Aktuális

Urunk szenvedésének vasárnapja – Virágvasárnap

Kép

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS kínszenvedése Szent Márk szerint

(Mk 14,1-15,47)

Nagyböjt6

Jézus, a zarándok bevonul.
Belép a szent városba, a szentélybe. Belép és átmegy: a kereszten, a halálon. Át az Atyához. Mindenki élete „átmenet”. Belegyökerezni csak a végcélba szabad, különben gyökerüket vesztettek leszünk.
Jézus király. De nem úgy, ahogyan mi szeretnénk. Elutasítja a hatalmat, az erőszakot, a békétlenséget, az erőt. Ő a szelídség, az egyszerűség királya. Szamárháton-király.
Ahogyan egykor Jézus alázatosan bevonult Jeruzsálembe, úgy látja őt az Egyház alázatosan érkezni, „bevonulni” a kenyér és bor színe alatt minden nap a templomba, az oltárra. Ő az, aki mindig érkezik, aki mindig „átmegy“. A kenyérből a testbe, a borból a vérbe, az Atyától az én életembe. Zarándok, életem zarándoka, aki az ajtó előtt áll, és kopog. Átmegy, hogy átvigyen. Innen az Atyához.

 

Jézus, aki a szenvedést szeretetté változtattad, könyörülj rajtunk!

 

Jézus arca a szenvedésben meggyötört odaadottság arca, minden szenvedő ember arca.

 

Timothy Radcliffe: Nem kell félni a válságtól (részlet)
Nézzünk magára az emberre: mindannyian kríziseken keresztül növekedünk. Ilyenek vagyunk. S úgy hiszem, ez az Egyház sorsa is. Nem kell félni a krízistől. Az Egyház maga nem épp egy krízis során született?
A nagy-nagy válság az utolsó vacsora éjszakája volt. Az összes közül ez a legkiemelkedőbb. A tanítványok mindannyian elhagyták Jézust. Júdás eladta őt, Péter pedig az árulás szélén állt. Nem volt jövő. S ekkor, ebben a sötét, lehangoló helyzetben Jézus egy különleges dolgot cselekedett. Ezt mondta: »Íme, ez az én testem. Nektek adom.« Azt gondolom, hogy amikor az Egyházban válsághelyzet van, nem kell ijedezni! Azt kell inkább megkérdeznünk, hogy mi lesz az az újdonság, mely mindebből felfakad.

 

 Peter Henisch:
Jób első zsoltára

 

mint űzött állat uram
be vagyok kerítve én

 

és kik meghajszolnak
a szemrehányás és a szánalom
és aki küldi őket
a kétely

 

lásd
gyengévé tettél engem
hogy megismerjelek

 

lásd erőssé tettél engem
hogy mégis szolgáljak
neked

 

kenyér

 

a kenyér
kísértés
ám sokkal nagyobb

 

kísértése annak
hogy tüzet csiholjak
a TE köveidből

 

hogy a TE éjszakád
mely elviselhetetlen
szétrobbanjon

 

hőségtől

(Hajnal Gábor fordítása)

 

Jézus utolsó hét szava a keresztfán

A haldokló Jézus utolsó szavai. Imádság és végrendelet. Foglalata mindannak, amit Jézus ránk hagyott. A megbocsátástól a magányon át az ígéretig. A hét szó egy-egy keresztbe vésett drágakő, ami megmutatja a mi utunkat is az Atyához, a megbocsátástól a magányon át a beteljesedésig.
A nagyhét napjaiban Jézusnak ezekről az utolsó szavairól, mondatairól elmélkedünk. Régen külön szertartás keretében történt ez nagypénteken, VI. Piusz pápa 1789-ben engedélyezte ezt Le tre ore dell’agonia (a haláltusa három órája) néven, déltől délután háromig Jézus keresztje mellett imádkozva.
Jézus utolsó szavait sokan megzenésítették, Schütztől Haydnig. Elmélkedéseinkhez egy kevésbé ismert zeneművet, Cesar Franck oratóriumát választottuk.

