„Síró fiaitól és testvéreitől körülvéve, az a legszentebb lélek eloldódott a testtől, és beleveszett a ragyogás mélységébe, a test pedig elszenderült az Úrban. Tanítványainak egyike pedig – egyáltalán nem átlagos hírű ember – látta a szentséges atya lelkét mint egy hold nagyságú és a nap ragyogását felülmúló csillagot, a nagy vizek fölött egy hófehér felhőcskén felfelé vitetve, egyenes úton az égbe szállni.” (Celanói Tamás: Boldogságos Ferenc atyánk élete, Rövidebb életrajz)

A ferences rend alapítója 1226. október 3-án adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc boldog haláláról, Tranzitusáról.

A dalmáciai Stridonban született 340 körül. Rómában tanult, ott is keresztelkedett meg. Aszkéta életet élt. 373-ban Jeruzsálembe indult, de Antiochiában megbetegedett. A chalkiszi sivatagban a remeték életét élte, 379-ben pappá szentelték. Rómába visszatérve Szent Damazusz pápa titkára lett, itt kezdte latinra fordítani a Szentírás könyveit, és előmozdította a szerzetesi életet. 385-ben elhagyta Rómát, Betlehemben telepedett le, azonban továbbra is tevékenyen kivette részét az Egyház gondjaiból. Sok művet írt, főként Szentírás-magyarázatokat. Betlehemben halt meg 420. szeptember 30-án.

Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából:

Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5, 39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7, 7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22, 29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.

Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem (vö. Én 7, 13). Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet (Iz 52, 7). Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el! (Vö. Iz 6, 8) 

Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, és megtaláljuk benne az élet forrását. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak.

Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.

A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”. (Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből)

Istenünk, te csodálatos bölcsességgel elrendezed az angyalok és az emberek szolgálatát. Engedd, hogy angyalaid, akik a mennyben folytonosan szolgálnak neked, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Aki az Írást nem ismeri, Krisztust sem ismeri. Szeresd a Szentírást és az örökkévaló Bölcsesség szeretni fog téged. Szeresd és szolgálni fog téged, becsüld és karjaiba fog zárni… Jól figyelj tehát szolgatársam, barátom és testvérem és hallgass csak egy parányit tanácsomra, hogy az Írás ismeretéhez vezető útra térhess. Minden, amit mi az isteni könyvekben olvashatunk, már a felszínén ragyog és kápráztat, de ennél sokkal édesebb a magja. Aki a magot akarja ízlelni, az törje fel a dióhéját. (Szent Jeromos)

A Szentírást lelkünk felüdítésére kaptuk, hogy a lét sivárságában kitarthassunk… Adj nekünk csendet, hogy törvényeid titkaiba elmerülhessünk és ne rejtsd el őket azok elől, akik kopogtatnak. Hiszen nem lehetett szándékodban, hogy a szent szövegeket hitünk annyi misztériumáról hiába írták volna. Nemde ott rejtőznek a mély erdőkben a szarvasok is, hogy erőt gyűjtsenek, legelésszenek, pihenjenek és kérőddzenek? Ó Uram, segíts tökéletesedésemben és tárd fel titkaidat előttem! Lásd, hangod a boldogságom, hangod minden kedvtelésemet felülmúlja. Add már, amit szeretek. Magát ezt a szeretetet is Te adtad. Cserbe ne hagyd adományaidat, szomjazó palántádat ne vesd meg! (Szent Ágoston)

Hadd olvassuk a Szentírást, de olvassuk úgy, amint az Atyák olvasták, kik felfedték nekünk, hogy milyen nyereség származik belőle. Olvassuk térden állva, olvassuk bíráló célzat nélkül, ama badar kíváncsiságtól menten, mely csak a hiúság tükörképe. Olvassuk tehát a vágyódó szív szenvedélyével. Azt hirdették nekünk: amott az élet, amott a világosság – miért is ne kísérelnénk meg zamatját csak egy kissé is megízlelni! (Paul Claudel)

Az az óhajunk, hogy ne csak a templomokban törekedjetek komolyan Isten szavát meghallani, hanem otthonotokban is merüljetek el a Szentírásba. Mert ez is Krisztus, ki mindenütt annak a közelében van, aki őt keresi. (Karthágói Szent Ciprián)

A kolostort és a templomot Pehm József zalaegerszegi apát-plébános, a későbbi Mindszenty József építette, Kotsis Iván tervei alapján készült el. Ünnepélyes felszentelésre 1927. szeptember 25-én került sor. A szentelést Mikes János, szombathelyi megyés püspök végezte.

Templomunk védőszentje Jézus Szentséges Szíve.

A templom az a ház, ahol Istent megszólíthatjuk. Ilyen templom lelkünk rejteke; ilyen templom a keresztény közösség; s ilyen templom az a tér, ahol a lélek és a megszentelt közösség elsősorban találkozhat Istenével. Isten adja ajkára a szót Salamonnak, aki a templom felszentelésekor így imádkozik: „Halld meg itt, Urunk, Istenünk az éneket és az imádságot, legyenek szemeid nyitva e ház fölött éjjel és nappal, azon ház fölött, melyről te mondottad: Ott lesz az én NEVEM — és hallgasd meg az imádságot, mellyel e helyről imádkozik hozzád a te szolgád.” — „Az én házam imádságnak háza minden népek közt” — mondja az Isten.

