Aktuális

Szent Márta, Mária és Lázár

Kép

42411Márta Máriának és Lázárnak nővére. Amikor Betániában vendégül látta az Urat, buzgó lélekkel szolgált neki. Könyörgésével kieszközölte testvére, Lázár feltámasztását.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.

Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1, 11-12). Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így: „Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!” Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40).

Egyébként megnyugtatásodra mondhatom neked, Márta, áldott vagy jó szolgálatodért! Munkádért jutalmul megkapod a boldog nyugalmat. Most ugyan sokféle teendőd lefoglal téged: táplálni igyekszel halandó embereket, akik szentek. De ha majd bejutsz az örök hazába, vajon találsz-e ott vándort, akit vendégül láthatnál? Találsz-e ott éhezőt, akivel kenyeredet megoszthatnád, szomjazót, akinek italt nyújthatnál, beteget, akit meglátogathatnál, veszekedőt, akit megbékíthetnél, halottat, akit eltemethetnél?

Mindezekből ott egy sem lesz. Hát akkor mi lesz? Csak az lesz, amit Mária választott. Ott majd minket táplálnak, nem mi adunk táplálékot. Hiszen ott majd az lesz teljes és tökéletes, amit Mária már itt választott magának, amikor az Úr igéjének arról a dús asztaláról morzsákat gyűjtögetett. Akarjátok hát tudni, mi lesz majd odaát? Maga az Úr mondja szolgáiról: Bizony, mondom nektek, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket (Lk 12, 37).

Csütörtök, évközi idő, 17. hét

Kép

Suy-Niem-Tin-Mung-Mt-13,47-53Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Szent Charbel Makhlouf áldozópap – a Közel-Kelet Pio atyája

Kép

41KvhS8wC8L._AC_Szent Charbel Makhloufra, a Kelet nagy misztikusára és aszkétájára, a maronita egyház nagy szentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 27-én

A libanoni Biqua Kafra faluban született 1828-ban. A libanoni maroniták szerzetébe lépett be, ahol a Charbel nevet kapta. Pappá szentelve szigorú magányban magasabb tökéletességre törekedett, és az annaiai szerzetesközösségből remeteségbe vonult, ahol a legkeményebb aszkézisben, állandó böjtölés és ima közepette szolgált Istennek. 1898. december 24-én hunyt el az Úrban.

Akiket Isten küld, nem szívesen hagyják el a csendességet. Tudják ugyanis, hogy az isteni erőt a csendességben szerezhetik meg. De hogy ne olyanok legyenek, mint akik a Teremtőnek nem engedelmeskednek, siettek a lelki építésre a Teremtőt követve, ahogyan az Atya küldte a Fiút az égből, hogy meggyógyítsa az emberek minden betegségét és gyengeségét. Így van ez megírva: A mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá (Iz 53, 4). Ezért aztán mindazok a szentek, akik az emberekhez járnak, hogy meggyógyítsák őket, mindenben a Teremtőt utánozzák, hogy méltók legyenek Isten fogadott fiaivá lenni; és ahogy az Atya és a Fiú, ők is úgy legyenek örökkön-örökké.

Íme, szeretteim, megmutatom nektek a csendesség erejét, hogy milyen gyógyító ereje van és mennyire tetszik Istennek. Ezért írtam nektek, hogy erősnek mutatkozzatok abban a dologban, amelyben munkálkodtok, és tudjátok meg: a csendesség révén nyerte el mindenki, hogy isteni erő lakjék benne; ezért mutatta meg nekik a mennyei misztériumokat, és az ő erejével száműzték magukból ennek a világnak minden bűnösségét. És aki ezeket írja nektek, az ő segítségével jutott el ebbe az állapotba. (Szent Ammonius remete leveleiből)

Istenünk, te Szent Charbel Makhlouf áldozópapot a remeteség magányos harcára hívtad meg, és az életszentség sokféle adományával halmoztad el. Kérünk, add, hogy életünk keresztjeit mi is szent Fiadhoz hasonlóan készséges lélekkel vállaljuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei

Kép

annejoachimA II. századig visszamenő hagyomány nevezi meg a Boldogságos Szűz Mária szüleit. Szent Annát már a VI. századtól tisztelték Keleten, kultusza Nyugaton a X. században terjedt el. Szent Joakim tisztelete az újkorban fejlődött ki.

Damaszkuszi Szent János áldozópap beszédeiből

Az volt a Gondviselés terve, hogy Annától szülessék meg az Istenszülő Szűz. A természet emiatt nem merte más gyermekkel megelőzni ezt a kegyelemtől áldott magzatot. Ezért maradt gyermektelen az anya addig, amíg a kegyelem meg nem termette benne gyümölcsét. Mert elsőszülöttként kellett a világra jönnie annak, akitől születik majd az egész teremtés elsőszülöttje, és minden benne áll fönn (Kol 1, 17).

