† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el, Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,36-38)

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.

Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.

Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.

A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül. (Mk 9,2-10)

Nagyböjtben nemcsak a pusztába megyünk, hogy találkozzunk Istennel, a „szeretettség” tapasztalatával, hanem a hegyre is, ahol kitárulnak Isten távlatai, ahol minden nyilvánvalóvá válik, a sejtés megtapasztalássá sűrűsödik.
A hegyen összeolvad Jézusnak mint embernek a találkozása Istennel és Jézusnak mint Istennek a találkozása az emberrel, hiszen ott vannak a tanítványok, ott van Mózes és Illés, és ott van az Atya és a Lélek. Ennek a találkozásnak égő csipkebokrában nyilvánvalóvá válik, hogy kicsoda Jézus: az Atyánál lévő és az értünk szenvedő; az Atyával együtt ragyogó és az emberrel együtt vérző.
Mi, mint Péter, extatikus élményekre vágyunk Isten megtapasztalásával kapcsolatban, testen kívüli-felüli élmények mulandó sátraira. Isten számára viszont a test az extázis. Isten „elragadtatott állapota” Jézus teste, ami az Eucharisztiában fehéren ragyog a számunkra.
A hegyről le kell jönni, mert a találkozás ragyogása, a megistenülés a test hétköznapjaiban folytatódik, valósul, hogy aztán majd minden emberi felemelődjön Istenhez Jézus feltámadásában, amit már most jelez a színeváltozás.
Arra készülünk, hogy egyszer mindnyájan elváltozunk, ragyogóvá válunk az Atya megtisztító szeretetében, mely végre bennünk is akadály és folt nélkül belülről felragyog vakító fehéren.

Jézus, aki a Tábor hegyén megmutattad emberségünket az Atya szeretetében felragyogtatva, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a hegyen az Istennél otthon levő arca, a szeretettségtől ragyogó arc, az áttetszőség, a magunkkal való teljes azonosság arca.

XVI. Benedek pápa: A názáreti Jézus (részlet):
Ha feltesszük a kérdést, hogyan kell értelmezni a hegyet, akkor kétségkívül elsősorban a hegy általános szimbolikája áll a háttérben: a hegy, mint a fölmenetel helye – nemcsak a külső, hanem a belső felemelkedésé is; a hegy, mint megszabadulás a mindennapok terhétől, mint lélegzés a teremtés tiszta levegőjében; a hegy, amely kilátást nyújt a teremtés tág terére és szépségére; a hegy, amely belső emelkedettséget ad és megsejteti a Teremtőt. E gondolatokhoz a történelem hozzáteszi a beszélő Istennek és a passiónak a tapasztalatát, amely Izsák feláldozásában érte el csúcspontját, a bárány áldozatában, amely előremutat a Kálvária hegyén végérvényesen feláldozott Bárányra. Mózesnek és Illésnek megadatott, hogy Isten hegyén kinyilatkoztatást kapjanak; most azzal beszélgetnek, aki személy szerint Isten kinyilatkoztatása.

Nemes Nagy Ágnes:
A tárgy fölött

Mert fény van minden tárgy fölött.
A fák ragyognak, mint a sark-körök.
S jönnek sorban, derengő végtelen,
fény-sapkában 92 elem,
mind homlokán hordozva mását –
hiszem a test feltámadását.

Hallgatnivaló:

Arvo Pärt: Morning star

https://www.youtube.com/watch?v=AMFaFbimoGY

Krisztus a hajnali csillag,
aki mikor ennek a világnak
éjszakája múlik,
ígéretét nyújtja szentjeinek,
mely az élet fényét hordozza,
és megnyitja számukra
az örök napot.

Irányok:

• A mindennapok horizontális síkjából, az engem e világban tartó munkákból, ügyeimből, gondjaimból kiemelkedve hogyan tudnék felülről rátekinteni az életemre? Adjak időt, elcsendesedést magamnak a hegy-perspektívához!
• Hol tudom megtalálni a hegy-élményt az életemben: egy csendes imádságban, egy templomlátogatásban, a Szentírásban, szó szerinti hegymászásban? Hogyan tudnám a Nagyböjtben megmászni életem hegyét?
• Hogyan viszonyulok testi létezésemhez? Meglátom-e benne a feltámadás csíráját, áttetszőségét? Fel tudom-e emelni Isten szeretete, a Megtestesülés titka által az őt megillető méltóságra? 

