NAGYHÉT

Kép

Néphagyományunk megőrzött egy különleges, nagyhétre szóló, középkori eredetű imádságot. Jézus és Mária párbeszéde ez, az ő búcsúzásuk, melynek során Jézus elmondja édesanyjának, mi vár rá a következő hét napjain. Segítse a nagyhét misztériumába való belépést az Aranymiatyánk, melynek a moldvai Lujzikalagorban Jáki Sándor Teodóz OSB által gyűjtött változatát olvassuk.

Az imádság  itt hallgatható.

ARANYMIATYÁNK

Virágszombaton este
Mária Fiát kérdezte:
„Jövő héten mit fogsz tenni,

Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”

„Virágvasárnapján mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Akkor, Anyám, király leszek,

A Jeruzsálembe bémenek.”

„Hát nagyhetfőn mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Akkor, Anyám, beteg leszek,

A templomba nem mehetek.”

„Hát nagykedden mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Akkor, Anyám, vándorolok,

Az uccákon le- s feljárok.”

„Hát nagyszeredán mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Akkor, Anyám, hamis Júdás

Engem harminc pénzért elád.”

„Hát nagycsütörtökön mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Anyám, Geccemányi kertben

Felmenek az Olajok hegyikben.”

Jézus Geccemányi kertben,
Fenn az Olajok hegyikben,
Térgyen állval imádkodzik,

Piros vérvel izzadodzik.

„Hát nagypénteken mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Akkor, Anyám, egy keresztre

Fel leszek én majd feszítvel.

Te a kereszt alatt leszel,
Szent kezedvel el nem érhetsz,
Szent kezedvel el nem érhetsz,

Szűz öledbe le nem tehetsz.”

„Hát nagyszombaton mit fogsz
„Szent Fiam, mit fogsz szenvedni?”
„Akkor, Anyám, koporsómban

Bészállok a gyászos síromba.”

„Húsvét napján mit fogsz tenni,
Szent Fiam, mit fogsz művelni?”
„Akkor, Anyám, feltámadok,

A mennyországban uralkodok.

Húsvét után ötven napra,
Piros Pünközsd hajnalára,
Elkűdöm a Vigasztalót,

A fejérszínű Galambot.

Pünközsd után nyócvan napra,
Nagyboldogasszony napjára,
Felviszlek a mennyországba,
A mennyei boldogságba.”
Amment.

 

Forrás: Magyar Kurír

VIRÁGVASÁRNAP – Az Úr szenvedésének vasárnapja

Kép

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

A virágvasárnapi liturgia minden ünnepélyessége mellett már az Úr szenvedéstörténetét tárja elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el (Fil 2,6-11). Az evangéliumi szakasz pedig Jézus passióját, kínszenvedését tárja elénk Szent Lukács evangélista szerint (Lk 22,14 – 23,56 ).

A Virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja. A virágvasárnapi szentmisén figyeljünk a szentleckében Szent Pál apostol szavaira is: „…Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az úr.” A Nagyhét kezdetén forgassuk lelkünkben ezeket a szavakat és a krisztusi szeretetet hordozva vegyünk részt a szertartásokon, hogy Húsvét hajnala mindannyiunk szívében felragyoghasson.

Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött, és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A ferences lelkiség pillérei – Berhidai Piusz OFM tartományfőnök nagyböjti konferenciabeszéde

Kép

Szeretettel ajánljuk a Kedves Testvérek figyelmébe Berhidai Piusz, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke nagyböjti konferencia-beszédét, elmélkedését melyet Budapesten, a Ferenciek terei Alkantarai Szent Péter-templomban (belvárosi ferences templom) tartott, A ferences lelkiség pillérei címmel. március 9-én, nagyböjt első vasárnapján Ambíciók, vágyak és istenkeresés címmel.

Nagyböjti gondolatok

Kép

Pilinszky János: Nagyböjti levél

Bűneinkről hajlamosak vagyunk valamiféle jogászi szintről ítélkezni, s így, ha mindjárt esendőnek és bűnösnek érezzük is magunkat, úgy véljük, mérhetetlen távolság választ el bennünket a „nyilvános bűnösöktől”, a „bűnözők” kirekesztett világától. Ez igaz lehet, és kikerülhetetlen a gyakorlatban. Vallásos értelemben azonban nincs ildomos és ildomtalan, következményekkel járó és következmények nélküli bűn. Bármilyen bűnről legyen is szó: a felismerés és a beismerés minden kiút kezdete.
A valóban fölismert bűn elviselhetetlen súllyal nehezedik ránk. Mégis, és itt van Isten végtelen irgalma, nincs erény, mely pontosabb, gyökeresebb leckét adhatna nekünk az alázatról, mint épp a fölismert és megszenvedett bűn kétségbeesésig ható, lényegében elviselhetetlen terhe. Aki ezt csak egyszer is megtapasztalta, aki ebből csak egyszer is leckét kapott, tudja igazán, hogy gyötrelmére egyedül az ártatlanul szenvedő Isten bocsánata hozhat föloldozást és gyógyulást.
A nagyböjt ilyen értelemben az alázat legfőbb iskolája számunkra, „a katarzis évada”, mely halandó voltunk megértésében, belátásában és elfogadásában tetőzik. Az, hogy bocsánatot nyerünk, és az, hogy halálunk után az örök élet ígérete vár ránk: tökéletesen ingyenes, isteni ajándék. A nagyböjti időszak szelleme fokozhatatlanul drámai, se a bűn realitását, se a halál tényét nem szépíti. Ellenkezőleg: mindkettőnek, a halálnak és a bűnnek is, pontosabban halálunknak és bűneinknek is teljes súlyát tárja elénk. Félelmetes iskola. És szabadulásunk belőle – minden megszenvedettsége ellenére – mégse valamiféle törvényszerű átmenet gyümölcse, hanem olyan ajándék, mely minden reményt, minden elképzelést fölülmúl békéjével és makulátlan szeretetével.
Ha az újkori irodalomból azt az írót kellene megneveznem, akinek műveiben a nagyböjt nagy metafizikai drámája a legmélyebben és talán legszélesebben nyert megfogalmazást, minden bizonnyal Dosztojevszkij nevét említeném legelöl. Ő talán az egyetlen „klasszikusunk”, akinek „mondandója” még ma is nyitottan áll előttünk. A „bűn őrületétől” kevesen gyötrődtek annyit, mint ő (egyik rövid posztumusz műve a világirodalom legfélelmetesebb önvallomása), de a megsebzett „Báránytól” nyert ítélet csodálatos békéjéről se tudott író nálánál „többet” papírra rögzíteni.
Az, hogy befejezésül épp Dosztojevszkijre hivatkozom, többek közt azt is bizonyítja számomra, hogy a nagyböjt „enyhített”, mai formája semmiképp se von le semmit annak örök (égetően örök) aktualitásából. Ellenkezőleg: minél előbbre jutunk a történelemben, annál nyilvánvalóbban fölszínre kerül az emberi sorsnak az a „mélyrétege”, változatlan, lényegbeli tényezőivel együtt, amiről az Evangélium beszél. Milyen jó volna végre valóban meghallanom, meghallanunk.