Szűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja – február 11.

Kép

betegek világnapja1

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja.

A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

Templomunkban a 12 órakor kezdődő szentmisében kiszolgáltatjuk a betegek kenetét.

Betegek anyja, Szűz Mária! Virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett! Azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat, akik haláltusájukat vívják, akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra, akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak, akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük, akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük, akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket, akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön, akik a hosszú éjszakákat álmatlanul, nyitott szemmel töltik, akiket betegség közben még a családjuk szükségének gondjai is kínoznak, akiknek végleg le kell mondaniuk jövő terveikről, akik nem hisznek a túlvilágban, akik Isten ellen zúgolódnak, káromolják és átkozzák Őt, akik nem tudják, hogy Krisztus őérettük is szenvedett! (Fernand Lelotte SJ)

Ferences választókáptalan Mátraverebély-Szentkúton 2020

Kép

img1 (3)A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány 2020. február 3. és 7. között káptalant tartott Mátraverebély-Szentkúton. Február 6-án a jelen lévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának a következő hat évre.

Megválasztották a definitórium tagjait is, Lendvai Zalán OFM, Magyar Gergely OFM, Bécser Róbert OFM és Szoliva Gábriel OFM személyében.

„Kívánunk Piusz testvérnek erővel és áldással teli szolgálatot és a Jóisten vezetését minden döntésében, a kedves testvéreket pedig kérjük, hogy imával kísérjék szolgálatát!” – írja a Ferences Sajtóközpont.

(Forrás: Magyar Kurír)

URUNK BEMUTATÁSA – GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

Kép

baby_jesus_dedicated-810x751Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, egyben a Szeretetláng ünnepe is. A szentmisék elején gyertyaszentelést végzünk a templom bejáratánál. Kérjük a kedves testvéreket, hozzanak gyertyát magukkal.

“A gyermeket elhelyezték a templomban és Simeon az ölébe fogadta, aki megnyugvást kapott, mert a szolga szemei meglátták Istent, a mindeneknek támadt, ragyogó világosságot.” 

Ezen a napon kezdődik a Lourdes-i ájtatosság – kilenced Szűz Mária tiszteletére – amelyet hétvégén 17 órakor, hétköznaponként 17,30 órakor tartunk a Szent Ferenc kápolnában.   

SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE – PÁL FORDULÁSA – Január 25.

Kép

conversion-of-st-paul_181

Egyházunk január 25-én emlékezik Szent Pál apostol megtéréséről.

Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Az így felelt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!” (vö. ApCsel 9,1–31) Az élmény hatása alatt Pál megtért.

Megtérését („fordulását”) követően nagy buzgalommal állt Krisztus mellé, az evangélium hirdetője, a kereszténység nagy térítő apostola lett  Bejárta az akkor ismert egész világot.

Pál apostol Rómában szenvedett vértanúhalált, nem sokkal Péter előtt.

Ökumenikus imahét – 2020. január 20-24.

Kép

Oikumene

Ebben az évben is megrendezésre kerül az egész Egyházban a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahét. Az elmúlt évek hagyományát folytatva a zalaegerszegi keresztény közösségek is bekapcsolódnak a közös imádságba.

Az imahét anyagát ebben az évben a máltai és gozói keresztény egyházak állították össze. A máltai keresztények február 10-én nemzeti ünnep keretében emlékeznek meg Szent Pál máltai hajótöréséről, hálát adva, hogy ezáltal a kereszténység megjelent a szigeten. Az ökumenikus imahétre vonatkozó gondolatok és az istentiszteleti szolgálat is az apostolok cselekedetei szövegére összpontosít.

Az idei imahét jelmondata: „…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (ApCsel 28,2)

Az imahét során minden nap más-más templomba várjuk közös imádságra városunk lakóit, hogy az egység felé vezető úton együtt haladva munkáljuk Krisztus vágyának beteljesítését, hogy a világ keresztényei újra egyek lehessenek.

A KÖZÖS IMÁDSÁGOK HELYSZÍNEI:

Január 20. hétfő 18 óra Mária Magdolna plébániatemplom

Január 21. kedd 18 óra Református templom

Január 22. szerda 18 óra Jézus Szíve ferences plébániatemplom

Január 23. csütörtök 18 óra Evangélikus templom

Január 24. péntek 18 óra Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE – 2020. 01. 12.

Kép

00ceb5aeb4186135699d8d7a19160e12

Amint Vízkereszt, úgy Urunk megkeresztelkedésének az ünnepe is Isten nagyságának kinyilatkoztatása. Krisztust a mennyei Atya „szeretett” Fiának nevezi. Az Úr Lelke száll rá, és vezeti Galileában, Jeruzsálemben és a Golgotán. A Lélek erejében áldozza fel önmagát a világ életéért.

Istenem, szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak te tudod élessé tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál, és hallgassam a szavadat.

(Szent John Henry Newman)

FILMKLUB

Kép

cd-dvd (1)A farsangi időben vasárnaponként filmklubot indítunk 15 órától a Szent Ferenc hittanteremben.

Az első alkalom január 12-én lesz.

Az ünnepnek megfelelően karácsonyi filmmel kezdünk, utána a hónap szentjét figyelembe véve Bosco Szent János és Szent Bernadett életéről szóló filmet nézzük meg.

ISTEN ANYJA, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA ÜNNEPE – 2020. JANUÁR 1.

Kép

6362569298876661935708118Az újesztendő első napján a Szent Szűz Istenanyaságát ünnepeljük. Ez a nap egyben a Béke Világnapja is.  “Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (A fatimai látnokgyermek, Jácinta szavai) 

Imádkozzunk az Istenanya Szeplőtelen anyai Szíve közbenjárását kérve Európáért és az egész világért.

Szűz Mária Isten Anyja, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, hogy Krisztus Békéje hassa át az egész világot! Ámen.