Aktuális

Kedd, karácsonyi idő, 2. hét

Kép

img1† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték; „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Hétfő, karácsonyi idő, 2. hét – JÉZUS SZENT NEVE

Kép

Jézus szent neve az egyetlen név, melyben üdvözülhetünk. Valljuk ma, amikor Jézus szentséges nevét ünnepeljük, még erősebben: „Jézus Krisztus az Úr!”

pantocrator† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte, mielőtt anyja méhében fogantatott.
Miután Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. Lk 2,21-24

Jézus szent neve az a név, amely után annyira vágyakoztak az ősatyák, amelyet annyi gyötrelem közt vártak, amelyre annyi megpróbáltatás közepette hosszú időn át várakoztak, amelyet annyi sóhajtozással hívtak, amelyért könnyek között oly sokszor fohászkodtak, és amely végül is a kegyelem idején irgalmasan megadatott nekik. Erről a névről ne a hatalom, ne a bosszúállás, hanem az igazságosság jusson eszedbe. Legyen ez a név számodra az irgalmasság neve, hangozzék füledbe állandóan Jézus neve, mert szépen cseng a hangja, és bájos az arca (vö. Én 2, 14).

Ó dicső név, ó kedves név, ó szeretett és erőteljes név! Általad megoldódnak a bűn kötelékei, általad győzzük le az ellenséget, általad gyógyulnak meg a betegek, általad edződnek meg a megpróbáltatásokban és gyulladnak örömre a szenvedők. Te vagy a hívők dicsősége, te az igehirdetők tanítója, a munkálkodók erőforrása, te az ellankadók támasza. A te tüzedtől és melegedtől csillapodnak a bűnös vágyak, nyerjük meg a kért segítséget, esnek elragadtatásba a szemlélődő lelkek, és általad dicsőülnek meg mindnyájan, akik a mennyei dicsőségre jutnak. A te szent neved által, édes Jézusunk, velük együtt minket is gyűjts egybe.

Istenünk, te úgy akartad, hogy az emberi nem az üdvösséget szent Fiad megtestesülése által nyerje el. Add meg népednek, amely irgalmadért könyörög, hogy mindnyájan felismerjük: nem adatott más név, amelyet segítségül hívhatnánk, mint egyszülött Fiad neve. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Január 1. – SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA

Kép

adoracion de los pastores† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.
Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Ezek az evangélium igéi. Lk 2,16-21

Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Karácsony nyolcada alatti 7. nap – Péntek

Kép

Karácsony 2019† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi. Jn 1,1-18

Karácsony nyolcada alatti 6. nap – Csütörtök

Kép

A_HvLc1CAAAgvEG (1)† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A Gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Ezek az evangélium igéi. Lk 2,36-40

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy egyszülött Fiadnak test szerint való születése a bűn régi rabságából szabadítson meg minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Karácsony nyolcada alatti 5. nap – Becket Szent Tamás püspök és vértanú

Kép

Thomas_Becket_Murder1118-ban Londonban született. A Canterburyi egyházmegye papja és a király kancellárja volt. 1162-ben választották püspökké. Az Egyház jogait II. Henrik királlyal szemben bátran megvédte. Ezért hat évre Franciaországba száműzték. Hazájába való visszatérése után is még sokat szenvedett, végül is 1170. december 29-én a király zsoldosai megölték.

Becket Szent Tamás püspök leveleiből

Szükséges mégis, hogy sokan legyenek, akik ültetnek, sokan, akik öntöznek, mert ezt kívánja meg az igehirdetés sikere és elterjesztése a világ népei között. Valamikor a régi választott népnek elég volt egy oltár, de szükségszerűen több tanítója volt. Annál inkább így van most, amikor a népek oly nagy sokasága gyűlik össze, hogy a Libanon fái sem elegendők az áldozati tűzhöz, és nemcsak a Libanon, hanem egész Júdea állataiból sem futja az egészen elégő áldozatra.

De akárki legyen is, aki öntöz vagy ültet, Isten senki másnak nem ad növekedést, csak annak, aki Péter hite alapján ültet, és az ő tanítására hagyatkozik.

Valójában a nép legfontosabb ügyei, amelyekben a római pápának kellene döntenie, a püspökhöz kerülnek. A pápától rendelt egyházi elöljáróknak kell gyakorolniuk a rájuk bízott hatalmat, és ennek gyakorlásáért felelősséggel tartoznak.

Emlékezzetek végül arra, hogyan szabadultak meg atyáink, miképpen és milyen sanyargatások között növekedett és terjedt el az Egyház! Milyen viharoktól menekült meg Péter hajója, amelynek Krisztus az utasa! Mint jutottak győzelmi koszorúhoz azok, akiknek hite a megpróbáltatások között ragyogott fel még tündöklőbben!

