Január 28. – Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító emléknapja

Kép

Aquinói Szent Tamásra, az „angyali doktorra” emlékezünk liturgikus emléknapján.

321225 körül született az aquinói grófok családjából. Előbb a Monté Cassinó-i kolostorban, majd Nápolyban tanult, később csatlakozott a domonkosok rendjéhez. Tudását mesterének, Nagy Szent Albertnek vezetésével Párizsban és Kölnben mélyítette el. Sokat és bölcsen írt, másokat tanított, a bölcseletben és a hittudományban elévülhetetlen érdemeket szerzett. Terracina közelében, a fossanuovai ciszterci kolostorban halt meg 1274. március 7-én. Emlékét január 28-án üljük, 1369-ben e napon szállították át ugyanis földi maradványait Toulouse-ba.

XXII. János pápa 1323. július 18-án szentté avatta. Szent V. Piusz pápa 1567. április 11-én a latin egyház ötödik egyháztanítójává nyilvánította. XIII. Leó 1880. augusztus 4-én minden katolikus egyetem és iskola pártfogójává tette.

Aquinói Szent Tamás áldozópap rövid szentbeszédeiből

Minden erényre példát ad a kereszt

Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk.

Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna.

De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt.

Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk.

Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A türelem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött (1 Pét 2, 23); mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát (vö. ApCsel 8, 32). Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal (Zsid 12, 2).

Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon.

Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak (Róm 5, 19).

Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura (1 Tim 6, 15), akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik (Kol 2, 3), de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.

Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra, hiszen elosztották maguk közt ruháimat (vö. Mt 27, 35). Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették (vö. Mk 15, 17). Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 68, 22).

Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével. Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását, és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Január 27. – Merici Szent Angéla szűz emléknapja

Kép

St.AngelaMerici1470 körül született a Garda tó mellett Desenzanoban. Belépett Szent Ferenc harmadrendjébe. Összegyűjtötte a szegények, leányait, akiket a szeretet gyakorlataira oktatott. 1535-ben Bresciában Szent Orsolya pártfogása alatt női szerzetestársulatot alapított a szegény leányoknak a keresztény életben való nevelésére. Meghalt 1540. január 27-én, Bresciában.

Merici Szent Angéla szűz Lelki végrendeletéből

Kedves Anyák és Nővérek Jézus Krisztusban!

Először is arra törekedjetek minden erőtökkel és jó szándékotokkal, hogy Isten segítségével olyan jó elhatározásra jussatok, hogy egyedül az Isten szeretetétől és a lelkek üdvözítésére való buzgóságtól vezetve teljesítsétek minden nevelő munkátokat és fáradozásotokat.

Mert egyedül csak e kettős szeretetben gyökerező és erre támaszkodó munka és fáradozás hoz majd jó és üdvösséget biztosító gyümölcsöket, hiszen Üdvözítőnk is ezt mondja: Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt (Mt 7, 18).

Azt mondja: a jó fa, azaz a jó szív, a szeretettől égő lélek csak jó és szent gyümölcsöt fog teremni, amint Szent Ágoston is mondja: Szeress, és tégy, amit akarsz!

Vagyis: ha megvan bennünk a szeretet és a jóakarat, bármit tehetünk! Szinte azt lehetne mondani: A szeretet nem vétkezhet (vö. 1 Kor 13, 8).

Kérlek is titeket, hogy viseljétek gondját minden rátok bízott leánynak! Mindegyik legyen szinte a szívetekbe vésve: ne csak a nevüket ismerjétek, hanem életkörülményeiket is. Nem lesz ez nehéz feladat, ha igazán egész szívből szeretitek őket.

Ugye, az igazi anyák szívükön viselik minden egyes gyermekük életét, akárhány gyermekük legyen is? Soha el nem feledkeznek egyikükről sem: mert igazán szeretik őket. Sőt: talán azt is el lehet mondani, hogy minél több gyerekük van, annál inkább törődnek mindegyikkel. Ti lelki anyáik vagytok nekik, tehát nektek még inkább így kell cselekednetek, hiszen a lelki szeretet nagyobb, mint a vérségi kötelék.

Ha tehát, kedves Anyák, ezeket a leányaitokat igazán és őszintén szeretitek, az nem is képzelhető másképp, mint hogy valamennyit és mindegyiket külön-külön is jól ismeritek, és a szívetekbe zárjátok.