 

Hallgatnivaló:
Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – O vos omnes (Bevezető)
https://www.youtube.com/watch?v=3BWdhJMGUU8

 

Virágvasárnap

 1. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

Eszünkbe ötlik Jézus tanítása a hegyen: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik titeket bántanak és üldöznek.” (Máté 5, 44) Jézus nemcsak tanít, hanem éli is ezt a tanítást. Pontosabban életének ennek a mélységéből szól a tanítása. Nincs kettősség. Ő és szavai egyek. Mint ahogyan isteni szeretete is átüt minden szaván, minden vele megesett történésen. Ez a mondat a szeretet „nincs továbbjáról” tanúskodik. Mondhatnánk, hogy végpontjáról, de lényege éppen az, hogy nincs végpontja. De nincs „tovább” sem, hiszen ez a teljesség maga, a teljesség, ami soha véget nem érő, kimeríthetetlen valóság. Isten teljessége tükröződik ebben a jézusi imádságban, úgy magában a keresztre feszíttetésben is. Jézusban Isten hiteles képmását látjuk. „Aki engem lát, látja az Atyát.” Jézus imádsága értünk szól, a szenvedésnek, a megalázásnak ebben a végső helyzetében is, mint ahogyan Isten gondolatainak középpontjában is mi állunk, mindig, legyünk akár bűnösök, akár igazak, akár a kereszt alatt állók, akár megfeszítők. Akár tudjuk, mit cselekszünk, akár nem tudjuk.

Hallgatnivaló:
Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 1. Pater, dimitte illis
https://www.youtube.com/watch?v=bZ2jUicUmGc

 

Szombat, nagyböjti idő, 5. hét

Kép

Auferweckung_des_Lazarus-Lazarus_fjr_20081015_7328† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Péntek, nagyböjti idő, 5. hét

Kép

img1 (4)† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

Kép

angyali_udvozlet† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerinti”
Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Szerda, nagyböjti idő, 5. hét

Kép

images (8)† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Kedd, nagyböjti idő, 5. hét

Kép

jesus_frustrated† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Nagyböjt 5. vasárnapja

Kép

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”
Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni. (Jn 12,20-33)

nagyböjt5

Fordulópont.
Jézus küldetésében elérkezik ahhoz az eseményhez, ami két szempontból is döntő jelentőségű. Megtapasztalja, hogy küldetése megszólítja a pogányokat, a „távollévőket” is. Ő, aki azt gondolta, hogy küldetése Izrael fiaihoz szól, megérti, hogy az Atya tervei lehetnek mások: ha a választott nép fiai nem hallgatnak rá, akkor majd közvetlenül a pogányok fognak. Ezen a ponton „Jézus előtt Atyjának egy nem várt arca bontakozik ki” (Aszalós János).
Másrészt Jézus azt is megérti, hogy ez nem diadalmasan fog bekövetkezni. Ahhoz, hogy Isten Országa megvalósuljon, kiteljesedjen, a búzaszemnek meg kell halnia. Jézusnak meg kell értenie, hogy a dicsőség órája nem más, mint a kereszt órája, az áldozaté, az odaadott életé. Megéli, hogy „a teremtés: a jó, darabokra törve és szerteszórva a rossz közé.” (Simone Weil)
Rácsodálkozom az ember Jézusra, aki úton van a megértés felé, aki mindig az Atya akaratával méri le a történések alakulását, aki nyitott a mélyebb felismerésekre, aki képes változni és változtatni, ha a helyzet úgy kívánja. Aki képes megrendülni. Rácsodálkozni Atyja akaratára. Aki keresi élete, küldetése értelmét: „Mi az én órám, amiért jöttem?”

Amikor Jézus beszél, mindig magához és magáról is beszél: az élet megértett logikájáról, a szeretet megértett követelményeiről. Hogy a keserű halál válhat a szeretet cselekedetévé; tetté, amit másokért cselekszünk; hogy a szenvedés nem csak az emberlét értelmetlen mellékvágánya, hanem lehet a szeretet égő csipkebokra, amiben maga Isten mutatkozik meg, a velem lévő, az értem szenvedő. Az ilyen Istennel való találkozásban ítéltetünk és dicsőíttetünk meg.

Jézus, aki felismerted, mi a te órád, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a küldetés fordulópontján a felismerés megrendültségéé, a földbe hulló búzaszem elfogadásáé.

François Varillon: Isten alázata és szenvedése (részlet)
Isten tettei által nyilatkoztatja ki mivoltát. Az emberre vonatkozó terve, amely Jézus Krisztusban valósult meg, feltárja legbensőbb létét. Benne nem lehet szétválasztani a tettet és a létet. Ha a Megtestesülés az alázat tette, ez azt jelenti, hogy Isten alázatos. „Aki engem látott, látta az Atyát”, mondja Jézus (Jn 14,9). Amikor tehát látom, hogy alázattal megmossa az emberek lábát, „látom” – ha igazat mond – magát Istent, aki titokzatos Dicsősége legmélyén örökösen alázatos Szolga. Krisztus megalázkodása nem a dicsőség valamiféle különleges átalakulása. (…)
A teremtmény egészen spontánul a Hatalom irányában keresi Istenét. Először ebben az irányban tájékozódik. Ha kereszténnyé lett, és arra hívják, hogy szemlélje a megfeszített Krisztus abszolút Tehetetlenségét, makacsul ragaszkodik első megközelítéséhez, amely mélyen megjelölte. Mivel rosszul tért meg, az isteni két képe között ingadozik; többé-kevésbé összeegyezteti őket, mivel képtelen egyesíteni őket: a pogány, uralkodó Hatalom képe változatlanul megmarad alul, fölébe nyomódik a keresztény Tehetetlensége, aki agonizál és meghal.
E két kép együttese tragédia a lélek és a szellem számára. Igaz, Isten mindenható. De milyen Hatalomról van szó? Ez a Kálvária Mindenhatósága, amely kinyilatkoztatja a végtelen Lény Mindenhatóságának igazi természetét. A szeretet alázata adja a kulcsot: kevés hatalom kell az önmutogatáshoz, sok a visszahúzódáshoz.

