Aktuális

Január 30. Szent Jácinta, szűz a III. Rendből – ferences emléknap

Kép

Szent Jácinta 1585-ben Viterbó közelében született római nemesi családból. Felserdülvén a Harmadik Rend nővérei közé lépett. Eleinte a szerzetesi erényeket késlekedett elsajátítani és világias lelkületű volt, de nagy betegségből felgyógyulva a világ hiúságait megvetette; kemény bűnbánattal, vezekléssel testét sanyargatta és a szeretet cselekedeteit gyakorolta. Mint újoncmesternő, növendékeinek minden erényben eszményképe lett. Számos ellenségeskedést szüntetett meg. Áldozatosan ápolta a betegeket.

Apostoli tűz égett benne. Viterbo papságát rávette, hogy bevezessék a farsangi időben a 40 órás szentségimádást. Békeszerző tevékenységet is kifejtett a városban Szent Ferenc szellemében. Mély lelki életet élt, kora nagy misztikusaihoz hasonlóan. Isten rendkívüli adományokkal tüntette ki. Csodákat és jövendöléseket is tulajdonítanak neki. 1640. január 30-án halt meg a viterboi kolostorban. Teste épségben maradt. Hibái ellenére a tisztaságot mindig megőrizte. VI. Pius avatta szentté 1807-ben.

Istenünk, te Szent Jácinta szüzet szereteted tüzével lángra lobbantottad és az állandó önmegtagadás példájává tetted; közbenjárására add, hogy bűneinket megsiratva folytonosan a te szeretetedben éljünk.

 

Hétfő, évközi idő, 4. hét

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és … Bővebben

Évközi 4. vasárnap

Kép

Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Szent Pál apostol tanítványai és segítőtársai. Timóteus az efezusi egyház, Titusz pedig a krétai egyház feje. Pál apostol az úgynevezett lelkipásztori leveleket intézte hozzájuk. Ezekben kitűnő intelmek találhatók az elöljárók és a hívek oktatására. Istenünk, te Szent Timóteust és Szent … Bővebben

Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása)

Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből Pál mindent elviselt Krisztus szeretetéért Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb … Bővebben

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Sales kastélyában, Annecy közelében született 1567-ben. Pappá szentelése után sokat dolgozott hazájában a katolikus újjászületésért. Mint genfi püspök igazi pásztora volt papjainak és híveinek, a hitre nevelte őket írásaival és munkásságával. Mindenkinek példaképül szolgált. Chantal Szent Franciskával 1610-ben megalapította a … Bővebben

Kedd, évközi idő, 3. hét

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? … Bővebben

Hétfő, évközi idő, 3. hét

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha … Bővebben

Évközi 3. vasárnap

Kép

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: ,Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.
Mk 1,14-20

Szombat, évközi idő, 2. hét

  Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, … Bővebben