Aktuális

Kedd, nagyböjti idő, 1. hét

Kép

Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből1583166186780
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Hétfő, nagyböjti idő, 1. hét – Szent Perpétua és Felicitász vértanúk

Kép

A Septimus Severus-féle üldözés alatt, 203. március 7-én Karthágóban szenvedtek vértanúságot. Még ma is megvan a halálukról szóló nevezetes elbeszélés, amelyet részben maguk a hitvallók írtak, részben pedig a kortárs írnok. Nevük belekerült a római eukarisztikus imába.

A karthágói vértanú szentek vértanúhaláláról írt beszámolóból

Perpetua-n-Felicity-004-RavennaFelragyogott a vértanúk győzelmi napja, és ők úgy indultak a börtönből az amfiteátrumba, mint a mennyországba: derűs arccal, tiszta tekintettel, és ha talán remegtek is, az az örömtől volt, nem pedig félelemből.

Előbb Perpétuát öklelte fel szarvaival a megvadított tehén, és a földre taszította. De Perpétua felállt, majd amikor meglátta Felicitászt összetiportan, odament hozzá, és kezét nyújtva neki, felsegítette őt. Együtt álltak ott ketten. Miután a nép kegyetlenségét így kielégítették, visszahívták őket az életben maradottak kapujához. Itt egy hozzá ragaszkodó, Rusztikusz nevű hittanuló támogatta Perpétuát. Ekkor, mintha kábulatból ébredne (annyira lelki elragadtatásban volt), kezdett körültekinteni, és mindnyájuk csodálkozására ezt kérdezte: „Mikor visznek már minket oda az elé a nem is tudom, miféle tehén elé?” Midőn pedig azt hallotta, hogy az már megtörtént, addig el sem hitte, amíg testén és ruháján az öklelések nyomait meg nem látta. Ekkor odahívta testvérét és Rusztikusz hittanulót, és így szólt hozzájuk: „Állhatatosak legyetek a hitben, mindnyájan szeressétek egymást, és szenvedésemben meg ne botránkozzatok.”

Hasonlóképpen buzdította Száturusz a másik kapuban Pudensz katonát: „Végre mégis, ahogy kívántam, és előre megmondtam, eddig még egy vadállat sem ért hozzám. Most pedig teljes szívedből higgyél, íme, újra kimegyek oda, és a leopárd egyetlen harapására végem lesz.” S mindjárt a látványosság végén a leopárd elé vetették, és annak egyetlen harapása annyira vérbe borította, hogy visszatértében a nép ilyen kiáltással tett tanúságot e második keresztségéről: „Üdvös fürdő, üdvös fürdő.” Valóban üdvözült is ő, aki ily módon a saját vérében fürdött.

Ekkor Pudensz katonához fordult: „Isten veled, emlékezzél a hitre és énrám is, és mindez meg ne tántorítson, sőt inkább erősítsen meg.” És rögtön elkérte az ujjáról a gyűrűjét, és a sebe vérébe mártva visszaadta neki örökség gyanánt, mint vértanúságának bizonyságát és emlékét. Aztán már félholtan odahurcolták a többiekhez, hogy azokkal együtt a szokott helyen megkapja a kegyelemdöfést.

Midőn pedig a nép azt követelte, hogy az aréna közepébe állítsák őket, hogy így a gyilkosság egész lefolyását végignézhessék, azok maguktól felálltak, és a nézők kívánta helyre mentek, ott előbb megcsókolták egymást, hogy vértanúságukat a béke ünnepélyes kinyilvánításával fejezzék be.

Mindnyájan mozdulatlanul és csendben fogadták a kardot: különösen Száturusz, aki elsőnek lépett oda, és elsőként adta ki lelkét, támogatta még Perpétuát is. Perpétua pedig, hogy valami fájdalomban részesüljön, az oldalbordái közé kapott döfést. Erre felujjongott, és a kezdő gladiátor eltévedt jobbját maga igazította nyakára. Különben talán nem is ölhették volna meg ezt a hős asszonyt, akitől még a tisztátalan lélek is rettegett.

Ó, rettenthetetlen és boldogságos vértanúk! Ó, ti valóban meghívottak és kiválasztottak voltatok a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségére!