Milyen boldog házaspár vagytok, Joakim és Anna! A teremtett világmindenség lekötelezve érzi magát nektek, mert általatok nyújtotta át a Teremtőnek a mindennél értékesebb ajándékot, a Teremtőhöz egyedül méltó tisztaságos édesanyát.

Örülj, Anna, te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd, és ujjongj, aki nem vajúdol (Iz 54, 1). Ujjongj, Joakim, mert leányodtól gyermek születik, fiú adatik nekünk, így fogják hívni: a világmindenség üdvösségének tanácsadó Angyala, Erős Isten (Iz 9, 6). Igen, ez a gyermek: Isten.

Joakim és Anna, szent és tiszta lelkű házaspár: titeket valóban házasságtok gyümölcséről lehet felismerni, ahogyan az Úr mondta: Gyümölcseikről ismeritek fel őket (Mt 7, 16). Ti egészen úgy éltetek, ahogyan Istennek tetszett, és ahogyan illett ahhoz, akit a világra hoztatok. Tiszta és szent házasságtok hozta közénk a szüzesség drágagyöngyét, aki szűz volt szülése előtt, szűzen szülte gyermekét, és a szülés után is szűz maradt. Őrá gondolok most, aki testében, lelkében, szívében oly szentül ápolja majd a szüzességet, mint senki más.

Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Jakab apostol

Kép

James-the-Lesser_editedZebedeus fia, János apostol testvére, Betszaidában született. Az Úr főbb csodatetteinek tanúja volt. Heródes ölette meg 42 körül. Kiváltképpen tisztelik a spanyolországi Compostellában, ahol igen jeles templomot emeltek nevének.

Aranyszájú Szent János püspöknek a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből

Zebedeus fiai így kérlelték Krisztust: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb oldaladon, másikunk a bal oldaladon üljön (Mk 10, 35). Mit szól erre Jézus? Értésükre akarja adni, hogy nem éppen valami lelki dolgot kértek, és ha egyáltalán tudnák, mi az, amit kérnek, akkor sohasem merték volna azt kérni; ezért válaszolja nekik: Nem is tudjátok, hogy mit kértek, hogy mennyire nagy dolog az, milyen csodálatos, mennyire felette áll az égi hatalmasságoknak is. Aztán hozzáteszi: Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek? (Mk 10, 38) „Ti ugyanis kitüntetést és dicsőséges babérkoszorút emlegettek nekem, én pedig küzdelmekről és vérontásról beszélek nektek. Mert ez az időszak nem a jutalom átvételének az ideje; nem most fog felragyogni az én dicsőségem sem; ez a földi élet az öldöklésnek, a harcnak és a megpróbáltatásoknak ideje” – mondja.

ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP

Kép

Picasso_BlindMansMeal_710Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,1-13

Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

Kép

31hbjrwmw2c31Svédországban született 1303-ban. Kisleányként adták férjhez. Nyolc gyermeket szült, akiket nagy gonddal nevelt. Belépett Szent Ferenc harmadik rendjébe. Férje halála után még inkább az aszketikus élet felé fordult. Ekkor alapította a róla elnevezett szerzetesrendet. 1349-ben Rómában telepedett le, és mindenki példájául szolgált kiváló erényeivel. 1372-ben penitencia gyanánt szentföldi zarándokutat vállalt. Több művet írt, ezekben az általa megtapasztalt misztikus élményeket beszélte el. Rómában halt meg 1373. július 23-án. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Szent Brigittának tulajdonított imádságokból

Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, aki előre megjövendölted halálodat, és az utolsó vacsorán a földi kenyeret csodálatosan átváltoztattad drága testeddé, szenvedésed emlékéül szeretetből át is adtad apostolaidnak, és lábukat drága szent kezeddel megmosva példaként mutattad meg nekik mélységes alázatodat.

Hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus! Ártatlan tested szenvedés és halálfélelmedben vérrel verítékezett, mégis vállaltad és végrehajtottad megváltásunkat, s így mutattad meg kézzelfoghatóan azt a szeretetet, amellyel szereted az embereket.

Áldott légy, Uram, Jézus Krisztus, akit Kaifás elé hurcoltak, és alázatosan eltűrted, hogy téged, a mindenség bíráját, Pilátus ítéljen el.

Dicsőség neked, Uram, Jézus Krisztus, a kigúnyolásért, amelyet elszenvedtél, amikor ott álltál bíborba öltöztetve, éles tövissel megkoronázva, és mert elviselted végtelen türelemmel, hogy dicsőséges arcodat leköpdössék, hogy szemedet bekössék, és hogy arcodat meg fejedet a gonoszok gyilkos keze súlyos ütésekkel illesse.

Dicséret neked, Uram, Jézus Krisztus, aki végtelen türelemmel megengedted, hogy oszlophoz kötözzenek, kegyetlenül megostorozzanak, vérrel borítva Pilátus ítélőszéke elé állítsanak, mint ártatlan Bárányt.

Hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus, mert amikor szent tested már egészen vértől ázott, kereszthalálra ítéltek, s kínok közt hordoztad szent válladon a keresztet, és elviselted, hogy a tömeg őrjöngése közepette vezessenek a szenvedés helyére, és ott ruháidtól megfosztva szegezzenek a keresztfára.

