Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, amit pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.

Az Egyház Anyja titulus, mellyel a loretói litániában is megszólítjuk a Szűzanyát, közelebb hozza a hívők számára Mária istenanyaságának azt a „kiterjesztését”, melyet Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában él meg, és amelynek köszönhetően mi magunk, Krisztusban megkeresztelt emberekként Máriára mint égi Édesanyánkra tekinthetünk.

Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Szülője!
Könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz!
Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk,
mi szószólónk,
engeszteld meg nekünk szent Fiadat,
ajánlj minket szent Fiadnak,
mutass be minket szent Fiadnak!
Ámen.

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete.

A Szentlélek elküldése

Az Úr megadta az Istenben való újjászületés hatalmát tanítványainak, amikor így szólt hozzájuk: Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében! (Mt 28, 19)

Azt ígérte ugyanis már a próféták által, hogy a végső időkben majd kiárasztja magát szolgáira és szolgálóira, hogy prófétáljanak. Ezért leszállott az Isten Fiára, miután az az ember Fiává lett, és általa kedve telt abban, hogy az emberi nemben lakjék, az emberek között maradjon, és szállást vegyen Isten teremtményeiben, teljesítse bennük az Atya akaratát, és megújítsa őket az elöregedésből Krisztus újdonságára.

Lukács írja, hogy a Szentlélek az Úr mennybemenetele után Pünkösdkor leszállt az apostolokra. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy az összes népet elvezesse az életre, és megnyissa számukra az új szövetséget. Ezért minden nyelven egybehangzóan dicsőítették az Istent, mert a Szentlélek hozta egységre a különálló törzseket, és ő ajánlotta fel őket az Atyának, mint az összes nép zsengeáldozatát.

Az Úr is megígérte már előre, hogy elküldi a Vigasztalót, aki bennünket előkészít Istennek. Amint ugyanis a száraz búzaliszt víz nélkül nem lehet egy tésztává és egy kenyérré, úgy mi sem lehetünk Krisztus Jézusban egyek a mennyből származó víz nélkül. S ahogy a száraz föld képtelen termést hozni, ha nem jut nedvességhez, úgy mi is, akik előzőleg száraz fák voltunk, soha nem teremhetnénk az élet gyümölcseit a magától jövő isteni eső nélkül.

Testünk ugyanis a fürdő által nyeri el az egységet a romolhatatlansággal, lelkünk pedig a Lélek által.

Isten Lelke leszállt az Úrra, a bölcsesség és az értelem Lelke, a tanács és az erősség Lelke, a tudás és a jámborság Lelke és Isten félelmének Lelke (vö. Iz 11, 2), akit azután az Úr továbbadott Egyházának, amikor elküldte a Vigasztalót az egész földre, ahová az Úr szava szerint a sátán, mint a villám, bukott le az égből (Lk 10, 18). Éppen ezért van szükségünk az Isten harmatára, hogy meg ne égjünk, és terméketlenné ne váljunk, s ahol vádlónk van, legyen ott a Védelmezőnk is. Hiszen az Úr a Szentlélekre bízta emberét, aki rablók kezébe esett, akin ő maga megkönyörült, és bekötözte sebeit, aztán két királyi dénárt adott, hogy a Szentlélek által az Atya és a Fiú képét és belénk írt jelét magunkba fogadva gyümölcsöztessük a ránk bízott dénárokat, és megsokszorozva számoljuk le az Úrnak. (Szent Iréneusz püspök és vértanú)

Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1917. május 13-án a portugáliai Fatimában a Szent Szűz megjelent három pásztorgyereknek: Lucia Santosnak, valamint Francesco (Ferenc) és Jacinta (Jácinta) Martónak, és engesztelésre, imádságra és bűnbánatra szólította őket. A jelenések a következő hónapokban a 13. napon megismétlődtek. Az utolsó jelenéskor, október 13-án történt a „napcsoda”, amelyet előre jelzett a Szűzanya.

Urunk, Jézus Krisztus a kereszten Szent Anyjára bízta az egész emberiséget, és a Szent Szűz valóban hathatós közbenjáró a történelem folyamán. Gondoskodó, féltő anyai szeretetének megnyilatkozása a fatimai jelenéssorozat is.

Krisztus mennybemenetelét a húsvét utáni negyvenedik napon, áldozócsütörtökön ünnepeljük az V. század óta. Áldozócsütörtök – Urunk mennybemenetele – liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.

Jézus szavai véget nem érő kapcsolatot ígérnek: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig”.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.

Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk.

Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4) Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).

Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk.

Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13).

A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta.

Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test.

Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel, és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A Boldogságos Szűz Mária tisztelete időről időre megújult a kisebb testvérek körében, és az elmúlt évszázadok ferences szentjeinek is fontos volt. A Kisebb Testvérek Rendje római központjának, a Curia Generalizia templomának titulusa szintén Szűz Mária, minden kegyelmek közvetítője. Ahogy II. János Pál pápa fogalmazott Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában: „Mária anyasága – mint közbenjáró közvetítés – szakadatlanul folytatódik az Egyházban. Eme igazságba vetett hitét az Egyház pedig azzal fejezi ki, hogy Máriát »Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak és Közvetítőnek« hívja.”

Istenünk, gondviselésed örök rendelkezésével azt akartad, hogy a Boldogságos Szűz Mária világra hozza a kegyelem Szerzőjét, Jézus Krisztust, akinek társul adtad Máriát az emberiség megváltásának művében; engedd könyörgő híveidnek, hogy a Kegyelem Anyja és Közvetítője elnyerje számunkra a kegyelmek bőségét, és elvezessen minket az örök üdvösségre.

Szent II. János Pál pápa 2000. április 30-án hirdette meg az isteni irgalmasság ünnepét. Napja, Fausztina nővér látomásai alapján, húsvétvasárnapot követő első vasárnap.

Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Faustyna nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának: „Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” (Napló 49)

Az Isteni Irgalmasság terjesztésére Jézus egy képet bízott Fausztina nővérre az 1931. február 22-i látomásban, amelyről ezt olvashatjuk a Naplóban: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. … Kis idő múlva azt mondta Jézus: ‘Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.’ (Napló 47). ,,Azt kívánom, hogy a képet… Húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” 

Az Isteni irgalmasság ünnepe tehát magától Jézustól ered, amikor így szól: „Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. (…) Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak.” (Napló 699) ,,Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el.” (Napló 300)