Aktuális

PÜNKÖSDVASÁRNAP – főünnep

Pünkösd ünnepe. A szó a görög pentekoszté hémerá azt jelenti, az ötvenedik nap. Pünkösd, vagyis a Szentlélek kiáradása ugyanis Jézus Feltámadásának ötvenedik, Mennybemenetelének tízedik napján történt. Pünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik: a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti … Bővebben

Canterbury-i Szent Ágoston püspök – emléknap

Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. 598-ban Canterbury első érseke lett, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban A legnagyobb tömeges keresztelésre 597 karácsonyán … Bővebben

Néri Szent Fülöp – emléknap

Firenzében született 1515-ben. Rómába ment, a fiatalokkal kezdett törődni. 1551-ben pappá szentelték. Néri Szent Fülöp hozta létre a Szentháromság Testvérületet, amely a zarándokok,betegek ápolásával foglalkozott. Papsága kezdetén megalapította az Oratóriumot, azt a helyet, ahol imádkoztak, találkozókat szerveztek. Jöttek művészek, kereskedők, … Bővebben

Csütörtök, húsvéti idő, 7. hét

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egy legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is … Bővebben

Május 23. – Boldog Apor Vilmos püspök és vértanú emléknapja

XII. Piusz pápa 1941. január 21-én nevezte ki győri püspökké. Bátran kiállt a faji megkülönböztetés ellen. Védte és befogadta az üldözötteket. 1945 nagypéntekén, amikor a püspökségre menekült lányokat és asszonyokat védelmezte, egy szovjet katona golyója halálosan megsebesítette. A kórházban megoperálták. … Bővebben

Casciai Szent Rita szerzetesnő

Az umbriai Roccaporénában született, 1381 körül. Csak szülei unszolására ment férjhez, mert szerzetesnővér szeretett volna lenni. Durva természetű, italozó férjét állhatatos imádsággal és béketűréssel átformálta. Sokat böjtölt, imádkozott, és segítette a szegényeket. Férje és gyermekei halála után Casciában az Ágoston-rendi … Bővebben

URUNK MENNYBEMENETELE – főünnep

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is. Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, … Bővebben

Május 20. – Sienai Szent Bernardin, pap az I. Rendből

Sienai Szent Bernardin a toscanai Marittimában született 1380-ban. Hétéves korában elveszítette szüleit, apai nagynénjei nevelik. Mint kis ministráns megszereti a prédikációkat. Szónoki tehetsége korán megmutatkozik. A hallott beszédeket társainak szóról szóra elismételi. Tizenegy éves korában magasabb tanulmányok végzésére Sienába megy. … Bővebben

Péntek, húsvéti idő, 6. hét

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, … Bővebben