Aktuális

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

Kép

48035265131_cf78771cc8_bA római egyház diakónusa volt, a Valerianus-féle üldözés idején szenvedett vértanúságot 258. augusztus 10-én, négy nappal II. Szixtusz pápa és négy római diakónustársa után. Sírja a Via Tiburtinához közeli Campo Veranon van, amely mellé Nagy Konstantin császár bazilikát emelt. Tisztelete már a IV. században elterjedt az Egyházban.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

A mai napon a római Anyaszentegyház Szent Lőrincnek diadalünnepét tárja elénk, amelyen lábbal tiporta ezt a zajos világot, és visszautasította a hízelgését is. Így kétszeresen győzte le az őt támadó gonosz lelket. Szent Lőrinc az Egyházban, amint többször is hallottátok, diakónusi szolgálatot teljesített. Itt Krisztus szent vérét nyújtotta a híveknek, ott saját vérét ontotta ki Krisztus nevéért. Amikor Szent János apostol az Úr-vacsora titkát magyarázza, világosan ezt is mondja: Amint Krisztus életét adta értünk, úgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (vö. 1 Jn 3, 16). Megértette ezt, testvérek, Szent Lőrinc, megértette, és meg is tette. Az áldozati oltáron is azt vette magához, amit ő készített elő. Szerette Krisztust e földi életében, és utánozta őt halálában is.

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

Kép

Edith_Stein_(ca._1938-1939)Breslauban (Németország) született 1891. október 12-én, zsidó szülei tizenegyedik gyermekeként. Filozófiát tanult, s az igazságot keresve Istenre talált. 1922. január 1-jén történt keresztségétől kezdve tanítással és könyvek írásával szolgált Istennek. 1933-ban belépett a kölni Kármelbe, ahol A keresztről nevezett Teréz Benedikta nevet kapta, s életét a zsidó és a német népért ajánlotta fel. Hazáját a zsidóüldözés miatt elhagyva 1938-ban a hollandiai Echt karmelita kolostorába nyert felvételt. Zsidó származása miatt 1942. augusztus 2-án a németek letartóztatták, és a lengyelországi Auschwitzba deportálták. A koncentrációs táborban kegyetlenül kivégezték, valószínűleg 1942. augusztus 9-én. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén Kölnben boldoggá, 1998. október 11-én Rómában szentté avatta, 1999. október 1-jén pedig Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Szent Edith Stein „A Kereszt tudománya” című művéből

Krisztus a törvény igáját magára vette azzal, hogy beteljesítette a mózesi törvényt, meghalt a törvényért és a törvény által. Halálával felszabadította a törvény alól azokat, akik készségesen elfogadják tőle az életet. Ezt az igazi életet azonban csak úgy nyerhetik el, ha elvesztik, ha odaadják érte életüket. Mert akik megkeresztelkedtek Krisztusban, az ő halálára keresztelkedtek meg (vö. Róm 6, 3). Alámerülnek Jézus életébe, hogy titokzatos Testének tagjaivá legyenek, és mint ilyenek, vele szenvedjenek, vele együtt meghaljanak, hogy azután vele együtt fel is támadjanak az örök életre. Ennek az életnek a teljessége csak a dicsőség napján jön el számunkra. Azonban már most – noha még testben élünk – részesedünk benne, amennyiben hiszünk. Hisszük, hogy Krisztus meghalt értünk, és feltámadásával életet ad nekünk. A hit úgy egyesít vele, mint a tagokat a Fővel, és bekapcsol minket az isteni életáramba. Így lesz a megfeszített Jézusba vetett hitünk élő hit, amely szerető önátadással párosul, illetve belépés az igazi életbe, amely az eljövendő dicsőség kezdete. Ezért csak a kereszt lehet egyetlen jogcímünk a dicsekvésre: Én nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak (Gal 6, 14).

Aki Krisztus mellett döntött, az meghalt a világnak, a világ is meghalt az ő számára. Az ilyen ember az Úr sebhelyeit viseli testén (vö. Gal 6, 17), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen úgy erős is, mert a gyöngeségben nyilvánul meg az Isten ereje (vö. 2 Kor 12, 9). Jézus tanítványa ennek tudatában nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi vállára, hanem önmagát is keresztre feszíti: Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5, 24). Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Szentlélek életének. Ez a küzdelem nagy lelkierőt kíván. A kereszt azonban nem a végső cél, hiszen azért emelik magasra, hogy az ég felé mutasson. Ez nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere; ez az a pásztorbot, amellyel az istenfélő Dávid kivonul az Istentől nem félő Góliát ellen; ez az a bot, amellyel Isten zörget a mennynek ajtaján, és feltárja azt. Akkor majd mennyei fény árad ránk és körülölel mindenkit, aki követi a megfeszített Jézust.

