Aktuális

JÉZUS SZENT SZÍVE – TEMPLOMUNK BÚCSÚNAPJA

Kép

Felajánló ima Jézus Legszentebb Szívéhez

Édes Jézus, az emberiség Megváltója, tekints reánk, akik oltárod előtt alázatosan leborulunk. Tieid vagyunk, tieid akarunk lenni. Hogy pedig szorosabban egyesülhessünk veled, mindegyikünk felajánlja magát szentséges Szívednek. Sokan még nem ismertek meg, mások parancsaidat megvetették és eltaszítottak maguktól. Könyörülj mindezeken, jóságos Jézus, és öleld valamennyiüket legszentebb Szívedre. Légy királya, Urunk, nemcsak a hívőknek, akik sohasem pártoltak el tőled, hanem a tékozló fiúknak is, akik elhagytak. Add, hogy mihamarabb visszatérjenek az atyai házba és éhen-szomjan el ne vesszenek. Légy királya azoknak is, akiket tévedés ejtett meg, vagy szakadás választott el. Hívd vissza őket az igazság szolgálatára és a hit egységébe, hogy rövidesen egy akol legyen és egy pásztor. Adj, Urunk, Egyházadnak biztos és teljes szabadságot, minden népnek békét és rendet. Tedd, hogy az egész földkerekség egy szózattól visszhangozzék: Köszöntsük az isteni Szívet, amely által üdvösségünk támadt; dicsértessék és áldassék mindörökké! Ámen

Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő

IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, Szent Kinga, Boldog Konstancia és Szent Margit testvére. 1238 körül született. Szüleivel együtt végigszenvedte a tatárok előli menekülés viszontagságait. 1256-ban lett Jámbor Boleszláv fejedelem felesége, három leánya született. Kitűnt férje iránti szerető engedelmességével, útjaira … Bővebben

Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító – emléknap

A portugáliai Lisszabonban született a XII. század vége felé. Előbb az Ágoston-rendi kanonokok közé lépett be, majd pappá szentelése után a ferences rendbe lépet. Franciaországban és Itáliában vándorprédikátorként gyümölcsözően tevékenykedett, sok eretneket megtérített, és rendjében elsőként tanította hittudományra a testvéreket. … Bővebben

Hétfő, évközi idő, 10. hét

Abban az időben Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok … Bővebben

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE – főünnep

Aquinói Szent Tamás műveiből Ó, drága, csodálatos vendégség! Isten egyszülött Fia az ő saját istenségének részeseivé akart tenni minket. Ezért fölvette természetünket, emberré lett, hogy az emberek az isteni természet részeseivé legyenek. Ezenfelül pedig amit természetünkből fölvett, azt egészen odaadta … Bővebben

Péntek, évközi idő, 9. hét

Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz: »Jobbom felől foglalj helyet, … Bővebben

Prágai Szent Ágnes szűz – emléknap

Szent Ágnes I. Premizl Ottokár cseh király leánya, anyja Konstancia, III. Béla királyunk leánya. Prágában született 1205-ben. Mint Boleszláv, sziléziai herceg jegyese a Szent Hedvig vezetése alatt álló trebnitzi cisztercita monostorban nevelkedett. Jegyese halála után nem fogadta el az újabb … Bővebben

Szerda, évközi idő, 9. hét

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon … Bővebben