Történet

letöltés (1)A templom és a kolostor története

A kolostort a templomot Pehm József zalaegerszegi apát-plébános, a későbbi Mindszenty József (1892-1975) építette a megyés főpásztor, gróf Mikes János kérésére Kotsis Iván tervei alapján a huszárlaktanya lovardájának helyén.

A templomot 1925 júniusában kezdték építeni az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly (1887-1922) emlékére, ami egyedülálló a világban. A szerzetesi élet 1926 őszén kezdődött és ünnepélyes felszentelésre 1927. szeptember 25-én került sor. A templomszentelésen részt vett sok neves ember. A szentelést Mikes János, szombathelyi megyéspüspök végezte. 1942. január 1-jén nyilvánították plébániatemplommá.

A neobarokk templom védőszentje Jézus Szentséges Szíve. A főoltáron a Jézus Szíve szobor mellett Alacoque Szent Margit és Szent Bonaventura szobra látható.

A padokat az 1930-as években készítették, az orgonát 1958-ban. A templomot 1996-ban belülről kifestették, a padokat 1997-ben lecsiszolták. A hangosítást P. Tornyos Kálmán provinciális ekkor újíttatta meg. Ekkor került a templomba az új márvány oltár és ambó is. 2001-ben új keresztelőkút került a templomba Németh János helyi kerámiaművész adományaként.  2000-ben kialakítottuk a Szent Ferenc téli kápolnát, ahol októbertől áprilisig a liturgiát, szertartásokat végezzük hétfőtől szombatig. 2003-ban faragott tabernákulum került a kápolnába, 2005 májusában elkészült az oltár.

2003 őszén kezdtük felújítani kívülről a templomot és a kolostor együttest,amelyet 2004 szeptemberére befejeztünk. A kolostor és templom jubileumának 76. évfordulóján Szendi József ny. veszprémi érsek úr áldotta meg a felújított épületegyüttest. Erre az alkalomra a torony alatti vaskapu mintázatáról készült az új kerítés. 2004 elejére a kripta felújítása is elkészült. 2004 tavaszán új stallum (pad) készült az oratóriumba és a templom szentélyébe is. 2005 húsvétjára 10 új szék és egy papi szék (sedes), valamint négy új térdeplő került a templomba.

Az állam 1950 nyarán a szerzetesrendektől megvonta a működési engedélyt, így a zalaegerszegi ferenceseknek is el kellett hagyniuk kolostorukat és az épületbe a megyei hadkiegészítő parancsnokság költözött. A templomot a szombathelyi egyházmegye vette gondozásába. 1989. szeptember 15-én Dr. Konkoly István szombathelyi megyés püspök úr adta vissza a templomot a Szűz Máriáról nevezett Ferences Tartománynak, hogy végezze a lelkipásztori feladatokat.

Az első lakók P. Dr. Kovács Bánk – aki a Mária Magdolna plébánián kapott szállást, – P. Zsiga Kerubin és Fr. Fekete Teobald voltak. P. Kerubin hamarosan visszatért Esztergomba, és helyére P. Dr. Huszár Jeromos érkezett, aki hosszú éveken át az esztergomi kolostor lakója, a gimnázium igazgatója és tanára volt. Jeromos atya 2002-ben az oktatási minisztertől Eötvös József díjat kapott oktató-nevelő munkájáért. 2004-ben elnyerte az év zalai embere címet.

Zalaegerszegi_Ferences_Rendhaz (1)A kolostort 1990. május 9-én kapta vissza a Rendtartomány, ünnepélyes átadására Jézus Szíve ünnepén (június) került sor, melyen a hívők sokaságán kívül a papság, a szerzetesség, a megyei és helyi állami vezetőkön kívül dr. Habsburg Ottó – Boldog IV. Károly fia – is részt vett.

A templomhoz plébánia is tartozik. Filiái: Ebergény, Egerszeghegy, Szenterzsébethegy, Neszele és Vorhota.

Szeretettel ajánljuk Kedves Olvasóink figyelmébe a templomunkról készült rövidfilmet.