Sienai Szent Bernardin a toscanai Marittimában született 1380-ban. Hétéves korában elveszítette szüleit, apai nagynénjei nevelik. Mint kis ministráns megszereti a prédikációkat. Szónoki tehetsége korán megmutatkozik. A hallott beszédeket társainak szóról szóra elismételi. Tizenegy éves korában magasabb tanulmányok végzésére Siená-ba megy. Tanítói megcsodálják gyors felfogóképességét, szorgalmát, lelki tisztaságát és szeretetét. A Miasszonyunkról nevezett kórház betegápoló testvérei közé akar lépni. Az 1400. évi borzalmas pestis idején minden képzeletet felülmúló hősiességgel ápolja a betegeket. A járvány elmúltával hónapokra magányba vonul, hogy jövőjéről döntsön. Vagyonát szétosztva 1402. szeptember 8-án belép az obszerváns ferencesek közé. Egész Itáliát bejárva a lelkek nagy hasznára hirdeti Isten igéjét. Jézus szent Neve tiszteletét terjeszti. Tanítói rátermettségének legjobb bizonysága, hogy Kapisztrán Szent János és Marchiai Szent Jakab mellett egész sereg szentéletű és nagyhatású népszónok került ki a keze alól. Teológiai műveket is írt. Meghalt 64 éves korában, Aquilában, 1444. május 20-án.

Sienai Szent Bernardin pap beszédeiből

Jézus neve az igehirdetők fényessége

Jézus neve az igehirdetők fényessége, mert ő a ragyogó világosság, aki az igehirdetőt beszélővé teszi, hallgatóját pedig hallóvá. Ugyan mit gondolsz, hogyan terjedt el oly hirtelen és gyorsan a hit világossága az egész földön, ha nem úgy, hogy Jézust prédikálták? Talán nem ennek a névnek fénye és íze tette, hogy Isten meghívott bennünket csodálatos világosságára? Azokhoz szólt az Apostol, akik megvilágosodtak, akik ebben a világosságban világosságot láttak: Valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: úgy éljetek, mint a világosság fiai! Hirdessük úgy ezt a nevet, hogy ragyogjon, rejtekben ne maradjon. Nem szabad prédikálni piszkos szívvel, mocskos szájjal. Ő a választott edényben akar elrejtőzni és onnan akar előjönni.

Azért mondja az Úr az Apostolról: Választott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a nemzetek előtt, a királyok előtt és Izrael fiai előtt. Választott edénynek mondja, amelyben a legédesebb italt kínálja, hogy az embert ivásra csalogassa. Piroslik és fénylik ő a választott edényekben, hogy mint mondja: nevemet hordozza az edény. Mert ha tüzet gyújtunk, hogy rendet teremtsünk a szántóföldön, elégetjük a száraz füvet, a haszontalan cserjét, a tövisbokrokat, és hasonlóképpen, ha felragyognak a reggeli nap sugarai eloszlatván a sötétséget, elbújnak a tolvajok, a ház aláásását tervező éjszakai rablók, Pál szavára is, aki a pogányoknak prédikált harsogva, mint a mennydörgés, tündökölve, mint a felkelő nap: megemésztette a hitetlenséget, szétszórta a hazugságot, felragyogtatta az igazságot. Elolvadt a sok rossz, mint a lobogó tűz nyomán a viasz.

Körülhordozta Jézus nevét szóval, levéllel, csodával és jópéldával. Szüntelen dicsőítette Jézus nevét, nyíltan megvallva dicsőítette. Ezenfelül királyok, pogányok és Izrael fiai előtt hordozta ezt a nevet az apostol, mint világosságot felragyogtatta, beragyogta vele az országokat, mindenütt egyre kiáltozván: Elmúlt az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal. Megmutatta mindenkinek a világító mécsest, a tartóra állított mécsest, mindenütt hirdette Jézust, mégpedig a keresztrefeszített Jézust.

Ezért az Egyház, Krisztus menyasszonya, Pál tanítására támaszkodva mindig együtt örül a prófétával, amikor mondja: Istenem, ifjú koromtól oktattál engem, mindmáig hirdetem csodáidat, vagyis mindenkor. A próféta arra is buzdít: Énekeljetek az Úrnak és áldjátok nevét, napról napra hirdessétek üdvösségét, vagyis Jézust, az ő Üdvözítőjét.