Még arra is kérlek, hogy vezessétek őket szeretettel, szerényen és barátsággal, semmiképpen sem zsarnokoskodva és keménységgel. Úgy illik, hogy mindig mindegyikhez kedvesek legyetek, amint a mi Urunk is mondta: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű (Mt 11, 29). Utánozzátok a jó Istent, akiről azt olvassuk, hogy a mindenséget üdvösen igazgatta (Bölcs 8, 1). Jézus pedig még azt is mondja: Az én igám édes, és az én terhem könnyű (Mt 11, 30).

Legyetek hát mindenkihez kedvesek, és ügyeljetek arra, nehogy erőszakkal akarjátok megvalósítani azt, amit parancsoltok. Isten ugyanis szabadságot adott mindenkinek, és ezért ő senkit sem kényszerít, csak hív, biztat és bátorít. Ha pedig alkalomadtán mégis szigorúnak kell lennetek, mert így kívánja a leányok helyzete és jól felfogott java, akkor ebben is a szeretet és a lelkekért való buzgóság vezessen benneteket.

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök – emléknap

Kép

index7

Szent Pál apostol tanítványai és segítőtársai. Timóteus az efezusi egyház, Titusz pedig a krétai egyház feje. Pál apostol az úgynevezett lelkipásztori leveleket intézte hozzájuk. Ezekben kitűnő intelmek találhatók az elöljárók és a hívek oktatására.

Istenünk, te Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel ékesítetted. Közbenjárásukra add, hogy szentül és buzgón éljünk ezen a világon, és így méltók legyünk eljutni az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Január 25. – Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása)

Kép

20061213-Conversion+of+St.+Paul+Candle+Stand+DSCN2409Ma arra emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, és ez a találkozás gyökeres változást eredményezett az életében.

Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből

Mert mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet. Ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, enélkül viszont semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott volna részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és köztiszteletben állók között lenni.

Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés.

Persze, a gyönyörűsége is ez a Krisztus-szeretet volt; ez lett számára az élet, a világ, az angyali állapot, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték. A Krisztus-szereteten kívül semmi sem jelentett neki szomorúságot vagy örömet. Mindazt, ami e világon van, nem tekintette sem kellemetlennek, sem kellemesnek.

Annyiba vette ő az egész világot, mint a rothadó füvet. A zsarnokokat és a dühtől lihegő népeket pedig kellemetlenkedő szúnyogoknak tartotta.

Ha egyszer valamit Krisztusért szenvedhetett, akkor már a halált, a sok fenyítést és az ezernyi kínzást is csak gyerekjátéknak tartotta.

Istenünk, te Szent Pál apostol igehirdetésével az egész világot tanítottad. Megtérésének mai szent ünnepén kérünk, segíts, hogy példáját követve tanúságot tegyünk igazságodról a világban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Kép

1 LJdz8__DH1NHaqo6YbCBHASzalézi Szent Ferenc 1567-ben született Franciaországban. Pappá szentelése után sokat dolgozott a katolikus újjászületésért. Igazi pásztora volt papjainak és híveinek. Mindenkinek példaképül szolgált. Chantal Szent Franciskával 1610-ben megalapította a vizitációs apácák rendjét.

1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára.

Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.”

5743855_5Szalézi Szent Ferenc írott művei között a legnevezetesebb a Filótea – A jámborság útja – amely a keresztény jámborságnak s erényes életnek szabályait foglalja össze, bölcs mérséklettel megjelölvén azon arany középutat, melyen a társadalom bármely fokán álló keresztény lélek haladhat.

Szalézi Szent Ferenc püspöknek „A jámborság útja” című könyvéből

A világ teremtésekor megparancsolta a teremtő Isten a növényeknek, hogy mindegyik a maga faja szerint teremjen gyümölcsöt. A keresztényeknek, „akik az ő Egyházának az élő növényei” szintén megparancsolta, hogy ki-ki a saját állása és hivatása szerint hozza meg a jámborság gyümölcsét.

Tehát hangoztatom: más-más módon kell a jámborságot gyakorolnia az előkelő embernek és a kézművesnek, a szolgának és a fejedelemnek, az özvegynek, a hajadonnak és a feleségnek. Sőt a jámborság gyakorlatainak alkalmazkodniuk kell egészen részletesen az egyes ember testi egészségéhez, foglalkozásához és hivatalos kötelességeihez.

Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat, és így mindenkor tanúságot tegyünk szereteted hatalmáról. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Hétfő, évközi idő, 3. hét

Kép

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
images22Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30

Évközi 3. vasárnap – Isten igéjének vasárnapja

Kép

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” *
15_Lorenzo_Veneziano_Calling_of_the_Apostles_Peter_and_Andrew._1370_Staatliche_Museen_Berlin.-2A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,12-23

Január 21. – Szent Ágnes szűz és vértanú

Kép

szent-agnes-hajjal-es-barannyalA III. század közepén vagy a IV. század elején Rómában szenvedett vértanúságot. Sírját Damazusz pápa verses felirattal ékesítette; Szent Ambrus nyomán az ókeresztény Egyház írói közül sokan dicsőítő beszédekkel övezték alakját.

Sírját Damasus pápa verses felirattal ékesítette. A pápa ebben a versben a szűz leány vértanúságának történetét adja elő, így a szöveg az Ágnes-legenda egyik legkorábbi írott forrása:

Így mondták régen szülei s így tartja a híre:

Ágnes, hallva a kürt baljós hangú recsegését,

dajkájának ölét — kislány volt még — odahagyta,

önként megvetvén a dühödt zsarnok fenyítését.

Majd, amikor testét lánggal perzselni akarták,

óriás félelmet győzött le e csöppnyi erővel,

s hosszú hajával vette körül ruha nélküli testét:

Isten szentélyét a halandó arca ne lássa.

Ó, követendő szűzi erény áldott aranyéke, Szent Ágnes

hallgasd meg Damasust, kérlek, te erőskezű mártír.

Mindenható, örök Isten, te ebben a világban a gyöngéket választod ki arra, hogy megszégyenítsd az erőseket. Segíts kegyelmeddel, hogy mi, akik Szent Ágnes szűz és vértanú égi születésnapját ünnepeljük, példáját követve állhatatosak maradjunk a hitben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Január 20. – Esztergomi Boldog Özséb áldozópap

Kép

Január 20-a az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok alapítójának liturgikus emléknapja.

Boldog_ÖzsébMagyarország akkori fővárosában, Esztergomban született 1200 körül. Minden idejét Isten tiszteletére, elmélkedésre vagy tanulásra fordította. Korán esztergomi kanonoknak nevezték ki. Gyakran vendégül látta a magányos barlangokban lakó embereket, akiknek társaságát annyira megkedvelte, hogy elhatározta, ő maga is elhagyja a világot. A tatárjárás után 1245 táján társaival a Pilisbe vonult remetének. Az isteni kegyelem fényétől megvilágosítva 1250-ben a magyar remetéket egybegyűjtötte és Esztergom közelében a Szent Kereszt tiszteletére kis templomot és monostort épített. 1262-ben IV. Orbán pápától Szent Ágoston Reguláját kérte rendje számára, amelyet azonban nem nyerhetett el a remetetestvérek nagyfokú szegénysége miatt. Ezért a pápa megbízásából Pál, veszprémi püspök adott a remeteközösségnek életszabályt. Remetetestvéreivel még 20 évig élt közösségben, amelyet Első Remete Szent Pál oltalmába ajánlott. Végül testvéreit Isten és a felebarát szeretetére buzdítva és őket üdvös tanításokkal megerősítve 1270. január 20-án elhunyt az Úrban. (Gyöngyösi Gergelynek Az Első Remete Szent Pál rendjében levő remete testvérek élete című könyvéből). Sírját és a Szent Kereszt monostort a törökök valószínűleg már 1526-ban elpusztították. Folyamatos tisztelete miatt az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2004. november 16-án, a Pálos Rendi Naptár megerősítése alkalmával engedélyezte, hogy őt a boldogok között tisztelhessük.

Istenünk, te Boldog Özsébet az irántad való szeretetből a pilisi remeteségbe hívtad, hogy ott életét engesztelésül áldozza népéért és a szétszórtan élő remetéket összegyűjtse. Áldozatos életéért és közbenjáró imádságára add, hogy magyar népünk hitben és szeretetben egyesüljön. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Csütörtök, évközi idő, 2. hét

Kép

social-20180117222518Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe.
Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse.
Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fial” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
 Mk 3,7-12