Szombat, évközi idő, 3. hét – Szűz Mária szombati emléknapja

Üdvözlégy Szűzanya! Te szülted a Királyt, aki az ég és a föld Ura mindörökkön-örökké. Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, … Bővebben

Üdvözlégy Szűzanya! Te szülted a Királyt,
aki az ég és a föld Ura mindörökkön-örökké.

birth-of-jesus

Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9, 5), amint Szent Pál is mondja.

Olyan volt, mint amilyen most is, olyan is lesz, és megmarad, hiszen miattunk lett emberré; az emberi nem szerelmese lett emberré, azzá, ami előbb nem volt; de emberré lett, és ugyanakkor minden változás nélkül megmaradt Istennek. Miattam hasonlóvá lett hozzám; az lett, ami előbb nem volt; megtartotta viszont azt, ami volt. Tehát emberré lett, hogy magára vegye szenvedéseinket, minket pedig Isten fogadott gyermekeivé tegyen, s megadja nekünk azt az országot, amelyre bárcsak méltóvá is tenne bennünket az Úr Jézus Krisztus kegyelme és irgalma, akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.

Engedd, kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.