† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 2,22-35)

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele.
Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”

Azokra a gyermekekre emlékezünk, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.

Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust

Megszületik a kicsiny Gyermek, a nagy Király. Eljutnak hozzá messze vidékről a bölcsek; jönnek, hogy hódoljanak annak, aki még jászolban fekszik, de égen és földön uralkodik. Amikor a bölcsek hírt adnak a megszületett Királyról, Heródes megdöbben, és hogy el ne veszítse uralmát, meg akarja ölni. Pedig, ha hinne, itt is nyugodtan, a másik életben pedig vég nélkül uralkodnék.

Heródes, miért ijedsz meg attól, hogy Király születéséről hallasz? Nem azért jön ő, hogy téged kisemmizzen, hanem hogy legyőzze a sátánt. Te azonban nem tudod ezt megérteni, ezért zavarodol meg és dühöngsz; és hogy elpusztítsd azt az egyet, akit halálra keresel, kegyetlenül annyi gyermek halálát okozod. Még a jajveszékelő anyák vagy a kicsinyeik tetemét sirató édesapák iránti szánakozás sem tart vissza, sem a kisdedek sivalkodása és nyögése. Megölöd a kicsinyeket testileg, mert téged megöl a szívbeli félelem. Azt gondolod: ha végrehajtottad, amit kívánsz, hosszú ideig élhetsz, pedig magát az Életet törekszel megölni. A kegyelemnek az a kicsiny, mégis hatalmas forrása viszont, aki még csak jászolban fekszik, de téged már a trónodon megrémít, felhasznál terveiben – noha azokat fel sem foghatod –, és megszabadítja a lelkeket az ördög rabságából. Azoknak a fiait, akik most ellenfelei, fölvette az örökbefogadottak sorába. A kisdedek, bár öntudatlanul, Krisztusért halnak meg, a szüleik pedig megsiratják mint vértanúkat, akik elszenvedték a halált: Krisztus mégis hiteles tanúivá teszi őket, akik még beszélni sem tudnak. Íme, hogyan uralkodik az, aki eljött, hogy így uralkodjék! Íme, szabadít már a Szabadító, és üdvöt ad az Üdvözítő! De te, mit sem tudsz erről, Heródes, csak megriadsz és kegyetlenkedsz. És miközben tombolsz dühödben a kicsinyek ellen – magad se tudod –, máris hódolsz őneki.

Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját. (Szent Quodvultdeus püspök beszédeiből)

Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Huszonhetedik nap (December 25.)

Szent Ferenc karácsonya

Celanói Tamás Első életrajza Szent Ferencről

XXX. fejezet

A jászolról, melyet az Úr születésnapján állíttatott

Szentünknek legfőbb törekvése, legforróbb vágya és legelszántabb eltökélése az volt, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza példáját.

Egy pillanatra sem szűnt meg tehát szavairól elmélkedni, és beható szemlélődéssel szüntelenül szem előtt tartotta cselekedeteit. Különösen a megtestesülés alázatossága és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát olyan mélyen emlékezetébe, hogy mellettük alig tudott másra gondolni.

Ebből a szempontból különösen nevezetes és emlékezetre méltó az az ünnepség, melyet halála előtt három esztendővel Greccio városka határában a mi Urunk, Jézus Krisztus születésnapjának tiszteletére rendezett.

Élt azon a környéken egy bizonyos János nevű jó hírű, de még jobb életű ember. Boldogságos Ferenc nagyon szerette ezt az embert, mivel, bár nemessége révén messze földön nagy tekintélynek örvendett, a vér nemességét semmibe sem véve egyedül a lélek nemességére törekedett. Boldogságos Ferenc, mint már azelőtt is többször megtette, Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: „Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán”. A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.

Eközben elérkezett az öröm napja, megjött az örvendezés ideje. Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát, mely ragyogó csillagaival fényt hintett a napok és esztendők végeláthatatlan sorára. Megjött Isten szentje is, és mivel mindent készen talált, látta és örvendezett. Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.

Az éjszaka fénylik, mint a nappal, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el.

sten szentje megállott a jászol előtt, nagyokat sóhajtott, s közben a fájó részvét és túláradó öröm csatáztak szívében. A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el.

Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat – tudniillik szerpap volt –, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését. Hangja, erős hangja, behízelgő hangja, tiszta csengésű hangja, érces hangja a legnagyobb boldogság élvezésére hívogatta az összes jelenlevőket. Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról. Mikor Krisztust Jézusnak akarta mondani, a szeretet szertelen lángolásában többször betlehemi kisded néven említette, és a Betlehem szót bégető bárányka módjára ejtette ki; közben száját egészen betöltötte nem is annyira a szó, mint inkább a túláradó érzelem édessége. A betlehemi kisded és Jézus nevének kiejtésekor nyelvével mintegy végignyalta ajkát, és ínyével boldogan élvezte a szó édességét.

És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.

Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába.

A jászolba tett szénát gondosan megőrizték, hogy felhasználásával állatokat és barmokat gyógyítsanak az Úr nevében, aki ím megsokasította könyörülő irgalmát. És valóban, ha a beteges állatok és barmok ettek ebből a szénából, meggyógyultak. Ugyanígy, néhány, nehéz szülés előtt álló nő magára rakott a szénából, és így könnyen megszülte gyermekét. Hasonló módon sok férfi és nő visszanyerte vágyva vágyott egészségét.

Később a jászol helyét az Úrnak szentelték, s föléje boldogságos Ferenc atyánk tiszteletére oltárt és templomot emeltek, hogy ahol valamikor az állatok a szénát ették, ott azontúl testük és lelkük egészségére az emberek vegyék az ártatlan és érintetlen Báránynak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét, aki kimondhatatlanul nagy szeretetében önmagát adta érettünk, s aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben örökkön-örökké él, és dicsőségesen uralkodik minden századokon át. Ámen. Alleluja, Alleluja.

Angelus Silesius:

Lelkével csókol meg az Isten, mint Fiát,

hisz Krisztusában már a gyermekének lát.

Hallgatnivaló:

Händel: Messiás – For unto us a child is born (Kórus, no. 13.)

https://www.youtube.com/watch?v=LFBIJgkj_-g

Szöveg:

Gyermek születik nekünk,

fiú adatik nekünk;

az uralom az ő vállán lesz,

és így fogják hívni nevét:

Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,

Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme

.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet és hűséget az egész adventi időszakban!

Mindenkinek áldott karácsonyt,

a megtestesülés titkában való elmélyülést kívánok!

Testvéri szeretettel:

Fr. Csongor

Huszonhatodik nap (December 24.)

Gyermek

„Mikor Krisztust Jézusnak akarta mondani, a szeretet szertelen lángolásában többször betlehemi kisded néven említette, és a Betlehem szót bégető bárányka módjára ejtette ki; közben száját egészen betöltötte nem is annyira a szó, mint inkább a túláradó érzelem édessége.” (1Cel 86)

Érezzük Szent Ferenc magatartásából, hogy milyen megdöbbentő igazán találkozni a gyermek Jézussal, ráébredni Isten gyermekségére. Ő választhatott volna más módot is a megtestesüléshez vagy az emberek megváltásához, mégis a gyermekség útját választotta.

Ferenc hitében csodálatosan egyesül Isten nagyságának tudata a védtelen kicsinység felismerésével.

A grecciói jelenet megmutatja nekünk, hogy Isten milyen módon közelít hozzánk: nem az erő, nem a hatalom vagy a lenyűgözés eszközeivel, hanem a védtelenség, az egyszerűség, a másikra utaltság, a szeretetre szorultság hiányaival lép közénk.

Ferenc komolyan belegondolt, mit is jelent Isten gyermeksége. Átélte, mit jelent kezünkben tartani a magát emberré korlátozó végtelen Istent. „A mindenhatóság belépett egy gyermeki testbe…” (Szent Ágoston) Szent Ferenc atyánk arra hív bennünket, hogy karácsonykor ebben a mélységben éljük meg a megtestesülés, az isteni szeretet misztériumát.

Angelus Silesius:

Az Isten végül hogy nevez el bennünket,

kiket Fiában már fiának is szeret?

Valld Istenednek Őt, de akkor lásd is be:

Bennünket bíz Ő is ilyképpen nevezne!

Hallgatnivaló:

Francis Poulenc: Quatre motets pour le temps de Noël – II. Quem vidistis pastores dicite

https://www.youtube.com/watch?v=Kcix9k9HTns

Szöveg:

Mondjátok meg, pásztorok, nekünk: kit láttatok?

Hirdessétek, ki jelent meg a földön?

Egy kicsinyke gyermeket láttunk,

és szép és fényes angyalokat,

kik az Úrnak dalolnak.

