A példabeszédek könyvéből

A bölcsesség és a dőreség

A bölcsesség házat épített magának, hét faragott oszloppal ékesítette. Áldozati állatait leölte, borát megkeverte, és megterítette asztalát. Elküldötte szolgálóit, hogy hívón kiáltsák a várban és a város falain: „Aki tudatlan, jöjjön hozzám!” És így szólt azokhoz, akikben nincsen okosság: „Jöjjetek, egyétek az én étkemet, és igyátok a bort, amelyet nektek kevertem. Hagyjátok el a dőreséget, hogy élhessetek, és járjatok az okosság útjain.

Aki a gúnyolódót feddi, szégyent arat, aki a gonoszt szidja, maga is foltot kap. Ne szidd a gúnyolódót, mert még meggyűlöl, csak a bölcset fedd meg, az majd szeret érte! Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja tudását. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, és a Legszentebbnek ismerete okosság. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és hosszabbodnak meg életed esztendei. Hogyha bölcs vagy, a magad javára vagy az; de ha gúnyolódol, magad vallod kárát.”

Dőreség asszonynak nincsen nyugodalma, tele van butasággal, nem tud semmit sem. Üldögél házának ajtaja előtt, trónszéken a város magaslatán, hogy felszólíthassa, akik arra járnak, akiknek épp arra vezet el az útjuk: „Térjen be ide mind, aki tudatlan!” Akinek kevés az esze, annak meg ezt mondja: „Milyen édes a víz, amelyet úgy lopnak, s milyen jó az íze a titkos eledelnek!” És nem veszi észre, hogy holtak laknak ott, az alvilág völgyében vannak vendégei. (Péld 9,1-18)

A Tesszalonikában született Cirill kitűnő nevelést kapott Konstantinápolyban. Testvérével, Metóddal Morvaországba ment a hitet hirdetni. Az úgynevezett cirill betűkkel liturgikus szövegeket szerkesztettek szláv nyelven. Mikor Rómába hívták őket, ott Cirill 869. február 14-én elhunyt, Metódot pedig püspökké szentelték. Ő azután Pannóniába ment, ahol fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot. Velehrádban (Csehország) halt meg 885. április 6-án.

II. János Pál pápa 1980. december 31-én Európa társvédőszentjeinek nyilvánította őket.

Konsztantinosz szláv életrajzából

Konsztantinosz Cirill a sok munkától elgyötörve megbetegedett. Több napig tartó betegsége alatt Istentől látomásban részesült, és így kezdett énekelni: Azt mondták nekem: Az Úr házába megyünk, ezért örvendett a lelkem és ujjongott a szívem (vö. Zsolt 121, 1).

Ezután papi ruhát öltött, és így maradt egész nap. Örvendezve mondta: „Mostantól kezdve nem vagyok szolgája sem a császárnak, sem más földi embernek, hanem csak a mindenható Istennek. Volt idő, amikor még nem voltam, azután megszülettem, és majd örökké élek. Ámen.” A következő napon beöltözött a szerzetesi szent ruhába. Másnap reggel felvette a Cirill nevet. Ebben a szerzetesi életben ötven napot töltött el.

Midőn eljött az óra, hogy nyugalomra térjen, és az örök hajlékba költözzék, kezét az Istenhez emelve könnyek között így imádkozott: „Uram, Istenem, aki megteremtetted az összes angyali kart és égi hatalmasságot, kiterjesztetted az égboltot, megszilárdítottad a földet, és megteremtetted a semmiből az összes létezőt, te mindig meghallgatod azokat, akik akaratodat teljesítik, s téged tisztelnek, és parancsaidat megtartják. Hallgasd meg könyörgésemet, és őrizd meg hűséges nyájadat, amelynek elöljárójává tettél engem, alkalmatlan és méltatlan szolgádat.

Szabadítsd meg őket a téged káromlók istentelen és pogány gonoszságaitól. Növeld és sokasítsd meg Egyházadat, és mindenkit gyűjts egybe. Tedd egyetértővé választott népedet az igaz hitben és a helyes vallásban. Vésd szívükbe tanításod igéjét. A te ajándékod ugyanis az, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának a hirdetésére, hogy jótettekre lelkesítsünk, és megtegyük mindazt, ami neked kedves. Akiket nekem adtál, most visszaadom neked, mint a tieidet. Vezesd őket erős jobboddal, és védelmezd gondviselő oltalmaddal, hogy mindnyájan dicsérjék és dicsőítsék az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét. Ámen.”