“Ave, Crux, spes unica! (Üdvözlégy Szent Kereszt, egyetlen reményünk!”

Szent Domonkos Atya, pap, a Prédikátorok Rendjének alapítója

Kép

800px-Fra_Angelico_052Az ókasztíliai Caleruegában (Spanyolország) született 1170 körül. Palenciában teológiát tanult, majd az osmai székesegyház kanonokja lett. Az albiak eretneksége ellen prédikációval és élete példájával eredményesen dolgozott. Erre a munkára társakat is toborzott maga mellé, és megalapította a prédikátorok (domonkosok) rendjét. Bolognában halt meg 1221. augusztus 6-án.

 A domonkos rend történetére vonatkozó különféle iratokból

Vagy Istennel, vagy Istenről beszélt

Olyan nagy életszentség jellemezte Domonkost, és Isten iránt akkora buzgóságot tanúsított, hogy ez bizonyságul szolgált mindenki előtt: ő az istentisztelet és a kegyelem kiváltságos embere. Lelkierejének egyensúlyát semmi sem ingatta meg, csak a mások iránti részvét és segítő könyörület rendítette meg. Mivel pedig az örvendező szív megvidámítja az ember arcát, ezért a külsején is megnyilvánuló jósága és vidám tekintete tanúskodott a belső ember tökéletes összeszedettségéről.

Szavában és cselekedetében mindenütt evangéliumi emberként jelent meg. Nappal senki sem volt nála szívesebb és kedvesebb a testvérekhez és társaihoz. Éjszaka viszont senki sem volt olyan kitartó a virrasztásban és imádságban, mint ő. Ritkán beszélgetett, s akkor is vagy Istennel beszélt az imádságban, vagy Istenről beszélt másoknak. Erre buzdította testvéreit is.

Állandóan azt a külön kegyelmet kérte magának Istentől: ajándékozza meg őt olyan igazi szeretettel, hogy hathatósan tudja munkálni és irányítani az emberek üdvösségét. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy csakis akkor lesz igazán Krisztus testének tagja, ha minden erejével úgy szenteli magát a lelkek megmentésére, mint ahogy a mindenek Üdvözítője, Jézus Krisztus is egészen feláldozta magát a mi üdvösségünkért. Ennek a munkának a végzésére alapította meg isteni sugallatra a Prédikáló Testvérek Rendjét.

Élőszóval és leveleiben is gyakran buzdította arra rendi testvéreit, hogy állandóan tanulmányozzák az ó- és újszövetségi Szentírást. Mindig magával vitte Máté evangéliumát és Szent Pál leveleit. Annyit foglalkozott velük, hogy szinte könyv nélkül tudta az egészet.

Kétszer vagy háromszor is püspökké választották, de egyszer sem fogadta el. Jobban szeretett a szegénységben együtt élni testvéreivel, mint bármely püspöki székben ülni. A szüzesség erényét haláláig sértetlenül megőrizte. Arra vágyakozott, hogy Krisztus hitéért megostorozzák, darabokra marcangolják, és így haljon meg. IX. Gergely pápa e szavakkal tett róla tanúságot: „Olyan embernek ismertem, mint aki mindenben követte az apostolok életmódját. Semmi kétségem sincs afelől, hogy a mennyben részesült is az apostolok dicsőségében.”

ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

Kép

must-be-prepared-243x300Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” (* Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?”
Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” 
Lk 12,32-48

Urunk színeváltozása

Kép

250px-Transfiguration_blochSínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből

Jó nekünk itt lennünk!

Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és dicsőséges második eljöveteléről, de – ha netán még nem lennének eléggé meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik – hogy végül is szívük mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét. Olyan volt ez, mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16, 28) Atyja dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már.

Az evangélista leírása nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Krisztus hatalma és e szándéka egyezett ennél a megnyilatkozásnál, hiszen az előzők után rögtön így folytatta: Hat nap múlva maga mellé vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment külön velük egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a hó. Egyszerre megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele (Mt 17, 1-3).