Huszonötödik nap (December 23.)

Dicsfény

A szentséget és a dicsőséget a vallásos gondolkodás önkéntelenül is összekapcsolja a fényességgel. Szentnek lenni azt jelenti, hogy beengedjük Isten világosságát az életünkbe, hogy az beragyogja minden sötétségünket. Ezáltal részesülünk az ő szentségében, átragyog rajtunk annak fénye, aki a Szent.

Karácsonykor a hittel áthatott képzelet szüntelenül a fényről beszél: „Fény a fényből: feltündököltél, Krisztus!” Tudjuk, hogy ezek az elképzelések nem mindenben felelnek meg annak, ahogyan a valóságban történt Jézus születése, de mégis sokkal mélyebben fejezik ki annak igazságát. Jézus születésekor Isten szentségének fénye belépett a világ sötétjébe: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.” (Jn 1,9)

A régi ábrázolásokon az isteni személyeket és a szenteket dicsfény övezi, aminek fénye tanúskodik a szentségről. A kör az örökkévalóság szimbóluma. Krisztus dicsfényének körében pedig gyakran feltűnik a kereszt.

A Megtestesülés világossága az embert övező dicsfényben nyeri el végső értelmét. Ahogyan Lyoni Szent Iréneusz merészen megfogalmazta: „Isten dicsősége az élő ember!” Valljuk meg, kicsit talán túl optimistának tűnik ez az állítás, de ha Jézusra tekintünk, meglátjuk benne az igaz ember képét, amilyennek Isten akart bennünket. Aki nyomába szegődik – mint Szent Ferenc – az végül megtalálja magában ezt a képet, és felragyog benne Isten dicsősége.

Angelus Silesius:

Időt hátrahagyván, ímhol öröklétem:

Isten belém lépett, Istenbe én léptem.

Hallgatnivaló:

Morten Lauridsen: O Nata Lux

https://www.youtube.com/watch?v=Rp_aEG3H-1k

Szöveg:

Ó fényből született fény,

Jézus, világ megváltója.

Méltóztassál kegyesen meghallgatni

A hozzád könyörgők dicséretét és imáit.

Aki méltóztattál testet ölteni

Az elveszettekért,

Add, hogy áldott testednek

Tagjai lehessünk.

Huszonnegyedik nap (December 22.)

Oszlop

A középkori képeken az oszlop nemcsak térelválasztó elem, hanem többjelentésű szimbólum is: jelképe az Egyháznak, amely az apostolokon mint oszlopokon nyugszik, utal Jézus megostorozására vagy kereszténnyé vált archaikus elemként a föld középpontjára, tengelyére.

Krisztus születésekor a világ középpontjában vagyunk, időben és térben is, hiszen az egész teremtés, az üdvtörténet e köré az esemény köré szerveződik Isten gondolatában. A Megtestesülés az a „pont”, ahonnan minden értelmezhetővé válik: az egész világ, de benne az én sorsom is. Jézus születése az a „tengely”, ami körül az életem, a világom élhetővé válik: „Benne teremtetett minden (…), benne áll fenn minden. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség” – mondja Szent Pál. (vö.: Kol 1,16-20)

A Krisztus születése képeken az oszlop gyakran Dávid házára utal, amelyből Jézus származik, és amit ő helyreállít beteljesítve Isten ígéretét.

Feltehetjük a kérdést: vajon az életem Krisztuson nyugszik-e? A nehéz helyzetekben hiszem-e, hogy ő az, aki mindennek alapot ad, aki fenntart, akire támaszkodhatok? Az oszlop szimbóluma megtanít arra, hogy bízhatok Isten ígéreteiben, bízhatok abban, hogy ő velem kapcsolatban is megtartja, beteljesíti szavát, újjáépíti romba dőlt életemet, és mindig velem van biztos támaszként.

Angelus Silesius:

Az Új-Jeruzsálem vagy Istenednek te,

csak Lelkéből eredj, és újjászületve.

Hallgatnivaló:

Arvo Pärt: Summa

https://www.youtube.com/watch?v=z6eiuSB4pjo

Huszonharmadik nap (December 21.)