Mindenkit szent csókkal köszöntve így szólt: „Áldott vagy, Istenünk, mert nem adtál minket láthatatlan ellenségeink prédájára, szétszaggattad hálójukat, és megszabadítottál a pusztulástól.” Így szenderült el az Úrban negyvenkét éves korában.

A pápa előírta, hogy a Rómában élő görögök és rómaiak gyűljenek egybe, hozzanak gyertyát, és énekelve könyörögjenek érte, utolsó útjára pedig úgy kísérjék, mintha magát a pápát temetnék. Ez meg is történt.

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni.
Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.”
Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
És mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.
Mt 5,17-37

1858. február 11. és július 16. között a franciaországi Lourdesban, a massabielle-i barlangnál a Szeplőtelen Szűz 18 alkalommal jelent meg Soubirous Bernadettnek. Ezt az egyszerű leányt használta fel a Szent Szűz arra, hogy a bűnösöket megtérésre szólítsa fel, és az Egyházban új lendületet adjon az imádságnak, a keresztény szeretetnek, a betegek és a szegények szolgálatának.

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

Ezen a napon templomunkban kiszolgáltatják a betegek szentségét.

Soubirous Szent Mária Bernadett szűz leveléből

Tizenöt napon át pedig visszamentem oda, és az Úrnő egy hétfő és egy péntek kivételével mindennap megjelent nekem ugyanazt parancsolva, hogy figyelmeztessem a papokat ott egy kápolna felépítésére, és kérte, hogy menjek a forráshoz megmosdani, és imádkozzam a bűnösök megtéréséért. Többször kérdeztem ugyan kiléte felől, de ő csak szelíden mosolygott. Végül is karját felemelve és szemével az égre tekintve megmondta nekem, hogy ő a Szeplőtelen Fogantatás.

E tizenöt nap alatt három titkot is közölt velem, de megtiltotta, hogy ezeket bárkinek is eláruljam. Én pedig ezeket mindeddig hűségesen megőriztem.

Szent Benedek nővére, az umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Fivérével együtt Istennek szentelte magát, és követte őt Monte Cassinóra, ahol 547 körül halt meg.

Nagy Szent Gergely pápa „Párbeszédek” című könyvéből

Szent Benedeknek volt egy leánytestvére, Skolasztika, aki gyermekkora óta Istennek volt szentelve. Évenként egyszer el szokott menni a testvéréhez, aki ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül levő közeli majorba.

Egy alkalommal, szokása szerint, megérkezett Skolasztika, és tiszteletreméltó testvére felkereste őt tanítványai kíséretében. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek.

A beszélgetés tovább folyt, a késő órákig. Ekkor ez az Istennek élő szűz azzal a kéréssel fordult testvéréhez: „Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeiről.” „Mi jut eszedbe, nővérem – válaszolta fivére –, az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba.”

A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdődött, és óriási záporeső zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem léphettek a ház küszöbén.

Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: „A mindenható Isten legyen irgalmas hozzád, nővérem! Jaj, mit csináltál!” Skolasztika így válaszolt: „Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál rám. Aztán kértem az én Istenemet, és ő meghallgatott engem! Most aztán, ha tudsz, csak lépj ki, és engem itt hagyva, menj haza a monostorba.”

Testvére mi mást tehetett: ha a szép szóra nem is, hát ott maradt kénytelenségből. Így történt azután, hogy átvirrasztották az egész éjszakát, és lelki beszélgetéssel kölcsönösen felüdítették egymást.

Csoda-e, ha erősebbnek bizonyult a nővér, mint a fivére? Nemde megmondta Szent János, hogy Isten a szeretet? (1 Jn 4, 8) Nagyon igazságos tehát, hogy az győzött, aki jobban szeretett.

