Aktuális

Kedd, évközi idő, 1. hét

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a kafarnaumi zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek, így … Bővebben

Hétfő, évközi idő, 1. hét

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik … Bővebben

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Kép

Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból

Krisztus megkeresztelkedése

Fény hull Krisztusra, vele együtt mireánk is. Krisztus megkeresztelkedik, vele együtt vízbe ereszkedünk, hogy vele együtt mi is kiszálljunk belőle.

János keresztel, Jézus eléje járul. Talán azért, hogy megszentelje azt, aki őt megkereszteli. De kétségtelenül azért, hogy a régi Ádámot mindenestül a vízbe temesse. Mielőttünk, és éppen miérettünk megszenteli a Jordánt, hogy Lélek és víz által avasson kereszténnyé, amint maga is lélek és test volt.

A Keresztelő vonakodik, Jézus nem hagyja magát. „Nekem van szükségem a te keresztségedre” (Mt 3, 14), mondja akkor a mécses a Napnak, a szó az Igének, a jó barát a Vőlegénynek, asszonyok szülöttei közül a legnagyobb az egész teremtett világ Elsőszülöttének, az anyja méhében felujjongó annak, aki anyja szíve alatt imádásban részesült, az előfutár annak, aki eljött és újra el fog jönni. „Nekem van szükségem a te keresztségedre”, értsd hozzá: éppen teéretted. Biztosan tudja ugyanis, hogy majd a vértanúsága fogja őt megkeresztelni, és nem csupán a lábát mossák meg, mint Péternek.

Jézus azután feljön a vízből. Magával emeli a világot és látja, hogy megnyílik és kitárul az ég, amelyet Ádám maga és utódai előtt bezárt, amint a Paradicsomot is bezárta a tüzes kard.

Isten voltát tanúsítja közben a Szentlélek, amikor a hasonló a hasonlóra száll. Hang hallatszik az égből: onnan való volt ő is, akinek a tanúság szólt. És amikor testi módon láthatóvá válik a galamb, megdicsőíti a testet, mivelhogy az is Isten a megistenülés által. Századokkal előbb ugyancsak galamb jelezte a vízözön végét is.

Üljük meg tehát ma nagy tisztességgel Krisztus keresztségének ünnepét!

Legyetek tökéletesen tiszták, és tisztuljatok meg! Mert Isten egyáltalán semminek sem örül úgy, mint az ember megtérésének és üdvének, hiszen érte van minden beszéd és minden misztérium. A világ világosságaként legyetek éltető erő a többi ember számára, hogy tökéletes világoskodókként álljatok ama nagy világosság mellett, és öltözzetek magának a mennyei fényességnek a ragyogásába. Világosítson meg tisztán és ragyogóan a Szentháromság, akinek az egy Istenségéből kiáradó egy sugarát most még nem a maga teljességében vettétek a mi Urunk, Jézus Krisztusban, akinek legyen dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.

URUNK MEGJELENÉSE (VÍZKERESZT)

Kép

Az ünnep három eseményre emlékeztet az ünnep: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn.

Vízkeresztkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek, vagy népiesen a háromkirályok érkezését. Az ünnep először is arra emlékeztet, hogy a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliumában olvassuk: „íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe” (Mt 2,1), akik a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az igaz Istennek és mirhát a szenvedő Emberfiának, a Messiásnak.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13–17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt. Ekkor a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a Fiút: „És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«” (Mt 3,17), és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. Ebben a jelenetben a teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1–12). Jézus ezzel a cselekedettel kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embereknek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani őket.

Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét. Adja meg nekünk, hogy lássuk kezdeményezését, a jeleket, amelyek által vezetni akar minket.

Az ünnepen és azon túl is fordítsuk szívünket a megjelenő Isten felé, hogy megláthassuk életünkben kegyelmi ajándékait!

Forrás: Magyar Kurír

Péntek, karácsonyi idő, 1. hét

Kép

Elsőpéntek – Jézus Szent Szívének tisztelte

Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük.

Jézus a XVII. században 12 ígéretet tett Alacoque Szent Margitnak, az egyik ezek közül a nagykilenceddel kapcsolatos: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.”

Mindenható örök Isten!
Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.Ámen

Csütörtök, karácsonyi idő, 1. hét

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: … Bővebben

Jézus Szent Neve

Kép

Szent Józseffel és Szűz Máriával Gábor főangyal közölte, hogy a megtestesült Igének, az emberi nem Megváltójának nevet kell adni, amelynek tartalmát Szent Máté így adja meg: „Ő szabadítja meg népét bűneitől” (1, 21). Szent Péter szerint: „Nem adatott nekünk más név az ég alatt, amelyben üdvözülnünk lehetne” (ApCsel 4, 12). Szent Pál pedig azt tanítja, hogy „neve fölötte áll minden névnek” (Fil 2, 9), hiszen Isten nevével azonos tisztelet illeti meg. Assisi Szent Ferenc nyomán Sienai Szent Bernardin és Kapisztrán Szent János sokat fáradozott e névnek a megünnepléséért. 1456. július 22-én, Nándorfehérvárnál a keresztény sereg, ajkán Jézus nevével, zászlóján a Jézus-monogrammal (IHS) győzött.

Istenünk, te úgy akartad, hogy az emberi nem az üdvösséget szent Fiad megtestesülése által nyerje el. Add meg népednek, amely irgalmadért könyörög, hogy mindnyájan felismerjük: nem adatott más név, amelyet segítségül hívhatnánk, mint egyszülött Fiad neve. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók

Kép

Vazul a kappadóciai Cezáreában született 330-ban keresztény családból. Felsőbb tanulmányokat folytatott, erényeivel tűnt ki. Remeteként élt, majd 370-ben városa püspökévé szentelték. Az ariánusok ellen küzdött. Sok kiváló könyvet írt, ezek közül leghíresebbek a Szerzetesi szabályok, amelyeket még ma is nagyon sok keleti szerzetes követ. Bőkezűen támogatta a szegényeket. 379. január 1-én halt meg.

Gergely ugyancsak 330-ban Nazianz mellett született. Sokat utazott, hogy növelje tudását. Barátját, Vazult a remeteségbe is követte, majd pappá és püspökké szentelték. 381-ben Konstantinápoly püspökévé választották. Miután egyházát sok széthúzás osztotta meg, visszatért Nazianzba, ahol 389. vagy 390. január 25-én halt meg. Kiváló tanítása és ékesszólása miatt Teológusnak is nevezik.

Istenünk, te Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely példájával és tanításával világosságot árasztottál Egyházadra. Add, kérünk, hogy igazságodat alázatos szívvel megismerjük, és azt szeretetben hűségesen tettekre váltsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA (ÚJÉV) – (Karácsony nyolcada – Kiskarácsony)

Kép

A Boldogságos Szűz — akit nyelvünk nem egyszerűen szentnek, hanem Szentségesnek mond — a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Míg a szentek az Úr Krisztus teljességéből merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanebből a Forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ő a ,,kegyelemmel teljes”. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idők teljessége, megtörtént az, ami a természet rendjében sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő: anya lett a szűz és fia született: Jézus, a mi Megváltónk.

Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A SZENT CSALÁD: JÉZUS, MÁRIA ÉS JÓZSEF – ünnep

Kép

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatni. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr tővénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40