Aktuális

SZENT JÓZSEF, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA JEGYESE

Kép

Sienai Szent Bernardin áldozópap beszédeiből

A hűséges őrző és gondozó

letöltés (3)Az értelmes teremtményeknek adott összes sajátos kegyelem általános szabálya az, hogy amikor valakit az isteni jóság kiválaszt valami személyes kegyelemre vagy különleges életfeladatra, akkor megad neki minden karizmát, amely szükséges az így kiválasztott személy feladatához, és amely magát az embert is bőven ékesíti.

Ez utolérhetetlen módon érvényesült Szent Józsefben, Urunk, Jézus Krisztus nevelőatyjában, a világ Királynőjének és az angyalok Úrnőjének igaz jegyesében, akit az örök Atya arra választott ki, hogy az ő két legértékesebb kincsének, tudniillik saját Fiának, valamint Máriának, jegyesének hűséges gondozója és őre legyen. Szent József ezt a feladatot a lehető leghűségesebben teljesítette. Ezért szól hozzá így az Úr: Te hűséges, derék szolga, menj be Urad örömébe! (Mt 25, 21)

Ha Józsefet Krisztus egész Egyházával hasonlítod össze, nemde ő az a kiválasztott és különleges ember, aki által és akinek oltalma alatt Krisztus rendezett módon és tisztességgel lépett be a világba? Ha tehát az egész szent Egyház adósa Szűz Máriának azért, mert általa kapta Krisztust, akkor Szűz Mária után bizonnyal Józsefnek is különös hálával és tisztelettel kell adóznia.

Ő ugyanis az Ószövetség záradéka, benne nyeri el a pátriárkai és prófétai méltóság a megígért gyümölcsöt. Hiszen egyedül ő az, aki testi valóságában is gondozta azt, akit Isten a pátriárkáknak és a prófétáknak megígért.

Semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy Krisztus azt a családiasságot, tiszteletet és őszinte megbecsülést, amelyet földi életében, mint gyermek nyújtott atyjának, nem tagadta meg a mennyben sem, hanem inkább beteljesítette és tökéletesítette.

Ezért nem hiába mondja az Úr: Menj be Urad örömébe! Ezzel, bár az ember szívébe költözik az örök boldogság öröme, az Úr még többet akart mondani Józsefnek: Menj be az örömbe! Ezzel mintegy titokzatosan azt is kifejezte, hogy ez az öröm Józsefnek nemcsak belső világában lesz meg, hanem mindenünnen körülveszi, magával ragadja őt, és elmerül ebben a végtelen, kimeríthetetlen örömben.

Emlékezzél meg hát rólunk, Szent József, és járj közben értünk nevelt Fiadnál kérő imádságoddal! Eszközöld ki számunkra, hogy legyen kegyes irántunk boldogságos szűz Jegyesed is, aki annak az Édesanyja, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik vég nélküli századokon át. Ámen.

Péntek, nagyböjti idő, 2. hét

Kép

Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy örökké éljen minden őbenne hívő, Jn 3,16 

2593426-1584070457497-c9c9023bb9eab† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték.
Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?”
Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!«
Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Csütörtök, nagyböjti idő, 2. hét

Kép

Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15

ee760d1c1474fde7f8f71a96b2452e29_L† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
Lk 16,19-31

Szerda, nagyböjti idő, 2. hét

Kép

Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b

26† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Kedd, nagyböjti idő, 2. hét

Kép

Szakítsatok minden törvényszegéssel, mondja a mi Urunk, Istenünk,

szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! 

Spas_vsederzhitel_sinay† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Hétfő, nagyböjti idő, 2. hét

Kép

Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. .

letöltés (2)

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el, Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,36-38

NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA

Kép

A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Vö. 2Pét 1,17 

24803066909_b5ff03fd77_b† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36

Szombat, nagyböjti idő, 1. hét

Kép

Most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja.

39944dd9-e2ea-4d69-bd63-20260ed4795e† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Péntek, nagyböjti idő, 1. hét

Kép

Szakítsatok minden törvényszegéssel mondja a mi Urunk, Istenünk,
szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! 

business-executives-shaking-hands-with-each-other-1-1† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Csütörtök, nagyböjti idő, 1. hét

Kép

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: és üdvösséged örömét add meg nékem újra!
Zsolt 50,12a és 14a

letöltés (1)† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle. Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt.
Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12