A mai szent ünnep csodálatos eseménye, a hegyen történt üdvös misztérium a mi számunkra most itt valósul meg; egybegyűjtött ugyanis bennünket Krisztus halála és ünneplése. Hogy tehát az Istentől megvilágosított tanítványok között a kiválasztottakkal együtt mi is behatolhassunk ezeknek a kimondhatatlan és szent misztériumoknak a mélyére, hallgassunk Isten szent szavára, amely a magasból, a hegy ormáról oly sürgetőleg hív össze bennünket.

Merész dolgot mondok: nekünk is oda kell igyekeznünk, mint Jézusnak, aki itt a mennyben vezetőnk és előfutárunk, hogy vele együtt majd mi is lássuk lelki szemeinkkel azt a tündöklő ragyogást. Lelkünk egész valója bizonyos módon megújul, egészen az ő képmásaivá leszünk, mi is, mint Jézus, örök dicső színeváltozásban élünk, részesedünk az isteni természetben, és így képesek leszünk a mennyei boldogság befogadására.

Lelkesülten és ujjongva siessünk, és mi is hatoljunk be a titokzatos felhőbe! Váljunk mintegy Mózessé, Illéssé vagy Jakabbá és Jánossá! Vagy légy olyan, mint Péter, aki az isteni látomástól és kinyilvánulástól elragadtatott. E dicső színeváltozástól maga is egészen átalakult, e világból kiemelkedett, és e földtől szinte elszakadt. Te is lépj ki a testből, hagyd most el ezt a teremtett világot, térj vissza egészen Teremtődhöz, akihez Péter mintegy mámorosan így kiáltott: Uram, jó nekünk itt lennünk! (Vö. Mt 17, 4)

Valóban, Péter, jó nekünk itt lennünk Jézussal, és így maradnunk tovább a világban. Hiszen van-e boldogabb, mélyebb, kiválóbb tudat, mint Istenben lenni, hozzá hasonulni, és az élet világosságában élni? Bizonyos vagyok benne, hogy közülünk is mindenki, aki érzi magában Isten jelenlétét, és már átalakult az ő isteni hasonlóságára, örvendezve csak ezt kiálthatja: Jó nekünk itt lennünk, ahol minden fényben tündöklik, ahol öröm, boldogság és gyönyörűség van, ahol békében, szelídségben és édes derűben él a szív, ahol látjuk Krisztust, az Istent; ahol az Atyával együtt ő készített szívünkben hajlékot, és oda belépve így szól: Ma üdvösség köszöntött erre a házra (Lk 19, 9); ahol Krisztussal együtt az örök javak megszámlálhatatlan kincse halmozódik össze; ahol az örök boldogság első zsengéit és előképeit mintegy tükörben már előre szemlélni lehet.

Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony)

Kép

tumblr_3dd92971b78392d166d733c3f4cf1cf0_615ed5d0_500A 431. évi efezusi zsinat után, amelyen Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánították, Rómában, az Esquilinus dombon III. Szixtusz pápa (432?-440) templomot építtetett az Istenszülő tiszteletére, ezt később Santa Maria Maggiore bazilikának nevezték. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek az efezusi zsinaton mondott szentbeszédéből

Az Istenszülő Szűz Mária dicsérete

85marymajor6Örömmel tölt el a szentek gyülekezete, mert látom ezt a boldog és lelkes közösséget, amely a Szent és Istenszülő mindenkor Szűz Mária hívására készséges szívvel gyűlt itt egybe. Bár sok szomorúságom volt, de a szent atyák látása megvigasztal. Most Dávidnak, a zsoltárosnak édesen csengő szava teljesedett rajtunk: Íme, már mi olyan jó, és mi oly édes, mint az, ha a testvérek együtt laknak? (Zsolt 132, 1)

Fogadd tehát hódolatunkat, titokzatos Szentháromság, aki az Istenszülő Szent Szűz Mária templomába hívtál össze bennünket.

Köszöntünk, Istenszülő Szűz Mária, az egész földek drága kincse, ki nem alvó lámpás, a szüzesség koszorúja, az igaz tanítás királyi pálcája, örökre ép templom; köszöntünk téged, mert befogadtad azt, akit az egész világ nem fogadhat be; anya vagy és szűz, s általad jön az Úr nevében (Mt 21, 9) az, akit áldottnak mond a szent evangélium.