Isten az alázat (visszahúzódás) határtalan Hatalma.

Pilinszky János:
Introitusz

 

Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?

 

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sürüjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

 

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?

 

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

 

Hallgatnivaló:

Mahler: V. szimfónia – IV. Adagietto. Sehr langsam
https://www.youtube.com/watch?v=Les39aIKbzE

 

Irányok:

  • Vajon mi az én órám? Én miért „jöttem”? Én milyen nyomot hagyok itt a földön?
  • Képes vagyok-e megrendülni?
  • Hogyan viszonyulok az engem ért szenvedésekhez, legyen az fizikai vagy lelki? Hol van benne Isten helye, szerepe?

 

SZENT JÓZSEF, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA JEGYESE

Kép

Sienai Szent Bernardin áldozópap beszédeiből

Az értelmes teremtményeknek adott összes sajátos kegyelem általános szabálya az, hogy amikor valakit az isteni jóság kiválaszt valami személyes kegyelemre vagy különleges életfeladatra, akkor megad neki minden karizmát, amely szükséges az így kiválasztott személy feladatához, és amely magát az embert is bőven ékesíti.

cq5dam.thumbnail.cropped.750.422Ez utolérhetetlen módon érvényesült Szent Józsefben, Urunk, Jézus Krisztus nevelőatyjában, a világ Királynőjének és az angyalok Úrnőjének igaz jegyesében, akit az örök Atya arra választott ki, hogy az ő két legértékesebb kincsének, tudniillik saját Fiának, valamint Máriának, jegyesének hűséges gondozója és őre legyen. Szent József ezt a feladatot a lehető leghűségesebben teljesítette. Ezért szól hozzá így az Úr: Te hűséges, derék szolga, menj be Urad örömébe! (Mt 25, 21)
Ha Józsefet Krisztus egész Egyházával hasonlítod össze, nemde ő az a kiválasztott és különleges ember, aki által és akinek oltalma alatt Krisztus rendezett módon és tisztességgel lépett be a világba? Ha tehát az egész szent Egyház adósa Szűz Máriának azért, mert általa kapta Krisztust, akkor Szűz Mária után bizonnyal Józsefnek is különös hálával és tisztelettel kell adóznia.
Ő ugyanis az Ószövetség záradéka, benne nyeri el a pátriárkai és prófétai méltóság a megígért gyümölcsöt. Hiszen egyedül ő az, aki testi valóságában is gondozta azt, akit Isten a pátriárkáknak és a prófétáknak megígért.
Semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy Krisztus azt a családiasságot, tiszteletet és őszinte megbecsülést, amelyet földi életében, mint gyermek nyújtott atyjának, nem tagadta meg a mennyben sem, hanem inkább beteljesítette és tökéletesítette.
Ezért nem hiába mondja az Úr: Menj be Urad örömébe! Ezzel, bár az ember szívébe költözik az örök boldogság öröme, az Úr még többet akart mondani Józsefnek: Menj be az örömbe! Ezzel mintegy titokzatosan azt is kifejezte, hogy ez az öröm Józsefnek nemcsak belső világában lesz meg, hanem mindenünnen körülveszi, magával ragadja őt, és elmerül ebben a végtelen, kimeríthetetlen örömben.

Emlékezzél meg hát rólunk, Szent József, és járj közben értünk nevelt Fiadnál kérő imádságoddal! Eszközöld ki számunkra, hogy legyen kegyes irántunk boldogságos szűz Jegyesed is, aki annak az Édesanyja, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik vég nélküli századokon át. Ámen.

Mindenható Istenünk, te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Csütörtök, nagyböjti idő, 4. hét

Kép

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet!

unnamed (15)Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

Szerda, nagyböjti idő, 4. hét

Kép

jesus-discute-con-fariseos† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30