November 12. Szent Jozafát püspök és vértanú – emléknap

Kép

Ukrajnában született 1580 körül, ortodox szülőktől. A katolikus hitre térve belépett Nagy Szent Vazul szerzetesei közé. Pappá szentelték, és Polock püspökévé választották. Az Egyház egységén lankadatlan erővel dolgozott. Ellenségei halálra keresték, 1623. november 12-én halt vértanúhalált.

Ez a szent haláláig küzdött Istenének törvényéért;
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.

Urunk, Istenünk, add, hogy elevenen munkálkodjék Egyházadban a Szentlélek, akivel eltelve Szent Jozafát püspök életét adta övéiért. Közbenjárására erősíts meg minket is Szentlelkeddel, hogy készséggel adjuk akár életünket is testvéreinkért. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

November 11. Szent Márton püspök

Kép

A pannóniai Sabariában (ma Szombathely) született 316 körül pogány szülőktől. A keresztség felvétele és a katonai szolgálattól való megválás után a galliai Ligugé mellett monostort alapított, ahol Szent Hilariusz vezetésével szerzetesi életet élt. Majd pappá szentelték, és Tours püspökévé választották. A jó Pásztor példáját magán valósította meg. Más monostorokat is alapított, a papság műveltségét emelte, a szegényeknek hirdette az evangéliumot. Meghalt 397. november 8-án.

Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában. Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlaira a hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette, és háromnapos előkészülettel is kiemelte.

Istenünk, Tours-i Szent Márton püspök a te dicsőségedet szolgálta életében is és halálában is. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan működjék, és szeretetedtől se élet, se halál el ne szakítson minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

November 10. Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító

Kép

Péter katedrájára 440-ben emelték. A lelkek igazi pásztora és atyja volt. A hit épségének erősítésére törekedett, az Egyház egységét állhatatosan védelmezte. A barbárok (Attila, Geizerik) támadásait erejéhez képest visszaszorítani vagy mérsékelni igyekezett. Ezért joggal nevezzük őt „Nagy”-nak. Meghalt 461. november 10-én, Rómában.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből:

Mindazokat ugyanis, akik Krisztusban újjászülettek, valóban királyokká teszi a szent kereszt jele és papokká szenteli a Lélek kenete. Értse meg tehát minden keresztény, aki szellemi módon és a Lélek szerint él, hogy a mi tisztségünk sajátos szolgálatának kivételével ők is mindannyian részesei e királyi nemzetségnek és papi tisztségnek. Mert valódi király az, akiben az Istennek alávetett lélek uralkodik a test fölött. És tökéletes papi tevékenység az, amikor valaki tiszta lelkiismerettel áll Isten elé, és bemutatja szíve oltárán az istenszeretet szeplőtelen áldozatát. Isten kegyelméből mindannyiunk számára ez már egyformán valóság lett. Mégis vallásos érzéstekből fakad, és dicséretes is, hogy a tisztségünkbe való beiktatás napjának úgy örvendeztek, mintha az a saját megtiszteltetéstek volna, hogy az Egyház egész testében, a főpapságnak egyetlen szentségét ünnepeljék, amely az áldás olajának lecsordulásakor bővebben jutott ugyan a Főnek, de nem kis mértékben lett osztályrésze a tagoknak is.

November 8. BOLDOG DUNS SCOTUS JÁNOS ÁLDOZÓPAP

Kép

A mai napon, november 8-án Boldog Duns Scotus ferences teológusra, a Szeplőtelen Fogantatás védelmezőjére emlékezünk. 1265-ban született Skóciában és 1308-ban halt meg Kölnben. Tizenöt évesen belépett a ferences rendbe. 1291-ben szentelték pappá. Filozófiát és teológiát az oxfordi és a párizsi egyetemeken tanult. Tanulmányai befejeztével professzor volt Oxfordban, Cambridge-ben, Párizsban, valamint a kölni ferences teológiai főiskolán. 1992. március 20-án avatta boldoggá Rómában II. János Pál pápa.

Boldog Duns Scotus János csodálatos tanítása abból a Szent Ferenc-i lelkiségből fakad, amely Istent: Istenem és mindenem-nek nevezi és a Megtestesülés ünnepét fölébe helyezi a pénteki nap böjti fegyelmének és azt akarja, hogy még a falak is húst egyenek és az állatok is dupla abrakot kapjanak; vagyis az egész teremtés érezze át az ünnepet, amely rá is tartozik. Rendünk egyetemes meggyőződése, hogy Boldog Duns Scotus János szellemi hagyatéka mögött ott van alapító atyánk, Assisi Szent Ferenc lelkisége: Greccio, a Nap-himnusz és Alverna. Scotus zsenije teljes erejével a Szent Ferenci élmény nyomába szegődik, és teológiát alkot belőle, így menti meg az istenélményt a mítoszoktól a logosz, az Ige segítségével.

Mennyei Atyánk, minden bölcsesség forrása, ki Boldog János áldozópapot, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának szószólóját az életszentség és tudomány tanítómesteréül adtad nekünk, engedd, kérünk, hogy példájától megvilágosítva és tanításától vezetve hűségesen ragaszkodjunk Krisztushoz.

