Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10,1-12.17-20)

Mária magasztalja a benne működő Urat

Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben (Lk 1, 46). Mária ezekkel a szavakkal bizonyára a neki külön megadott adományokért ad hálát, azután Isten általános jótéteményeit sorolja fel, amelyekkel az Úr meg nem szűnik mindörökké segítségére sietni az emberi nemnek.

Az Urat pedig annak lelke magasztalja, aki minden belső elhatározását Isten dicséretének és szolgálatának veti alá, aki Isten parancsainak megtartásával azt tanúsítja, hogy állandóan szeme előtt tartja az ő fenséges hatalmát.

Annak szíve ujjong üdvözítő Istenében, akit egyedül csak az örök üdvösséget ígérő Teremtőre való emlékezés gyönyörködtet.

Noha ezek a szavak minden tökéletes lélekre állanak, a legjobban az illett, hogy Isten szent Szülője mondja el ezeket; őbenne a rendkívüli érdem kiváltságánál fogva annak lelki szeretete lángolt, akinek testi fogantatása örömmel töltötte be.

Ő joggal ujjonghatott a többi szentnél nagyobb örömmel Jézusban, azaz Üdvözítőjében, mert akit az üdvösség örök szerzőjének ismert, arról tudta, hogy evilági származására nézve az ő testéből fog megszületni; így egyetlen személyben fia is, Ura is lesz.

Mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk (Lk 1, 49). Semmit sem tulajdonít tehát saját érdemeinek, mert nagy voltát a lényegénél fogva hatalmas és nagy Isten ajándékának tartja, aki a benne hívő kicsinyeket és gyengéket erősekké és nagyokká szokta tenni.

Helyesen tette hozzá azonban: ő, akit Szentnek hívunk, hogy figyelmeztesse hallgatóit, sőt mindazokat, akikhez szava eljut, hogy kioktassa őket a hitre és nevének segítségül hívására, s így ők is részesei lehessenek az örök szentségnek és az igazi üdvösségnek a prófétai szózat szerint: Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül (Joel 3, 5). Ez az a név, amelyről fentebb mondja: Szívem ujjong üdvözítő Istenemben.

Ezért nagyon jó és üdvös szokás az Egyházban, hogy az ő énekét mindennap az Esti dicséret zsoltáraival együtt mindannyian énekeljük. Jó ez, mert egyrészt az Úr megtestesülésére való gyakori emlékezés áhítatra gyullasztja a hívek lelkét, másrészt pedig az Istenanya gyakran felidézett példája megszilárdítja a lelkeket az erényekben. És a legjobb helyen, éppen az Esti dicséretben történik ez, hiszen a napközben elfáradt és különböző gondokba merült lelkünk a nyugalom idejének beköszöntésével összeszedettebben tudja átadni magát az Istennel való egyesülésnek. (Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből)

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyernek bűneid!«, vagy ha azt mondom: »Kelj föl, és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament.
Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. (Mt 9,1-8)

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Ezek a vértanúk látták is azt, amit hirdettek

Ezt a napot Péter és Pál apostol vértanúsága tette nekünk szent nappá. Nem valami alig ismert vértanúkról szólunk, hiszen minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük (Zsolt 18, 5). Ezek a vértanúk látták is azt, amit hirdettek, méltányosnak tartották, hogy kövessék Krisztust, hogy megvallják az igazságot, és meghaljanak érte.

Szent Péter, az apostolok feje szenvedélyesen szerette Krisztust. Boldog volt, amikor hallhatta tőle: Én is mondom neked: Péter vagy (Mt 16, 18), mivel előzőleg Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16, 16). Azért válaszolta erre neki Krisztus: Én is mondom neked: te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat (Mt 16, 18). Erre a sziklára építem a hitet, amelyet most megvallottál. Egyházamat arra építem, amit az imént mondtál: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Te pedig Péter vagy. A Péter név a kősziklából származik, és nem a kőszikla neve Péterből. Ugyanúgy a kősziklából származik a Péter név, ahogy a keresztény elnevezés Krisztus nevéből való.

