Aktuális

Szerda, nagyböjti idő, 5. hét

Kép

Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak.

Ga 8,31-42† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA (FEKETE VASÁRNAP)

Kép

letöltés (9)A nagyböjti 5., a húsvétot megelőző második vasárnap a római katolikus egyház liturgikus hagyománya szerint feketevasárnap, a Jézus szenvedésére való emlékezés kezdőnapja. Ezen a napon a templomok feszületeit, valamint az Úr képeit a feltámadás ünnepéig viola-, azaz gyászszínű böjti lepellel takarják el. Az Üdvözítő közelgő halála feletti szomorúság jeleként régen fekete leplet használtak, innen ered az ünnep magyar neve – 1965 óta inkább a lila szín használatos.

Teljes szívvel térjetek vissza hozzám, mondja a mi Urunk Istenünk, mert jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13

images (2)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,1-11

 

Nagyböjti lelkigyakorlat Fr. Horváth Achilles OFM vezetésével – 2022. március 25-26-27.

Kép

20220326_181433 (1)2

Fr. Horváth Achilles a budai ferences kolostor házfőnöke tartott nagyböjti lelkigyakorlatot templomunkban március 25-én és 26-án az esti szentmise, 27-én vasárnap, a fél 10 órakor kezdődött szentmise keretében.

„Kihívom őket a pusztába, hogy a lelkükre beszéljek.” (Oz 2,16)

A triduum elmélkedései meghallgathatók itt:

Szombat, nagyböjti idő, 3. hét

Kép

Bár hallgatnátok ma Isten szavára: „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab

humility-360x240† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14

URUNK SZÜLETÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA (GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY)

Kép

0989f9ba9d88a1442d337828bb975a9e

Nagy Szent Leó pápa leveleiből

Magára vette az alantasságot a Fölséges, gyöngeséget az Erő, halandóságot a Halhatatlan. A sérthetetlen isteni természet azért egyesült a szenvedésre képes emberi természettel, hogy lerója bűnös állapotunk adósságát, és hogy ami a mi gyógyításunknak is megfelelő volt, ugyanaz az egy legyen Isten és az ember között a közvetítő, az ember Krisztus Jézus, aki meghalhat embersége szerint, de nem halhat meg, mint Isten.

Valóságos Isten született tehát a valóságos ember teljes és tökéletes természetében; teljesen egész tehát abban, ami sajátosan az övé, és teljesen egész abban, ami sajátosan a mi természetünk. Azt mondjuk a mi természetünknek, amit a Teremtő kezdetben létrehozott bennünk, és amelyet megváltásunkért magára vett.

Üdvözítőnkben ugyanis még csak nyoma sem volt meg annak a hiánynak, amelyet a kísértő okozott, és a rászedett ember elkövetett. Hiszen nem kellett bűneinkben is osztoznia azért, mert emberi gyengeségeinkkel közösséget vállalt.

Szolgai alakot öltött, de nem tapadt rá a bűn szennye; fölemelte az emberséget, nem alázta le az istenséget. Az irgalom lehajlása volt ugyanis, és nem a hatalom megfogyatkozása az az önkiüresítés, amely által a Láthatatlan látható alakban mutatkozott be előttünk, s amely által a mindenség Teremtője és Ura egy akart lenni a halandó emberek közül. Így tehát az, aki Isten formájában megmaradva teremtette az embert, ugyanaz lett ember a szolga alakjában.

Belép tehát e világ alsóbb régióiba az Isten Fia, mennyei trónusáról jön le, de azért nem hagyja ott az Atyjával való közös dicsőségét, hanem új rend szerint, új születéssel jön a világra.

Új rend szerint, mert az, aki láthatatlan abban, ami sajátosan az övé, láthatóvá lett azáltal, ami sajátosan a miénk; a Felfoghatatlan azt akarta, hogy felfogjuk őt; aki megmaradt idők előttinek, az most az időben létezni kezd; a világmindenség Ura szolgai formát öltött, elfátyolozva végtelen fölségét; Isten, akihez nem férhet szenvedés, nem vonakodott szenvedőképes emberré lenni, és a Halhatatlan nem vonakodott alávetni magát a halál törvényének.

Az ugyanis, aki valóságos Isten, ugyanúgy valóságos ember is; és nincs ebben az egyesülésben semmi megtévesztés, hiszen együtt van meg benne mind az ember alázatossága, mind pedig az istenség magasztossága.

Így tehát az Isten nem változik benne, ha ő könyörületre indul, és ugyanígy az ember sem enyészik el, ha felmagasztalódik. Egymással közösségben maradva e két természet azt teszi, ami a sajátja: az Ige azt teszi, ami az Igére tartozik, és az emberi természet is azt teszi, ami neki felel meg.

A két természet közül az egyik csodákkal tündöklik, a másik bántalmakat szenved. És miként az Ige nem hagyja el az Atyáéval egyenlő dicsőségét, ugyanúgy embersége sem veti le magáról a mi fajtánk természetét.

Gyakran kell hangoztatni, hogy egy és ugyanaz, aki valóban az Istennek Fia és valóban az embernek fia. Isten azért, mert kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; ember pedig azért, mert az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 1. 14).

Csütörtök, nagyböjti idő, 3. hét

Kép

Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, mondja a mi Urunk, Istenünk,
mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13

letöltés (6)† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Szerda, nagyböjti idő, 3. hét

Kép

Uram, tanításod lélek és élet. Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c

Rembrandt_Harmensz._van_Rijn_079† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

 

Kedd, nagyböjti idő, 3. hét

Kép

Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, mondja a mi Urunk, Istenünk,
mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13

letöltés (5)† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Hétfő, nagyböjti idő, 3. hét

Kép

Az Úrban bízom: az ő igéjében remélek, mert az Úrnál az irgalom, és bőséges nála a megváltás.
Zsolt 129,5.7

jeffwatkinsjrejectedatnazoil† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből.
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30

NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

Kép

Az Úr mondja: „Tartsatok bűnbánatot, * mert közel van a mennyek országa.” Mt 4,17

letöltés (4)† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9