Szeptember 25. Templomunk felszentelésének ünnepe

  A kolostort és a templomot Pehm József zalaegerszegi apát-plébános, a későbbi Mindszenty József építette, Kotsis Iván tervei alapján készült el. Ünnepélyes felszentelésre 1927. szeptember 25-én került sor. A szentelést Mikes János, szombathelyi megyés püspök végezte. Templomunk védőszentje Jézus Szentséges … Bővebben

 

A kolostort és a templomot Pehm József zalaegerszegi apát-plébános, a későbbi Mindszenty József építette, Kotsis Iván tervei alapján készült el. Ünnepélyes felszentelésre 1927. szeptember 25-én került sor. A szentelést Mikes János, szombathelyi megyés püspök végezte.

Templomunk védőszentje Jézus Szentséges Szíve.

A templom az a ház, ahol Istent megszólíthatjuk. Ilyen templom lelkünk rejteke; ilyen templom a keresztény közösség; s ilyen templom az a tér, ahol a lélek és a megszentelt közösség elsősorban találkozhat Istenével. Isten adja ajkára a szót Salamonnak, aki a templom felszentelésekor így imádkozik: „Halld meg itt, Urunk, Istenünk az éneket és az imádságot, legyenek szemeid nyitva e ház fölött éjjel és nappal, azon ház fölött, melyről te mondottad: Ott lesz az én NEVEM — és hallgasd meg az imádságot, mellyel e helyről imádkozik hozzád a te szolgád.” — „Az én házam imádságnak háza minden népek közt” — mondja az Isten.

Könyörögjünk, hogy mi magunk is Isten templomai lehessünk, megerősödjünk, megújuljunk az Isten iránti és az embertársaink iránti szeretetünkben!

Templomunkról készült kisfilm itt megtekinthető.