Amint tudjátok, Krisztus Urunk még szenvedése előtt kiválasztotta tanítványait, akiket apostoloknak nevezett. Közülük csaknem mindig egyedül Péter képviselte saját személyében az egész Egyházat. És, mint saját személyében az egész Egyház képviselőjének, neki mondta Urunk: Neked adom a mennyek országa kulcsait (Mt 16, 19). Ezeket a kulcsokat ugyanis nem ez az egy ember kapta meg, hanem az egész Egyház. Ez tehát Péter kiválóságát hirdeti, mert ő volt az Egyház egyetemességének és egységének megszemélyesítője, hiszen neki mondta: Neked adom, amit mindenkinek, az egész Egyháznak megadott. Hogy pedig belássátok: az egész Egyház megkapta a mennyek országa kulcsait, halljátok csak, mit mondott másutt valamennyi apostolának az Úr: Vegyétek a Szentlelket! Majd így folytatta: Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad (Jn 20, 23).

Feltámadása után is Urunk méltán bízta Péterre a nyáját, hogy ő legeltesse. Nem mintha a tanítványok közül egyedül ő lett volna méltó, hogy Urunk nyáját legeltesse, hanem amikor Krisztus egy valakihez szól, akkor ezzel az egységre hívja fel a figyelmet. Péternek mondja elsősorban, mert Péter az első az apostolok között. – Ne szomorkodj, te Apostol! Felelj egyszer, felelj még egyszer, és felelj harmadszor is! Győzzön háromszor a szeretet tanúságtétele, hiszen háromszor győzött le a félelemből való tagadás. Háromszor kell megoldanod, amit háromszor te kötöttél meg. Oldozd fel szereteteddel, amit megkötöttél félelemből. És lám, az Úr egyszer, és még egyszer, meg harmadszor is Péterre bízza juhait.

A két apostol vértanúhalálát egy napon ünnepeljük. Egyek is voltak ők ketten. Bár más-más napon szenvedtek vértanúságot, egyek voltak mégis. Péter ment elsőnek, őt követte Pál. Megüljük tehát ezt az ünnepnapot, amelyet e két apostol vére szentelt meg nekünk. Szeressük hitüket, életüket, megpróbáltatásaikat, szenvedéseiket, tanúságtételüket és igehirdetésüket!

130 körül született, Szmirnában nevelkedett, a város püspökének, Szent Polikárpnak volt a tanítványa. 177-ben a galliai Lyonban telepedett le, ahol pap, majd nem sokkal később e város püspöke lett. A katolikus hit védelmében a gnosztikusok tévedései ellen könyveket írt. A hagyomány szerint 200 körül vértanúságot szenvedett.

Szent Iréneusz püspöknek „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Isten dicsősége az élő ember, az ember élete Isten látása

Isten fényessége életet ad: tehát az életet nyerik el azok, akik látják Istent. A megérthetetlen, felfoghatatlan és láthatatlan azért teszi magát láthatóvá, felfoghatóvá és érthetővé az embereknek, hogy éltesse azokat, akik őt felfogják és látják. Élet nélkül lehetetlen élni, az élet megléte viszont az Istenből való részesedésből ered. Istenből részesedni pedig azt jelenti, hogy az ember látja Istent, és élvezi az ő jóságát.

Az emberek tehát látni fogják Istent, hogy e látása által halhatatlanná válva, egészen Istenig elérjenek. Ezt – mint már említettem – a próféták előképszerűen tanították: Istent azok az emberek látják majd, akik az ő Lelkét hordozzák magukban, és állandóan várják eljövetelét, így beszél Mózes a Második Törvénykönyvben is: Azon a napon majd meglátjuk, hogy Isten szól az emberhez, és az élni fog (vö. MTörv 5, 24).

Hogy milyen és mekkora az, aki mindent mindenben végbevisz, láthatatlan és elbeszélhetetlen minden általa létesített teremtmény számára, semmiképpen sem ismeretlen: mindenki ugyanis az ő Igéje által tanulja meg, hogy egy az Atyaisten, aki mindeneket átfog, és mindeneknek létet ad, amint az evangéliumban írva van: Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fia nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van (Jn 1, 18).

A Fiú tehát az Atya kinyilatkoztatója kezdettől fogva, hiszen kezdettől az Atyával van. Ő az, aki a prófétai látomásokat, a különféle karizmákat, a szolgálatokat és az Atya dicsőségét fokozatosan, összehangoltan és megfelelő időpontban nyilatkoztatta ki az embereknek, hogy hasznukra váljék. Ahol ugyanis fokozatosság van, ott összehangoltság is van; ahol összehangoltság van, ott megfelelő időpont is van, és ahol megfelelő időpont van, ott hasznosság is van.