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Mt 5,20-26

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle. Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt.
Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
Mt 7,7-12

Az apostolok Júdás helyébe választották, hogy tanúskodjék az Úr feltámadásáról. A tizenkettő közé sorolták, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható (1, 15-26).

„Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást (ApCsel 1, 23)…. Ekkor valamennyien együtt imádkozva kérték: Uram, te belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg… Te, nem pedig: mi. Nagyon alkalmas pillanatban nevezik Istent a szívek ismerőjének, mert őneki kellett kiválasztania, nem másnak. Milyen biztosak voltak abban, hogy mindenképpen kell egyet választani. Ezért nem azt mondták, válassz, hanem: mutasd meg, ki a választott, kire esik választásod. Tudták ugyanis, hogy ezt Isten már előre elhatározta. Ezután sorsot vetettek. Még nem tartották ugyanis méltónak magukat a saját elgondolásuk szerint választani; ezért azt kérték, hogy valami eligazító jelet kapjanak.” (Aranyszájú Szent János)

Istenünk, te Szent Mátyást fölvetted az apostolok testületébe. Közbenjárására add, hogy szereteted boldog részeseiként eljussunk választottaid közé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Lehet-e bensőségesebb könyörgés, mint az, amire Krisztus tanított meg bennünket, aki elküldte nekünk a Szentlelket; lehet-e igazabb kérés az Atya előtt, mint az, amelyet a Fiú, az Igazság saját ajkával mondott? Mert másképpen imádkozni, mint ahogyan ő tanította, nemcsak tudatlanság, de vétek is, amikor ő maga állította és mondta: Elvetitek Isten parancsát, hogy a saját hagyományotokat érvényesíthessétek (vö. Mt 7, 9).

Úgy imádkozzunk tehát, szeretett testvéreim, ahogyan Mesterünk, maga Isten tanította. Szíves fogadtatásra számíthat az az imádság, amely Isten szavaival kéri Istent, amely mint Krisztus imája jut színe elé. (Szent Ciprián püspök)

Péter székfoglalásának ünnepét e napon Rómában már a IV. századtól megünnepelték, hogy kifejezzék a Péter apostolra alapozott Egyház egységét.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből:

Krisztus az egész emberiségből az egy Pétert választja ki, hogy a hitre meghívott minden népnek, sőt minden apostolnak és az Egyház összes elöljárójának is élére álljon. Ezt pedig azért tette, hogy – bár Isten népében sok pap és sok pásztor van – mégis Péter kormányozza igazában mindazokat, akiken elsődlegesen Krisztus uralkodik. Szeretteim, Isten kegyessége a maga hatalmának fönséges és csodálatos részesévé tette ezt a férfit, és ha akarta is, hogy a többi vezető is ennek Péterrel együtt részese legyen, csak őáltala adta meg a többinek azt, amit nem tagadott meg tőlük.

Egy alkalommal az Úr valamennyi apostolát megkérdezte, miképpen vélekednek őróla az emberek. Ameddig az emberi tudatlanság bizonytalankodásairól számolnak be az apostolok, addig mindannyian együtt adják a választ.

Amikor azonban azt kérdezi, hogy maguknak a tanítványoknak mi a véleménye, akkor az lesz az első az Úr megvallásában, aki első az apostoli méltóságban is. Hiszen Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus így válaszolt neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám (Mt 16, 16-17); vagyis azért vagy boldog, mert téged Atyám tanított erre; nem vitt tévútra semmi földi vélekedés, hiszen mennyei sugallat oktatott ki. Nem test és nem vér, hanem az nyilatkoztatott ki engem neked, akinek egyszülött Fia vagyok.

Majd Jézus így folytatta: Én is mondom neked; vagyis, amiként Atyám feltárta neked istenségemet, úgy most én is tudatom veled kiemelkedő méltóságodat: Te Péter vagy. Igaz ugyan, hogy én vagyok az elpusztíthatatlan szikla, én vagyok a szegletkő, amely egybeköti a kettőt (vö. Ef 2, 14. 20), én vagyok az az alap, amelyen kívül mást senki sem rakhat, mindazonáltal te is szikla vagy, mert az én erőm ad neked szilárdságot, hogy mindaz, ami az én hatalmam, az a részesedés által a tied és az enyém legyen.