Filmet is készítettek életéről.

November 3. FERENCES HALOTTAK NAPJA – MEGEMLÉKEZÉS A SZERÁFI REND ELHUNYTJAIRÓL

Kép

A Szeráfi Rend elhunytjainak emléknapját a halottak napja utáni első köznapon tartjuk.

Emlékezünk rendházunk meghalt tagjaira, templomunk egykori lelkipásztoraira.

A teljes Ferences Családra, az elhunyt testvérekre, nővérekre, az ő rokonaikra és jótevőikre, tehát mindenkire emlékezünk, akik valamilyen módon kötődnek a Ferences Családhoz.

A feltámadásba vetett hitből fakad, hogy megemlékezünk azokról, akik bennünket megelőztek a hitben és a béke álmát alusszák. 

Ahogy november elején megemlékezünk a ferences halottak napjáról, úgy november végén a „ferences mindenszenteket”  is megünnepeljük. Számos szerzetesrend saját liturgikus rendje szerint megünnepli közössége szentjeit és boldogjait. A „ferences mindenszentek” napját minden évben november 29-én üli meg a Ferences Család, és alkalmat ad nemcsak a szentté vagy boldoggá avatott, hanem a többi, akár ismeretlen üdvözült ferences megünneplésére is.

November 2. – HALOTTAK NAPJA

Kép

IMA A HALOTTAKÉRT
 
Üdvözítő Jézus Krisztus! Kérünk téged,
fogadd országodba híveidnek lelkét,
akikért szent véredet kiontottad.
 
Emlékezzél meg, Uram,
hogy gyarló az emberi természet,
és olyanok vagyunk, mint a mezei
virágok, melyek hamar elhervadnak,
és a szél könnyen széthordja szirmaikat.
 
Te, aki a keresztfán meghallgattad
a hozzád folyamodó jobb latrot,
és a paradicsomnak örömét ígérted néki,
hallgasd meg híveidnek kiáltását is,
és kegyelmesen oldozd fel a világból
kimúlt szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől,
hogy a feltámadásnak dicsőségében a választottak
között részesüljenek az örök életben.
 
Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat,

és az örök világosság fényeskedjék nekik! Amen.

Teljes búcsú a halottakért:
November 1. Mindenszentek ünnepe, november 2. Halottak napja. Ezeken a napokon, illetve ehhez kapcsolódva Mindenszentek nyolcadában (november 1-8-ig) a szokásos feltételekkel teljes búcsút nyerhetünk a tisztítótűzben szenvedő elhunytak javára.
(A búcsú a bűnbocsánat szentségéhez kapcsolódik. A szentgyónásban az örökké tartó büntetést engedi el Jézus, míg a búcsút a bűnökért járó ideiglenes büntetés elengedésére engedélyezi az egyház.)
Erre kétféle lehetőséget ajándékoz nekünk a Katolikus Anyaszentegyház:
1.    Halottak napján, Mindenszentek ünnepén vagy a rákövetkező vasárnapon meglátogatunk egy templomot, vagy
2.    november 1-8. között ájtatos lélekkel temetőt látogatunk és imádkozunk a megholtakért.
A búcsú elnyeréséhez a fenti feltételek mellett még a következőket kell teljesíteni: szentgyónás, szentáldozás, imádság a Szentatya szándékára (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy).

November 1. MINDENSZENTEK ÜNNEPE

Kép

Krisztus, a mennynek jóságos Királya,
szenteknek üdve, élete, reménye,
légy kegyes hozzánk, fogadd el ma tőlünk
   hódolatunkat.
Angyalok összes kara mindörökre,
áldva magasztal fenn a magas égben,
ővelük együtt valamennyi szentnek
   éneke áldjon.
Szűz Máriának érdemeit nézzed,
és vele együtt összes szentjeidnek;
ostorod szűnjék, bár megérdemeljük
   rút bűneinkért.
Add, hogy mi téged mindenkor dicsérjünk,
és hozzád mindig hívebbek lehessünk,
zengjük a mennyben a Szentháromságnak
   himnuszainkat. Ámen.

(Mindenszentek – Olvasmányos imaóra – Himnusz)

RATZINGER OLVASÓKÖR – HITTANCSOPORT

Kép

Szeretettel köszöntelek Téged a
Ratzinger Olvasókör
nevű hittan csoportban.

P. Kercza Csaba Asztrik OFM, Asztrik atya vagyok.

A Zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templom papjaként kaptam a felkérést plébánosomtól, P. Kis Kornél OFM atyától, hogy az idei tanévben, itt a plébánián hozzak létre egy felnőtt hittancsoportot.

A CSOPORT CÉLJÁRÓL

Ennek az olvasókörnek és felnőtt hittan csoportnak célja, hogy a jelentkezők személyes érdeklődési témáinak szem előtt tartásával egy tanéven át (2025/26) foglalkozzunk Joseph Aloisius Ratzinger és Őszentsége, XVI. Benedek pápa írásaival.