Így lett az Ige, mint az atyai kegyelem osztogatója, az emberek hasznára. Gondoskodásában annyira törődött velünk, hogy az embereknek kinyilatkoztatta Istent, Istennek pedig felajánlotta az embert. Vigyázott azonban arra, hogy az Atya láthatatlan maradjon, nehogy az ember valaha is megvesse Istent, és számára Isten mindig a végső cél legyen, aki felé haladnia kell. Ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy láthatóvá tegye Istent, nehogy teljesen Isten nélkül legyen az ember, és így megszűnjék létezni. Isten dicsősége ugyanis az élő ember, az ember élete viszont az Isten látása. Ha pedig Istennek a teremtményekben való megnyilvánulása is már életet ad a földi lényeknek, mennyivel inkább ad életet az Atya kinyilatkoztatása az Igében mindazoknak, akik látják Istent.

1046 körül született Lengyelországban. Atyjától, I. Béla királytól a lovagi erényeket és az országkormányzás elveit, anyjától, Richeza lengyel hercegnőtől a szilárd katolikus hitet és a mély vallásosságot örökölte. 1077-ben került a magyar trónra. Az ország kereszténnyé tételét, amelyet Szent István és a többi apostoli lelkületű hittérítő útnak indított, eredményesen befejezte. Nagyváradon és Zágrábban püspökséget alapított, több bencés monostort létesített, 1092-ben Szabolcs városában zsinatot tartott. Ennek intézkedései hathatósan emelték a papság és a nép vallási, valamint fegyelmi színvonalát. A kunokat és más pogány törzseket, amelyek Magyarországra betörtek, legyőzte, és innen kiűzte. A szenvedőket és a szerencsétleneket atyai szeretettel felkarolta. 1095. július 29-én Nyitra mellett halt meg, földi maradványait a nagyváradi székesegyházban temették el. Sírjánál csodák történtek. Ezeket, valamint erényeit és érdemeit megvizsgálva III. Celesztin pápa, követe, Gergely bíboros által Váradon 1192. június 27-én a szentek sorába iktatta. Leánya, Szent Piroska, Iréné néven bizánci császárné lett.

Prohászka Ottokár püspök beszédeiből

A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt: öntözte azt István könnyeivel, a hithirdetők keresztvízzel, a vértanúk vérükkel, meg is fogamzott, de még nem gyökeresedett meg úgy, hogy magába tudta volna szívni a föld sajátos elemeit, s az elemek szerint színt, alakot, életet ölteni.

A kereszténység még nem volt magyar.

Szent István a nép apostola volt, hozzá emelte föl a nép tétovázó tekintetét, s egy szinte érthetetlen szentség sugárzott feléje. A kereszténység sorsával hullámzott a nép érzelme s bizalma is iránta, s a pogányság tényleg felütötte fejét, üstökbe kötötte haját, s vadul tombolva kísérlette meg többször összetörni István művét. A magyar életet, a magyar eszményt kellett tehát kereszténnyé tenni, hogy ez a kereszténnyé lett nemzeti eszmény nyissa meg a nép szívét a hitnek.

Ez a magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.

Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök, a magyar kar, a bátor szív, amelytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben. Az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem, mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg.

Gyomláljuk, szántsuk, műveljük Szent László példájára az élet ez elhanyagolt mezejét. Építsünk templomokat, mint ő; tiszteljük a római pápában Szent Pétert, mint ő, aki az Egyház leghatalmasabb titáni harcában, amelyet függetlenségért és szabadságért vívott, a jognak s az erkölcsi hatalomnak harcában a nyers hatalom ellen, VII. Gergely pápa pártján állt. Tehát az egyház szabadságharcának egyik zászlósa Szent László volt, s így, ha az újabb történelmi tudomány tagadja is, hogy Szent Lászlót a keresztesek valamikor fővezérükké választották: azért ő a keresztért s a kereszténység atyjáért mégis mindig vitézül síkra szállt.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.
Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,51-62)

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a Szeplőtelen Fogantatás és az istenanyaság.

Ezt az emléknapot Jézus Szentséges Szívének főünnepe után tartja az Egyház. XII. Pius pápa 1942-ben az egész emberiséget Mária oltalmába ajánlotta, és liturgikus ünneplését augusztus 22-re helyezte. Az új kalendárium visszatért az eredeti gyakorlatra, és ezért mozgó emléknapként – Jézus Szíve ünnepe után tette.