Szentmise – Pap

A grecciói karácsony „közege” – ahogyan láttuk – a szentmise. Ferenc számára a megtestesülés és a szentmise valósága egybeesik. Ugyanazt szemléli mindkettőben:

„Íme, mindennap megalázza magát, mint akkor, amikor a királyi trónról jött a Szűz méhébe; mindennap ő maga jön hozzánk alázatos külsőben; mindennap leszáll az Atya kebléről az oltárra a pap kezében.” (Int 1,16-18)

A szentmise, az Eucharisztia Ferenc hitének középpontja, belőle táplálkozik, benne szemléli Isten alázatát, Jézus Krisztus szegénységét, előtte borul le templomaiban. Az Eucharisztia így Ferenc számára úttá válik, amelyen elindulva követheti Jézus nyomdokát, és ami kulcsot ad az ő saját hivatásához, sőt egész életének megtalálásához, logikájához, kiteljesedéséhez.

Ebből a titokból származik Ferenc nagy tisztelete az Egyház és annak papjai iránt, mivel „Isten legfölségesebb Fiából ezen a világon testileg semmi mást nem látok, mint legszentebb testét és legszentebb vérét, s ezeket ők veszik magukhoz, és egyedül ők szolgáltatják ki másoknak.” (Végr 10) Így hát legyenek bár a legbűnösebbek is, Ferenc mégis mindvégig megmarad az ő tiszteletükben.

Gyakran csak kritikával illetjük egyházunkat és papjait, miközben megfeledkezünk a legnagyobb ajándékról, amit Isten ránk bízott. Ha bűnnel is találkozunk, annál jobban döbbentsen meg bennünket Isten alázata.

Angelus Silesius:

S mi lennék végül én? Templommá kell lennem,

de áldozattá és kővé, pappá egyben.

Hallgatnivaló:

Kodály Zoltán: Első áldozás

https://www.youtube.com/watch?v=WfKx60Nh5rk

Szöveg:

Jöjjetek, választottak!

Távozz, hívságos világ!

Távozz földi balgaság!

Távozz!

Lobbanjatok lángra szívek,

Az oltár áldozatján!

Most jertek boldogan

És járuljatok az Úr elé!

Meghódolva szent fölsége előtt,

Boruljatok le térdre mind:

A Krisztus itt van!

Serkenj fel Krisztus nyája!

Bűnös lélek félreállj!

Bűnös lélek félreállj!

Félre!

Kisdedé a mennyországa,

A Bárány lakomája,

A szűzek színbora,

Az éltető és áldó napsugár!

Édes Mesterünk, a nyájas Jézus

Tegye ránk jóságos kezét,

Ne hagyjon árván.

(Szedő Dénes OFM)

Huszonkettedik nap (December 20.)

Szolgálni – Szent Ferenc, a diakónus

Szent Ferencet diakónusi ruhában látjuk a képen, mint ahogyan azt is tudjuk, hogy a grecciói karácsonyi szentmisén is diakónusként szolgált, ő olvasta fel az evangéliumot, és ő is beszélt róla, mint az Ige szolgája.

Ferenc számára a szolgálat két módon jelenik meg: Isten szolgálatában és a testvérek szolgálataként. Az Ige szolgálata és a másik felé fordulás feltételezi egymást.

Ferenc írásaiban a szolgálni kifejezés az egyik legtöbbször előforduló szó. Gyakran szerepel a dicsőítés, az imádás, az áldásmondás és a tisztelet mellett az Istennek kijáró szolgálat, mint a hozzá fűződő helyes viszony kifejeződése. Különösen is az oltár szolgálatában nyilvánul meg, ami magába foglalja az Eucharisztia és minden vele kapcsolatos dolog tiszteletét és gondos óvását.

Isten szolgálatával szorosan összefügg a másik testvér szolgálata, mint a ferences testvériség alapja. Ferenc számára különösen is kedves volt Jézus szava: „Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak.” Ez a testvéri szeretet mércéje, igazi hitelesítője.

Ferenc megtanít, hogyan tudok Isten szolgálatában élni, és ezt a lelkületet az emberi kapcsolataimba is átvinni. Számára a szeretet kettős parancsa elsősorban a szolgálat szellemében nyilvánul meg:

„Minden erőnkből minden képességünket, lelkünk és testünk minden rezdülését a te szereteted szolgálatára fordítsuk és semmi másra; felebarátainkat úgy szeressük, mint önmagunkat, erőnkhöz képest iparkodjunk mindenkit szeretetedre gyullasztani…” (MKif 5)

Angelus Silesius:

Magának az eső sem esik, nap se süt,

te sem vagy magadért, te is másért vagy itt.