Kantalicei Szent Félix, családi nevén Félix Porri 1515-ben született. 1543-ban lépett be Zitta városában az éppen akkoriban alapított szigorú kapucinus kolostorba. Innen Rómába küldték, ahol negyven éven át alamizsnagyűjtő volt. Bámulatos egyszerűséggel, ártatlansággal és tündöklő szeretettel valóságos apostola lett Rómának. Ha kérdezték kilétét, egyszerűen így felelt: a kapucinusoknál lakom; én vagyok a szamaruk. Így nevezte magát, mert mindig hátán hordta az alamizsnás zsákot. „Deo Gratias” testvérnek nevezték, mert ezzel a szóval köszönte meg az adományokat. Mindenkinek bátran megmondta az igazat. Egy könyvtárával dicsekvő ügyvédnek a feszületre mutatva mondta: „Uram, ha ezt a könyvet nem tanulmányozod, a többi könyvedből több igaztalanságot tanulsz majd, mint igazságot.” Csodálatos karizmákkal tüntette ki Isten. 1587-ben, hetvenöt éves korában halt meg az Örök Városban.

Szeressünk alázatosságban, béketűrésben és egyszerűségben

Arra a szeretetre, mely maga az Isten, kérve kérem valamennyi prédikáló, igehirdető és dolgozó testvéremet, a klerikusokat éppúgy, mint a laikusokat, hogy törekedjenek mindenben megalázni magukat; ne dicsekedjenek, ne leljék örömüket magukban, ne legyenek bensejükben túlfűtöttek tetszetős beszédeik és jó tetteik miatt, sőt semmi jó miatt, amit Isten olykor bennük és általuk mond, tesz és művel. Hiszen maga az Úr mondja: De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek.

Legyünk szilárdan meggyőződve arról, hogy a hibákon és bűnökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak. És inkább örülnünk kell annak, ha különféle kísértésekbe esünk, és ha az örök élet elnyeréséért mindenféle testi-lelki kínt és gyötrelmet szenvedünk ezen a világon. Ezért mindnyájan óvakodjunk, testvéreim, minden gőgtől és hiú dicsekvéstől. És őrizzük meg magunkat e világ bölcsességétől és a test okosságától. Mert a test szelleme jobban töri magát a csengő szavak után, a cselekvéssel ellenben kevesét gondol, s nem a lélek bensejében keresi a vallásosságot és szentséget, hanem beéri a csak külsőleg, emberi szemnek mutatkozó vallásossággal és szentséggel. Az ilyen emberekről mondja az Ur: Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Ezzel szemben az Úr Lelke azt akarja, hogy a test sanyargatott és lenézett, hitvány és megvetett legyen. És alázatosságra, türelemre, egyszerűségre és a lélek tiszta, egyszerű és igazi békéjére törekszik. És mindenkoron és mindenekfölött az Atya, Fiú és Szentlélek isteni félelmét, isteni bölcsességét és isteni szeretetét áhítozza.

Minden jót a fölséges és hatalmas Úristennek adjunk vissza, és ismerjük el, hogy minden jó az övé; neki adjunk hálát mindenért, akitől minden jó származik. Legyen minden a fölséges és hatalmas, igaz és egyedülvaló Istené; neki adassék és őt illesse minden tisztelet és tisztesség, minden dicséret és áldás, minden hálaadás és dicsőség, mert minden jó az övé, és ö az egyedül jó. Ha tehát valahol szóval rosszat mondó vagy cselekvő, vagy Istent káromló embert látunk, vagy hallunk, mi jó szóval mondjunk áldást, cselekedjük a jót és dicsérjük Istent, aki áldott mindörökké. Ámen. (Szent Ferenc)

Baylon Szent Paszkál Spanyolországban, az aragóniai királyság Tőrre Hermosa nevű helységében született 1540. május 17-én. Buzgó szülei már gyermekkorában lelkébe ültetik az Eucharisztia szeretetét. Serdülő korában pásztornak szegődött, s a nyáj őrzése közben az Eucharisztia imádásába merült. Erényekkel gazdagon lépett 1564-ben a Kisebb Testvérek közé. Isten különböző karizmákkal tüntette ki: pl. a tudomány és tanács ajándékával. Nagy tudósok jöttek hozzá tanácsot és véleményt kérni. Dél-Franciaországban üldözést szenvedett az Eucharisztiába vetett hitéért. Szerzetesi életének gyümölcseként lelki tapasztalatait kis művében foglalta össze. A halál éppen ötvenharmadik születésnapján érte 1592. május 17-én Villarealban.

