VASÁRNAP HÚSVÉT NYOLCADÁBAN – AZ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

Az ünnepet kilenced készíti elő, amely az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének elmondásából áll, 9 napon át, Nagypéntektől kezdve. „Azt kívánom, – mondta Jézus Fausztina nővérnek, – hogy a képet (…) Húsvét után az első vasárnapon (azaz Húsvét 2. vasárnapján) ünnepélyesen áldják … Bővebben

img1

Az ünnepet kilenced készíti elő, amely az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének elmondásából áll, 9 napon át, Nagypéntektől kezdve.

„Azt kívánom, – mondta Jézus Fausztina nővérnek, – hogy a képet (…) Húsvét után az első vasárnapon (azaz Húsvét 2. vasárnapján) ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe (49). Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége; a kegyelmek egész tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Az a lélek, aki gyónáshoz és szentáldozáshoz járul, teljes bűnbocsánatot nyer, és mentesül a büntetés alól. Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha a bűnei skarlátpirosak lennének is (699). Az Irgalmasság ünnepe bensőmből fakadt az egész világ számára (1517) és könyörületességem mélységében van megerősítve”. (420)

„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Napló 300)

„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat!” (Napló 570)

„Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Napló 1146)

Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, mily nagy dolog, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen