Cortonai Szent Margit a toscanai Lavianóban született 1247-ben. Ifjúságában, édesanyja elvesztése után, egy montepulcianói nemes szolgálatába szegődött, akivel szerelmi viszonyt tartott fenn kilenc éven át. Meggyilkolt szerelmének holtteste kijózanította és felrázta. A cortonai ferencesekhez ment és vezeklő életet kezdett, majd Szent Ferenc Harmadik Rendjébe lépett. A szeretet cselekedeteit — különösen a betegek iránt — hősiesen gyakorolta, akiknek gondozására társakat is talált és kórházat épített. Állandó imádságban, elmélkedésben és böjtölésben élt. Különösképpen az alázatosságot és a szegénységet gyakorolta. Az Eucharisztia misztériuma és Jézus szenvedése iránt csodálatos szeretettel lángolt. 1297. február 22-én halt meg.

Nagy Szent Vazul leveléből

Örülni kell és ujjongani, mert ez a leányom meghalt, de föltámadt

Talán aki elbukik, nem kel fel ismét? Talán aki elfordul, nem fordul vissza soha? Sok orvosságot találsz az isteni írásban a bajokra, sok gyógyszert, amellyel a pusztulásból eljuthatsz az üdvösségre. Olvashatsz a halál és a feltámadás titkáról, bizonyságot találhatsz a rettentő ítéletről és az örök büntetésről, megtalálhatod a hittételeket a bűnbánatról és a bűnbocsánatról; számtalan példát lelsz a megtérésre: drachmát, báránykát, fiút, aki rossz nőkre pazarolta vagyonát, aki elveszett és megkerült, meghalt, és újra éledt. Éljünk hát a bajok ezen orvosságaival, mert lelkünk ezek által meggyógyul.

Amíg ez lehetséges, emelkedjünk fel a bukásból, és ne essünk kétségbe magunk miatt, ha már a rossztól elszakadtunk. Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket. Jöjjetek, imádjuk és boruljunk le előtte, siránkozzunk színe előtt! Az Ige bűnbánatra hív bennünket, hozzánk kiált, hangos szóval mondja: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megenyhítlek titeket! Van tehát számunkra út az üdvösségre, ha mi is akarjuk.

Elnyelt a győztes halál, de lásd és tudd meg, hogy Isten letöröl a bűnbánók arcáról minden könnyet. Hűséges az Isten minden szavában. Nem hazudik, amikor így szól: Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, fehérek lesznek, mint a gyapjú. Készen áll a lelkek nagy orvosa betegséged meggyógyítására. Készséges szabadító ő. Nemcsak a tiéd, hanem mindazoké, akik bűnükben szolgaságra adták magukat. íme, az ő édes és üdvösséges szavai: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek. Ugyan, milyen kifogás mögé bújhatsz, vagy kinek lehet valami kifogása, mikor ezeket kiáltja?

Az Úr meg akar tisztítani a fájdalmas csapásoktól és meg akarja neked mutatni a sötétség után a világosságot. A jó Pásztor keres téged, elhagyván az el nem tévedt juhokat. Ha átadod magad neki, nem késlekedik és nem restelli, hogy vállára vegyen téged, és örül, hogy megtalálta elveszett báránykáját.

Áll az Atya és várja visszatérésed a tévelygésből. Csak térj vissza, és amikor még messze vagy, hozzád szalad és nyakadba borul, baráti öleléssel karol át téged, aki a bűnbánatban már megtisztultál. Sőt még lelkedet is, amelyet a régi ember cselekedetei lecsupaszítottak, eredeti ruhájába öltözteti; gyűrűt húz ujjadra, Krisztus vérében megmosdat, felövez és sarut húz a lábadra, hogy a rossz útról megtérvén hirdethesd a békesség Evangéliumát. Ünnepnapot, örömünnepet hirdet mind az angyaloknak, mind az embereknek, és mindenféle módon megünnepli üdvösségedet. Hiszen ezt mondja: Bizony mondom nektek, öröm van a mennyben az Isten előtt egyetlen megtérő bűnös fölött. Ha pedig valaki azok közül, akik azt gondolják magukról, hogy állnak, szemrehányást tesz azért, mert téged olyan gyorsan visszafogadtak, a jóságos Atya szót emel érdekedben: Örülni kell és ujjongani, mert ez a leányom meghalt, de életre kelt, elveszett, de megkerült.

Abban az időben amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35

1917. május 13-án a portugáliai Fatimában a Szent Szűz megjelent három pásztorgyereknek: Lucia Santosnak, valamint Francesco (Ferenc) és Jacinta (Jácinta) Martónak, és engesztelésre, imádságra és bűnbánatra szólította őket. A jelenések a következő hónapokban a 13. napon megismétlődtek. Az utolsó jelenéskor, október 13-án történt a „napcsoda”, amelyet előre jelzett a Szűzanya.