Erre a sziklára építem Egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16, 18). Erre az erődítményre, mondja, örök templomot építek majd, és Egyházam, ez a fenséges és egészen az égbe nyúló épület ennek a hitnek a szilárdságára épül.

Mindenható Istenünk, te Péter apostol hitvallásával sziklaalapra állítottál minket. Segíts, hogy rendületlenül helytálljunk minden viszontagságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjti út Jézussal

Bevezetés

Nagyböjt ideje már az ősegyházban a keresztségre való felkészülés végső időszaka volt, illetve minden hívő számára a keresztségi fogadalom megújítására való felkészülésé. Nagyböjt elején került sor a már hosszabb ideje készülő jelöltek kiválasztására, alkalmasságuk megvizsgálására (scrutinium), a nagyhéthez közeledvén pedig a hitvallás átadásának szertartására került sor (traditio symboli). A teljes hitvallást az Úr imájával együtt csak ekkor ismerték meg a katekumenek. Az Egyháznak ezek olyan kincsei voltak, amit csak a „kiválasztottak” kaphattak meg. A nagypénteki szigorú böjti nap megtartása után pedig húsvét éjszakáján nyerték el a keresztséget. Innentől még nem viselt fehér ruhát kaptak az újjászületés jeleként, amit egy héten át, Fehérvasárnapig hordtak.

A nagyböjti vasárnapok evangéliumi részletei a katekumenátushoz illeszkedve egy olyan ívet alkottak, olyan utat mutattak, amit Jézussal bejárva eljutunk az újjászületés fürdőjéig, a feltámadásig. Ezekben megjelentek a keresztség szimbólumai: a víz, a világosság, az élet. Ennek a készületnek állomásait ma az A jelű liturgikus év vasárnapi olvasmányai őrzik, míg a B és a C évben ehhez hasonló utat járunk be ebben az időszakban.

Erre a „beavatásra”, erre a jézusi útra hívunk meg benneteket a következőkben heti elmélkedéseinkben.

Ezt a készületet szolgálják a vasárnapi evangéliumokhoz kapcsolódó gondolatok, valamint egy-egy meditációra hívó zenei részlet. Ezt egészítik ki Rembrandt Jézusról készült festményei, amelyek az ő különböző arcait mutatják meg nekünk: az elmélyült, a gondolkodó, a megfáradt, a feszült, az imádkozó Jézust. Nagyhéten pedig elmélkedéseink „besűrűsödnek”, napi rendszerességűvé válnak. Akkor Jézus utolsó hét szaváról gondolkodunk, amelyeket a kereszten mondott, imádkozott, és amik megváltásunk titkába vezetnek be minket.

Rembrandt van Rijn Jézus-festményeiről

A művészettörténészek egyetértenek azzal, hogy Rembrandt szakított a hagyományos Jézus-ábrázolásokkal, és egy nagyon emberi, korántsem idealizált Jézus-képet alakított ki. Rembrandt Jézusa Isten Fiának emberségét domborítja ki, arca egy zsidó emberé, amin gyakran tükröződnek erős érzelmek, vagy éppen hogy sápadt, félig elárasztja a behatoló sötétség.

Valószínű, hogy valóságos modellt alkalmazott képei elkészítésekor, egy spanyol vagy portugál származású, az amszterdami zsidó közösséghez tartozó kortársát, aki talán érdeklődött a kereszténység iránt, ezért is állhatott kötélnek. Az ő arca nemcsak ezeken a tanulmányokon jelenik meg, hanem olyan híres képeken is, mint például az Emmauszi vacsora. Rembrandt1648-tól dolgozott ezeken a tanulmányportrékon, és feltételezhető, hogy Krisztus újszerű ábrázolásának kidolgozása éppen a fentebb említett festmény kapcsán, mintegy annak előmunkálataiként értelmezhető.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

A Lélek pedig azonnal a pusztába kényszerítette.

Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és

angyalok szolgáltak neki.

Miután Jánost fogságba vetették, Jézus Galileába ment hirdetvén Isten evangéliumát:

„Itt a pillanat! Közel van az Isten országa! Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek

az evangéliumban!” (Mk 1,12-15)

Kidobva a pusztába. Lecsupaszodva, egyedül, minden nélkül. Egyedül az Atya szavával: „Te vagy az én szeretett fiam! Benned kedvem telik!” Végtelenül gazdagon a szeretet tapasztalatában.

