A franciaországi Autun egyházmegyében született 1647-ben. A Paray-le-Monial-i vizitációs nővérek közé lépett, a tökéletesség útján csodálatosan haladt előre, és misztikus kinyilatkoztatásokat is kapott, főleg a Jézus Szíve tisztelettel kapcsolatban. Meghalt 1690. október 17-én.
Alacoque Szent Margit Mária szűz levelezéséből
Úgy gondolom, hogy a mi Urunk azért kívánja olyan nagyon szentséges Szívének különös tiszteletét, hogy ezáltal megújuljanak lelkünkben az ő megváltói ajándékai. Szent Szíve ugyanis kimeríthetetlen forrás, semmi mást nem kíván, csak azt, hogy elárassza az alázatosak szívét, és azok így szabadon és készségesen alakítsák saját életüket az ő tetszése szerint. Ebből az isteni Szívből szünet nélkül három forrás tör elő. Az első a bűnösök számára van: ez az irgalmasság forrása, ebből árad a bűnösökbe a töredelem és a bánat lelkülete. A második a szeretet forrása: ez nyújt segítséget minden szükséget szenvedőnek és főként azoknak, akik a tökéletességre törekszenek, hogy erőt kapjanak a nehézségek leküzdésére. A harmadik forrásból pedig szeretet és fény árad Jézus tökéletes barátaira, akiket magához akar édesgetni, hogy részesedjenek az ő ismeretében és tanításában azért, hogy ők – ki-ki a maga módján – teljesen az ő dicsőségének szolgálatára szenteljék magukat. Ez az isteni Szív minden javak kimeríthetetlen mélysége, ebbe kell belemeríteniük a szegényeknek minden szükségüket; ez az öröm kimeríthetetlen mélysége, bele kell merítenünk minden szomorúságunkat; ez az alázatosság kimeríthetetlen mélysége a mi kérkedésünkkel szemben, ez az irgalmasság kimeríthetetlen mélysége a rászoruló szerencsétlenek részére, és ez a szeretet kimeríthetetlen mélysége, ebbe kell belemerítenünk minden ínségünket. Már rögtön megtéréstek elején eggyé kell tehát forrnotok a mi Urunk, Jézus Krisztus Szívével, hogy így biztonságosan gondoskodjatok magatokról, a végén pedig, hogy neki teljesen eleget tegyetek. Nem tudtok előrehaladni az imádkozásban? Akkor elég nektek, hogy felajánljátok Istennek mindazt a közbenjáró imádságot, amit a mi Megváltónk végez értünk az Oltáriszentségben, és hogy felajánljátok az ő lángoló buzgóságát a ti hanyagságtok engesztelésére. Bármit tesztek, így imádkozzatok: „Én Istenem, most megteszem ezt, illetve elszenvedem ezt Fiad Szívében és az ő akarata szerint, ezt ajánlom fel neked engesztelésül cselekedeteim hibáiért és tökéletlenségeiért.” Ugyanígy imádkozzatok az élet minden körülményei között! Valahányszor pedig bármi büntetés, nyugtalanság vagy jogtalanság ér benneteket, mindig ezt mondjátok magatoknak: „Fogadd el ezt, mert Jézus Krisztus szentséges Szíve azért bocsátotta rád, hogy ezzel is magához fűzzön téged.” Mindenekfölött pedig őrizzétek meg szívetek békéjét, amely minden kincsnél többet ér. Ennek a békének megőrzésére semmi sem lesz hasznosabb, mint ha lemondunk saját akaratunkról, és helyébe az isteni Szív akaratát helyezzük, hogy ő tegye meg bennünk mindazt, ami az ő dicsőségét szolgálja, és örömmel vessük az ő akarata alá magunkat, és teljesen őrá hagyatkozzunk.
Kérünk, Istenünk, áraszd ránk azt a lelkületet, amellyel Alacoque Szent Margit Máriát megajándékoztad, hogy Krisztus mindennél nagyobb szeretetét megismerjük, és örvendezzünk isteni életében való részesedésünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ha Jézus Krisztus mint jó barát és jóságos vezető ott van mellettünk, akkor mindent el tudunk viselni. Ő mindig kész rajtunk segíteni, és bennünket támogatni, senkit el nem hagy: egyszóval igazi és őszinte barátunk. Az is világos előttem, s azóta teljesen beláttam, hogy ha az Úristennek kedvében akarunk járni, és azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, akkor úgy akarja, hogy mindezt Jézus Krisztus szentséges emberi természetének révén kapjuk meg, amelyben ő szent Felségének – saját szavai szerint – gyönyörűsége telik.Ezt számtalan esetben tapasztaltam, sőt maga az Úr is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy ő szent Felsége, az ég uralkodója nagy titkokat közöljön velünk. Nem kell keresnünk más utat, még ha föl is értünk volna már a szemlélődés csúcsára; mert ezen az úton biztonságosan és bátran járhatunk. A mi Urunk az, akitől és aki által minden jót megkapunk, ő majd személyesen fog minket oktatni. Ha az ő életéről elmélkedünk, ennél jobb és tökéletesebb mintaképet nem találunk. (Részlet Avilai Szent Teréz önéletrajzából)