Baylon Szent Paszkál írásaiból

Mindenekfölött Istent keresd

Mivel Istennek nagy a kívánsága, hogy ajándékait nekünk ajándékozza, valahányszor kérsz valamit tőle, szíved igen erősen higgye, hogy Isten meg akarja neked adni, amit tőle kérsz. Mert még csak eszedbe sem jutott volna kérni, ha Isten előtte nem biztatott volna, hogy akarj tőle valamit kérni. Készségesebb kérésed meghallgatására, mint te arra, hogy kérj tőle valamit. Inkább az indítson a könyörgésre, hogy Isten szeretne adni valamit neked, mint a te szükséged. Imádságunk mindig a mi Urunk Jézus Krisztus életének misztériumára és érdemére hivatkozzék. Örökös elszántsággal tedd magad alkalmassá arra, hogy kérésed az Ur meghallgassa. Mindig azt keresd, amit az Isten keres. Akaratod mondjon le minden előnyről, vagy haszonról, ami kérésedből származhat. Tudod, mit keress? Mindenekfelett Istent keresd! Illő dolog, hogy mindenekelőtt és mindenekfölött egyedül Istent keressük. Azért is, mert az isteni Fölség akarja, hogy megkapjuk, amit kérünk, és így az ő szolgálatára alkalmasak legyünk. Őt pedig mindig jobban szeressük.

Minden imádságodat ez a szándék mozgassa, és ha kérsz valamit, szeretetből és szeretetért kérd, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Szakadjon el szíved ezen világ ügyétől, mintha ebben a világban más se volna, mint Isten és jómagád. Még ha egy pillanatra messze is kerülsz szívedben Istentől, akkor is légy mindig egyszerű, alázatos szívű; nagy lendülettel emelkedj önmagad fölé. Mint a kiöntött olaj, olyan legyen az Isten iránti, mindenek fölötti a szereteted.

Istennek hálát adni nem más, mint lelkünk benső világában elismerni a mérhetetlen Istent, a világegyetem Urát, akitől mindent kapunk, akitől elnyertük mennyei ajándékát. Hiszen tőle jön minden jó. Mindenképpen Isten dicsősége örvendeztessen meg, aki ilyen jótéteményben részesített. Azért mindennél jobban szeresd és szolgálj neki szolgálatkészen.

Amikor bizonyos ajándékokat kapsz az Úrtól, add oda magad neki teljesen, mindenestől, boldogan, örömmel, alázd meg magad és vesd meg magad, mondj le igazán saját akaratodról, úgyhogy mind a tested, mind a lelked az övé legyen, őt szolgálja. Lépj ki önmagádból és ne feledkezz meg a szüntelen hálaadásról, boldogan emlékezz meg az Úr hatalmáról és jóságáról, aki téged jótéteményeiben részesített, aki veled ennyi jót tett, akinek most éppen ezért az ajándékért mondasz köszönetet. Ha azt akarod, hogy Isten előtt kedves legyen a hálaadásod, mielőtt a hálaadásba fognál, időzz előbb az alázatosságnál, az önmegtagadásnál, légy egészen kicsiny Isten előtt, ismerd be szegénységed és nyomorúságod, hogy megérthessed, milyen bőkezű a te Istened. Örülj és ujjongj azon, hogy szemmel láthatóan gazdagított téged és kegyelmeivel elhalmozott. Ne sokra tartsd a jót, vagy a hasznot, ami neked jutott ebből. Inkább azon járjon az eszed, hogy Istennek még hűségesebb szolgája lehess.

1330 táján született Nepomukban (Csehországban). Pappá szentelése (1372) után több egyházi tisztséget töltött be, majd a prágai érsek általános helynöke lett. Az Egyház jogait erélyesen védelmezte IV. Vencel királlyal szemben, aki elfogatta, és kegyetlenül megkínoztatta, hogy a gyónási titoktartás megszegésére kényszerítse. A feldühödött király 1393. március 20-ának estéjén a Moldva folyóba dobatta. Halála után 30 évvel a szentté avatási vizsgálat kapcsán nyelvét épségben találták. Testét a prágai székesegyházban őrzik. 1729-ben avatták szentté.

Pázmány Péter bíboros szentbeszédeiből

Ha a keresztség által úgy megerősíttetnénk a jóban, hogy az általa adott megigazulást többé el nem veszíthetnénk, nem volna szükséges a bűnbánat.