A keresztény élet elején két dolog áll: az egyik a szeretet tapasztalata – megszólítva lenni az Atya szava által; a másik a választás, a döntés szükségességének tapasztalata.

„Miközben kísértette őt a Sátán.” Emberlétünkben folytonosan kísértve vagyunk. De a kísértés mindig lehetőség is a jóra, a hűségben való kitartásra. A nagyböjtben belebocsátjuk magunkat a próbatétel helyzetébe.

Feladatom megőrizni a Szót, az Atya hozzám szóló szavát, nem elszakadni tőle: „Te vagy az én szeretett fiam!” A kísértés lényege, hogy elfeledjem, elhallgattassam, meghamisítsam az Atya vallomását.

„Vadállatokkal volt együtt.” Jézus számára a puszta is új édenkertté válik, mert az Atyával való együttlét helye. Mint Dániel a tüzes kemencében és a veremben: angyalok vigyáznak rá és a vadállatok megszelídülnek. A bennem és körülöttem lévő tűz, a bennem és körülöttem lakó vadállatok nem árthatnak, ha az Istennel való kapcsolatom új édenkertjébe lépek Jézussal, aki azért jött, hogy meggyógyítson, visszavezessen oda, ahol szeretve vagyok.

Jézus, aki az emberlét pusztáját édenné változtattad, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a pusztában az elmélyültség, a békesség, a megharcolt hűség arca és az imádságé, ami szívünkbe zárja Isten Szavát, ami megtanít, mit jelent szeretve lenni, elfogadva lenni.

Gisbert Greshake: Helytállás a pusztában (részlet):

Az ószövetségi Szentírás tehát ismételten kétarcúnak mutatja a pusztát. A halálnak vagy az életnek a hona. Mindenképpen az a hely, ahol eldől, hogy az ember a halált vagy az életet választja-e. Magában marad-e, a maga semmiségében, vagy Istennel keresi-e a közösséget.

A puszta mindnyájunk számára érzékelhető valóság. Mert amikor életünkben a „puszta” jelentkezik, amikor a magánytól, erőfeszítéseink eredménytelenségétől szenvedünk, amikor azon őrlődünk, hogy miért vagyunk annyira kiszolgáltatottak, annyira tehetetlenek, és az élet fáradalmai és kísértései közepette kezdünk kétségbeesni, akkor mindig választ kell adnunk arra a kérdésre: hogy vajon a magunk erejéből akarunk-e kiutat találni, vagy pedig épp itt és így Istenre bízzuk magunkat. Ugyanis ilyenkor legszívesebben a mindennapok teendőibe vagy felszínes szokásainkba menekülünk, vagy átengedjük magunkat a kétségbeesésnek és a rezignáltságnak. Pedig éppen a pusztában nyílhatunk meg Isten közelségének és szeretetének. Fölismerhetjük az istenkeresés és felebaráti szeretet lehetőségeit, megérlelődünk a szenvedések elviselésére. Így életünk „pusztája” a halál vagy az élet közötti választás színhelyévé válhat.

Hallgatnivaló:

Peteris Vasks: The fruit of silence

https://www.youtube.com/watch?v=SGZZNN7YkZM

A csönd gyümölcse az imádság

Az imádság gyümölcse a hit

A hit gyümölcse a szeretet

A szeretet gyümölcse a szolgálat

A szolgálat gyümölcse a békesség.

(Kalkuttai Szent Teréz)

Irányok:

• Hogyan tudnék belépni belső pusztaságomba? Mit kell tennem, hogy kizárjam a külső zavaró tényezőket, hogy Isten hangjára figyelhessek? Miről kell lemondanom, miben kell visszafognom magam?
• Minden nap elcsendesedve figyeljek az Atya hangjára magamban: „Te vagy az én szeretettem, benned kedvem telik!” Miről szól nekem ez a hang? Hol, miben gyógyít?
• A nagyböjti út döntéssel kezdődik: kinek, minek a szavára hallgatok? Meg tudom-e újítani Isten melletti elköteleződésemet, tudatosan kimondani az őhozzá tartozás IGEN-jét?