Hallgatnivaló:

Ola Gjeilo: Ubi caritas

https://www.youtube.com/watch?v=Xp3IHBSyZKY

Szöveg:

Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten.

Minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe,

örvendezzünk és Őbenne vigadozzunk:

tiszteljük és szeressük az élő Istent,

és szeressük mind egymást is, tiszta szívvel.

Huszonegyedik nap (December 19.)

Leborulni

Az imádásból fakad, hogy leborulunk a mindenható és fölséges Úr előtt. Leborulni csak az előtt lehet őszintén, aki nálunk nagyobb. Elismerem, hogy Isten az Úr, a Nagyobb, a Legnagyobb.

A mai világ képtelen erre, mert nem ismer el magánál feljebbvalót, nem fogadja el senki irányítását, szuverén akar maradni mindenkitől. Ez a magatartás gőgös, hiszen aki őszinte és alázatos, az elismeri, hogy nem elég önmagának, hogy nincs mindenre megoldása, hogy az élete dolgai és nehézségei túlmutatnak rajta, hogy kevés és gyenge, az ereje véges. Leborulni annak elismerése, hogy életem igazi megoldása Isten.

Szent Ferenc a Megfeszített keresztje előtt leborulva hallja meg az Ő hangját San Damianóban; leborul a jászolban fekvő Kisded előtt is, hogy az Őbenne és mások szívében is megszólalhasson. Ferenc megmutatja nekünk, hogy Isten Szava akkor ér el bennünket, ha képesek vagyunk meghajolni Őelőtte, képesek vagyunk lemondani saját vélt nagyságunkról. Ekkor születhet meg ajkunkon az igazi imádság szava:

Szent vagy, egyetlen Úristen,

ki csodákat művelsz.

Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy,

te vagy a mindenható király… (A fölséges Isten dicsérete – FID)

Angelus Silesius:

Isten szól: szállj alá, hogy felemelkedjél,

De így cselekedni, nincsen ritkább ennél!

Hallgatnivaló:

Francis Poulenc: Quatre petites priéres de St. Francis d’ Assise (Assisi Szent Ferenc négy kis imája) – III. Seigneur, je vous en prie

https://www.youtube.com/watch?v=M8jLzW9kxBo

Szöveg:

Kérlek Uram, hogy szereteted tüzes és mézédes ereje oldja fel lelkemet mindentől, ami az ég alatt van, hogy meghaljak a Te szereteted iránt való szeretettől, aki irántam való szeretetből meghalni méltóztattál.

(A régebben tévesen Szent Ferencnek tulajdonított Absorbeat-imádság)

Huszadik nap (December 18.)

Imádni

A grecciói karácsony sokaknak segített visszatérni az elmélyült hithez látva Szent Ferenc megrendültségét, áhitatát. Visszatérni az imádáshoz. Ezt fejezi ki az imádságra összetett kéz.

Az imádás azt jelenti, hogy életünk igazi és egyetlen középpontja Isten, és ez adja meg énünk irányultságát. A mai világban ez az irány sokakban saját maguk felé vezet, önimádatba torkollik. Isten helyett más dolgokat istenítünk, amik nem időtállóak: az anyagiakat, a hatalmat, az önmegvalósítás eltorzult formáit; sokszor nem is tudatosan, hanem rejtett motivációinkban, nem elviekben, hanem a gyakorlatban.

Az emberré lett Isten Fia segít, hogy helyes sorrendbe tudjam állítani az élet dolgait, a lényegre tudjak figyelni, meg tudjam vallani őt, megengedem neki, hogy megváltoztasson, az Ő képére formáljon engem is, hogy valóban krisztusivá válhassak szívem-lelkem mélyéből. Az imádásban felismerjük, hogy életünkben nincs értékesebb Istennél.

Így velünk is megtörténik az, ami a grecciói karácsonykor az ott lévőkkel, az imádás életre kelti bennünk Istent: „A kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.”

Angelus Silesius:

Egy rongyért tolvaját már féktelen szidod,

ki Istened egész világát szétlopod!

Hallgatnivaló:

Pavel Csesznokov: Spaséñiye, sodélal (1912)

https://www.youtube.com/watch?v=n8BwsZqTyr0

Szöveg:

A megváltás a föld középpontján teremtetett, ó Isten, Istenünk, alleluja.