Aktuális

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSE

Szent Ágoston püspök beszédeiből A pusztában kiáltónak szava Keresztelő Jánosnak sajátos módon megszentelt születését ünnepli az Egyház. Nincs is más a szentek között, akinek a születése napját ünnepélyesen megülnénk. Megünnepeljük Keresztelő Jánosét, és megünnepeljük Krisztus Urunkét. E tény mellett szó … Bővebben

Péntek, évközi idő, 11. hét

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem … Bővebben

Csütörtök, évközi idő, 11. hét

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. … Bővebben

Gonzága Szent Alajos szerzetes

1568-ban született a lombardiai Mantova közelében a Castiglione hercegi családból. A hercegséghez való jogát öccsének átengedte, Rómában belépett a Jézus-Társaságba. 1590–91 telén éhínség és pestis pusztított Itáliában.  Alajos is beállt az önkéntes ápolók sorába. Az utcán összeesve talált egy beteget, … Bővebben

Kedd, évközi idő, 11. hét

Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből Szenteltessék meg a te neved! Milyen nagylelkű az Úr! Milyen gazdag az ő kegyes jósága irántunk! Hiszen ő akarta: úgy imádkozzunk hozzá, hogy az Ég Urát Atyánknak szólítsuk, és amint … Bővebben

Hétfő, évközi idő, 11. hét – Szent Romuald apát emléknap

Ravennában született a X. század közepe táján. A remeteéletet választotta. Többfelé megfordult, hogy magányban éljen, és kis kolostorokat építsen. Kora szerzeteseinek hibái ellen küzdött, míg maga az erények gyakorlásával a tökéletességre törekedett. Megalapította a kamalduli remeterendet. Meghalt 1027. június 19-én. … Bővebben

Évközi 11. vasárnap

Abban az időben: Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat … Bővebben

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Kép

Grignon Lajos felajánló imádsága Szűz Máriához

Én, hűtelen bűnös, megújítom és megerősítem a mai napon a te kezeidbe keresztségi
fogadalmamat. Mindenkorra ellene mondok a sátánnak, az ő pompájának és cselekedeteinek
és egészen Jézus Krisztusnak adom át magamat, a testté lett Bölcsességnek, hogy keresztemet
utána hordjam életem minden napján. Hogy pedig hűségesebben szolgáljak neki, mint azt
eddig tettem, azért téged, ó szentséges Szűz Mária, az egész mennyei udvar jelenlétében
Anyámnak és Úrnőmnek választalak. Mint rabszolga neked adom át és neked szentelem
testemet és lelkemet, belső és külső javaimat és összes elmúlt, jelen és jövendőbeli
jócselekedeteim értékét és minden jogot és teljes hatalmat adok fölöttem és minden fölött,
ami az enyém. Rendelkezzél fölöttem és minden tulajdonom fölött kivétel nélkül tetszésed
szerint Isten nagyobb dicsőségére időben és örökkévalóságban. Amen.

JÉZUS SZENT SZÍVE – TEMPLOMUNK BÚCSÚNAPJA

Kép

Felajánló ima Jézus Legszentebb Szívéhez

Édes Jézus, az emberiség Megváltója, tekints reánk, akik oltárod előtt alázatosan leborulunk. Tieid vagyunk, tieid akarunk lenni. Hogy pedig szorosabban egyesülhessünk veled, mindegyikünk felajánlja magát szentséges Szívednek. Sokan még nem ismertek meg, mások parancsaidat megvetették és eltaszítottak maguktól. Könyörülj mindezeken, jóságos Jézus, és öleld valamennyiüket legszentebb Szívedre. Légy királya, Urunk, nemcsak a hívőknek, akik sohasem pártoltak el tőled, hanem a tékozló fiúknak is, akik elhagytak. Add, hogy mihamarabb visszatérjenek az atyai házba és éhen-szomjan el ne vesszenek. Légy királya azoknak is, akiket tévedés ejtett meg, vagy szakadás választott el. Hívd vissza őket az igazság szolgálatára és a hit egységébe, hogy rövidesen egy akol legyen és egy pásztor. Adj, Urunk, Egyházadnak biztos és teljes szabadságot, minden népnek békét és rendet. Tedd, hogy az egész földkerekség egy szózattól visszhangozzék: Köszöntsük az isteni Szívet, amely által üdvösségünk támadt; dicsértessék és áldassék mindörökké! Ámen

Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő

IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, Szent Kinga, Boldog Konstancia és Szent Margit testvére. 1238 körül született. Szüleivel együtt végigszenvedte a tatárok előli menekülés viszontagságait. 1256-ban lett Jámbor Boleszláv fejedelem felesége, három leánya született. Kitűnt férje iránti szerető engedelmességével, útjaira … Bővebben