Urunk, Jézus Krisztus a kereszten Szent Anyjára bízta az egész emberiséget, és a Szent Szűz valóban hathatós közbenjáró volt a történelem folyamán. Gondoskodó, féltő anyai szeretetének megnyilatkozása a fatimai jelenéssorozat is.

Szent Lipót 1866. május 12-én született, a dalmáciai Herceg Novi városkában. Tizennyolc évesen jelentkezett a kapucinus rendbe, ahol a Lipót testvér nevet kapta. Padovában filozófiát és bölcseletet, Velencében teológiát tanult. 1890-ben szentelték pappá Velencében. Több helyen szolgált, majd 1909-től haláláig, 1942-ig Padovában élt. Fél évszázadot töltött gyóntatószobájának rejtekén, napi tizenkét órán át. Kereszt a falon, egy szék és egy térdeplő volt az összes bútorzata. Több szláv nyelven beszélt, illetve hallgatta mások bűneit, és szeretettől sugárzó arccal adott feloldozást a hozzá fordulóknak.
A nép már életében „szentté kiáltotta”, és hivatalos kanonizálására nem is kellett sokat várni.

1976. május 2-án Szent VI. Pál pápa a boldogok sorába iktatta, 1983. október 16-án pedig Szent II. János Pál pápa szentté avatta a gyóntatószék hősét és a keresztény egység apostolát.

Ez a nap a kapucinus rend ünnepe lett.

Istenünk, aki a tökéletes egység és a legfőbb szeretet vagy, te betöltötted Lipót áldozópapot a bűnösök iránti irgalmassággal és a keresztények egységé ért való buzgalommal. Közbenjárására add meg nekünk, hogy lélekben meg újulva mindenkire kiárasszuk szeretetedet, a hívők egységét pedig bizalommal és a szeretet kötelékeivel munkáljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal, teljesen Istennek szentelte életét. Örökfogadalmi mottója: „Alleluia! Ecce ego, mitte me!” Krisztus iránti szenvedélyes szeretete fejeződött ki nagylelkű apostoli buzgóságában. Sokirányú szociális, mozgalmi és írói tevékenységet folytatott. Részt vesz az üldözöttek mentésében a II. világháború idején. 1943-ban tudatosan felajánlotta életét a Társaságért, különösen a gyengékért, betegekért, azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldözése következne be. 1944. december 27-én elhurcolták és menekültjeivel együtt a Dunába lőtték.

Salkaházi Sára szűz és vértanú naplójából (1943. szeptember)

„Felajánlom magam, mint áldozatot a társaságért!”

„Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel! Az indítást, hogy életemet, illetve halálomat ajánljam fel a testvérekért, követhetem. Előterjesztettem az elöljárómnak, lelkiatyámnak, s engedélyt kaptam! A boldogságom első mámorában eltűnt az a természetes borzongás, ami szorongott bennem. De arra rákényszerülök, hogy újra előjön. Nem baj. A fölajánlási imát már összeállítottam. Most még meg kell várnom Margit testvért. S akkor felajánlhatom magam. Hála Neked teljes Szentháromság!”

„Ó fölséges Szentháromság! Legkegyelmesebb Atyám, ki engem végtelen szeretetedből megteremtettél s jóságos irgalmadból gyermekeddé fogadtál, ó, édes Jézus Krisztusom! Aki szent véreddel engem megváltottál s végtelen jóságodból jegyesednek választottál, ó, drága Szentlélek! Aki kegyelmek bőségét zuhogtatod rám, s aki nekem, méltatlannak a hivatás kegyelmét és a Társaságot ajándékoztad, ó, legteljesebb Szentháromság, én ma a Társaság és a testvérek iránti hálából és szeretetből felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát! Azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be és legbölcsebb végzésed szerint gondviselésed tervében nem lenne benne halálom:

Fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek – különösen az öregek, betegek és gyengék – életéért, és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket és kíméld meg őket a megkínoztatástól, fenyegetésektől, főként pedig a hűtlenségtől Irántad, az Egyház, a hivatás és a Társaság iránt.

Amennyiben isteni végzésed terveiben az én halálom benne foglaltatik, ebben az esetben is fogadd el életemet-halálomat, mint értük való áldozatot.

Ezt a felajánlást teszem Lelkiatyám és Elöljáróim engedélyével, édes Szűzanyám keze által, Szent József, Szent Benedek Atyánk, Avilai Nagy Szent Teréz, Szent Sára és Szent Őrzőangyalom segítségét kérve, nem a magam erejében, hanem a teljes Szentháromság kegyelmében bízva. Ámen.

Ó, édes Jézusom, teljes megnyugvással és készséggel fogadom már most a halál azon nemét, amely Neked tetszik, az összes vele járó gyötrelmekkel, fájdalmakkal és szenvedéssel együtt. Ámen.”

Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.
Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,27-30

Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.
Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Jn 6,52-59

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: »Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.« Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51