A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szeplőtelen Szíve tiszteletét, és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek. Szent II. János Pál pápa 1981. június 7-én a konstantinápolyi zsinat 1600-adik és az efezusi zsinat 1550-dik évfordulója alkalmából akarta megtenni e fölajánlást. Az ellene 1981. május 13-án elkövetett merénylet után a Santa Maria Maggiore bazilikában hangfelvételről hangzott el a fölajánlás, melyet 1982. május 13-án Fatimában, 1984. március 25-én Rómában, és 2000. október 8-án a világegyház összes püspökeivel együtt Rómában megismételt.

Mária mindent megőrzött szívében

Mária elgondolkodott mindarról, amit megtudott, akár olvasta, akár hallotta vagy látta azokat. Ó mennyire növekedett a hite, gyarapodtak érdemei és egyre jobban eltöltötte a bölcsesség fénye és fellángolt benne a szeretet tüze. Mintha valami új életre keltő titkos égi szentségek ereje alakította volna át szívét, egyre jobban eltöltötte az örvendezés, anyává tette a Szentlélek, és úgy irányította őt az Atya felé, hogy mélységes alázatát soha el ne veszítse. Az isteni kegyelem olyan teljessége töltötte el, hogy a legegyszerűbb dolgok is a legmagasabb szemléletre ragadták és lelkét egyre tündöklőbb világosságra gyújtotta. A Szűzanya áldott lelke – a benne lakozó Szentlélek valamint a tanítás által – mindig és mindenben Isten Igéjének irányító parancsához tudta magát szabni. Tehát nem a saját érzelmei és meggondolásai vezették, hanem az a belső bölcsesség, amelyet élő hite irányított, és külsőleg is ennek engedelmeskedett testének minden rezdülése. Illő volt ugyanis az az isteni Bölcsességhez – aki a maga számára az Anyaszentegyházat készült lakóhelyéül építeni –, hogy a legszentebb Szűz szerepét és példáját állítsa oda Egyháza elé a törvények megtartására, a lélek tisztaságának ápolására, az alázatosság és az áldozatos lelkület tükreként.

Őt utánozd mindenben, hívő lélek! Hogy lelkedben megtisztulj és hogy a bűn fertőjéből is képes légy kiemelkedni, neked is szíved benső templomába kell belépned. Szívünknek e benső munkájában Isten sokkal inkább értékeli a készséges jószándékot, mint a véghezvitt nagy tetteket. Ennélfogva tehát akár lelki szemlélődés által olvadunk Istenbe, akár pedig erényeink növelésében vagy embertársaink szolgálatára a jócselekedetek gyakorlásában serénykedünk, mindezt azzal a lelkülettel végezzük, mint akiket csak a Krisztus iránti szeretet sürget. Ez tehát a megtisztult lélek Isten előtti kedves áldozata, amely nem a kézzel épített templomban, hanem a szív benső templomában valósul meg, ahová kegyelmeivel együtt tér be az Úr Krisztus. (Giustiniani Szent Lőrinc püspök beszédeiből)

Június 24-én pénteken, Jézus Szíve főünnepén, templomunk búcsúnapján, az esti szentmise előtt 17 órától ünnepélyes litániára és zsolozsmára várjuk a kedves testvéreket.

A szentmisét Lukovits Milán OFM atya celebrálja. 

Mindenható Istenünk, dicsőítve magasztaljuk szeretett Fiad Szívét, és megemlékezünk arról, hogy mennyi jótéteménnyel mutatta meg irántunk való szeretetét. Add, hogy ajándékaid mennyei forrásából, szeretett Fiad Szívéből elnyerjük bőven áradó kegyelmedet. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön.örökké.

JÉZUS ég a vágytól, hogy az emberek szeressék őt, s ő visszahúzhassa őket a kárhozat útjáról, ahová a sátán tömegestől taszítja őket. Ezért határozta el, hogy megmutatja az embereknek Szívét, a szeretet, az irgalom, a kegyelem, a szentség és üdvösség mindama kincsével együtt, amelyet az magában rejt. hogy mindazokat, akik megadnak neki minden tőlük telhető szeretetet és tiszteletet, gazdaggá tegye, elárassza őket azokkal az isteni kincsekkel, amelyeknek az ő Szent Szíve a forrásuk. (Alacoque Szent Margit-Mária)