Köszöntünk téged, aki a Mérhetetlent és Felfoghatatlant szűzi méhedbe zártad; általad dicsőítjük és imádjuk a Szentháromságot; általad ünneplik és tisztelik a drága szent keresztfát az egész világon; általad ujjong az ég, örvendeznek az angyalok és főangyalok; miattad futamodnak meg a gonosz lelkek, és bukott le az égből a kísértő sátán; általad vétetik fel a bűnbe esett ember a mennybe; az oktalan bálványimádásba süllyedt emberiség általad jut el az igazság megismerésére; általad lesz osztályrésze a keresztség a hitre térőknek; általad van okunk az örömre; általad alakultak meg az egyházak a földkerekségen, és általad térnek meg a nemzetek.

Hogyan is folytassam még tovább? Általad kaptuk Isten egyszülött Fiát, aki ragyogó fényessége lett azoknak, akik sötétben és halálos homályban ülnek (Lk 1, 79); általad jövendöltek a próféták; általad hirdették az apostolok az üdvösséget a nemzeteknek; általad támadnak fel a halottak; általad uralkodnak a királyok. És mindezt a Szentháromság műveli általad.

Vajon méltóképpen magasztalhatná-e valaki az emberek közül a legdicséretesebb Máriát? Ő anya is és szűz is; a csodák csodája ez, amely engem bámulatba ejt, és magával ragad. Ugyan ki is tilthatja meg az Építőmesternek, hogy a maga alkotta templomban lakjék? És ki vetheti szemére Istennek, hogy saját szolgálóleányát választotta anyjának?

Nézzétek, az egész világ hogyan örvendezik! Tiszteljük tehát, és imádjuk az Egységet, valamint féljük és tiszteljük az osztatlan Háromságot; dicsérjük és ünnepeljük a mindenkor szűz Máriát, Isten szent templomát, és az ő Fiát, a szeplőtelen Jegyest, akinek dicsőség legyen mindörökkön-örökké. Ámen.

Vianney Szent János Mária áldozópap

Kép

images (1)Lyon mellett született 1786-ban. Sok nehézséget kellett leküzdenie, míg 1815-ben pappá szentelhették. Belley egyházmegyében, Ars falucskában a rábízott plébániát csodálatra méltó módon kormányozta, és vitte előbbre prédikációival, önmegtagadásával, imádságával és szeretetével. Nagyra értékelték őt, mint gyóntatót, a hívek mindenfelől sereglettek hozzá, és tanácsait szent tisztelettel fogadták. 1859. augusztus 4-én halt meg Arsban.

Vianney Szent János Mária áldozópap hitoktatásából

Fiacskáim! Fontoljátok meg: a keresztény ember kincse nem a földön, hanem a mennyben van. Tehát gondolatainkat is oda kell irányítanunk, ahol a kincsünk van.

Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön.

Az imádság nem más, mint egyesülés Istennel. Ha valakinek a szíve tiszta és Istennel egybefonódott, valamiféle gyönyörűség és kedvesség tölti el, és ez megittasítja, és csodálatos fénnyel veszi körül. Ebben a bensőséges egyesülésben olyan lesz Isten és a lélek, mint két egybeolvadt gyertya, amelyet különválasztani már senki sem képes. Fölségesen szép dolog Istennek ez az egybefonódása parányi teremtményével; olyan boldogság ez, amelyet fel sem lehet fogni!

Mi méltatlanok lettünk arra, hogy imádkozzunk, de végtelen jóságában Isten megengedte nekünk, hogy beszélgessünk vele. Imádkozásunk tehát Istennek tetsző kedves áldozat.

Fiacskáim, a ti szívetek kicsi, de az imádság majd kitágítja, és képessé teszi arra, hogy szeresse Istent. Az imádkozás azt eredményezi, hogy már előre megízleljük a mennyországot, hogy a mennyországból is eljusson már valami hozzánk. Soha sincs imádság az édes vigasz utóíze nélkül. Az imádság ugyanis méz, amely a lelken elömlik, és azzal jár együtt, hogy minden édessé válik. Imádkozáskor – ha helyesen történik – a fájdalmak eloszlanak, mint nap hevére a hó.