Könyörögjünk, hogy mi magunk is Isten templomai lehessünk, megerősödjünk, megújuljunk az Isten iránti és az embertársaink iránti szeretetünkben!

Templomunkról készült kisfilm itt megtekinthető. 

A Pál kurzus a Szent András Iskola egyik legfontosabb kurzusa,  megtanít evangelizálni, hirdetni Krisztus örömhírét, és tanúságot tenni hitünkről.

Szent Ferenc atyánk megtérésétől kezdve haláláig mély áhítattal és tisztelettel követte a megfeszített Krisztust. Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, 1224. szeptember 14-én, midőn Ferenc Alverna (La Verna) hegyén imádságba merült, Krisztus Urunk csodálatos módon megújította szenvedésének jegyeit, a szent sebeket testében. A stigmákat Szent Atyánk alázatosan rejtegette, de őszinte tanúk bizonyítják, hogy kezein, lábain és oldalán hordozta a be nem gyógyuló krisztusi sebeket. Az Egyház őt tartja az első bizonyosan stigmatizált szentnek. E csodálatos esemény ünneplését XI. Benedek pápa engedélyezte rendünknek 1304-ben.

Szent Bonaventura Kisebb életrajzából

Krisztus hűséges társa és szolgája, Ferenc, két évvel, mielőtt lelkét visszaadta volna az égnek, egy magas különálló helyre ment, mely Alverna hegyének mondatik. Mikor szokásához híven Szent Mihály arkangyal tiszteletére megkezdte ott a negyvennapos böjtöt, a természetfelettiek szemléletének édességétől a szokottnál is jobban eltelve és az égiek utáni reménység lobogó lángjától fölgyulladva, az égi látomásoknak rendkívüli adományait kezdte élvezni. Mikor tehát a kívánságok szeráfi tüze Isten felé vonzotta, egy reggel a Szent Kereszt fölmagasztalásának ünnepe körül, mikor a hegyoldalban imádkozott, egy tüzes és fényes szeráfot látott leszállni az égből, akinek hat szárnya volt. Sebes repüléssel a levegőben megközelítette Isten emberét. Ferenc a szárnyak között a megfeszített Istenember arcát ismerte föl. Ezt látva igen megrémült, és szomorúsággal vegyes fájdalom töltötte el szívét. Örvendett annak a kedves tekintetnek, amellyel a szeráf képében megjelent Krisztus őt nézte, de a keresztre feszíttetés a résztvevő fájdalom tőrével az ő lelkét is átjárta. Amikor a látomás eltűnik, a titokzatos és bensőséges párbeszéd után, melyet az Úrral folytatott, lelkét a szeráfi szeretet lángra lobbantotta; teste pedig a keresztrefeszített Krisztuséhoz hasonlóan külsőleg megjelöltetett: mintha valamiféle szöget előbb az olvasztótűz lángjába tartottak volna, hogy utána vele szúrják át kezét, lábát és oldalát. Nyomban kezén és lábán a szegek jelei megjelentek; a szögek feje a tenyéren és a lábfejen tűnt fel és hege az ellenkező oldalon volt. Jobb oldalán szintén mintegy lándzsadöféstől eredő piros seb volt, amelyből gyakran folyt szent vére. Miután Ferenc, az új ember, új és megdöbbentő csoda által – sajátos kiváltság útján – melyről az előző századokban nem hallottunk, megjelölve megjelent, tudniillik a szent sebhelyekkel ékesítve lejött a hegyről és magával hozta a keresztrefeszítettnek a képét, de nem művész keze által kő vagy fatáblára vésve, hanem az élő Isten kezétől saját tagjaiba írva.

{p}

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul „Transfixio”-t (Lk 2, 34-35). A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.
Isten Anyjának szenvedéseit már a liturgikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését.

Boldogságos Anya, bizony a te lelkedet is tőr járta át! Hiszen csak a tiéden áthatolva járhatta át Fiad testét. Sőt, miután kiadta lelkét a te Jézusod, aki ugyan sokaké volt, de elsősorban mégis a tied, akkor az ő lelkét már nem érhette el az a kegyetlen lándzsa, amely az oldalát megnyitotta. Holtában neki már nem árthatott, de a döfés a te lelkedbe hatolt. Jézus lelke már nem volt ott a testében, de a te lelkedet nem lehetett onnét elszakítani. Tehát a te lelkedet járta át a fájdalom kínja olyan erővel, hogy méltán nevezünk téged vértanúnál is nagyobbnak, hiszen a testi szenvedés érzését benned felülmúlta a vele együtt szenvedés fájdalma.

Istenünk, te úgy akartad, hogy a Szűzanya osztozzék Fiad szenvedésében, és ott álljon dicsőséges keresztje alatt. Add meg Egyházadnak, amely vele együtt részt vesz Krisztus kínszenvedésében, hogy része legyen Krisztus feltámadásában is. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.