A szentek egész seregének győzelmes útja igazolja, hogy örök igazság ez: csak az nyeri el a győzelmi koszorút, aki szabályszerűen küzd.

Istenünk, te nagy lelkierőt öntöttél Becket Szent Tamás vértanúdba, hogy az igazságért feláldozza életét. Közbenjárására engedd, hogy Krisztusért lemondva életünkről itt a földön, örökre megtaláljuk azt nálad a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

December 28. – Aprószentek ünnepe

Kép

December 28-án azokra a gyermekekre emlékezünk, akiket Heródes öletett meg Jézus születése után a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát.

Az egyház vértanúként tiszteli az „aprószenteket”, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy Ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket.

Massacre-of-Innocents-WM-Giotto-PD.151445340325 (1)

Megszületik a kicsiny Gyermek, a nagy Király. Eljutnak hozzá messze vidékről a bölcsek; jönnek, hogy hódoljanak annak, aki még jászolban fekszik, de égen és földön uralkodik. Amikor a bölcsek hírt adnak a megszületett Királyról, Heródes megdöbben, és hogy el ne veszítse uralmát, meg akarja ölni. Pedig, ha hinne, itt is nyugodtan, a másik életben pedig vég nélkül uralkodnék.

Heródes, miért ijedsz meg attól, hogy Király születéséről hallasz? Nem azért jön ő, hogy téged kisemmizzen, hanem hogy legyőzze a sátánt. Te azonban nem tudod ezt megérteni, ezért zavarodol meg és dühöngsz; és hogy elpusztítsd azt az egyet, akit halálra keresel, kegyetlenül annyi gyermek halálát okozod.

Még a jajveszékelő anyák vagy a kicsinyeik tetemét sirató édesapák iránti szánakozás sem tart vissza, sem a kisdedek sivalkodása és nyögése. Megölöd a kicsinyeket testileg, mert téged megöl a szívbeli félelem. Azt gondolod: ha végrehajtottad, amit kívánsz, hosszú ideig élhetsz, pedig magát az Életet törekszel megölni.

A kegyelemnek az a kicsiny, mégis hatalmas forrása viszont, aki még csak jászolban fekszik, de téged már a trónodon megrémít, felhasznál terveiben – noha azokat fel sem foghatod –, és megszabadítja a lelkeket az ördög rabságából. Azoknak a fiait, akik most ellenfelei, fölvette az örökbefogadottak sorába.

A kisdedek, bár öntudatlanul, Krisztusért halnak meg, a szüleik pedig megsiratják mint vértanúkat, akik elszenvedték a halált: Krisztus mégis hiteles tanúivá teszi őket, akik még beszélni sem tudnak. Íme, hogyan uralkodik az, aki eljött, hogy így uralkodjék! Íme, szabadít már a Szabadító, és üdvöt ad az Üdvözítő!

De te, mit sem tudsz erről, Heródes, csak megriadsz és kegyetlenkedsz. És miközben tombolsz dühödben a kicsinyek ellen – magad se tudod –, máris hódolsz őneki.

Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját. (Szent Quodvultdeus püspök beszédeiből)

Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

December 27. – Szent János apostol és evangélista ünnepe

Kép

256px-Apostle_JohnJános – a szeretett tanítvány – Zebedeusnak, a betszaidai halásznak és Saloménak fia volt, testvére Jakab apostol. Péterrel és Jakabbal együtt ők hárman alkották azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehettek a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén, a vérrel verítékezéskor. Húsvétvasárnap reggelén, amikor Mária Magdolna futva hozta a hírt, hogy üres az Úr sírja, Péterrel együtt futásnak eredt, látni a mondottakat, s ő, a fiatalabb ért oda elsőnek.

János írta a negyedik evangéliumot, három neki tulajdonított levél is található az Újszövetségben, valamint ő írta a Jelenések könyvét.

A hagyomány szerint Efezusban munkálkodott, és magas életkorban halt meg. Evangéliuma utolsó részéből is erre lehet következtetni (vö. Jn 21,22).

Istenünk, te Szent János apostol által feltártad előttünk örök Igéd rejtett titkait. Kérünk, tedd fogékonnyá értelmünket, hogy megértsük, amit ő oly kiváló bölcsességgel tanított nekünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Karácsony 2. napja – a Szent Család vasárnapja

Kép

d9045872ee7861a0d3cfe5cc583ca24d

Templomunkban a szentmisék vasárnapi miserend szerint lesznek. A szentmisék végén megáldjuk családjainkat.

Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Karácsony

Kép

28. nap

Karácsony

Izajás

Aki áldást kér magára a földön,
a hűség Istenének nevében kér majd áldást;
és aki esküszik a földön, a hűség Istenére fog esküdni.
Hisz feledésbe megy a hajdani nyomorúság,
és rejtve lesz szemem elől.
Mert íme, én új eget és új földet teremtek;
az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek.
De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek;
mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé.
Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben;
nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja.
Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő,
sem öreg, aki nem tölti be napjait;
mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg,
és aki nem éri meg századik évét, átkozottnak számít.
Házakat építenek, és bennük laknak,
szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét.
Nem azért építenek, hogy más lakjék ott,
nem azért ültetnek, hogy más egyék;
mert népem életkora olyan lesz, mint a fák életkora,
és kezük munkáját élvezik választottaim.
Nem fáradnak hiába, és nem a hirtelen pusztulásra szülnek;
mert az Úrtól megáldott ivadékok ők, és sarjaik velük együtt.
Ez történik majd:
mielőtt még kiáltanának, én válaszolok,
ők még beszélnek, és én már meghallgatom.
Farkas és bárány együtt legelnek majd,
az oroszlán szalmát eszik, mint a marha,
és a kígyónak por lesz a kenyere.
Nem ártanak és nem pusztítanak
sehol szent hegyemen« – mondja az Úr.

(Iz 65,16-25)

Izajás könyvében elementáris erővel szólal meg a vágy az elveszett paradicsom után, aminek emléke elevenen és fájdalmasan él az emberi szív mélyén összekapcsolódva a gyermekség utáni vágyakozással. „Térden ringatva becézgetnek majd”. Haza szeretnénk érkezni, oda, ahol biztonság van, ahol szeretve vagyunk, ahol édesanyánk, édesapánk vár.
A választott nép ennek az ősi vágynak beteljesedését tapasztalta meg a fogságból való hazatérésben, de persze csak töredékesen. Lassan átalakult ez a vágyakozás az idők végére való várakozássá, amikor Isten visszavezeti az embert az édenbe, új eget és földet teremt, helyreállítja a kapcsolatot Isten és ember között, ahol nem lesz szégyen és könny, nem lesz erőszak, száműzetés, nyomorúság, minden teremtmény kiengesztelődik Istennel és egymással. Ahol az ember átéli, hogy Isten örvendezésre, ujjongásra teremtett minket.
Karácsony éjszakáján ez az új teremtés kezdődött el, még ha rejtetten is, egy család és néhány ember számára. Ennek az új teremtésnek vagyunk részesei.

 

Szó

ÖRÖMÉ

Kérdés
Le tudok-e szállni legmélyebb vágyaimhoz? Kitől, mitől várom ezek beteljesülését?

Át tudom-e érezni, hogy Isten új teremtésének részese vagyok, mert újjászülettem Jézus Krisztusban?

Tudtad?
Fennmaradt egy keresztény apokrif irat, ami az Izajás mennybemenetele címet viseli. Ebben Izajás fölvétetik a hetedik mennybe, és látja Krisztus megtestesülését és mennybemenetelét. Epifániosz és Szent Jeromos ismerték a címét is, a szövegét is. Valószínűleg a 2. században keletkezett, és a doketizmus eretnekségének hatása figyelhető meg benne; már Szt. Jeromos is gnosztikus írásnak tekintette. Etióp, latin és három szláv fordításban maradt ránk. Főleg az angyalokra és a Szentháromságra vonatkozó tanítás szempontjából jelentős.
Bár nem kanonizált irat, észrevehetjük benne azt a szép gondolatot, hogy Izajás megtapasztalhatta mindazoknak a próféciáknak beteljesülését Jézus Krisztusban, amit Isten rá bízott. Még ha ez persze csak kitaláció is, mégis szép lezárását adja Izajás próféta történetének, aki ebben az Ádventben vezetett minket.

chagall

Karácsonyi ajándék

Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek ezzel a középkori izlandi (!) himnusszal:
Heyr, himna smiður – szerzője a 13. században élt Kolbeinn Tumason költő és klánvezér.

Zenéjét Þorkell Sigurbjörnsson (1938–2013) izlandi zeneszerző komponálta.

https://www.youtube.com/watch?v=j-snryoqEGs

Ha valakinek megkopott volna kicsit az izlandija, mellékelek egy hozzávetőleges fordítást:

Hallgasd meg, egek ácsolója,
a költő könyörgését.
Érints meg
gyengéd kegyelmeddel.
Téged szólítalak,
hisz te alkottál engem.
Szolgád vagyok,

s te az én Uram.

Istenem, hívlak,
hogy gyógyíts meg,
emlékezz rám, szelíd király,
egyedül rád van szükségünk.
Vess ki, nap királya,
nagylelkű és hatalmas,
a szív városából

minden emberi bánatot.

Tekints rám, szelíd úr,
az ember világában valóban
csak rád van szükségünk,
minden pillanatban.
Küldj, szűz gyermeke,
jó szándékot szívembe,
hisz minden segítség
tőled származik.