Szeptember 15. – A Fájdalmas Szűzanya emléknapja

Egyházunkban szeptember 15-e a Fájdalmas Szűzanya (Hétfájdalmú Szűz) emléknapja. Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul „Transfixio”-t (Lk 2, 34-35). Liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték, majd VII. Piusz pápa terjesztette ki az egész Egyházra. A Szűzanya vértanúságát … Bővebben

Egyházunkban szeptember 15-e a Fájdalmas Szűzanya (Hétfájdalmú Szűz) emléknapja. Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul „Transfixio”-t (Lk 2, 34-35). Liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték, majd VII. Piusz pápa terjesztette ki az egész Egyházra.

FájdalmasA Szűzanya vértanúságát hirdeti Simeon jövendölése csakúgy, mint az Úr szenvedésének története. Ez a Gyermek – mondja a szent öreg a kisded Jézusról – sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak, Máriának pedig ezt mondja: A te lelkedet is tőr járja át (Lk 2, 34-35). Boldogságos Anya, bizony a te lelkedet is tőr járta át! Hiszen csak a tiéden áthatolva járhatta át Fiad testét. Sőt, miután kiadta lelkét a te Jézusod, aki ugyan sokaké volt, de elsősorban mégis a tied, akkor az ő lelkét már nem érhette el az a kegyetlen lándzsa, amely az oldalát megnyitotta. Holtában neki már nem árthatott, de a döfés a te lelkedbe hatolt. Jézus lelke már nem volt ott a testében, de a te lelkedet nem lehetett onnét elszakítani. Tehát a te lelkedet járta át a fájdalom kínja olyan erővel, hogy méltán nevezünk téged vértanúnál is nagyobbnak, hiszen a testi szenvedés érzését benned felülmúlta a vele együtt szenvedés fájdalma. Vajon számodra nem volt-e több a kardnál is, és nem járta-e át a lelkedet, nem sebzette-e szinte halálra Jézusnak az a kijelentése, hogy: Asszony, íme, a te fiad? (Jn 19, 27) Micsoda csere! Jánost kapod Jézus helyett, a szolgát az Úr helyett, a tanítványt a Mester helyett, Zebedeus fiát az Isten Fia helyett, a csupán embert az igaz Isten helyett. Hogyne járta volna át a te gyöngéd, szerető lelkedet, amikor ezt hallottad, hiszen még a mi kőből való, sőt vaskeménységű szívünkbe is belehasít már az is, ha erre ráemlékezünk? Ne csodálkozzatok, testvérek, ha azt állítjuk, hogy Mária lélekben vértanú volt. Csak az csodálkozzék, aki elfelejti, hogy Pál a pogányok legnagyobb bűnének érzéketlenségüket tartotta. Ilyen érzéketlenség egyáltalában nem volt Mária szívében, tehát szolgáiban se legyen! De kérdezhetné valaki: „Vajon nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni?” Kétségtelenül tudta. „Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni?” Biztosra vette. „Mindezek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették?” Nagyon is fájt. De ki vagy te, testvér, és honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együttszenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt haljon meg vele? A Fiú halála annak a szeretetnek a műve volt, amelynél nagyobb senkiben sem volt. Máriát pedig az az anyai szeretet tette életre képessé, amelyhez hasonló azóta sem akadt. (Szent Bernát apát beszédeiből)