Három nap elmúltával, amikor Isten embere éppen az égre emelt tekintettel a cellájában tartózkodott, látta nővérének lelkét, mint egy galambot, hogy kiröppenve testéből, felhatol, és bejut az égbe. Nagyon megörült Benedek e nagy dicsőség láttán, hálaimával és himnuszokkal mondott köszönetet Istennek. Azután elküldte a testvéreket, hozzák el a monostorba a holttestet. Abba a sírba temettette el nővérét, amelyet ő saját magának már előre elkészített.

Így történt, hogy akiknek a lelke mindig is egy volt Istenben, azoknak a testét a sír sem választotta el.

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Koléta (Colette) Franciaországban született 1381-ben. Miután szülei meghaltak, minden gazdagságát a szegényeknek adta, felöltötte a Ferences Harmadik Rend ruháját s egy ideig remetéskedett. Amikor végre fölvették a klarisszák közé, pápai engedély alapján az Első és a Második Rend több kolostorában visszaállította az eredeti ferences életformát: főleg a szegénységet és az elmélkedő imádságot. 1447. március 6-án halt meg.

Szent Koléta lelki végrendeletéből

Önmagunk megtagadása után Urunk azt is akarja, hogy hordozzuk keresztünket: azaz szent szegénységi fogadalmunkat. Súlyos, nehéz a kereszt, ha bármi másra vágyunk őrajta kívül, aki vállára vette a keresztet és még a halált is elfogadta. Ó, szeretett leányaim, szeressétek, nagyon szeressétek ezt a tündöklő erényt Jézus Krisztusnak, dicsőséges Szent Ferenc atyánknak és Úrnőnknek, Anyánknak, Szent Klárának példájára; tartsatok ki ínségetekben, hogy könnyebben birtokba vehessetek a királyságot, amelyre meghívást kaptatok éppen a szegénységgel, amelynek megtartását önként megígértétek. Úgy éljetek hát, mint igazi szegények, és maradjatok ilyenek mindhalálig, szeretett leányaim, amint azt édes Üdvözítőnk is megtette értünk a kereszten, és mivel kevesen vannak a világban, akik szeretik az ilyen szegénységet, nagyobb alkalmunk nyílik rá, hogy szeressük azt, a szent engedelmesség Úrnője után, amelyet mindenek fölött ajánlok nektek.

Istenünk, te szent Kolétát sok szűznek példaképül és vezérül adtad az evangéliumi tökéletességben, add kérünk, hogy tisztán és hűségesen megőrizzük azt a szeráfi lelkületet, melyet ő bölcsen tanított és szentségének csodálatos példájával elénk állított.

Pál Japánban született 1564-1566 között. Belépett a Jézus-társaságba, és honfitársai között gyümölcsözően hirdette az evangéliumot. A katolikusok elleni üldözés elhatalmasodásakor 25 társával együtt letartóztatták. Kegyetlen kínzások után Nagaszaki városába vitték őket, ahol 1597. február 5-én mindnyájukat keresztre feszítették.

Miki Szent Pál és társai vértanúságának egy kortársuk által megírt történetéből

Keresztre feszítették őket. Csodálatos volt látni mindegyikük állhatatosságát. Erre buzdította őket Pasio atya, és Rodriguez atya is. Elöljáró atyánk szinte állandóan mozdulatlannak látszott, szemét az égre szegezte. Márton testvér az Isten jóságáért hálát adva néhány zsoltárt énekelt, hozzáadva a válaszos verset: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet (Zsolt 30, 6). Blanco Ferenc testvér is fennhangon hálálkodott Istennek. Gonsalvo testvér jó hangosan imádkozta az Úr imádságát és az Angyali üdvözletet.

Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először is kijelentette a körülötte állóknak, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy vélem, közületek senki sem hiszi rólam, hogy bármikor is el akartam volna titkolni előttetek az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok a királynak és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.”

Ekkor társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett beléjük önteni. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltotta neki, hogy nemsokára már az égben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes intésével magára vonta minden néző figyelmét.

Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt (Zsolt 133, 1). Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek.

Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülöttük állókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni.

Amikor pedig a négy hóhér a japánoknál szokásos kardját kezdte a hüvelyéből kihúzni, e borzalmas látványra az összes keresztény felkiáltott: „Jézus, Mária!”, és azután egekig hatoló zokogásban tört ki mindenki. A hóhérok pedig nagyon rövid idő alatt megölték mindegyiküket egy-két döféssel.