Az is az imádság eredménye, hogy nagyon gyorsan elrepül az idő, és oly gyönyörűség tölti el az embert, hogy észre sem veszi az idő hosszúságát. Halljátok csak: amikor Bresse faluban voltam plébános, egy alkalommal szinte valamennyi paptársam beteg volt, hosszú utakat bejárva jó Urunkhoz imádkoztam, és az idő – higgyétek el nekem – egyáltalán nem tűnt fel hosszúnak.

Vannak olyanok is, akik egészen belemerülnek az imádságba, mint a halak a hullámokba, azért, mert egészen átadták magukat a jó Istennek. Nincs semmi megosztottság a szívükben. Ó, mennyire szeretem ezeket a nemes lelkeket! Assisi Szent Ferenc és Szent Koletta látták is Urunkat, és társalogtak vele olyan módon, mint ahogyan mi beszélgetünk egymással.

S ezzel szemben, mi hányszor eljövünk a templomba, és nem tudjuk, hogy mit is tegyünk itt, vagy mit is kérjünk! Ámde valahányszor valamelyik embertársunkhoz elmegyünk, nagyon is jól tudjuk azt, hogy milyen ügyben mentünk oda. Sőt, vannak emberek, akik a jó Istenhez – úgy látszik – így szólnak: „Csak egy-két szavam lenne hozzád, és máris továbbmegyek

Szerda, évközi idő, 18. hét

Kép

imagesAbban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Augusztus 2. – Angyalos Boldogasszony (Porciunkula)

Kép

PorciunkulaSzeráfi Szent Ferenc Atyánk különösképpen szerette a Boldogságos Szüzet. Ezért kedvelte ezt az épületet, melyet Angyalos Boldogasszonynak, vagy másképpen Portiunculának neveznek. Ott rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, onnét indította el a klarisszákat, és földi pályáját is ott fejezte be boldogan. A hagyomány szerint ebben a kis templomban nyerte el Szent Ferenc Atyánk a teljes búcsút, melyet a pápák megerősítettek és más templomokra is kiterjesztettek. Ennyi sok jótétemény után még arra is engedélyt kapott a Rend, hogy a liturgiában megünnepelje a mai napon a Portiuncula búcsúját.62b7ef118e47cbc563d9b8f43a8b056b--a-thing-fresco

Aki ezen a napon (augusztus 2.) elvégzi szentgyónását, áldozik, a pápa szándékára imádságot ajánl fel (Hiszek egy, Mi Atyánk, Üdvözlégy, Dicsőség), és szívében elhatárolódik a bűntől, a világ bármely ferences templomában teljes búcsúban részesülhet XV. Gergely pápa 1622. július 4-én kelt határozata alapján.

Celanoi Tamás testvér írásaiból

Porciunkula1Isten szolgája a szerény, szívben alázatos és foglalatosságokban az alacsonyabbakat kedvelő Ferenc, míg e világban élt, saját maga és övéi számára kis részt (Portiunculát) választott csupán ebből a világból, és ezt is csak azért tette, hogy Krisztusnak tudjon szolgálni. Talán isteni sugallatra nevezték már korábban is ezt a helyet „Portiunculának”, vagyis kicsiny területnek, hiszen azoknak lett menedéke, akik e világból semmit sem akartak birtokolni. Ezen a kis földterületen állt egy kis templom, melyet a Boldogságos Szűz tiszteletére építettek, aki nagy alázatosságával kiérdemelte, hogy Szent Fia után ő is az összes szentek koronája lehessen. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje, mely biztos alapokra épülve, hatalmas, nemes szellemi épületté fejlődött. Szent Ferenc atyánk ezt a helyet mindennél jobban szerette, és megparancsolta a testvéreknek, hogy különös áhítattal viseltessenek iránta és azt akarta, hogy ez a hely az alázatosság, a legteljesebb szegénység tekintetében mintakép és tükör legyen a többiek előtt, ezért még a birtoklási jogot is másnak adta, magának és övéinek csak a használati jogot tartotta meg. Azok a testvérek, akik itt laktak, éjjel és nappal Isten dicséretében éltek és az angyali élet csodálatos illatát árasztották. Szent Ferenc jól tudta ugyan, hogy a mennyország a földkerekség bármely pontján fellelhető, s hogy az isteni kegyelem mindenütt egyformán kijár a választottaknak, mégis úgy tapasztalta, hogy a Sancta Maria in Portiuncula temploma kegyelemmel teljesebb és a magasabbrendű szellemektől sűrűbben látogatott hely. Ezért gyakran mondogatta a testvéreknek: „Vigyázzatok rá, fiaim, hogy sose hagyjátok el ezt a helyet. Ha az egyik oldalon kiűznek benneteket, jöjjetek vissza a másikon, mert valóban szent ez a hely, Isten lakóhelye. Mikor még kevesen voltunk, itt sokasította meg számunkat a Magasságbeli, bölcsességének fényével itt világosította meg szegény szolgáinak szívét, szeretetének tüzével itt gyújtotta lángra akaratunkat. Aki itt buzgó szívvel imádkozik, az minden bizonnyal megkapja, amit kér, de aki vétkezik, az súlyosabban is bűnhődik. Azért, fiacskáim, mindig nagy tiszteletben tartsátok e helyet, és a túláradó öröm hangos szavával szívetek mélyéből magasztaljátok az Istent.

Fölséges és dicsőséges Isten,
ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. 
Amen.
(Szent Ferenc atyánk imája)

Liguori Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító

Kép

St Alphonsus Liguori (1)Nápoly közelében született 1696-ban. A római és a kánoni jog doktora. Pap lett, és megalapította a Megváltóról elnevezett társulatot, az úgynevezett redemptoristákat. Prédikációiban arra törekedett, hogy a nép keresztény életét előmozdítsa. Könyveket is írt, főként erkölcstani jellegűeket. Az erkölcstudománynak igazi mestere. XIII. Kelemen 1762-ben Santa Agata dei Goti püspökévé nevezte ki, e tisztétől hamarosan megvált. Rendtársai között halt meg a campaniai Noccra de’ Paganiban 1787. augusztus 1-jén.

Liguori Szent Alfonz Mária püspök műveiből

Az életszentség és a lelki tökéletesség abban áll, hogy szeretjük Istenünket, Jézus Krisztust, legfőbb Jótevőnket és Megváltónkat. A szeretet foglalja csokorba, és őrzi meg mindazt az erényt, ami az embert igazán értékessé teszi.

Nemde Isten az, akit teljes szívünkből szeretnünk kell? Ő maga öröktől fogva szeretett minket, így szól hozzánk: „Ne feledd, ember: én előbb szerettelek téged. Még meg sem születtél, még a világ sem létezett, és én már szerettelek. Öröktől fogva vagyok, és öröktől fogva szeretlek.”

Isten jól tudta, hogy ajándékozó jóságával megnyeri az emberi szívet, ezért adományaival akarta felkelteni az emberben a viszontszeretetet. Mintha csak azt mondaná: „Azzal akarom az embereket viszontszeretetre indítani, ami rabságba ejti őket: a szeretet kötelékével!” Ezt akarja megvalósítani mindazzal az ajándékával, amelyet az embernek adott. Lelket adott neki, hogy hozzá hasonlóan emlékezni, gondolkodni és akarni tudjon. Testet is adott, hogy érezni is tudjon. Az emberért teremtette az eget, a földet és a föld minden gazdagságát. Az ember iránti szeretetből úgy rendelkezett, hogy minden teremtmény az embert szolgálja, az ember pedig szeresse őt ezért a sok adományért.

De nemcsak azokat a csodaszép teremtményeit akarta nekünk adni, hanem – hogy biztosítsa magának szeretetünket – annyira szeretett minket, hogy önmagát is teljesen nekünk adta. Túláradó szeretetében az örök Atya nekünk adta egyszülött Fiát. Amikor azt látta, hogy mindnyájan halottak vagyunk a bűn miatt, és hiányzik lelkünkből a kegyelem, íme, mit tett? Igen nagy, sőt az Apostol szavai szerint végtelen szeretetében elküldte nekünk szeretett Fiát, hogy ő nyújtson helyettünk elégtételt, és így visszavezessen minket a bűn nélküli életre.

Fiát adta értünk, akinek azért nem kegyelmezett, hogy ezzel nekünk kegyelmezzen. Vele együtt nekünk ajándékozta minden kincsét: kegyelmét, szeretetét és az örök boldogságot, hiszen mindez csekélység Fiához képest. Az Apostol is mondja: Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róm 8, 32)