November 11. Szent Márton püspök

A pannóniai Sabariában (ma Szombathely) született 316 körül pogány szülőktől. A keresztség felvétele és a katonai szolgálattól való megválás után a galliai Ligugé mellett monostort alapított, ahol Szent Hilariusz vezetésével szerzetesi életet élt. Majd pappá szentelték, és Tours püspökévé választották. … Bővebben

A pannóniai Sabariában (ma Szombathely) született 316 körül pogány szülőktől. A keresztség felvétele és a katonai szolgálattól való megválás után a galliai Ligugé mellett monostort alapított, ahol Szent Hilariusz vezetésével szerzetesi életet élt. Majd pappá szentelték, és Tours püspökévé választották. A jó Pásztor példáját magán valósította meg. Más monostorokat is alapított, a papság műveltségét emelte, a szegényeknek hirdette az evangéliumot. Meghalt 397. november 8-án.

Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában. Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlaira a hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette, és háromnapos előkészülettel is kiemelte.

Istenünk, Tours-i Szent Márton püspök a te dicsőségedet szolgálta életében is és halálában is. Add, hogy kegyelmed ereje bennünk is hatékonyan működjék, és szeretetedtől se élet, se halál el ne szakítson minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.