Azzal a szándékkal hívom létre ezt a csoportot, hogy megismerjük azt a szellemi horizontot, ahogy az egyház főpapja teológusa, bíborosa és egyházfője látta a bennünket is foglalkoztató témákat a hit és vallás területén.

Távlati cél, hogy olvasmányaink és megbeszéléseink segítsék elő:

  • a szellemi tér-látásunkat, alakzati gondolkodásunkat,
  • a hitvédelmi képességeink fejlődését,
  • az apologetika művészetében való jártasságunkat.

A CSOPORT KERETEIRŐL

Időpont:

A csoport alakuló-ülése: 2025. 10. 15. szerda, 19.00.

Témája: Ekkor szeretném összegyűjteni azokat a témákat, melyek titeket érdekelnek.

Majd tematizálom és megkeresem a hozzá legközelebb álló idézeteket J. A. Ratzinger írásaiban.

Csoport alkalmak:

Itt láthatjátok a tervezett időpontokat Karácsonyig.

Kéthetenként lenne a találkozó.

NB! Kivéve a 3. alkalmat. Akkor szentévi zarándoklaton leszek. Egy héttel hamarabb van a találkozónk, utána viszont csak 3 hétre találkozunk újra, majd folytatjuk a periódust.

  1. 2025. 10. 15. szerda, 19:00-20:30
  2. 2025. 10. 29. szerda, 19:00-20:30
  3. 2025. 11. 05. szerda, 19:00-20:30
  4. 2025. 11. 26. szerda, 19:00-20:30
  5. 2025. 12. 10. szerda, 19:00-20:30

 

Helyszín:

Jézus Szíve Ferences Plébánia hittanterme

Zalaegerszeg Gasparich M. utca 1.

További részvételi lehetőség:

Még gondolkodom, hogy esetleg a Taems-ben vagy itt a gmailban, hogyan tudnánk digitális platformra is nyitni, hogy senki ne maradjon le egy alkalomról sem azért, mert nem tud eljönni.

A CSOPORT MŰKÖDÉSÉRŐL

A Ratinger Olvasókör célja az Ő műveinek és gondolkodásmódjának megközelítése, szemléletének megértése és lehetséges követésének megnevezése.

Ratzinger, szellemi horizontján feltűnnek nagy szellemtörténeti óriások nevei, Platon, Origenész, szent Ágoston, szent Bonaventura és sokan mások, főként az egyháztanítók közül találkozhatunk jelentős személyiségekkel.

Ratzinger a szellemi teljesítményt és a lelki életet sohasem választotta szét vagy állította szembe egymással. Ezt vallottak:

„Ha már tudunk valamit az igazságról, nem viselkedhetünk úgy, mintha nem tudnánk.”

Ezzel jelezte a szellemi és erkölcsi becsületesség egységét, akár a fehér vértanúságot is magáénak vallva.

Tájékozódásképpen, íme XVI. Benedek pápaságának dokumentumai időrendi sorrendben a Katolikus Egyház honlapján:

Magyar Katolikus Egyház | Dokumentumtár

Magyar Katolikus Egyház | Köszöntő szavai megválasztása után

A csoport működésének keretei:

  • Imádság 5 perc
  • Téma-horizont Ratzinger műveiben 5-10 perc (Asztrik atya)
  • Olvasmányélmény-beszámoló (fejenként 5 perc)
  • Kérdésfelvetés és beszélgetés (kiegyenlített hozzászólásokkal)
  • Elcsendesedés
  • Záró kör: 3-5 mondat. (Mit viszel magaddal? Mit világított meg számodra a mai alkalom? Miben adott új látásmódot, amit hallottál, megértettél?)

A csoport eredményes működése érdekében szeretettel kérem, hogy mindenki igyekezzen a kiküldött szemelvényeket elolvasni, és szellemi kapcsolatba kerülni a leírtakkal.

Aláhúzhatod benne a lényegesnek ítélt részeket, valamint kérdést is fogalmazz meg arról, ami nem volt egészen világos.

Ez utóbbi a legfontosabb, hiszen semmilyen körülmény nem indokolja, hogy Ratzinger írásait első olvasásra megértsük. Azért vagyunk együtt, hogy közösen elsajátítsuk azt a hozzáállást, ami a lehető legjobban elősegíti e szellemóriás életteli hagyatéka megértését.

Hálásan köszönöm a jelentkezésedet!

Asztrik atya

UI.: Ha szeretnél reagálni a levélre, akár visszajelzésként, akár kérdésként, ezekkel a gondolatokkal indulhatnánk:

  • Mi lenne a te személyes témád, melyet szívesen megvizsgálnál J. A. Ratzinger írásain keresztül?
  • Melyik célkitűzés szólított meg leginkább? (Pl. apologetika, szellemi tér-látás, erkölcsi becsületesség)
  • Milyen formában vennél részt szívesebben – személyesen vagy digitálisan?

A szentségimádás elmarad!!!

Minden plébánián – feltehetően a hosszú hétvége miatt – kevesen jelentkeztek a 24 órás szentségimádásokra, ezért elmarad a Pál kurzussal párhuzamosan meghirdetett szentségimádás a Kálvárián. Otthon, vagy templomainkban imádkozzunk a résztvevőkért!