Mivel pedig – Szent Pál tanítása szerint – a keresztség által másodszor nem újulhatunk meg, ha egyszer annak tisztaságát elvesztettük, a bűnbánatot rendelte Isten, hogy általa ismét megtisztuljunk, és Isten kedvébe jussunk. Hogy pedig ennek szükséges voltát világosabban megismerjük, Krisztus nemcsak a bűnbánatra való kötelezettséggel kezdte prédikálását, amikor ily szavakkal kezdett prédikálni: Tartsatok bűnbánatot (Mt 1, 14), hanem tanításában mint legszükségesebb dolgot parancsolta, hogy bűnbánatot tartsunk. Nemcsak azt akarta, hogy az apostolok a Szentlélek vétele után az első prédikációban a bűnbánattartásra kötelezzék hallgatóikat – mint ahogy Keresztelő János tanításának is ez volt a fundamentuma –, hanem világos szavakkal azt is elénk tárta, hogy a keresztség után a bűnök bocsánatának elnyerése és az örök kárhozat elkerülése miatt szükséges a bűnbánat. Azért nem egyszer mondja: Ha bűnbánatot nem tartunk, egyformán mind elveszünk (vö. Lk 13, 3. 5). Másutt azt parancsolja a bűnös embernek, hogy gondolja meg: honnan süllyedt le, és tartson bűnbánatot (vö. Jel 2, 5), mert ha nem tart, kárhozatba taszítják. Ugyanezt mondja a Bölcs, amikor azt írja, hogy ha bűnbánatot nem tartunk, Isten kezébe esünk (Sir 2, 22), pedig rettenetes dolog az Isten kezébe esni (Zsid 10, 31).

Ami a gyónást illeti: Isten minden időben megkívánta a bűnös embertől, hogy ha bocsánatot akar nyerni, maga legyen vádolója bűnének.

Amikor édes Üdvözítőnk ítélőszéket kívánt emelni, amelyben magunk tartozunk a papok előtt vallomást tenni bűneinkről, először az apostolokra lehelt, és azt mondta nekik: Vegyétek a Szentlelket! (Jn 20, 22) Mintha azt mondta volna: Bizonyos, hogy tibennetek nincs arra hatalom, hogy az Isten ellen való bűnöket megbocsássátok, hanem én teszlek titeket eszközzé az Istennel való kibékülésben (2 Kor 5, 19). Ezért méltán mondhatjátok, hogy ti üdvözítitek az embereket, mint szolgák és Isten sáfárai. Azért akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad (Jn 20, 23). Kötve lesz a mennyben, amit megkötöztök; oldva lesz, amit feloldoztok.

Mivel pedig az egyházi embernek választania kell a bűnök között, hogy melyeket kell megbocsátania vagy megtartania, szükséges ismernie a bűnök nemét és körülményeit, mert egyébként nem tud választani közöttük. Tehát szükséges, hogy a bűnös ember megvallja és elsorolja bűneit, amelyek lelkiismeretét furdalják.

Tagadhatatlan, hogy az emberi szemérmességnek gátlása van a gyónásban, ezért a néma ördög sokaknak száját befogja az oktalan szeméremmel, hogy meg ne gyónjanak. De hiszem, hogy jobb egy ember előtt örök titok pecsétje alatt megvallani a szégyent, mintsem, hogy az ítélet napján az egész világ előtt kitudódjék, örök gyalázatunkra és kárhozatunkra.

Istenünk, te megerősítetted Nepomuki Szent János áldozópapot, hogy az Egyház jogait élete árán is védelmezze. Példájára és közbenjárására add, hogy mi is helytálljunk a jog és az igazság védelmében, és vele együtt szentjeid sorába jussunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Cortonai Szent Margit a toscanai Lavianóban született 1247-ben. Ifjúságában, édesanyja elvesztése után, egy montepulcianói nemes szolgálatába szegődött, akivel szerelmi viszonyt tartott fenn kilenc éven át. Meggyilkolt szerelmének holtteste kijózanította és felrázta. A cortonai ferencesekhez ment és vezeklő életet kezdett, majd Szent Ferenc Harmadik Rendjébe lépett. A szeretet cselekedeteit — különösen a betegek iránt — hősiesen gyakorolta, akiknek gondozására társakat is talált és kórházat épített. Állandó imádságban, elmélkedésben és böjtölésben élt. Különösképpen az alázatosságot és a szegénységet gyakorolta. Az Eucharisztia misztériuma és Jézus szenvedése iránt csodálatos szeretettel lángolt. 1297. február 22-én halt meg.