Örök hódolat neked, Uram, Jézus Krisztus, aki ennyi gyötrelmed között is édesanyádra – aki mindig bűn nélkül volt, és a bűn legkisebb foltja sem ért hozzá – szerető szemeddel gyöngéden rátekintettél, és megvigasztalni akarván, tanítványodra bíztad őt, hogy szeretettel gondoskodjék róla.

Örök hála legyen neked, Uram, Jézus Krisztus, aki haláltusádban minden bűnösnek reményt nyújtottál a bűnbocsánatra, amikor a hozzád forduló gonosztevőnek irgalmasan megígérted a mennyország dicsőségét.

Szent Mária Magdolna

Kép

verso25Krisztus tanítványaihoz tartozott. Jelen volt halálánál, és Húsvétvasárnap hajnalban elsőként láthatta meg a feltámadt Megváltót (Mk 16, 9). Tisztelete főként a XII. században terjedt el a nyugati egyházban.

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Miután Mária Magdolna Jézus sírjánál járt, és nem találta ott az Úr testét, úgy vélte, hogy elvitték azt a sírból, és jelentette a tanítványoknak. Ezek elmentek vele a sírhoz, megnézték azt, és ők is arra gondoltak, hogy úgy áll a dolog, amint az asszony mondta. Rögtön hozzáteszi az evangélium: A tanítványok aztán visszatértek övéikhez. És így folytatja: Mária pedig ott állt a sír előtt, és sírt (Jn 20, 10-11).

El kell gondolkoznunk azon, hogy ennek az asszonynak a lelkében milyen nagy szeretet lángolt; a tanítványok ugyanis hazamentek, ő azonban el nem mozdult az Úr sírjától. Mivel nem találta, kérdezősködött utána, sírva kereste; izzott benne a szeretet, és lángolóan vágyódott az elvittnek hitt Krisztus után. Ezért volt az, hogy egyedül ő látta meg akkor az Urat, mert ott maradt, hogy keresse. Ebből láthatjuk, hogy az állhatatosság adja meg a jó cselekedetnek az igazi értékét. Az Igazság szava is megerősíti ezt: Aki mindvégig kitart, az üdvözül (Mt 10, 22).

Brindisi Szent Lőrinc, pap és Egyháztanító az I. Rendből

Kép

St. Lawrence of Brindisi,1559-ben született Brindisiben. Kapucinus lett, rendtársait a teológiára tanította. Fáradhatatlan és hatékony vándorprédikátorként bejárta Európát, így 1601-ben Magyarországra is eljutott, ahol Székesfehérvár és Csókakő ostrománál győzelemre lelkesítette a magyarokat a törökök ellen. Meghalt Lisszabonban 1619. július 22-én.

1959. március 19-én XXIII. János pápa egyházdoktorává nyilvánította. Ő az első kapucinus ferences, akit így tiszteltek meg.

Brindisi Szent Lőrinc áldozópap beszédeiből

Lelki életünk fenntartásához – amely közös a mennyei angyalok és égi szellemek életével, mivel Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve_–, elengedhetetlenül szükséges a Szentlélek kegyelmének és az Isten szeretetének éltető kenyere. Márpedig kegyelem és szeretet nincsen hit nélkül, mert hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni{n}vö. {r}Zsid 11, 6{/r}{/n}. A hit viszont elképzelhetetlen Isten igéjének hirdetése nélkül: A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából{n}{r}Róm 10, 17{/r}{/n}. Így tehát Isten igéjének hirdetése olyan szükséges a lelki élethez, mint a gabona elvetése a testi élet fenntartásához.

Az igehirdetés tehát apostoli feladat, de egyben angyali, krisztusi és isteni feladat is. Sokfajta áldás származik Isten igéjéből, mert hiszen az minden javak kincstára. Ebből származik ugyanis a hit, ebből a remény és a szeretet, ebből az összes erény és a Szentlélek minden ajándéka, minden evangéliumi boldogság, minden jó cselekedet, az élet minden érdeme, a mennynek minden dicsősége: Fogadjátok tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket{n}{r}Jak 1, 21{/r}{/n}.

Isten igéje ugyanis fény az értelemnek, tűz az akaratnak, hogy az ember képességet nyerjen Isten megismerésére és szeretetére; a benső ember számára pedig – akit Isten Lelke éltet a kegyelemmel – Isten igéje kenyér és víz, éspedig méznél, sőt lépesméznél is édesebb kenyér, meg bornál és tejnél is kiválóbb víz; ez a lélek számára az érdemek lelki kincstára, ezért mondják aranynak és sokat érő drágakőnek is; de ez egyben kalapács is a bűnben megátalkodott konok szív szétzúzására, és éles kard is a test, a világ, a sátán ellen, minden bűn kiirtására.

Szerda, évközi idő, 16. hét

Kép

brasov_sower_710-1Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Mt 13,1-9