A szent kereszt ünnepét üljük, mert ez űzte el a sötétség hatalmát, és hozta vissza a világosságot. A szent kereszt ünnepét üljük, és a Keresztre Szegezettel mi is a magasba ragadtatunk, hogy a földet a bűnnel együtt messze lent hagyva, a mennyeieket szerezzük meg magunknak. Ilyen nagy dolog a kereszt birtoklása, és akié a kereszt, az nagy kincs birtokába jut. Jómagam – akár értékét, akár nevét tekintem – a legcsodálatosabb kincsnek nevezem hiszen általa, vele, rajta kaptuk meg üdvösségünk egész teljességét, és egyben visszajutottunk az ősi állapotba.

Hiszen ha nem lett volna kereszt, Krisztust sem feszítették volna rá. Ha nem lenne kereszt, életünk sem lenne odaszegezve ahhoz az áldott fához. Ha a mi Életünk nem lett volna rászegezve, akkor az oldalából nem törtek volna elő a halhatatlanság forrásai: a vér és a víz, amelyek a világot kiengesztelik. Bűneink adóslevele sem lenne még összetépve; nem lennénk szabad emberek, az élet fájának gyümölcsét sem ízlelhetnénk meg, és nem állna nyitva számunkra a mennyország paradicsomkertje. Ha nem lenne kereszt, akkor a halál még nem volna megsemmisítve, és az alvilág sem lenne legyőzve.

Ilyen nagy és értékes kincs tehát a kereszt. Nagy a kereszt, mert általa kaptuk legnagyobb javainkat, és annál számosabbat, minél többet kell tulajdonítanunk ezekből Krisztus csodáinak és szenvedéseinek. Értékes a kereszt, mert Isten szenvedésének és győzelmének a jele. Szenvedésének, mert rajta vállalta Krisztus önként a kínhalált, de győzelmének is jele, mert rajta sebezte meg a sátánt, és a halált is itt győzte le; itt tört össze az alvilág kapuja, és a földkerekség minden népének üdvössége lett a szent kereszt.

Ezért nevezzük a keresztet Krisztus dicsőségének és Krisztus felmagasztaltatásának. Tekinthetjük kívánatos kehelynek, de tekinthetjük Krisztus értünk elszenvedett gyötrelmei befejezésének is. Hogy pedig Krisztus valódi dicsősége a kereszt, hallgassuk meg, mit mond erről ő maga: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne, és szüntelen meg fogja őt dicsőíteni (Jn 13, 31-32). És ismét: Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett (Jn 17, 5). Vagy más helyen: Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem (Jn 12, 28). Mindezekkel világosan jelzi azt, ami a kereszten akkor végbement.

Hogy pedig a kereszt Krisztus felmagasztaltatása is, hallgasd meg, mit mond ő maga: Ha majd felmagasztaltatom, mindenkit magamhoz vonzok (vö. Jn 12, 32). Mindezekből világosan kitűnik, hogy Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása a kereszt. (Szent András krétai püspök szónoklataiból)

Mária neve héberül: Mirjam. Eredeti jelentése bizonytalan. Jézus idejében a „Marjam” formát használták. Az arám „mara” (Úr) szóból eredeztetve Úrnőt jelent. A rabbik magyarázata szerint a „marar” tőből származik, s jelentése: keserűség. A görög szentatyáknál főként három értelmezés szerepel: úrnő, megvilágosító, illetve tengernek mirhája. Szent Jeromos „a tenger csillagá”-nak mondja. Mária nevenapja külön helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs felszabadítása (1683. szeptember 12.) után, Boldog XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban.

A szűz neve Mária (Lk 1, 27). Szóljunk valamit erről a névről is, amelyet a tenger csillagának szoktak fordítani, és ami nagyon illik a Szűzanyára. Ő ugyanis valóban a csillaghoz hasonlít, mert amint a csillag, bár sugarakat bocsát ki, megmarad épnek, úgy a szent Szűz is szüzessége sérelme nélkül szülte világra a Fiút. Amint a sugárzás nem csökkenti a csillag fényességét, úgy a Fiú sem a Szűz épségét. Ő ugyanis az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet, világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet, inkább a lelket melegíti, mint a testet, növeli az erényeket, és kiégeti a hibákat, ő az a nagyszerű és kiváló csillag, amely magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel, és világoskodjék jó példájával.

Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni; ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária. (De most egy kicsit meg kell állnunk, hogy ne csak átmenetileg szemléljük ezt a ragyogó fényességet. Az Apostol szavát mondom: Jó nekünk itt lennünk (vö. Mt 17, 4). Most szabad csendben, belső örömmel szemlélni azt, amit nem tud kifejezni a nehézkes szó. (Szent Bernát apát beszédeiből)

Mindenható Istenünk, add, hogy mindazok, akik a Boldogságos Szűz Mária dicsőséges szent nevét tisztelik, az ő közbenjárására nyerjék el irgalmasságod jótéteményeit. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján Egyházunk

Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.

Zengjen és örömtől ujjongjon ezért ma az egész teremtett világ, és járuljon hozzá valamivel az örvendezés napjának méltó megüléséhez! Forrjon ma egybe az ég és föld közös ünneplése, és együtt dicsőítse Istent minden, ami e világon és e világ fölött együvé tartozik! Ma alkotta meg ugyanis a mindenség Alkotója az ő teremtett Szentélyét, és ez az új teremtmény szolgál majd új és dicső módon szálláshelyül Alkotója számára. (Szent András krétai püspök szónoklataiból)

Kérünk, Istenünk, add meg nekünk, házad népének mennyei kegyelmed ajándékát, hogy akik számára a Boldogságos Szűz istenanyaságában felvirradt az üdvösség hajnala, azokat békével áldja meg az ő születésének ünnepe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

„Isten szolgáinak szolgájára”, Nagy Szent Gergely pápára emlékezünk liturgikus emléknapján, szeptember 3-án.

540 körül született Rómában. Állami hivatalt vállalt, Róma városának prefektusa lett. Belépett a bencés szerzetesek közé, 578-ban szerpappá szentelték, majd Konstantinápolyban pápai követként működött. 590. szeptember 3-án Szent Péter székébe választották. Igazi jó pásztor volt az ügyek vitelében, a szegények segítésében, a hit terjesztésében (angolok megtérítése).604. március 12-én halt meg.

854 levele maradt ránk. Dialógus című munkája az itáliai szentek csodás életrajzainak gyűjteménye. Gyűjtője volt a később róla elnevezett gregorián énekeknek, megszervezte a római liturgiát. Himnuszokat írt a zsolozsmába, melyeket ma is imádkozunk. Szent Ambrussal, Szent Ágostonnal és Szent Jeromossal együtt VIII. Bonifác négyüket a négy nagy nyugati egyházatya címmel tüntette ki.

Istenünk, te népedet irgalmaddal gyámolítod és szeretettel kormányozod. Nagy Szent Gergely pápa közbenjárására add meg a bölcsesség Lelkét azoknak, akikre Egyházadban a vezetés gondját bíztad, hogy a szent nyáj gyarapodjék, és ez pásztorainak örök dicsőségére szolgáljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
„Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki.« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb.« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,1.7-14

Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (vö. Bölcs 3, 4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját díszes ünneppel, hiszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt.

Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot. Ő mégis Krisztusért halt meg.

Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14, 6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte őt a szenvedésben.

Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszan tartó, nyomasztó terhe után földi életének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5, 35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideigtartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá.

Az ilyen kiválasztottak kívánatosnak tartották, hogy a természeti kényszerűségből elkerülhetetlenül fenyegető halált Krisztus nevét megvallva, az örök élet koszorújával együtt várják. Jól mondja erről az Apostol: Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte (Fil 1, 29). Azért mondja Krisztus ajándékának, ha a választottak érte szenvednek, mert ugyancsak ő tanítja: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18).

Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az afrikai Tagastében született 354-ben. Hányatott ifjúsága volt mind tudományos, mind pedig erkölcsi téren, mígnem Milánóban megtért, és 387-ben Szent Ambrus püspök megkeresztelte. Hazájába visszatérve aszketikus életet élt. 395-ben Hippó püspökévé választották. 34 éven keresztül hívei példaképe volt, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Műveiben kora tévedései ellen küzdött, és az igaz hitet bölcsen világította meg. Meghalt 430. augusztus 28-án.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Intést kaptam, hogy térjek magamba, és azért vezetéseddel bensőm mélységébe léptem. Megtehettem, mert te lettél segítőm (vö. Zsolt 29, 11). Beléptem. Lelkem szeme bármilyen gyönge volt, de lelkem e szeme fölött, értelmem fölött, változhatatlan világosságot láttam. Nem a testi szemmel is látható mindennapi világosságot. Nem is ezzel a világossággal valami egyneműt, ennél talán nagyobbat, vakítóbban világítót és özönével mindent betöltőt. Nem ebből származott, hanem másmilyen volt, minden egyébtől ugyancsak eltérő. Nem úgy terült értelmem fölé, mint például a vízre az olaj, vagy földünkre az ég. Magasabban volt, mert ő alkotott engem, és én alatta voltam, hiszen tőle kaptam létezésemet. Ha valaki az igazságot ismeri, ismeri ezt a fényt is.

Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”

Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (vö. 1 Tim 2, 5). Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten (Róm 9, 5). Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6). Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1, 14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél.

Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.

Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel betöltötted Szent Ágoston püspök szívét, hogy mi is egyedül téged szomjazzunk és keressünk, igaz bölcsesség forrása és minden szeretet szerzője. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az afrikai Tagastében született 331-ben keresztény családból. Fiatal leányként a pogány Patríciushoz adták férjhez. Fiai között van Szent Ágoston, akinek megtéréséért sok könnyet hullatott és sokat imádkozott Istenhez. Az igazi édesanya mintaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Ostiában halt meg 387 őszén.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Már küszöbön leselkedett a nap, amelyen anyámnak távoznia kellett földi életéből. Te, Uram, tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk se róla. Történt – úgy hiszem, rejtett irányításoddal –, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk onnét, a Tiberisparti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után a tengeri útra gyűjtöttünk erőt.

Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, ami mögöttünk volt, és nekifeszültünk az előttünk levőknek (vö. Fil 3, 13). Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben, Uram, örök Igazság, hogy milyen lesz majd a szentek örök élete, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (vö. 1 Kor 2, 9). Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet forrására, mely tenálad van (Zsolt 35, 10).

Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal, Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak silánynak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám: „Ami engem illet, fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi tereken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keressek tehát a földön?”

Nem emlékszem pontosan, hogy az anyámnak erre mit feleltem. Talán öt nap sem múlt el ezután, vagy alig valamivel több, és láz döntötte őt ágynak. Betegsége egyik napján ájulásba esett, és egy kevés ideig eszméletlenül feküdt. Összeszaladtunk, ámde magára eszmélt hamarosan, és amikor meglátott minket ágya mellett, engem és testvéremet, mintegy kérdő hangon így szólt hozzánk: „Hol voltam?”

És mihelyt látta, hogy mennyire megrendített bennünket a fájdalom, így folytatta tovább: „Tehát itt temetitek el anyátokat.” Hallgattam, és könnyeimmel gyürkőztem. Fivérem motyogott valamit, talán, hogy inkább azt óhajtaná, ha nem idegenben, hanem hazai földön zárná le a szemét. Midőn ezt hallotta anyám, gyötrődő arccal mintegy büntetésül, hogy effélékre gondol, rátekintett, majd rám emelte róla a szemét, és szólt: „Nézd csak, mit beszél!” Majd mindkettőnknek csakhamar ezt mondotta: „Földeljétek el bárhol ezt a testet. Ne okozzon ez nektek semmi gondot. Csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, akárhol is lesztek.” Midőn ezt a kívánságát, amennyire tudta, szavakba öntötte, elcsendesedett. Tovább küzdött súlyosbodó betegségével.

Irgalmas Istenünk, szomorúak vigasztalója, te Szent Mónika könnyes imádságát fiának, Ágostonnak megtérésével jutalmaztad. Közbenjárásukra add, hogy bűneinket megsirassuk, és megbocsátó kegyelmedet elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Lajos 1213-ban született Poissyban. Apját, VIII. Lajost tizenkét évesen elveszítette; édesanyja, Szent Blanka királyné nevelte fel az evangélium szellemében. Huszonkét évesen lett Franciaország királya. Tizenegy gyermekét felelősséggel nevelte. Kitűnt az imádságban, a bűnbánatban és a szegények szeretetében. Királyként a népek közötti békére törekedett, s a rábízottak lelki előmenetelén is fáradozott. Krisztus sírjának felszabadítására hadjáratot indított a Szentföldre, de a rosszul előkészített vállalkozás nem sikerült. A perzselő hőség és a hiányos élelmezés következtében már néhány hét elteltével súlyos járvány lépett fel a táborban, amely a királyt is ágynak döntötte. Még súlyosabb csapás volt számára fia, Trisztán halála. Amikor ő maga is egészen legyengült, fölvette a betegek szentségét. Tábori ágyáról felkelve térden állva fogadta a Szent Útravalót, majd húsz órán keresztül dicsőítette az Urat. Halála közeledtével kérte, hogy Szent Ferenc példájára fektessék hamura, s imádkozva, égre emelt tekintettel lehelte ki lelkét 1270. augusztus 25-én. VIII. Bonifác pápa 1297-ben avatta szentté.

Isten, ki Szent Lajost a földi kormányzás gondjai közül a mennyei királyság dicsőségébe emelted, kérünk, közbenjárására add meg nekünk, hogy szolgálatunkban, melyet a földön betöltünk, örökkévaló országodat keressük.