Nagy Szent Vazul leveléből

Örülni kell és ujjongani, mert ez a leányom meghalt, de föltámadt

Talán aki elbukik, nem kel fel ismét? Talán aki elfordul, nem fordul vissza soha? Sok orvosságot találsz az isteni írásban a bajokra, sok gyógyszert, amellyel a pusztulásból eljuthatsz az üdvösségre. Olvashatsz a halál és a feltámadás titkáról, bizonyságot találhatsz a rettentő ítéletről és az örök büntetésről, megtalálhatod a hittételeket a bűnbánatról és a bűnbocsánatról; számtalan példát lelsz a megtérésre: drachmát, báránykát, fiút, aki rossz nőkre pazarolta vagyonát, aki elveszett és megkerült, meghalt, és újra éledt. Éljünk hát a bajok ezen orvosságaival, mert lelkünk ezek által meggyógyul.

Amíg ez lehetséges, emelkedjünk fel a bukásból, és ne essünk kétségbe magunk miatt, ha már a rossztól elszakadtunk. Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket. Jöjjetek, imádjuk és boruljunk le előtte, siránkozzunk színe előtt! Az Ige bűnbánatra hív bennünket, hozzánk kiált, hangos szóval mondja: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megenyhítlek titeket! Van tehát számunkra út az üdvösségre, ha mi is akarjuk.

Elnyelt a győztes halál, de lásd és tudd meg, hogy Isten letöröl a bűnbánók arcáról minden könnyet. Hűséges az Isten minden szavában. Nem hazudik, amikor így szól: Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, fehérek lesznek, mint a gyapjú. Készen áll a lelkek nagy orvosa betegséged meggyógyítására. Készséges szabadító ő. Nemcsak a tiéd, hanem mindazoké, akik bűnükben szolgaságra adták magukat. íme, az ő édes és üdvösséges szavai: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek. Ugyan, milyen kifogás mögé bújhatsz, vagy kinek lehet valami kifogása, mikor ezeket kiáltja?

Az Úr meg akar tisztítani a fájdalmas csapásoktól és meg akarja neked mutatni a sötétség után a világosságot. A jó Pásztor keres téged, elhagyván az el nem tévedt juhokat. Ha átadod magad neki, nem késlekedik és nem restelli, hogy vállára vegyen téged, és örül, hogy megtalálta elveszett báránykáját.

Áll az Atya és várja visszatérésed a tévelygésből. Csak térj vissza, és amikor még messze vagy, hozzád szalad és nyakadba borul, baráti öleléssel karol át téged, aki a bűnbánatban már megtisztultál. Sőt még lelkedet is, amelyet a régi ember cselekedetei lecsupaszítottak, eredeti ruhájába öltözteti; gyűrűt húz ujjadra, Krisztus vérében megmosdat, felövez és sarut húz a lábadra, hogy a rossz útról megtérvén hirdethesd a békesség Evangéliumát. Ünnepnapot, örömünnepet hirdet mind az angyaloknak, mind az embereknek, és mindenféle módon megünnepli üdvösségedet. Hiszen ezt mondja: Bizony mondom nektek, öröm van a mennyben az Isten előtt egyetlen megtérő bűnös fölött. Ha pedig valaki azok közül, akik azt gondolják magukról, hogy állnak, szemrehányást tesz azért, mert téged olyan gyorsan visszafogadtak, a jóságos Atya szót emel érdekedben: Örülni kell és ujjongani, mert ez a leányom meghalt, de életre kelt, elveszett, de megkerült.

Abban az időben amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35

1917. május 13-án a portugáliai Fatimában a Szent Szűz megjelent három pásztorgyereknek: Lucia Santosnak, valamint Francesco (Ferenc) és Jacinta (Jácinta) Martónak, és engesztelésre, imádságra és bűnbánatra szólította őket. A jelenések a következő hónapokban a 13. napon megismétlődtek. Az utolsó jelenéskor, október 13-án történt a „napcsoda”, amelyet előre jelzett a Szűzanya.

Urunk, Jézus Krisztus a kereszten Szent Anyjára bízta az egész emberiséget, és a Szent Szűz valóban hathatós közbenjáró volt a történelem folyamán. Gondoskodó, féltő anyai szeretetének megnyilatkozása a fatimai jelenéssorozat is.

