekvő ügyvédnek a feszületre mutatva mondta: „Uram, ha ezt a könyvet nem tanulmányozod, a többi könyvedből több igaztalanságot tanulsz majd, mint igazságot.” Csodálatos karizmákkal tüntette ki Isten. 1587-ben, hetvenöt éves korában halt meg az Örök Városban.

Szeressünk alázatosságban, béketűrésben és egyszerűségben

Arra a szeretetre, mely maga az Isten, kérve kérem valamennyi prédikáló, igehirdető és dolgozó testvéremet, a klerikusokat éppúgy, mint a laikusokat, hogy törekedjenek mindenben megalázni magukat; ne dicsekedjenek, ne leljék örömüket magukban, ne legyenek bensejükben túlfűtöttek tetszetős beszédeik és jó tetteik miatt, sőt semmi jó miatt, amit Isten olykor bennük és általuk mond, tesz és művel. Hiszen maga az Úr mondja: De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek.

Legyünk szilárdan meggyőződve arról, hogy a hibákon és bűnökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak. És inkább örülnünk kell annak, ha különféle kísértésekbe esünk, és ha az örök élet elnyeréséért mindenféle testi-lelki kínt és gyötrelmet szenvedünk ezen a világon. Ezért mindnyájan óvakodjunk, testvéreim, minden gőgtől és hiú dicsekvéstől. És őrizzük meg magunkat e világ bölcsességétől és a test okosságától. Mert a test szelleme jobban töri magát a csengő szavak után, a cselekvéssel ellenben kevesét gondol, s nem a lélek bensejében keresi a vallásosságot és szentséget, hanem beéri a csak külsőleg, emberi szemnek mutatkozó vallásossággal és szentséggel. Az ilyen emberekről mondja az Ur: Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Ezzel szemben az Úr Lelke azt akarja, hogy a test sanyargatott és lenézett, hitvány és megvetett legyen. És alázatosságra, türelemre, egyszerűségre és a lélek tiszta, egyszerű és igazi békéjére törekszik. És mindenkoron és mindenekfölött az Atya, Fiú és Szentlélek isteni félelmét, isteni bölcsességét és isteni szeretetét áhítozza.

Minden jót a fölséges és hatalmas Úristennek adjunk vissza, és ismerjük el, hogy minden jó az övé; neki adjunk hálát mindenért, akitől minden jó származik. Legyen minden a fölséges és hatalmas, igaz és egyedülvaló Istené; neki adassék és őt illesse minden tisztelet és tisztesség, minden dicséret és áldás, minden hálaadás és dicsőség, mert minden jó az övé, és ö az egyedül jó. Ha tehát valahol szóval rosszat mondó vagy cselekvő, vagy Istent káromló embert látunk, vagy hallunk, mi jó szóval mondjunk áldást, cselekedjük a jót és dicsérjük Istent, aki áldott mindörökké. Ámen. (Szent Ferenc)

Baylon Szent Paszkál Spanyolországban, az aragóniai királyság Tőrre Hermosa nevű helységében született 1540. május 17-én. Buzgó szülei már gyermekkorában lelkébe ültetik az Eucharisztia szeretetét. Serdülő korában pásztornak szegődött, s a nyáj őrzése közben az Eucharisztia imádásába merült. Erényekkel gazdagon lépett 1564-ben a Kisebb Testvérek közé. Isten különböző karizmákkal tüntette ki: pl. a tudomány és tanács ajándékával. Nagy tudósok jöttek hozzá tanácsot és véleményt kérni. Dél-Franciaországban üldözést szenvedett az Eucharisztiába vetett hitéért. Szerzetesi életének gyümölcseként lelki tapasztalatait kis művében foglalta össze. A halál éppen ötvenharmadik születésnapján érte 1592. május 17-én Villarealban.

Baylon Szent Paszkál írásaiból

Mindenekfölött Istent keresd

Mivel Istennek nagy a kívánsága, hogy ajándékait nekünk ajándékozza, valahányszor kérsz valamit tőle, szíved igen erősen higgye, hogy Isten meg akarja neked adni, amit tőle kérsz. Mert még csak eszedbe sem jutott volna kérni, ha Isten előtte nem biztatott volna, hogy akarj tőle valamit kérni. Készségesebb kérésed meghallgatására, mint te arra, hogy kérj tőle valamit. Inkább az indítson a könyörgésre, hogy Isten szeretne adni valamit neked, mint a te szükséged. Imádságunk mindig a mi Urunk Jézus Krisztus életének misztériumára és érdemére hivatkozzék. Örökös elszántsággal tedd magad alkalmassá arra, hogy kérésed az Ur meghallgassa. Mindig azt keresd, amit az Isten keres. Akaratod mondjon le minden előnyről, vagy haszonról, ami kérésedből származhat. Tudod, mit keress? Mindenekfelett Istent keresd! Illő dolog, hogy mindenekelőtt és mindenekfölött egyedül Istent keressük. Azért is, mert az isteni Fölség akarja, hogy megkapjuk, amit kérünk, és így az ő szolgálatára alkalmasak legyünk. Őt pedig mindig jobban szeressük.

Minden imádságodat ez a szándék mozgassa, és ha kérsz valamit, szeretetből és szeretetért kérd, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Szakadjon el szíved ezen világ ügyétől, mintha ebben a világban más se volna, mint Isten és jómagád. Még ha egy pillanatra messze is kerülsz szívedben Istentől, akkor is légy mindig egyszerű, alázatos szívű; nagy lendülettel emelkedj önmagad fölé. Mint a kiöntött olaj, olyan legyen az Isten iránti, mindenek fölötti a szereteted.

Istennek hálát adni nem más, mint lelkünk benső világában elismerni a mérhetetlen Istent, a világegyetem Urát, akitől mindent kapunk, akitől elnyertük mennyei ajándékát. Hiszen tőle jön minden jó. Mindenképpen Isten dicsősége örvendeztessen meg, aki ilyen jótéteményben részesített. Azért mindennél jobban szeresd és szolgálj neki szolgálatkészen.

Amikor bizonyos ajándékokat kapsz az Úrtól, add oda magad neki teljesen, mindenestől, boldogan, örömmel, alázd meg magad és vesd meg magad, mondj le igazán saját akaratodról, úgyhogy mind a tested, mind a lelked az övé legyen, őt szolgálja. Lépj ki önmagádból és ne feledkezz meg a szüntelen hálaadásról, boldogan emlékezz meg az Úr hatalmáról és jóságáról, aki téged jótéteményeiben részesített, aki veled ennyi jót tett, akinek most éppen ezért az ajándékért mondasz köszönetet. Ha azt akarod, hogy Isten előtt kedves legyen a hálaadásod, mielőtt a hálaadásba fognál, időzz előbb az alázatosságnál, az önmegtagadásnál, légy egészen kicsiny Isten előtt, ismerd be szegénységed és nyomorúságod, hogy megérthessed, milyen bőkezű a te Istened. Örülj és ujjongj azon, hogy szemmel láthatóan gazdagított téged és kegyelmeivel elhalmozott. Ne sokra tartsd a jót, vagy a hasznot, ami neked jutott ebből. Inkább azon járjon az eszed, hogy Istennek még hűségesebb szolgája lehess.