Szűz Mária születése – Kisboldogasszony

Kép

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.

Zengjen és örömtől ujjongjon ezért ma az egész teremtett világ, és járuljon hozzá valamivel az örvendezés napjának méltó megüléséhez! Forrjon ma egybe az ég és föld közös ünneplése, és együtt dicsőítse Istent minden, ami e világon és e világ fölött együvé tartozik! Ma alkotta meg ugyanis a mindenség Alkotója az ő teremtett Szentélyét, és ez az új teremtmény szolgál majd új és dicső módon szálláshelyül Alkotója számára. (Szent András krétai püspök szónoklataiból)

„Ma, szeptember 8-án tartjuk a Boldogságos Szűz Mária születésének liturgikus ünnepét, aki az egész világ megváltásának hajnala és reménye. Ez a Mária-ünnep mélyen gyökerezik a hívők szívében és áhítatában […], mert tudatában vannak annak, hogy az ő születésével vették kezdetüket Isten tervében azok az üdvözítő események, amelyek aztán oly szoros kapcsolatot teremtettek Mária és az ő Fia között. Örvendezzünk tehát, ahogy megemlékezünk Megváltónk Anyjáról. Ahogy Damjáni Szent Péter mondotta: »Valóban, ha Salamon és vele együtt egész Izrael népe a templom felszentelését oly bőséges és fényűző áldozattal ünnepelte meg, milyen és mennyi örömöt hoz majd Szűz Mária születése a keresztényeknek? Mert az ő méhébe, mint a legszentebb templomba, szállt le Isten a saját személyében, hogy emberi alakot nyerjen, és látható formában lakozzék kegyesen az emberek között.« A gyermek Máriának ajánljuk hát ma alázatos imádságunkat a világért és az Egyházért.” (Szent II. János Pál pápa)

Kérünk, Istenünk, add meg nekünk, házad népének mennyei kegyelmed ajándékát, hogy akik számára a Boldogságos Szűz istenanyaságában felvirradt az üdvösség hajnala, azokat békével áldja meg az ő születésének ünnepe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Mária Kongresszus Zalaegerszegen szeptember 8-9-én

Kép

Idén van a 75. évfordulója az 1948. szeptember 7-én és 8-án Zalaegerszegen megrendezett Zalai Mária Kongresszusnak, amely a katolikus Zala utolsó nagy lobbanása volt az üldöztetések sötét éveinek kezdetén, a munkanap ellenére legalább 35 ezer ember és az akkori püspöki kar nagy részének részvétételével. A zalaegerszegi ünnepségnek hivatalos himnuszt is komponáltak „Zalai Mária himnusz” címen, melynek szövegét Kollányi Fülöp ferences atya írta, zenéjét pedig Király László, a nagytemplom karnagya szerezte.

Zala vármegye újkori története talán legnagyobb volumenű rendezvényének a fő szónoka Mindszenty József bíboroshercegprímás, egykori zalaegerszegi plébános és veszprémi püspök volt.

Egyesületünk, a zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület célja, hogy a Szombathelyi Egyházmegyével, a városi plébániákkal, a Mindszentyneummal, Zalaegerszeg városával közösen a jelen korunkhoz igazodva emlékezzünk az akkori eseményekre, ezzel megszólítva a híveket, erősítve bennük az összetartozás érzését. A program plakátja letölthető itt.

(Forrás:www.martinus.hu)

.

Évközi 22. vasárnap

Abban az időben: Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, … Bővebben

Elsőpéntek – Jézus Szíve tisztelet napja

Mi az elsőpéntekek jelentősége? Jézus a XVII. században 12 ígéretet tett Alacoque Szent Margitnak, az egyik ezek közül a nagykilenceddel kapcsolatos: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni … Bővebben

Csütörtök, évközi idő, 21. hét

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy … Bővebben

Szerda, évközi idő, 21. hét

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek … Bővebben

Keresztelő Szent János vértanúsága

Keresztelő Szent János vértanúságára emlékezünk augusztus 29-én. Az ünnep neve: Szent János fővétele (Decollatio S. Johannis Baptistae). A mai napon három szomorú esemény évfordulója is van: 1521.: a török elfoglalta Nándorfehérvárt, majd 5 év múlva, 1526.: megsemmisítő mohácsi csatavesztés, 15 … Bővebben

Szent Ágoston püspök és egyháztanító

Az afrikai Tagastében született 354-ben. Hányatott ifjúsága volt mind tudományos, mind pedig erkölcsi téren, mígnem Milánóban megtért, és 387-ben Szent Ambrus püspök megkeresztelte. Hazájába visszatérve aszketikus életet élt. 395-ben Hippó püspökévé választották. 34 éven keresztül hívei példaképe volt, beszédeivel és … Bővebben

Évközi 21. vasárnap

Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” … Bővebben