Szent Lipót 1866. május 12-én született, a dalmáciai Herceg Novi városkában. Tizennyolc évesen jelentkezett a kapucinus rendbe, ahol a Lipót testvér nevet kapta. Padovában filozófiát és bölcseletet, Velencében teológiát tanult. 1890-ben szentelték pappá Velencében. Több helyen szolgált, majd 1909-től haláláig, 1942-ig Padovában élt. Fél évszázadot töltött gyóntatószobájának rejtekén, napi tizenkét órán át. Kereszt a falon, egy szék és egy térdeplő volt az összes bútorzata. Több szláv nyelven beszélt, illetve hallgatta mások bűneit, és szeretettől sugárzó arccal adott feloldozást a hozzá fordulóknak.
A nép már életében „szentté kiáltotta”, és hivatalos kanonizálására nem is kellett sokat várni.

1976. május 2-án Szent VI. Pál pápa a boldogok sorába iktatta, 1983. október 16-án pedig Szent II. János Pál pápa szentté avatta a gyóntatószék hősét és a keresztény egység apostolát.

Ez a nap a kapucinus rend ünnepe lett.

Istenünk, aki a tökéletes egység és a legfőbb szeretet vagy, te betöltötted Lipót áldozópapot a bűnösök iránti irgalmassággal és a keresztények egységé ért való buzgalommal. Közbenjárására add meg nekünk, hogy lélekben meg újulva mindenkire kiárasszuk szeretetedet, a hívők egységét pedig bizalommal és a szeretet kötelékeivel munkáljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal, teljesen Istennek szentelte életét. Örökfogadalmi mottója: „Alleluia! Ecce ego, mitte me!” Krisztus iránti szenvedélyes szeretete fejeződött ki nagylelkű apostoli buzgóságában. Sokirányú szociális, mozgalmi és írói tevékenységet folytatott. Részt vesz az üldözöttek mentésében a II. világháború idején. 1943-ban tudatosan felajánlotta életét a Társaságért, különösen a gyengékért, betegekért, azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldözése következne be. 1944. december 27-én elhurcolták és menekültjeivel együtt a Dunába lőtték.

Salkaházi Sára szűz és vértanú naplójából (1943. szeptember)

„Felajánlom magam, mint áldozatot a társaságért!”

„Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel! Az indítást, hogy életemet, illetve halálomat ajánljam fel a testvérekért, követhetem. Előterjesztettem az elöljárómnak, lelkiatyámnak, s engedélyt kaptam! A boldogságom első mámorában eltűnt az a természetes borzongás, ami szorongott bennem. De arra rákényszerülök, hogy újra előjön. Nem baj. A fölajánlási imát már összeállítottam. Most még meg kell várnom Margit testvért. S akkor felajánlhatom magam. Hála Neked teljes Szentháromság!”

„Ó fölséges Szentháromság! Legkegyelmesebb Atyám, ki engem végtelen szeretetedből megteremtettél s jóságos irgalmadból gyermekeddé fogadtál, ó, édes Jézus Krisztusom! Aki szent véreddel engem megváltottál s végtelen jóságodból jegyesednek választottál, ó, drága Szentlélek! Aki kegyelmek bőségét zuhogtatod rám, s aki nekem, méltatlannak a hivatás kegyelmét és a Társaságot ajándékoztad, ó, legteljesebb Szentháromság, én ma a Társaság és a testvérek iránti hálából és szeretetből felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát! Azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be és legbölcsebb végzésed szerint gondviselésed tervében nem lenne benne halálom:

Fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek – különösen az öregek, betegek és gyengék – életéért, és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket és kíméld meg őket a megkínoztatástól, fenyegetésektől, főként pedig a hűtlenségtől Irántad, az Egyház, a hivatás és a Társaság iránt.

Amennyiben isteni végzésed terveiben az én halálom benne foglaltatik, ebben az esetben is fogadd el életemet-halálomat, mint értük való áldozatot.

Ezt a felajánlást teszem Lelkiatyám és Elöljáróim engedélyével, édes Szűzanyám keze által, Szent József, Szent Benedek Atyánk, Avilai Nagy Szent Teréz, Szent Sára és Szent Őrzőangyalom segítségét kérve, nem a magam erejében, hanem a teljes Szentháromság kegyelmében bízva. Ámen.

Ó, édes Jézusom, teljes megnyugvással és készséggel fogadom már most a halál azon nemét, amely Neked tetszik, az összes vele járó gyötrelmekkel, fájdalmakkal és szenvedéssel együtt. Ámen.”

Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10