Pál Japánban született 1564-1566 között. A katolikusok elleni üldözés elhatalmasodásakor három jezsuitát, hét ferences szerzetest, tizenöt japán hívőt, akik a ferences haramdrend tagjai voltak letartóztatták. Kegyetlen kínzások után Nagaszaki városába vitték őket, ahol 1597. február 5-én mindnyájukat keresztre feszítették.

Miki Szent Pál és társai vértanúságának egy kortársuk által megírt történetéből:

Keresztre feszítették őket. Csodálatos volt látni mindegyikük állhatatosságát. Erre buzdította őket Pasio atya, és Rodriguez atya is. Elöljáró atyánk szinte állandóan mozdulatlannak látszott, szemét az égre szegezte. Márton testvér az Isten jóságáért hálát adva néhány zsoltárt énekelt, hozzáadva a válaszos verset: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet (Zsolt 30, 6). Blanco Ferenc testvér is fennhangon hálálkodott Istennek. Gonsalvo testvér jó hangosan imádkozta az Úr imádságát és az Angyali üdvözletet.

Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először is kijelentette a körülötte állóknak, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy vélem, közületek senki sem hiszi rólam, hogy bármikor is el akartam volna titkolni előttetek az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok a királynak és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.”

Ekkor társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett beléjük önteni. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltotta neki, hogy nemsokára már az égben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes intésével magára vonta minden néző figyelmét.

Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt (Zsolt 133, 1). Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek.

Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülöttük állókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni.

A szicíliai Cataniában szenvedett vértanúságot, valószínűleg 250-ben, a Decius-féle üldözés idején. Tisztelete már az ősidőktől az egész Egyházban elterjedt, neve is bekerült a római misekánonba.

Szicíliai Szent Metód püspöknek Szent Ágotáról mondott szónoklatából:

Ez a szűz tehát jegyes, aki meghívott titeket e szent áldozati lakománkra; asszony, aki egy férfinak, Krisztusnak volt eljegyezve, ahogyan Pál apostol szól a házasságról.

Szűz, akinek lelkiismerete tündöklő tiszta, aki ajkát, nyelvét és arcát az isteni igaz Bárány vérének bíborával tette ékessé. Ő az, aki elméjének minden gondolatával jóságos Jegyesének a halálán elmélkedik, és azt fontolgatja, mintha Jegyese csak a minap ontotta volna vérét. Így azután ez a hozzá szeretettel ragaszkodó szűz nemcsak, hogy magában hordja a lelke mélyébe befogadva Krisztus piros vérének eltörölhetetlen pecsétjét, hanem még a késő utódoknak is szüntelenül osztogatja szűzi ékesszólásának vértanúsággal díszített kincseit is.

Valóban jó ő, Isten jóságának részese. Ezért hívják Ágotának, azaz „jó”-nak. Nemcsak a neve ez, hanem valójában jó is. Maga Isten, a jóság forrása küldte és ajándékozta őt nekünk, hogy Jegyesének jóságában részesüljön, és abból nekünk is részt adjon.

Van-e jobb a legfőbb Jónál? És van-e méltóbb tárgya ünnepi dicséretünknek, mint az, aki jó, aki Ágota?

Ó, Ágota, jóság a neved, és jóság a lelked! Ó, Ágota, dicső tetteid nyilván hirdetik jó nevedet, és jó neved hirdeti dicső tetteidet! Ó, Ágota, neved hív, hogy mindenki hozzád csatlakozzék. Példád vonz, hogy mindenki késedelem nélkül Istenhez, az egyetlen igazi Jóhoz térjen.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 6,7-13)
Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Az örményországi Szebaszte püspöke volt a IV. században. Tisztelete az egész Egyházban elterjedt.

Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Megszentelt Élet Napja

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

Ima a hivatás felismeréséért 

Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Fogd a kezem, és vezess, légy számomra az Út, a Világosság! Uram, te tudsz mindent! Te előre látsz mindent. Vezess engem a helyes úton! Mutasd meg akaratodat! Adj erőt, bátorságot, hogy tántoríthatatlanul kövessem azt! Ámen.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 5,1-20)
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére.
Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát.
Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”
Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.
Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak.
Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból.
Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!”
Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 1,21-28)
Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.

Urunk, Istenünk, engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Jácinta 1585-ben Viterbó közelében született római nemesi családból.

Ferences apácák nevelték Viterbo-ban. Ő azonban lenézte tanítóit, és apáca nővérét. Ugyanakkor irigyelte húgát, akit előkelő nemesember vette feleségül. Pusztán szülei nyomására végül ő is beállt az apácák közé – nehogy „férjvadásznak” nézzék –, de a továbbra is lakásában maradt, és fényűző életet élt. 10 év múlva súlyos betegségbe került, és a gyóntatására kijött ferences szerzetes látva világias életmódját, nem akarta feloldozni. Jácinta ekkor őszinte bűnbánatot tartott, és felgyógyulva betegségéből kincseit apácafőnöknőjének ajándékozta, csak egy feszületet tartott meg emlékül. Lágy selyemruhái helyett egy elhunyt ferences barát szőrcsuháját kezdte hordani, egyúttal szigorú vezeklő és imádságos életet kezdett. Életének hátralévő 20 esztendeje alatt szép lassan szerzetesházát, majd szülővárosát reformálta meg. A feljegyzések szerint messze földről is felkeresték világi emberek, hogy tanácsot adjon nekik, hogy miként tudják ők is megjobbítani életüket. Jácinta 1640-ben hunyt el 55 éves korában. A római katolikus egyház szentként tiszteli, és halála napját, illetve január 30-át üli emléknapjaként. (Forrás: Félix atya honlapja)

Istenünk, te Szent Jácinta szüzet szereteted tüzével lángra lobbantottad és az állandó önmegtagadás példájává tetted; közbenjárására add, hogy bűneinket megsiratva folytonosan a te szeretetedben éljünk.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 4,26-34)
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
.

1225 körül született az aquinói grófok családjából. Előbb a Monté Cassinó-i kolostorban, majd Nápolyban tanult, később csatlakozott a domonkosok rendjéhez. Tudását mesterének, Nagy Szent Albertnek vezetésével Párizsban és Kölnben mélyítette el. Sokat és bölcsen írt, másokat tanított, a bölcseletben és a hittudományban elévülhetetlen érdemeket szerzett. Terracina közelében, a fossanuovai ciszterci kolostorban halt meg 1274. március 7-én. Emlékét január 28-án üljük, 1369-ben e napon szállították át ugyanis földi maradványait Toulouse-ba.

Aquinói Szent Tamás áldozópap rövid szentbeszédeiből – Minden erényre példát ad a kereszt

Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk. Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna. De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt.

Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk.

Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A türelem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött (1 Pét 2, 23); mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát (vö. ApCsel 8, 32). Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal (Zsid 12, 2).

Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon.

Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak (Róm 5, 19).

Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura (1 Tim 6, 15), akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik (Kol 2, 3), de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.

Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra, hiszen elosztották maguk közt ruháimat (vö. Mt 27, 35). Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették (vö. Mk 15, 17). Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 68, 22).