Istenünk, Szent Perpétua és Felicitász vértanúk irántad való szeretetből bátran szembenéztek üldözőikkel, és legyőzték a halál kínjait. Közbenjáró imájukra add, hogy folytonosan növekedjünk az irántad való szeretetben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA

Kép

Jézust a Szentlélek a pusztába vitte, és ott megkísértette a sátán.

Lucas-4-1-13-8-1024x639† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13

Szombat Hamvazószerda után, nagyböjti idő

Kép

Jézus hívja a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot.

the-calling-of-st-matthew-1.jpgBlog† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?”
Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Péntek Hamvazószerda után, nagyböjti idő

Kép

efef.148760781958

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?”
Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Csütörtök Hamvazószerda után, nagyböjti idő

Kép

Titian_-_Christ_Carrying_the_Cross_-_WGA22830-700x438† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz:
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Március 2. – HAMVAZÓSZERDA, A NAGYBÖJT KEZDETE

Kép

IMG_2556

Hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt. Templomunkban reggel 7 órakor és este 18 órakor lesz szentmise. A misék keretében hamvazás lesz. Akik ezen a napon szentmisén nem tudnak részt venni, azok a testvérek vasárnapi szentmisék végén részesülhetnek hamvazásban.

A nagyböjti készület lelki programja letölthető.

Nagyböjtben minden pénteken a 17 óra kezdettel Keresztutat járunk a templomban, az első alkalom március 4-én lesz.

Szeretettel várjuk a testvéreket a közös imádságra!

Engedd, Istenünk, hogy a keresztény élet küzdelmét szent böjtöléssel kezdjük, és az önmegtagadás áldozatait vállalva szembeszálljunk lelkünk ellenségével. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Kedd, évközi idő, 8. hét – Jézus Szent Arcának tisztelete

Kép


„A manoppellói szent Arc a legnagyobb csoda, amink csak van! ” (Szent Pio atya)

JzusarcaA képen a Manoppellóban őrzőtt, az Úr Jézus Arcát fedő (Jn. 20,7) kagylóselyem (amely anyagánál fogva kizárja a festhetőség lehetőségét!) kendőn „nem emberi kéz készítette” képmás látható a torinói Szent Lepel  Arc-részletére helyezve. A modern tudomány nem képes választ adni, hogy milyen módon keletkezett a kép.

 A két arc teljesen fedi egymást, a két ereklye egyazon személyt takart! Mindkettő tanúja a Húsvétnak: a kínszenvedésnek, a halálnak és a Feltámadásnak. Néma és egyszersmind nagyon is ékesszóló tanú. Mindkét ereklye valóban rendkívüli jel. Kézzelfogható valósággá lett:  ÉL AZ ÚR!    Isten által adott tárgyi bizonyítékok a XXI. század hitetlen emberiségének!

A torinói Szent Leplen Jézus még halott (testének) arcvonásai láthatók, melyek a Feltámadás kezdetén a megdicsőülését kísérő nagy erejű természetfeletti kisugárzás hatására rögzülhettek. A manoppellói kendőn Krisztus már élő (éppen feltámadó) arckifejezése látható, de még a megdicsőülés folyamatának a befejezése előtt: ezért láthatók még a duzzanatok, a sebek helyei.) A hátlapon a Christus Pantokrator, 6.szd-i ősikon (Katharina-kolostor, Sinai) mutatja, hogy milyennek láthatták a megdicsőülés folyamatának a befejezése után a tanítványok Urukat, Aki a zárt ajtókon áthaladt éppen úgy, mint a sírjában rágöngyölt „torinói” Szent Leplen!”

Jézus Szent arcának nagy tisztelője volt Kis Szent Teréz. Ezt a tiszteletet kifejezi rendi neve is:

A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz.

A SZENT ARC tisztelete mindig aktuális, de különösen csütörtökön és pénteken, valamint a nagyböjti szent időben fontos emlékezetünkbe idézni az ÚR szenvedő Arcát és elmélkednünk róla.

Nyílván nem véletlenül kérte Urunk a nagyböjti szent kezdet előtti napra,

„HÚSHAGYÓ KEDDRE” A SZENT ARC ÜNNEPÉT.

A Szent Arc Rózsafüzér egyházi imprimáturral is ellátott rózsafüzér, itt letölthető.

(Forrás:Engesztelők.hu)

 

 

Hétfő, évközi idő, 8. hét

Kép

letöltés† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP

Kép

10805184-1631239384758-2795b910952a5† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?
Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéből beszél a száj.”
Lk 6,39-45