Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus.
Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt.
Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki.
Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.”
Ennek híre elterjedt az egész környéken.
 Lk 4,31-37

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.”
Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.
A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.”
A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,17-29

Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből

Jézus születésének és halálának előfutára

Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (vö. Bölcs 3, 4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját díszes ünneppel, hiszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt.

Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot. Ő mégis Krisztusért halt meg.

Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14, 6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte őt a szenvedésben.

Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszan tartó, nyomasztó terhe után földi életének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5, 35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideigtartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá.

Az ilyen kiválasztottak kívánatosnak tartották, hogy a természeti kényszerűségből elkerülhetetlenül fenyegető halált Krisztus nevét megvallva, az örök élet koszorújával együtt várják. Jól mondja erről az Apostol: Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte (Fil 1, 29). Azért mondja Krisztus ajándékának, ha a választottak érte szenvednek, mert ugyancsak ő tanítja: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18).

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
„Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki.« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb.« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,1.7-14

Az afrikai Tagastében született 331-ben keresztény családból. Fiatal leányként a pogány Patríciushoz adták férjhez. Fiai között van Szent Ágoston, akinek megtéréséért sok könnyet hullatott és sokat imádkozott Istenhez. Az igazi édesanya mintaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Ostiában halt meg 387 őszén.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Jussunk el az örök bölcsességre!

Már küszöbön leselkedett a nap, amelyen anyámnak távoznia kellett földi életéből. Te, Uram, tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk se róla. Történt – úgy hiszem, rejtett irányításoddal –, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk onnét, a Tiberisparti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után a tengeri útra gyűjtöttünk erőt.

Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, ami mögöttünk volt, és nekifeszültünk az előttünk levőknek (vö. Fil 3, 13). Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben, Uram, örök Igazság, hogy milyen lesz majd a szentek örök élete, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (vö. 1 Kor 2, 9). Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet forrására, mely tenálad van (Zsolt 35, 10).

Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal, Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak silánynak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám: „Ami engem illet, fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi tereken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keressek tehát a földön?”

Nem emlékszem pontosan, hogy az anyámnak erre mit feleltem. Talán öt nap sem múlt el ezután, vagy alig valamivel több, és láz döntötte őt ágynak. Betegsége egyik napján ájulásba esett, és egy kevés ideig eszméletlenül feküdt. Összeszaladtunk, ámde magára eszmélt hamarosan, és amikor meglátott minket ágya mellett, engem és testvéremet, mintegy kérdő hangon így szólt hozzánk: „Hol voltam?”

És mihelyt látta, hogy mennyire megrendített bennünket a fájdalom, így folytatta tovább: „Tehát itt temetitek el anyátokat.” Hallgattam, és könnyeimmel gyürkőztem. Fivérem motyogott valamit, talán, hogy inkább azt óhajtaná, ha nem idegenben, hanem hazai földön zárná le a szemét. Midőn ezt hallotta anyám, gyötrődő arccal mintegy büntetésül, hogy effélékre gondol, rátekintett, majd rám emelte róla a szemét, és szólt: „Nézd csak, mit beszél!” Majd mindkettőnknek csakhamar ezt mondotta: „Földeljétek el bárhol ezt a testet. Ne okozzon ez nektek semmi gondot. Csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, akárhol is lesztek.” Midőn ezt a kívánságát, amennyire tudta, szavakba öntötte, elcsendesedett. Tovább küzdött súlyosbodó betegségével.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!”
Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz:
Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát.
Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Mt 24,42-51

Kánában született. Fülöp apostol vezette őt Jézushoz. A hagyomány szerint az Úr mennybemenetele után Indiában hirdette a hitet, és ott is szenvedett vértanúságot.

Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. 

Bertalan apostol ereklyéi a 6. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyítás istenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában pedig Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója. Az apostol koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.

Urunk, Istenünk, erősítsd bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol mindhalálig ragaszkodott Fiadhoz. Közbenjárására add, hogy Egyházad híven szolgálja minden nép üdvösségét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Mt 23,23-26

Szent Amadeus lausanne-i püspök szentbeszédeiből

Nézd csak, milyen fölségesen ragyogott Mária csodálatos neve már mennybevétele előtt itt a földön, és mindenütt ismeretes volt már dicsőségének híre, mielőtt e kiváló teremtményét a mennybe vette volna Isten. Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze Szűz Máriát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye.

Tehát már halandó földi életében elkezdte élvezni a jövendő mennyei boldogságot, azaz már itt a földön elérte az Istennel való legfölségesebb kapcsolatot, és egyben kimondhatatlan szeretetével segítette embertársait. Ezért volt része az angyal hódoló köszöntésében és az emberek tiszteletteljes szolgálatában. Mellette állott Gábor főangyal angyalok kíséretében. A többi apostollal együtt gondoskodott róla János apostol, aki maga is szűzi életet élt. Szeretettel fogadta magához a kereszten rábízott Szűzanyát. Az angyalok mint Királynőjüket, az apostolok pedig mint Úrnőjüket szerették, és mindnyájan gyöngéd tisztelettel hódoltak előtte.

Mária az erények legmagasabb fokán tündöklik, tenger sok isteni karizmával, megmérhetetlen kegyelemmel teljes, és így minden embernél kiválóbb lett, de bőkezű ajándékozással árasztja is mindezt a rá szomjazó hívő népre. Testi gyógyulást és lelki orvoslást nyújtott, hiszen életre tudta kelteni az embert a testi és lelki halálból. Ugyan van-e valaki, aki bánatosan és szomorúan, vagy az isteni misztériumokat meg nem ismerve távozott volna valaha tőle? Ugyan van-e valaki, aki, ha bármit is kért Urunk Anyjától, Máriától, ne boldogan és örvendezve ért volna haza?

Ilyen nagy isteni ajándékkal teljes ez a jegyes, ez az Egyszülött Jegyesnek édes és minden szeretetre méltó Anyja. Olyan, mint a bölcsesség kertjének forrása, mint az élő és éltető vizek kútja. E vizek áradata a Libanonról, az Istentől indulva Sion hegyétől kiárad a körülvevő idegen népekre is. Mennyei bőséggel árasztotta ki rájuk a béke folyamát és a kegyelem áradatát. Amikor tehát a szüzek Szüzét az Isten és Fia, a Királyok Királya, az angyalok örvendezése és a főangyalok ujjongása meg a mennyeiek dicsőítő éneke közepette felvette a mennybe, akkor teljesedett be a Zsoltárosnak az a jövendölése, amelyet az Úrról így énekelt: A királynő ott áll jobbodon, arannyal átszőtt ruhában (vö. Zsolt 44, 10).